Lassan itt a karácsonyi bál, és természetesen nem tehetem meg azt, hogy azzal megyek akivel csak akarok. Hiszen a tökéletes álcát meg kell tartani, hogy boldog kapcsolatban, khm érdekkapcsolatban élünk Vadával így természetesen őt fogom magammal vinni. Hehh, csak itt az lenne a vicces ha nemet mondana. Erős ütés lenne az, az én picike egómnak.  Legtöbb lány versenyfutást játszik a kegyeimért s pont engem utasítanának el. Rajtam röhögné a fél suli. Persze nem csak ezek a dolgok izgatnak, mert hát a közeljövő elég fontos számomra. A következő évem már az utolsó és utána végre koncentrálhatok arra amire szeretnék. A családom következő feje leszek, meg kell erősítenem a szálakat és még nagyobb hírnévre szert tenni s aztán egyre feljebb és feljebb küzdeni magam a ranglétrán a halálfalók között. Ez a tervem, és nem fogom félredobni történjen bármi. Az órámra nézek, lassan éjfél. Itt az idő, hogy elugorjak a zárolt részlegbe és meg keressem azt a könyvet, ami kell nekem. Sötét mágiával teli kötet, megértem, hogy elzárva tartják. Csak hát kérdem én, hogy egy iskolában miért van ilyen? Amikor az igazgató ismeri a diákok kíváncsiságát s tudja azt, hogy úgyis be fog oda valaki nézni. Lehetnek itt gondnokok akik figyelik, vagy prefektusok. Értelmetlen. Ha valaki el akar rejtőzni, az úgyis el fog bújni. Leleményes nebulók vannak ebben az iskolában, könnyedén túljárnak a bugyuta gondok kis kobakján.
Szépen lassan az egyik átjárón át lépek a könyvtár közelébe, a falhoz közel mozgok, hogy véletlenül se lásson meg senki. A fekete talár szerencsére elég praktikus az éjjeli kimenő megszegéséhez. Ejh, ha tudnák azt, hogy én már hányszor jártam meg ezt az utat s a Rengeteg felé vezetőt. Ötödéves koromban kezdtem el kiszökdösni és azóta minden héten legalább három alkalommal megteszem. Többször nem, hiszen ha rendszeresebben csinálom akkor elég hamar feltűnő lehet és lebukhatok. Nem bízok senkiben, a hálótársaimban sem. Látom a könyvtárat, s itt az idő, hogy elvégezzek egy egyszerű mágiát. Pálcámat egy résnyire kidugom zsebemből és elmormolom a varázslatot.
- Homenum Revelio! Nézem az útját és lám, észlelt is valakit ez a hasznos bűbáj. A csuklyámat a fejemre teszem és besompolygok. Látok egy kis fényt, az ott ülő alakját is látom. Egy diák, de messziről nem tudom, hogy ki az. Talán egy prefektus? Jajaj, akkor ha meglát akkor bizony nekem annyi. A polcok között mozgok tovább, hogy közelebbről is megfigyelhessem a személyt, és aztán szerencsémre felismerem. Lisa az. Játszadozzak el vele vagy inkább folytassam az utamat? Ehh, nehéz döntés. Elindulok a zárolt részleg felé, de aztán hirtelen vissza és az árnyékból a nőhöz szólok.
- Mit keresel itt? Szólalok meg egy picit hangosabban és kilépek a sötétség védelméből, s leveszem a csuklyámat.
- Már rég takarodó volt. Ha meglát egy prefektus akkor bizony elég nagy szívás lesz.  

Bájitaltan… gyűlölöm a bájitaltant. Mi vagyok én talán valami méregkeverő kisboszorka? Apám száját egyszer elhagyta, hogy a gyenge nők fegyvere a méreg, hát én tartom is magam az ellenszenvhez. Lámpásomban a szent János bogarak halványan kedélyesen repkednek, pont elég fényt adva, hogy a könyvtár legtávolabbi sötét sarkát bevilágítsák, de ne árasszanak el fényükkel, hogy akárki megláthasson. Tartok tőle egy prefektus előtt sem tudnám kimagyarázni, hogy mit keresek itt éjnek évadján, és kevés indok lenne a holnapi dolgozat. Összébb húzom a talárom, és ráhajolok a könyvre, ahogy a gyér fényben olvasom, elég hűvös van itt. Jobb lett volna a saját körletemben a kandalló előtt, így is strébernek tartanak, nem kellenek a tanulótársak, a kíváncsiskodók, és még kevésbé azok, akik csak az időmet akarják rabolni. Fejem oldalra fordítom a zárolt részleg felé. Pont rálátok. Elgondolkodtató, hogy mért tartanak olyan könyveket, amelyek elolvasásának még csak a gondolatát is büntetni hivatottak. Jobb lenne az ilyeneket az igazgató szobájában tárolni, oda maximum a nagyon bátraknak lenne mersze betörni, egy kis délutáni olvasgatásra. De a gondnokot még egy elsőéves is könnyűszerrel kijátsza, nem hogy egy hatod vagy hetedéves. Elvégre kit ne vonzanának a sötét praktikák, a hatalomhoz vezető köves út, mely csillagok módjára ragyog a fekete éjszakában?
Fejem rázva fordulok vissza a bájitaltan monoton felsorolásaihoz. Élő Halál Esszenciája
Hozzávalók: üröm, aszfodélosz, Sopophorus Bab és…
Összerezzenek a hangra, kishíján magam alá pisilek ijedtemben. A pulzusom felszalad az egekbe, és a sötétséget pásztázom riadt tekintettel, mikor meglátom a kilépő alakot. Walden Macnair. Mi a fenét keres éjjel a könyvtárban? Biztosan nem valami felmérőre készül. Csak semmi pánik, nem prefektus, és szólni sem fog, hiszen akkor önmagát is bajba keverné.  Kellemetlen fintor ül ki ajkamra, majd visszafordulok ismét a könyvhöz, immáron sokadjára, ebből se lesz tanulás.
-Épp a varázsigét keresem, hogy visszaváltoztassalak békává. – felelem fel sem nézve. Csináljon, amit akar, nem érek rá a marhaságaira. Már nem vágyom az érintésére, persze elsőben, meg másodikban oda voltam érte, jó meg még tavaly is. Négy évig csorgattam rá a nyálam és észre se vett, pedig aranyvérű vagyok én is, ő is, tökéletes pár lehetnénk, de nem… ahhh mért is. Felsóhajtok és lapozok egyet. Idegesít ahogy az asztal túl oldalán támaszkodik és tovább magyaráz.
-Ha meglát egy prefektus, te is bajban leszel, jobb lenne ha visszamennél jókisfiú módjára a körletbe és csicsikálnál ahogy elvárják. – morgom neki oda. Engem ugyan nem fog megijeszteni, keményebb fából faragtak, mi a legrosszabb, ami történhet velem? Kiküldenek a tiltott rengetegbe éjszakai munkára? Nem félek a szellemektől, van azoknál ezerszer ijesztőbb és veszélyesebb dolog az iskola falain belül is.
Lassan lépked, megkerüli az asztalt és mellém áll, ujjai cirógatni kezdik nyakszirtem, amit nem fed a talár. Mint egy kellemetlen bogarat seprem le a kezét, de nem hagyja magát. Jobb kezével a könyv alá nyúl és könnyed mozdulattal becsapja azt, majd tovább viszi és lelöki az asztalról. Tompa puffanással ér földet.
Nem szólalok meg, és nem nézek fel rá, csak bámulom kővé dermedve a pontot ahol az előbb még a tankönyv hevert. Talán sikítanom kellene, vagy segítségért kiabálni, alkut kötni, elszaladni. Akármit akar tőlem, én nem akarom, egész biztosan… nem akarom!

Nem félek én attól, hogy esetleg ha elkapnak akkor a Rengetegbe küldenek ezért a szabályszegésért, hiszen maximum csak annyit tesznek, hogy nem kell akkor bujkálnom amikor lemegyek oda, hanem büntetőfeladat címszavával tudok kísérletezgetni a szokásos helyemen. Csak annyi lenne a dolgom, hogy egy kis zűrzavart csapok és már tűnök is el a bokrok, fák sötétjében hiszen már úgy ismerem az erdőt, mint a tenyeremet. Nem lenne nehéz feladat elszökni és addig elő sem jönni míg befejezem az egyik állat kínzását. Igen, tudom, elég beteg hobbi de hát mit tegyek? Ez fogott meg és legalább tanulok is belőle. Nem sokára már le is tudom cserélni az állatokat, emberekre. Mennyi különbség lehet? Nem hiszem, hogy sok. Ha ugyanolyan jó helyen vágom meg őket, akkor biztosan meghalnak. Csak egy pici vágás, egy kis mágia és már hipp-hopp kész is van percek alatt a halott test. S ha jól tudom abban a sötét mágiával teli kötetben benne van az is, hogyan hasznosíthatjuk is a szerveket, különféle bájitalokhoz. Meg kell szereznem magamnak, ha nem most akkor később. De mindenképpen az enyém lesz.
Ahogy közelebb surranok a sarokban ülő diákhoz, szépen lassan körvonalazódik bennem az alakja. Vasilisa. Mindig annyira vicces ez a lány, amikor próbál a közelembe férkőzni. Vagyis csak próbált, hiszen mostanra szerintem észrevette azt, hogy nem lobbant fel érdeklődést bennem. Tudom, hogy négy évig oda és vissza volt értem, hiszen olvastam a fejében. De mostanra letett rólam. Végigpillantok még rajta messziről, és hát vajon gyújtsam meg újra azt a kis bizonyos tüzecskét benne? Tápláljak belé hiú reményeket? Eléggé szórakoztató lenne. Adjam meg magam neki? Nem néz ki rosszul, el tudnék vele szórakozni így hát miért ne?
- Ohh, kedvesem. Hát olyan gonosz lennél, hogy visszaváltoztatnál? A békákra gerjedsz? Döntöm oldalra a fejem és kuncogok halkan. A két kezemet a padon támasztom és úgy nézem tovább. Szemtelenül mérem végig szépen lassan egy félmosoly kíséretében.
- Vagy lehet, hogy szerencsékre egy olyan prefektus volt ránk találni, aki mardekáros. S hát akkor itt az a baj, hogy nekem nyert ügyem van. Úgy sem fog feldobni. Viszont veled ellentétben.... Az ujjaimat végighúzom a faasztalon miközben a nő mögé sétálok s az egyik kezemmel körkörös mozdulatokkal cirógatom a nyaka fedetlen részét. Érzem a libabőrt, de ő ellenáll és lesöpri a kezem. Egy halk hümmögést hallatok, majd már be is csapom a könyvet és borítok le mindent az asztalról.
- Mi az Lisa? Tudom, hogy akarod. Belelátok a kis buksidba, évek óta szeretnél megkapni. Tökéletes páros lennénk, hisz te is aranyvérű vagy s én is. A karjától megemelem a székből, majd a lábammal arrébb tolom a széket és az arcát magam felé fordítom, s közelebb hajolok hozzá.
- Engedj a csábításnak. Fenekétől fogva felrakom az asztalra, az ujjaim játékosan járják körbe a combjait. Az egyik kezem megáll a combján, míg a másikat felvezetem a derekához és még közelebb húzom magamhoz, hogy hozzásimuljak s az ajkaimat az övére tapasztom.
  

18+ Anyám tanácsolta még az első év előtt, hogy ha elveszíteni látom a kontrollt, keressek egy fix pontot és csak arra figyeljek, a világ összeomolhat körülöttem, ne is halljam meg, csak az az egy pont számít. Kiszúrok magamnak egy nyomtatáshibás betűt és nézem, annyira nézem már, hogy a szemeim is könnybe lábadnak, nem hagyom, hogy megzavarjon, de már így is elérte, hogy nem tudok a tanulásra figyelni. Mért nem megy a dolgára? Vagy mért nem hagy egyszerűen békén? Érzem, hogy bámul, és eddig annyira jól esett volna ha felfigyel rám, de most, most rohadtul zavar. Ne legyen itt, ne legyen a közelembe, ne nézzen!
-Nem vagyok a kedvesed! És ezerszer inkább egy béka, mint te! – nesze neked durcás kislány, ha négy évig nem kellettem, ne most kezd el!
Egoista ficsúr, azt hiszi hogy csak mert jövőre végzős lesz, neki már mindent lehet? Aztán kilép az iskola kapuján és felfalja egy sárkány. Oh istenem milyet röhögnék.
– Nyert ügyed? Ugyan mennyivel vagy te több és jobb bármelyik más házbelinél? Velem ellentétben? Szóval azt feltételezed, hogy egyből rohannék, hogy beáruljalak? Igazán kedves tőled. De akkor, ha már ilyen szépeket gondolsz, talán gondold tovább, hogy mivel győzz meg, hogy ne tegyem. – Húzni a kígyó farkát én ugyan nem.
Ellenkezem, engem ugyan nem kap meg. Szakadjon rá az ég… A puffanásra sem reagálok, nem török meg, felőlem tehet akármit. Arra persze nem számítottam, hogy megragadja a karom és felállít. Ujjai kellemetlenül szorítanak, amire egy apró nyögés is elhagyja ajkam, és dacosan pillantok rá ahogy maga felé fordít. Engedni a csábításnak? Mi vagyok én Hófehérke, akit almával kínálnak?
-Tökéletes páros, aranyvérűek vagyunk… - ismétlem a szavait, suttogva, mintha csak megbabonázott volna, majd szabad kezemmel előrántom a pálcám és már nyelvemen van egy bénító varázslat. Gondolnom kellene néha rá, hogy néha figyeljek szavaira, de a harag olykor elveszi az eszem, idejön és letolja nekem a szőke királyfi szöveget, én meg pukkadok, mint a napon hagyott öngyújtó. Gyorsabb nálam, hiszen láthatta előre, megragadja a csuklóm és hátra fele megcsavarja éles szögben tartva, miközben gátlástalanul mosolyog rám, azzal a lekezelő arrogáns vigyorával.
-Rossz kislány vagy Lisa… - olyan felsőbbrendűséggel mondja ki a nevem, hogy megfordul a gondolataim között, hogy lefejeljem. Gyűlölöm, ha becéznek, és ő totálisan telibe tojik erre.
Tovább szorítja kezem, míg el nem engedem a pálcát és feladom a támadás lehetőségét. Lazít a fogáson és végig húzza kezét a karomon, le az oldalamon, hogy fenekem alá tartva felültessen az asztalra. Ujjai szemérmetlenül simítják körbe combom. Ráfogok és próbálom letolni magamról, de nem hagyja, balja a derekamra simul és közelebb lép, engem pedig magához húz. Szoknyám összegyűrődve hever az ölemen, alig takarva. Balja felkúszik a hátamon a tarkómra, és megtart, hogy ne húzódhassak el, ahogy ajka az ajkamra tapad.
Elfelejtek egy pillanatra levegőt venni, a szívverésem megugorja a kritikus határt, ahogy nyelve kutatón a nyelvemhez simul. Elvesztem menten az eszem, ez nem történhet meg, ez nem lehet. Elhúzom a fejem, de épp hogy csak elvállnak ajkaink, a tarkómnál fogva von vissza. Tenyeremmel próbálom mellkasánál fogva távoltartani, esélytelenül. Lehet igaza van, valahol mélyen én is akarom, csak a dac ami még veri a tamtamot a fejemben, hogy nem leszek trófea a polcán, hogy nem adom magam olyan könnyen, még akkor se ha évekig ábrándoztam erről a pillanatról, amivel tökéletesen tisztában van.
-Eressz… - nyögöm ajkai közé, ahogy megérzem férfiasságát, menekülnék, mint egy megijedt kislány, aki a nagy pillanat előtt inkább messzire szaladna. Sértő saját magamra nézve is, én nem vagyok ilyen, inkább a fejjel a falnak típus, a végsőkig vakmerően hadakozó. Walden Macnair mi a fészkes fenét művelsz velem?
-Nincs olyan szerencséd. – közli hidegen, mirefel altestem úgy rándul össze, mintha csodát élne át. Még csak az kell hogy kiderüljön a dominanciájára gerjedek.

Most már így, hogy közel vagyok hozzá rendesen végigtudom mérni és nem is értem, hogy eddig miért voltam vele ennyire elutasító. Azt hittem, hogy nem érdemel meg annyit, hogy egy újabb név legyen a kis naplómban amit azoknak a lányoknak a neve díszít akikkel már volt egy tüzes ágytornánk, és hát lassan egy új naplók kellesz vennem, hehe. Remélhetőleg újra megtudom gyújtani az érdeklődése gyertyáját felém és akkor újra azt tehetem vele, amit eddig is. Levegőnek nézem vagy megalázom, igazán szórakoztató. Hogy miért vagyok vele ilyen? Nem is tudom, szerintem azért mert mindig azon a véleményen vagyok, hogy ha egy lány odaadná érted az életét is akkor csak azzal tudod ezt a vágyat fokozni ha semmibe nézed. Sokan úgy vannak vele, hogy nem igaz, de én már tapasztalatból mondhatom, hogy legtöbbször bizony így van. S amikor elveszted az érdeklődést, akkor csak dobni kell egy újabb csontot és biztos vagyok benne, hogy megint rá fog harapni. Érzelmekkel játszani nem szép dolog, de én úgy élvezem.
- Nem vagy az? Pedig szerintem szereted, ha így hívlak. Mi a baj? Közelebb engedlek magamhoz és így reagálsz? Ezerszer egy béka, mint én? Ohh, a gondolataid akkor miért nem ezt mondják? Suttogom a szavakat és a mondat végén ugyanilyen hanggal kuncogok is egyet. Vajon volt-e már olyan fiú az iskolából akinek odaadta-e magát? Vagy én leszek az első? Uhh, hát az nagyon tetszene. Folyamatosan utánam rohangálna, és én pedig szépen lassan törném össze az álmait rólunk.
- Nálad már csak annyival több vagyok, hogy felsőbb éves vagyok. A többieknél pedig csak rám kell nézni. Egy mardekáros prefektus, szerinted megpróbálna engem beköpni? Meglátna és nevetve tovább menne. Viszont, téged hipp-hopp. Ne feledd a hírnevem magasan nagyobb, mint a tiéd. Ó, és egy ok kéne, hogy ne dobj fel? Egyszerű. Hogy láttál meg? Mit kerestél ilyenkor a könyvtárba? Saját magaddal tolnál csak ki. Folyamatosan lealacsonyítóan beszélek, amikor róla van szó és minden szavam után el van rejtve az a picike gúny. Folyamatosan olvasok a gondolataimban és próbálja magát meggyőzni, hogy őt nem tőröm meg, nem kapom meg. Nagyobb falattal is volt már dolgom, mint Dragonov. Ha megakarom kapni, akkor bizony meg kapom ezen nincs mit ragozni. Hallom azt az apró nyögést és csak jobban fokozza bennem a vágyat és erősebben szorítom meg a karját.
- Ismerősek a szavak? Igen, ezek a te gondolataid voltak, amikor mindig lestél engem. Ezzel áltattad magad. Olyan aranyos voltál. Most már nem is próbálom leplezni a gúnyosságomat úgy válaszolok neki. Mivel folyamatosan olvasok a fejében így már amint a pálcájához nyúl, én megragadom a csuklóját és szorítani kezdem és elkezdem hátraszorítani. Nem a kenyerem a gyengédség főleg, ha ennyire kértei magát valamelyik nőszemély.
- Rossz kislány vagy, Lisa. A szokásos lekezelő vigyorom kíséretében ejtem ki a szavakat. Tudom, hogy gyűlöli a becézését és már csak azért is fogom, hogy még jobban idegesítsem, hogy még jobban tudatosítsam benne, hogy azt csinálok vele amit csak akarok és amikor csak akarom. Amint elengedi a fegyverét, már lazítok is a fogáson és szépen lassan végighúzom az ujjaimat a karján, az oldalán egészen a fenekéig és hirtelen, erősen megmarkolva teszem fel az asztalra. Ahogy megpróbálja eltolni a kezeimet a combjaitól, erőszakosabban lököm hátra a kezét és folytatom a mozdulatsort. Az ajkaim az övére tapadnak és a nyelvem kutatóan mozog a szájában, miközben az egyik kezemmel tartom a tarkóját még a másikkal újra végigsimítok a belső combján és a fenti részeknél állok meg. Érzem rajta, hogy akar engem és csak a józan esze próbál magától távol tartani, mert tudja, hogy ezután úgy sem fog változni semmi.
- Nincs olyan szerencséd. Suttogom halkan és hidegen, majd már veszem is le róla azt az idegesítő talárt, ellentmondást nem tűrően.
- Gyerünk, Lisa. Érzem, hogy magadban szeretnél érezni. Már dobom is félre a ruhadarabot, majd az egyik ujjam kutatást kezd végezni a nőiességénél, gyengéden simogatva azt, félretolva a fehérneműjét.
- S ezt nem a gondolatolvasás miatt tudom.
  

18+ Úgy mustrál, mintha csak egy húsdarab lennék valamelyik piacon. Idegesít, bosszant, frusztrál. Egyszerűen zavart leszek a közelében, mint valami elsős kislány, aki belezúg egy felsőbb évesbe és titokban a folyosón követi és lesi merre jár.
Jah igen… csináltam. De elmúlt, felnőttem, és ráébredtem hogy Walden Macnair egy aljas, manipuláló kis köcsög, aki az ujjai köré csavar, hogy sóvárogj, epekedj, szenvedj a saját vágyaidtól, miközben látványosan tojik a fejedre. Persze ez ösztönöz hogy jobban küzdj, mert a hibát egyből magadban keresed, hogy nem jól csináltad, nem harcoltál eléggé. De az igazság az kedveskéim, hogy neki csak egy valaki lenne tökéletes, az pedig nem más mint önmaga. Annak pedig nyomába érni… ugyan kérlek, a lehetetlent megoldom, de a csodára még egy kicsit várni kell!
-Minden lány szereti ha becézik, ha kedveskednek neki, a probléma ott kezdődik, hogy hiányzik belőled az őszinteség, szavaid annyit érnek mint halottnak a csók. – kerülöm lereagálni a gondolataimra tett utalásait. Nem veszem fel, nem állok le vele vitatkozni, nem is gondolok rá, csak a bájitaltan dolgozat érdekel.
Igaza van abban, hogy én is bajba kerülnék, ha megpróbálnám feldobni, hogy éjjel kijár a hálókörletből, nem gondoltam igazán végig. De mindegy is, gúnyolódjon csak, élvezkedjen rajta, aztán húzzon el, nem fogom felvenni a marhaságait. Kevés ahhoz, hogy kihozzon a sodromból.
Aranyos? Komolyan learanyosozott? Walden Macnair elmész te a jóbüdös fenébe! Nem vagyok holmi kisállat hogy itt aranyosozz, mért nem csíped meg mindjárt a pofim és gügyögsz az arcomba?
Haragom tettbe csap át, de kihagytam ismét a számításból, hogy akkor és azt olvas ki belőlem, amit csak szeretne. Esélyem sincs, hogy a varázsige elhagyja a szám, helyette egy nagyon is elevenbe maró fájdalmas nyögés szalad ki ajkaimon. Nem játszik, nem holmi gyengéd szorítás, hogy ejnye, ezt nem kellene. Kezdek attól tartani, hogy véresen komolyan veszi a dominanciáját, mit most épp ellenem hoz fel, és ha tovább küzdök, még akár ép csontom is bánhatja. Komolyan bántana, csak mert nem fogadok szót?
Nevem olyan lekezelően mondja ki, hogy reflexből fejelném le, ha nem feszítené a karom és képes lennék megmozdulni. A szorítása elviselhetetlen, akárhogy próbálom tartani a pálcám, ujjaim elzsibbadnak és kiesik kezemből. Dacos pillantással nézek fel rá, süt belőlem a gyűlölet. Nem vagyok kislány, akivel kedvére játszadozhat, akivel azt tehet, amit akar, mert az eltűri, hagyja vagy épp imádja. Én nem fogok érte rajongani, sóvárogni, epekedni, azok az idők elmúltak.
Lazít a fogáson, és én már menekülnék is, de fenekembe marva felrak az asztalra. Nem fog elengedni, nem fogja hagyni, hogy elfussak, hogy segítségért kiáltsak, hogy megússzam ezt a találkozást ép bőrrel. Ujjai kigombolják talárom és lehúzza vállamról, majd félre is dobja.
-Mit akarsz tőlem? Mire jó ez a játék? Mit akarsz bebizonyítani? Hogy erősebb vagy nálam? Tessék elismerem én neked. Erősebb vagy egy lánynál. – öltöm ki a nyelvem. Szemérmetlen tapogatására egyből ráfogok csuklójára, de érintése megbabonáz, annyira gyengéd, kényeztető, hogy kisöpri egy pillanatra gondolataimat, én meg csorgó nyálú zombiként hagyom hogy félrehúzza a bugyim, és ujjaival lassú köröket rajzoljon csupasz szemérmemre. A légzésem elakad, kitágult pupillákkal nézek egész közelről az arcába, és csak aljas vigyora ránt vissza a valóságba. Úgy kapok levegőért mint fuldokló ki most bukkant a felszínre.
-Walden! Ne! – suttogom, félek ha hangosabban mondanám ki a nevét, a elfúlna hangom – Én még nem… - elhallgatok, arcom lángra lobban a cikis helyzettől. Mégis hogy közöljem vele, hogy szűz vagyok. Jah igen… olvas a fejembe. Hallod seggfej? Nem voltam még senkivel, és nem te leszel az első!
Elkapom a tekintetem és mikor visszafordítom csak a harag festi vörösre a fejem, már nincs bennem szégyen mert csiga módjára csúszhatnék végig Roxforton a saját vágyamon. Igen begerjedtem rá, tehetek én róla, hogy bejön a szigor és a keménység? Forduljon fel, velem ne játszon!
-Felejtsd el kisfiam! – lököm el a kezét és zárom össze lábaim, lelapogatva a szoknyám rá sem nézve- Nem leszek a trófeád! Nem akarlak magamban érezni, a közeledben sem akarok lenni, nem vagyok a tulajdonod! – hadarom dühösen, ami kicsit vicces, tekintve hogy suttogva teszem, nehogy egy prefektus meghalljon minket, aki esetleg egy közeli folyosón járőrözik. Kezem a mellkasára teszem hogy hátrébb toljam. Kevés ő ahhoz, hogy én önként adjam oda magam. Nesze neked ego kell? Van itt is belőle!

Nekem ő nem több egy húsdarabnál, amit ha akarok megeszek, ha akarom nem. Ez nem a személye ellen szól, csupán én nagyon kevés lényt tekintek embernek, azt ki kell vívni. Az egy kezemen megtudom azt számolni, hogy kihez tudok úgy hozzászólni, hogy egy cseppnyi gúny sincs a hangomban és őszintén beszélek. Apám, anyám, Cheya, Shane... és ennyi is volt. Híres kölyök vagyok az iskolában, rengeteg emberrel veszem magam körül de egy van csak, akit barátomnak mondhatok. Igen, elég nehezen engedek embereket közel magamhoz. S, hogy miért van? Egyszerű, nem a négy emberen kívül senkiben és, hogy egy kívülálló elérje a bizalmamat? Nem mondom azt, hogy lehetetlen, csak kurva nehéz.
Ez a lány itt előttem pedig olyan vicces volt az előző években. Vada előtt nem volt egy naposnál több ideig tartó kapcsolatom az iskolában erre Lisa álmodott arról, hogy mi együtt leszünk, tökéletes páros leszünk. Háhh, kedvesem fel kellett volna már akkor ébredned. Most megtetted, de már késő, mert kinéztelek magamnak és újra visszatollak abba a formádba, ami annyira nevetséges volt. Készülj fel, mert megint utánam fogsz majd loholni úgy, mint egy kiskutya a gazdája után.
- Honnan veszed azt, hogy hazudok? Talán ismersz olyan jól, hogy tudd? Lehet, hogy most őszintén beszélek. Ne legyél ennyire ellenséges azokkal akik nyitni próbálnak feléd, Vasilisa. Persze, hogy semmi őszinte nincs a mondandómban, amit a szám neki suttog. De neki ezt nem kell tudnia. Tudom, hogy úgy sem fog bedőlni ennek az olcsó trükknek viszont, ha legalább egy másodpercig is kételkedésbe tudom csalni akkor már nekem nyert ügyem van, mert manipulálható ez a szépség előttem.
Látom rajta, hogy alaposan átgondolta a lehetőségeit és rájött arra, hogy feldobni engem nem tud hiszen akkor csak saját maga nevét mocskolná be. Itt őt már csak egy erre tévedő nem mardekáros mentheti meg, vagy egy véletlenül beköszönő professzor. De ennek a kettőnek viszont nagyon kevés az esélye.
Azt hiszi, hogy ha velem beszél akkor tudja kontrollálni az érzelmeit? Szerinte nem tudnám kihozni a sodrából? Ohh, drágaságom. Sokkal nagyobb embereket kihoztam már a béketűrésükből, nem te leszel az, aki ki fog fogni rajtam. Pusztán csak meg kell keresnem azt a kicsike rést a védőpajzsodon és egyre tágítani, tágítani. S már meg is találtam. Ideges leszel ha hozzád érek, feljönnek a régi emlékek? Újra kislánynak érzed magad? Tehetetlennek? Semmi baj, ha így érzel, hisz ez a valóság. Tehetetlen vagy velem szemben, azt teszek veled amit akarok és ez ellen nem tudsz mit tenni. Mert bizony minden lépésedet tudom előre, úgyhogy sikeresen meg is akadályoztam a próbádat az elátkozásomra.
Az ujjaim hegyével kitapintom a legérzékenyebb pontját a nő csuklójának és erősen nyomni kezdem, miközben töröm is, hogy elengedje a fegyverét.
- Nem lesz szükséged a pálcádra. Suttogom halkan szemtelenül és, hogy jól lássa azt, hogy mit akarok vele tenni így már teljesen közelről is végigmérem és időzök egy percet a keblein. Lazítok a fogáson és akkor már menekülne is, de én már most is előtte járok egy lépéssel és a fenekétől rakom is fel az asztalra. Szépen lassan leszedem róla a talárját és dobom félre. Arra a ruhadarabra nem lesz szükségünk most.
- Kedvesem, tudom, hogy erősebb vagyok nálad. Ezt nem kellett bizonyítanom. Viszont segítek rajtad. Mert saját magadnak hazudsz. Minden érintésem után, újra és újra fellobbannak azok a régi emlékképek. Mi lett volna ha akkor tettem volna ezt? Ellenkeztél volna? Nem hiszem. Szépen lassan az ujjaim felkúsznak a belsőcombján és már a nőiességét kezdem el simogatni, miközben figyelem a reakcióját. Először megszorítja a kezem de utána már engedi magát. Tudtam, hogy nem lesz ez olyan nehéz menet. Nem foglalkozok a nevem kiejtésével és az ellenkezésével, annál viszont jobban, amit a gondolataiban olvasok. Egy perce abba is hagyom a mozdulatsort és ezt ki használva félrelöki a kezem s összezárja a lábait. Megrázom a fejem, de aztán csak egy sötét mosolyt varázsolok az arcomra. Kegyetlen vagyok? Ohh, még szép.
- Nem akarsz magadban érezni? Ne nevettess! Minden álmod, hogy megkaphassam engem, Dragonov! Hirtelen elkapom a torkát és lenyomom az asztalra, hogy feküdjön rajta. A szabad kezével pedig újból szétnyitom a combját.
- Szerinted engem érdekel a szüzességed? Kicsit sem. Ettől csak még jobban élvezetesebb lesz a móka! Erőszakkal húzom le róla a szoknyát, majd a derekától fogva az asztalszéléhez húzom, hogy teljesen hozzátapadjak.
- Vissza fogod még sírni ezt az estét. Mondom egy halk mosollyal és előveszem a pálcámat, majd rászegezem.
- Ha egy hangos szót mersz szólni, akkor megöllek!
  

18+ Megzavarodom, mint kisgyerek a körhintán, aki csak kifele bámul, de már nem tudja igazán, hogy merre is van arccal előre. Talán igaza van, ellenséges vagyok vele, de mégis mit várt. Négy évet vesztegettem arra, hogy róla álmodjak, hogy megpróbáljam felhívni magamra a figyelmét, de lehettem akármennyire jó tanuló, tökéletes boszorka, akkor se volt több esélyem, mint egy hollóhátosnak. Most persze hogy nem kell, hogy nem csorgatom rá a nyálam, máris érdekesebb vagyok? Csak ennyi a trükkje? Az kell, akit nem kaphat meg? Akkor tessék, sóvárogjon most csak szépen magában. Sejtem, hogy nem erre számított. Azt hihette, hogy meglátom és térdre borulok előtte, remélve hogy mivel kettecskén vagyunk a sötétben, majd megadja amit kérek, csak hogy nem kell tőle semmi, de még ő maga sem. Forduljon fel!
Idegesítően mosolyog, minden pillanatban, egyszerre zavarba ejtő és fusztráló, ahogy olvas a gondolataimban, és ezen az sem segít, ha nem nézek rá, vagy ha elfordítom a fejem. Mégsem mantrázhatok egyetlen mondatot, amikor csak meglátom.
Hallgatom szavait, de nem szólalok meg. Igaza van, nem ellenkeztem volna, örültem volna, talán különlegesnek éreztem volna magam, bele sem gondolva hogy hányadik lehetek a sorban, akin átmegy, aztán az emlékét felteszi a kispolcra. Mindig ezt csinálja, híre van a lányok körében, hányukat gyűjtötte be trófeának, véste nevüket a kis noteszébe, aztán lépett tovább. Most meg ott az a lány. Apropó, nem épp vele kellene az idejét múlatnia?
Bármennyire is próbálom kerülni az érintését, hozzám férkőzik és a simításába beleborzongok. A testi vágy, az időtlen epekedés felülírja a józan eszem, csupán a reflex mi a tiltakozást kimondatja velem, meg az a csöppnyi félelem az ismeretlen iránt. Meglepem, életemben először lépéselőnybe kerülök vele szemben, és ki is használva menekülőre fogom, csak hogy éreztessem vele, ez nem az a játszótér, ahol ma este mászókázni fog.
Kimondja a vezetéknevem, a szívem meg kihagy egy ritmust. Hova tűnt a Kedvesem? Hol van a Lisa? Pillantása semmi jót nem ígér.
-Nem ak… - hangom elfúl, ahogy ujjai elkapják torkom és elzárják levegőm útját. Jobbom a csuklójára szorul, remélve hogy le tudom fejteni kezét, de arra nem számítok, hogy hanyadt vág az asztalra. Fejem tompán koppan a lakkozott tölgyfalapon.
-Walden, ne csináld, ez már nem vicces. Kérlek… nem teheted… - erőszakkal szétnyitja a lábaim és közéjük áll, majd felhúzza a szoknyám és csípőmnél fogva az asztal széléig húz, hogy ölem meredező férfiasságának nyomódik. A vágy elemi erővel csap fel bennem újra, és vele szembe a dac is. Egyszerre akarom ölelni, sikítani alatta, és felpofozni még a gondolatért is, hogy elképzelte ahogy maga alá gyűr.
A Szent János Bogarak fényében csillan meg pálcája, ahogy előhúzza és torkomnak szegezi. Tekintetem mellkasáról az arcára siklik, a szívverésem megugrik, torkomban gombóc keletkezik, és csak sűrűn pislogok hitetlen képpel. Annyi szabályt szeg meg egyetlen éjjel alatt, hogy már a negyedéért is kivágnák az iskolából, a feléért az Azkabanba zárnák, abba bele sem gondolva, amire folyamatosan utalgat. Fenyegetésére nem felelek, csak aprót bólintok.
Az vessen rám követ, aki ebben a helyzetben nem lenne behódoló? Kinek élete nem fontosabb… mint…
Szabad keze szemérmetlenül markol rá mellemre, még szélesebb vigyor kíséretében, én meg fekszem az asztalon, mint egy darab kibontott vad, amit kedvére szemlélhet meg tapizhat. Egyenlőtlen küzdelem, esélytelen helyzet, mintha egy cunamival akarnék szembe úszni.
Keze lejjebb siklik, át a felgyűrt ruháimon, a csupasz combomra. Bőrömbe marnak ujjai, követelőn, mohón.
-Kérlek… Walden… - suttogom- könyörgöm állj meg… ne tedd… ez … erőszak… - szavaim süket fülekre lelnek, a halovány zöld fényben szemei rám villannak. Ölét altestemhez dörgöli, mire lélegzetem bennem szakad. Annyira szeretnék elfutni, elmenekülni, könyörögni, szabadkozni, hogy a közelébe se jövök, hogy a folyosón se fogunk többet összefutni, hogy hírem nem hallja, hogy a nagyteremben sem fog látni, tartok tőle annyira érdekelné mint hogy épp melyik csillag ragyogott fel az égen.
Ujjai az apró selymes anyagba marnak és félre húzzák felfedve csupaszságom. Fejem oldalra fordítom, nem tudok rá nézni, már nem. A szégyen, a döbbenet, a tehetetlenség keringőzik bennem. Nem így képzeltem az első alkalmat, nem így képzeltem az első alkalmat… vele.

Valaki mentsen meg!