Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

just boys EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

just boys EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

just boys EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

just boys EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

just boys EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

just boys EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

just boys EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

just boys EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

just boys EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 31 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 31 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

»
» Szomb. 10 Dec. - 10:42

Nálam az evés egy igazán meghitt és fontos dolog. Valahogy úgy, mitn a fogmosás, csak ez sokkal bensőségesebb. Mármint nem tudom ki az aki nem szeret enni.. ki az aki nem szeret küllönlegességeket kóstolni..
Én valahogy mindig is ínyenc voltam, és mindig is szerettem enni, habár sohase voltam túlsúlyos, sokkal inkább sovány, vézna testalkatú.
És éppen most is eszem. Vacsorázom. Az elsők között érkeztem, mint úgy általában. És mint általában, most is jól megválogattam, hogy mit vacsorázzak, mindent alaposan megkóstoltam, és rá kellett döbbennem arra, hogy a csirke még mindig kissé száraz, a paszternák meg kissé sótlan, de azért egynek elmegy.
Valahogy úgy, mint amikor ránézel egy nőre aki se nem túl szép, se nem túl okos, de azért tudod, hogy egynek elmegy. Egy éjszaka, aztán sohasem akarod többet látni, de azért az az egy igazán jó vele. Néha kicsit becsukod a szemed, hogy ne lásd azt a fintort amit Ő élvezet közben produkál, meg néha inkább elfordítod a fejed, csak ne csókoljon meg szex közben, de azért te is élvezed. Persze nem annyira, mint mikor álmaid nőjével kefélsz, de azért jó.
A roxforti csirke is ilyen. Egynek elmegy. Minden egyes este elmegy. A borjú jobb, a marha pedig egynesen pocsék a hónap utolsó hetében, én meg nem vagyok vegetáriánus, hogy csak zöldséggel lakjak jól.
És itt ül velem szemben Mulciber, és néha tátott szájjal bámulja ahogy eszem, én pedig elgondolkozom azon, hogy valami ocsmány látványt nyújthatok evés közben. Lehet, hogy habzsolok, vagy csámcsogok, de egészen hamar rá kell döbbennem, hogy nem.
És az első tíz percben leszartam, nem igazán érdekelt.. mármint én is szoktam bámulni embereket, persze nem olyan vészesen közelről, mint most Ő engem. Én megadom a módját, pár hellyel arrébról, vagy méterekkel arrébról, Ő meg innen közvetlenül velem szemből bámul. És egy darabig félre tudok nézni, egy darabig elnézek a feje mellett, de aztán már nem si esik olyan jól a csirke, meg a paszternák sem.
- Mi a faszt bámulsz?
És most én bámulok bele Mulciber szemeibe.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Proinsias Mulciber.

Proinsias Mulciber.

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
evan peters

»
» Kedd 27 Dec. - 9:40


Nem tudom, hogy tud itt még bárki étvágyat tettetni vagy, hogy minek teszi azt. Mintha börtönben ülnénk a halálsoron, minden lenyelt falat nem több mint puszta önámítás, hogy van olyan holnap, amiért érdemes bekanalazni, amit elénk tolnak.
Undorodva bámulok le a tányéromra és már csak el sem tudom játszani, hogy érdekel az, ami benne van, pedig az esetek többségében még valahogy csak-csak magamba tudok imádkozni éppen annyit, hogy ne haljak éhen, most pedig már második napja semmit. Görcsösen iszom a poharamból. Újra és újra és újra. Minden korty közötti szünetben visszatéved a tekintetem a szemközt ülő fiúra, hol hosszabb időre, hol pedig épp csak addig, míg rá nem jövök, hogy végső soron módfelett illetlen, amit csinálok, szóval pánikszerűen visszaszögezem a szemeim a tányéromon céltalanul heverő csirkecombra.
Antonin Prior Dolohov-nak nagyjából semmi köze ahhoz, hogy nem tudok enni. Hahaha. Legalábbis görcsösen győzködöm magam – mert hát szó sincs tízmilliárd öklömnyi méretű pillangóról, ami a gyomromban verdes, valahányszor ránézek, és nem hiszem, hogy hevesebben verne a szívem a gondolatától, de hónapról hónapra itt ülök vele szemben, valami perverz élvezettel bámulva, ahogy magába tömi azt a rakás, ominózus zöldséget, aminek én speciel még a nevét sem tudom. Van ebben a látványban valami különösen megnyugtató, szinte magam is jóllakok tőle, vagy sokkal inkább valami furcsán katartikus érzés jár át, mintha egy szép festményt elemeznék. Különös lendülettel megragadja a csirkecombot. Különös állatiassággal kiharap belőle egy darabot. Különös lomhasággal csámcsog rajta. Egy időben próbálkoztam a jóslástanon tanult meditációkkal, de egy sem olyan hatásos, vagy mondjuk megint: megnyugtató, mint azt nézni, ahogy Dolohov eszik. Tegnap például nem jöttem fel vacsorázni, kimaradt ez a szokásos rítus szánalmas kis életemből, mire egész éjjel álmatlanul forgolódtam az ágyban. De a ma este… a ma este más lesz.
Merlin! Mi a faszt csinálok?
Szóval, körülbelül ezen a ponton kellett volna megrendülten és teljes zavarban visszanéznem az érintetlen tányéromra, de Dolohov elkapta a tekintetem, és valami, voltaképpen egészen jogos kérdéssel illetett. A hajamba túrtam. Ideges szokás.
- Mást is ilyen mélytorokkal nyomsz le? – néztem rá, vagyis a kezében lévő csirkecombra, a tőlem kitelő legnagyobb és legkíváncsibb mosollyal.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

»
» Szer. 28 Dec. - 23:04

Szóval azt várnád, hogy az átlag emberek erre a kérdésre elkapják a tekintetüket, zavarta lebámulnak a saját tányérjukba és elhúznak a picsába. Szóval én is éppen ezt várom, és valahol, valami egészen mély ponton tényleg simogatná az egómat ha ez így is történne. De persze senki ne várja egy  olyan tagtól, hogy normális ember módjára reagáljon, aki másokat bámul evés közben.
De azért mindennek meg van a maga határa. Vannak olyan reakciók amire csak felhúzod a szemöldöködet, vagy azok a fajták amikre a szemedet forgatod, vagy elfintorodsz, vagy inkább elnézel egy másik irányba, vagy jót nevetsz, vagy a fejedet vakarod, vagy kínosan elmosolyodsz, megmutatod a középső ujjad, megdobod egy borsószemmel, kikaparod a szemét a villáddal, leöntöd egy pohár vízzel, megrugod az asztal alatt, ráordítasz, elküldöd melegedni.. és még sorolhatnék száz lehetséges opciót, de hidd el, hogy egyik sem közelítené meg azt, amit éppen most érzek.
Ahogy kimondja azokat a szavakat, én annyira meglepődök, hogy a félig megrágott csirkehús, rizs, és zöldség massza félrecsúszik a torkomban, és köhögve kezdek fuldokolni-öklendezni, miközben olyan erővel ütöm a saját mellkasomat, hogy félő átlyukasztom a tüdőmet.
És miközben én küzdök az étellel, fulladozom, köhögök és a szememből könnyek folynak, a fejem meg kellően vörös, Ő itt ül velem szemben és csak mosolyog, mint egy ma született bárány.
Na és ez az a pillanat, amikor legszívesebben elfordítanám a tekintetemet, vágnék egy grimaszt, kikaparnám a szemét, megdobálnám a borsóval, leönteném a vízzel, elküldeném a faszba, bemutatnék neki, üvöltöznék, itthagynám, megrugdosnám, nevetnék és vakarnám a fejemet egyszerre.
De annyira lesokkolt, annyira meglepett, hogy képtelen vagyok a torok köszörülésen és az iváson mást csinálni.
Szinte izzadok, olyan kínosnak érzem a szituációt, és legszívesebben elsüllyednék a  föld alá, ha képes lennék ilyesmire.
Valószínűleg ha a fuldoklástól nem lennék elég vörös, akkor ez megtenné a kellő hatást. Valószínűleg ha meg tudnék mozdulni, most lelépnék.
De így csak rábámulok, kikerekedett szemekkel, megbámulom, mintha nem hinném el, hogy hozzám beszzél.
Nagyot nyelek.
-Pardon? -
És ez minden. Ez az egyetlen szó ami képes elhagyni a számat. Nem tudok többet mondani, nem tudok mást mondani. Nem tudok semmit sem csinálni csak bámulni, és azon gondolkozni, hogy miért nem volt jó nekem úgy enni, hogy közben bámult.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Proinsias Mulciber.

Proinsias Mulciber.

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
evan peters

»
» Hétf. 9 Jan. - 15:15

Most nyilván jöhetne az a rész, hogy elmagyarázom, miért is jó dolog Dolohov-ot ugratni. Igen, nevezzük ugratásnak, egyszerű tréfának, mert bárhogy máshogy hívnánk, az nyilván obszcén és pontatlan lenne, mászóval olyan, amihez semmi pénzért nem adnám a nevem. Amúgy nem, nem ez az első ugratás, úgy kábé hetek óta betalálom válogatott megjegyzésekkel, arcpirító kommentekkel, aztán rendszerint csak élvezem, ahogy pirosra sül szendeségében, szégyenében, bármijében. Aztán pedig rendszerint csak tovább bámulom, mert… tulajdonképpen merőben szórakoztató látvány, mert hát elég alacsony az ingerküszöböm, bármitől képes vagyok szórakozni, és ha már bármi lehet, akkor ugye miért ne pont ez a gyerek?
Szélesen vigyorgok, mint a nagy titkok tudója, mint a feljebb való, mint az, aki egy lépéssel előtte jár, pedig olyan túl nagy hatalmi játék nem volt ebben az egészben, voltaképpen csak teljes lelki nyugalommal figyeltem, ahogy fuldokolni kezd. Valahol sajnálatra méltó persze, ki a picsa akarna pont a Roxfortos kajába belehalni? (Amúgy itt állítólag jó a konyha, de hát nem tudom…)
Aztán lelohadt a vigyor és rosszallóan csóválni kezdtem a fejem. Nem, nem jól csinálja. Nem erről szól a játék.
- Tényleg azt akarod, hogy megismételjem? – volt valami szeretetteljes dorgálás a hangomban. Élénk, kedves, de azért mégis élcelődő. Elmerengtem egy kicsit a túl bamba képén. Sóhajtottam. – Minden rendben? Talán… zavarlak valamivel?


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

»
» Szomb. 14 Jan. - 16:42

Megfulladok. Vagy inkább megfulladnék, hogyha lehetne. Akkor legalább nem kellene tovább Mulciber ártatlan pofáját bámulnom, ahogy Ő a lehető legnyugodtabban, tenyérbe mászó mosollyal nyugtázza, kíséri végig figyelemmel hattyúhalálomat.
Aztán csak nem fulladok meg, és egy szúrós, kelletlen pillantással jutalmazom majdnem-gyilkosomat.
Ha lenne hozzá épp elég akaratom, meg erőm, akkor most áthajolnék az asztalon, hogy egy nyakast verjek neki, egy olyan igazit amit mindig a nagyi adott ha épp ne tetszett neki valami, amitől belefejeltem a tányérba, vagy a falról csapódtam vissza.
Ha jobban belegondolok, nem csak egy pofonnal jutalmaznám, addig verném a fejét a retkes asztalba amíg nem kapnék tőle ínhüvelygyulladást.
- Hááát.. inkább azt ismételd, amikor reggelinél kivonszoltad a segged innen .. -
Elfintorodom. Tűnne el innen! Hagyna békén!
Óh Merlin, mit meg nem adnék azért, hogy nyugodtan költsem el a vacsorám további részét!
A villámra tuszkolok egy kis párolt zöldbabot, csillogó szemekkel a számhoz emelem, amit akkorára tárok, hogy bármi egyszerre beleférne a villámon figyelő kis étel hadsereg, de akkor eszembe jut, hogy a faszkalap engem bámul, és csalódottan csukom össze a számat, koccintom össze a fogaimat, és borítom vissza a zölséget a tányérba.
Ránézek, és épp szemmel verem.
-Igen, zavarsz. -
Hatalmasat kell sóhajtanom, hogy el ne üvöltsem magamat.
- Zavar ahogy bámulsz. Fénnyel táplálkozol, vagy mi van? -
Én nem tudok olyan mézes-mázas lenni, mitn Ő, pedig hidd el, próbálkozom!
- Megtennéd, hogy nem bámulsz? Mármint akarsz valamit tőlem, vagy mi? -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Proinsias Mulciber.

Proinsias Mulciber.

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
evan peters

»
» Szomb. 17 Jún. - 11:25


Nem azt mondom, ezzel a pillantással ne lehetne ölni - biztos vannak esküdtszékek, amik lefoglalnak szemgolyókat gyilkos fegyverként, hogy aztán éveket át formaldehidbe áztatva porosodjanak egy bizonyítékos raktárban - de azért vannak ennél halálosabb dolgok is. Ez inkább mosolyogni való. És valahol tényleg megindító a zavara, ami szép lassan aztán átmegy dühbe, meg mindenféle más, bohém, de véletlenül sem kellemes érzésbe. Mind kiül az arcára. Én pedig ezt-azt ki is tudok olvasni belőle, mert ismerem ezt az arcot, megfigyeltem ezt az arcot, az apró rezdüléseket, a változásokat, lassan-lassan azt is tudom már, épp mire gondolhat, ahogy az orrcimpája néha-néha csak úgy megrándul. Csak példaként mondom, természetesen. Mármint... érted, most épp nem figyeltem, hogy mit csinál az orrcimpája. Pedig kellett volna.
- Kimenni? A vacsora közepén? Az... otrombaság lenne. - kissé feltartott mutató ujjal világítottam rá a tényre. Persze, hogy ugrattam. Fel akartam húzni. Az amúgy is ideges embereket végtelen kimértséggel és kedvességgel lehet a leginkább zavarba ejteni.
Pofát vág, én mosolygok. Kipiszkálok pár tincset a homlokomból.
Ő közben villát ragad, valamit felszúr rá, és aztán...
...hát, erős kép, nem?
Kicsit nevetni kezdtem, aztán, ahogy láttam, hogy senki nem tart velem, gyorsan inkább abbahagytam.
- Nem, hát... szoktam enni ezt-azt, de... nem tudom, szerintem fogynom kéne. - Jó, tegyük hozzá, hogy úgy eléggé biztos vagyok abban, hogy nem várt a kérdésére tényleges választ. Pláne nem azt várta, hogy a kérését majd így figyelmen kívül hagyom. A tányéromra néztem, kissé sóhajtottam, majd az asztalra könyököltem, úgy néztem tovább. Na. Úgy tűnik beszélgetünk. Úgy tűnik mégis beszélgetünk!
- Én... én azt hiszem... nem tudom. Mármint... nem tudom, akarok-e. Mit tudnál ajánlani?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

»
» Hétf. 31 Júl. - 15:06

Valami furcsa fintorba szalad az arcom, a meglepődés és a megbotránkozás keveréke lehet. Nem tudom eldönteni, hogy kioktatni akar inkább vagy csak élcelődik. Most vegyem komolyan ezt a gyereket, vagy hagyjam figyelmen kívül, tömjem be a maradék párolt borsót és lépjek le, elfeledve mindent? Csak hát, tudom, hogy lehetetlen. Lehetetlen lenne elfelejtenem, tekintve, hogy holnap reggel megint látnám a bamba képét, miközben a müzlit tolom befele.
- Megbocsájtom neked, csak húzz el... -
Kérlek.
Nem mondom ki. Hogy mondanám? De a hangom ott sejteti a ki nem mondott szót, sőt a tekintetem is arról árulkodik. Meg mindenem. A testtartásom, az ahogy a villával arrébb kotrok egy bőrcafatot, a levegő ahogy az orromon kifújom.
Csak felvont szemöldökkel, rázom a fejemet meg, és bekapom azt a pár szem borsót ami nem gurult még le a villáról.
- Ja lehet. De lehet jobban járnál, ha mondjuk csak akkor jönnél, amikor a maradék van. Nem kellene kínoznod magadat, és kevesebbet is ennél.. -
Arról nem is beszélve, hogy akkor ÉN biztosan a lakoma legelső vendége lennék minden egyes nap, minden egyes étkezésénél, csak ne kelljen összetalálkoznom vele.
Meglepődik, és ez jó. Én a helyében tök rég leléptem volna, sőt ide sem jöttem volna magamhoz. Ennek a gyereknek tényleg semmi sem szent!
Aztán pedig elvétem a hús felszúrását, és most tényleg rettentő meglepődötten, hatalmasra tárult szemekkel bámulok rá.
- Mi? -
Roppant modortalanul, megdöbbenve csak ennyi csúszik ki a számon. Tömören és röviden. Pont a lényeg.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

just boys

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-