Vesta & Walden

Fogalmam sincs miért mentem bele ebbe az egész hülyeségbe. Talán, ha nem a legjobb barátnőm, Cheyanne kér meg rá, hanem valaki más, akkor nem is bólintok rá, sőt, inkább elküldöm a francba, de nekem a barátnőm szent, és sérthetetlen, akárcsak a kérése, nem hiába ő az egyetlen lány, akivel nem csak a lehetőségeimhez mérten barátkozok, hanem igazából, azért, mert kimondottan szeretem.
A testvérét már kevésbé, jelenleg pedig egy kanál töklében meg tudnám fojtani. Mégis melyik idióta képes az éjszaka közepén kiosonni a Tiltott Rengeteg közepére, egyedül ráadásul? Persze, hogy Walden, ki más. Én pedig, mint jó barátnő, teljesítve Cheyanne kérését, egyből utána eredek, hogy kiderítsem mit is csinál mostanában a fiú, amivel ennyire felkelti a húga érdeklődését, és, amit ráadásul még el is titkol előle.
Shane valószínűleg jól leszidna, ha tudná, hogy mégis mire vállalkozom, de a barátnőm lelkére kötöttem, hogy egyetlen egy szót sem szólhat neki, mert amúgy sem érdekelné.  Ez is éppen olyan hazugság, mint az egész megjátszott, rossz testvéri kapcsolatunk. A bátyám minden bizonnyal kitérne a hitéből, hogy még ezt is képes vagyok megtenni Cheyanne kedvéért. Viszont én bízom magamban, vagyok annyira okos, és ügyes boszorkány, minden elfogultság nélkül, hogy tudjam mire használni a pálcámat, ha kell. Már pedig csak egyre biztosabb vagyok benne, hogy fog kelleni, ahogy Walden-t követve egyre beljebb megyünk a rengetegben.
Körülöttünk csak fák, és bokrok, illetve a hideg szél, ami unos-untalan az arcomba fújja a hajamat, ami miatt elég csak egy óvatlan lépés, és Walden már tudomást is szerez arról, hogy valaki a nyomában jár, mindössze csak azt nem tudja, hogy én vagyok az, aki a hálóhelyisége elhagyása óta követi. A legszívesebben hangosan káromkodnék, mikor még mélyebb sötétségbe borul körülötte minden, én pedig többé nem, hogy nem látom, de nem is hallom őt. Csak egy farkaséhoz hasonló vonyítást, ami rögtön arra késztet, hogy ujjaimat a kabátom zsebében megbújó pálcám fájára fonjam, és az egyik hátam mögötti fa törzséhez hátráljak. Bár az érzékszerveim fele cserben hagy, a hallásom szerencsére nem. Amikor meghallom az avar zörgését, még levegőt is elfelejtek venni, csak csendben magam elé emelem a pálcámat, és a lehető leghalkabban suttogni kezdek. - Globus Igneo! - a pálcám végéből a velem ellentétes irányba mutatva egy tűzgolyó válik ki, és kel útjára, látható célpontot biztosítva a lénynek. Én pedig, tudva, hogy a varázsige hatása nem biztos, hogy kellően tartós lesz, az ellenkező irányba kezdek szaladni, vissza a kastély felé. Mostmár Walden sem érdekel, csináljon, amit csak akar, jelen esetben a saját életem kimondottan jobban érdekel, mint az övé.

Vesta & Walden

Lélekszakadva szaladok, és másodpercenként nézek vissza a vállam fölött a hátam mögé, a sötét erdőt kémlelve, de sem a vadállatot nem látom, sem pedig az értem nyúló kart nem érzékelem addig, amíg erőteljesen meg nem ragad, és a bokrok közé nem ránt magával. A rám nehezedő súly miatt másodpercekig egyszerűen képtelen vagyok felemelkedni a földről, csak fájdalmasan sóhajtok és nyögök fel, miközben tekintetemet az engem maga alatt tartó test tulajdonosára emelem. Már meg sem lepődök, amikor Waldent látom meg magam felett. - Bizony, az vagyok. Szóval örülnék, ha fognád magad, és mihamarabb lemásznál rólam, mert én nem vagyok egy azok közül a lányok közül, akik szívesen találnák magukat alattad, hiába is szeretnéd. - forgatom meg mérgesen a szemeimet, és az egyik tenyeremet a mellkasára helyezem, hogy minél előbb eltoljam magamtól, amíg a másik kezemmel igyekszem megtámasztani magam a földön. - Köszönöm, de egyedül is fel tudok állni, legalábbis megpróbálkozom vele. Bár még most is talpon lennék, ha nem próbálsz meg magad alá kényszeríteni félúton. - morgom félhangosan, miközben felállok a földről, és leporolom a ruházatomat. - Bár az csak az én dolgom, hogy mit keresek itt, de, ha mégiscsak elárulom neked, te is elmondod nekem, hogy te mit csinálsz éjszaka az erdő kellős közepén? - teszem csípőre a kezeimet, és kajánul elmosolyodom. Talán, annak ellenére is, hogy sikerült lebuknom, még hasznára lehetek a barátnőmnek, és mégis megtudom majd, hogy Walden mit titkol előle ennyire.
- Amúgy egyedül, a segítséged nélkül is visszatalálok a kastélyba, szóval nyugodtan játssz tovább, ha úgysincs jobb dolgod éjszakára. - állom a tekintetét egészen addig, amíg meg nem hallom magunk mögül a lépések és a csörgő avar zaját. Időm sem marad reagálni rá, Walden hirtelenjében megfogja a kezemet, és szaladni kezd, velem együtt. Jó pár méter után még mindig túlságosan is távolinak tűnik a birtok határa, és az állatot sem sikerül eléggé lehagynunk, szinte még a levegővételét is érzem a halántékomon. Gondolok egyet, és futás közben a pálcámmal együtt félig hátrafordulok. - Incarcerand.. - szegezem rá a pálcámat a varázsigét kiáltva, de még befejezni sem tudom a szót, a lábam megakad egy fa gyökerében, és érzem, ahogy a bokám kibicsaklik alólam. Fájdalmasan kiáltok fel, de igyekszem továbbra is Waldennel tartani. Akármennyire is nehezen megy, mégis sikerül kicsit magunk mögött hagynunk a vérfarkast.
- Rendben, csinálj valami érdemlegeset most már, ha voltál olyan kedves, és sikeresen bajba kevertél. Egyszerűen képtelen vagyok már tovább szaladni. - támaszkodom neki egy fa törzsének, lehajolok, majd apró mozdulatokkal masszírozni kezdem a bokámat, miközben másodpercenként szisszenek fel.

Vesta & Walden