Anyám (Christine) angol mugli, aki akkor vált el apámtól – aki koreai varázsló volt -, mikor már terhes volt velem, így lettem én boszorkány. A vezetéknevem a nevelőapámtól (Tom) van – szintén mugli -, akit nem igazán kedvelek, de ő azóta is próbálkozik. A szüleimmel sosem jöttem ki túl jól, aki leginkább megértett az unokatestvérem volt, Shirley White. Mindig vele beszélgettem és játszottam kisebb korunkban, de aztán ő is és én is a saját utunkra léptünk. Belőle egy csendes különc lett, míg belőlem egy vad, nagyszájú lány vált. Mikor felvettek a Roxfortba Christine majdnem elbőgte magát – na már nem örömében – a Tom pedig nem értett semmit. Egyedül a vér szerinti apám fogadta el, hogy bekerültem és támogatott is. Ötödikben pedig rávettem magam és megtanultam az animágiát is, amire apum és Ley biztatott.

- Tee! - ragadom meg a negyedéves gyereket a gallérjánál fogva és nekilököm a falnak – Legközelebb meg ne lássam, hogy ez lesz mert szétátkozom a segged!
A fiú remegve bólint, majd elfut. Utána nézek, de nem igazán érdekel mit csinál, megyek a saját dolgomra. A folyosón sétálok magabiztos léptekkel, ahol pár perc múlva meglátom unokatestvéremet, aki – mint mindig – most is olvasott. Odafutok mellé és megszólítom.
- Te mindig olvasol? - kérdem.
- Igen. - válaszol fel sem nézve.
- És mit?
- Könyvet.
- És milyen könyvet?
- Jó könyvet.
Erre elnevetem magam, mire összecsukta a könyvet.
- És mi vett rá, hogy drága mardekáros unokatestvérem idejöjjön hozzám és beszéljen velem?
- Nem tudom.. Mi a jó ezekben a könyvekben? - mutatok rá az említett tárgyra.
- Majd egyszer biztosan megtudod.
Ezek után néma csendben, elgondolkozva sétáltunk egymás mellett. Én leginkább a mágikus képességeken gondolkoztam. Animágus vagyok, aki az oklumenciában sem utolsó, de nehezen tudok kiűzni valakit a fejemből, így ezt nem szoktam megnevezni. Arra eszméltem fel, hogy Ley hajszíne rózsaszínre vált.
- Hát téged meg mi lelt? - kérdeztem a hátrafelé pislogó uncsitesómat és követtem tekintetét.
- Semmi! - kapta el a fejét és a hajszíne is átváltott kékre.
Tekintetem hátra felé siklott, ahol megláttam egy színes hajú mardekárost.
- Nee! Csak nem..?
- Cssss! - némított el – A végén még kitépem a nyelved! Senkinek ne mondd el és ne is említsd!
- Jó-jó! De pont ő? Komolyan? Jó ég!
Itt viszont már megint olvasott, így inkább elhallgattam. A gondolataim megint elkalandoztak és néhány perc múlva már kint tapostam a gyepet. Hogy hova mentem? Azt én sem tudom. Viszont a végén a tónál kötöttem ki. Leültem hát és néztem a vizet. Most épp csak néztem ki a fejemből, semmire nem gondoltam. Aztán egy hirtelen felindulásból átváltoztam. Egy éjfekete farkast látott mindenki, és megijedt egy kissé mindaz, aki nem ismert engem...