Hensely Amelita Frobisher

Since you went away the days grow long
And soon I'll hear old winter's song

Hensely


17


félvér


Semleges


-


Griffendél


Ashley Benson


Canon

Frobisher család legidősebbjeként elmondhatom, hogy a családom nem hétköznapi. Míg körülöttünk mindenki a jó és a gonosz harcában próbál helyt foglalni, addig az én szüleim ezekkel mit sem törődve a pénzre fókuszálnak. Nem avatkoznak bele a Voldemorttal kapcsolatos ügyekbe, természetesen, ha azt követelnék tőlük a pénzért, hogy álljanak végre a sarkukra akkor oda állnának, ahol több pénzt kínálnának.
Félvér családból származom, anyai ágon tört meg párszor a vér tisztasága, de a mai világban már nem kéne ennyire fontosnak lennie a vérnek. Legalábbis engem nem nagyon zavar, ha valaki ilyen vagy amolyan. De akadnak emberek, akiket igen, no, mindegy. A testvéreimmel jól kijövök, legnagyobbként mindig kijátszhattam ellenük a kártyáimat, hiszen a szülőket különös kötelék fűzi az első szülötthöz. Ez nálam is pont így van, csak annyi különbséggel, hogy nem szeretem, ha állandóan rajtam keresztül próbálják elérni a céljaikat.

Húzd ki magad! Fejedet emeld fel, kecsesen járkálj Hensely! Nem, nem, sokkal nőiesebben kell mindezt csinálnod.
Egész életemben ezt hallottam édesanyámtól, aki tehetős és neves asszony hírében mindig a tökéletességet szerette volna kihozni belőlem. Ami valljuk be, sikerült is neki kisebb nagyobb veszekedések és áldozatok árán. Engedelmes, türelmes és végtelenül megértő személynek tartom magam, talán egyesek számára ez már a naivság határát súrolja, de én úgy vagyok vele, hogy minden ember megérdemli a támogatásomat és kedvességemet.
Mindig fejet hajtottam mások akarata előtt ezért nem tartom magamat egy erős személyiségű nőnek, bár kirakatbábu sem vagyok, akit madzagon lehet táncoltatni. Valahol a kettő között, sokáig azt hittem, hogy a háttérben meglapuló emberek közé tartozok, de mióta oroszlánok hű tagja vagyok ez megváltozott.
Már többször megkaptam, hogy egy szemellenzőt viselő lóra hasonlítok, aki mindent megtesz másokért de nem látja mi is van körülötte. Nos, ez nem feltétlenül igaz hiszen nyitott szemmel járok, s bár nem egy Sherlock Holmes veszett el bennem észreveszek egy-két apróságot. Mindig igényesnek neveltek, erényesnek, odaadónak, önfeláldozónak, aki nem csak saját magával törődik, hanem a körülötte lévőkkel is.
Az édesanyám gyakran mondogatta azt, hogy kiköpött apám vagyok belül, de kívül minden vonást tőle örököltem. Akaratom ellenére észrevettem a családom anyai ágában a rosszaságot, a pénz iránti vágyat, ez pedig elrettentett mindentől. Számomra nem fontosak az anyagi dolgok, tudnék élni hét fogásos vacsora és házi manók nélkül ezért is szeretnék kedveskedni nekik, de nem nagyon értékelik.
Kedvelem a szép dolgokat, az apróságokat, de a szívemet a saját kézzel készített tárgyak nyerik el, még akkor is, ha kinézete nem épp a leglátványosabb kategóriába tartozik. Feltétel nélkül szeretem az embertársaimat, és mint már említettem mindenkiben próbálom meglátni a legjobb oldalát.
A hagyomány, a család nyomása miatt mentem bele az érdekházasságba, fogadtam el a feltételeket és váltam így egy befolyással bíró fiatal férfi menyasszonyává.  

Amikor az egyik szülőd megkeres hajnalok hajnalán egy fontos kéréssel, akkor türelmetlenül várod, hogy a tárgyra térjen és kiderüljön a turpisság. Reméled, hogy jó hírt közel, egy új seprűt kapsz vagy lehetőséged nyílik új dolgokat kipróbálni a sárkányokkal dolgozó nagybátyádnak köszönhetően. Vársz, átfut rajtad a hideg és borsódzik a hátad miatta, egyszerre vagy türelmetlen és izgatott, de már mennél is a dolgodra, hiszen ma van a nagy nap. Újabb bevásárlás indul a tanévre, ami új talárral, tollal és kisállat kalitkával jár.
- Ugye megérted, drágám? – hideg, csontos kéz érinti meg térdemet, amitől feleszmélek és anya csontos arcára téved tekintetem. Az elmúlt időben eléggé megöregedett és fogalmam sincs miért. A szülők titkos élete az, amibe nekünk, gyerekeknek, nincs betekintésünk, a titkolózás, ami ott folyik az nem tartozik ránk mégis mindegyiknek hozzánk van köze. Egy mély ránc fut végig arcán, talán egykor nevetőránc volt, de mostanra csak a fintorgást és fennköltséget látni rajta.  – Hensely? Figyelsz rám? – türelmetlenség fut át az arcán és még jobban megszorítja a térdemet. Felszisszenek.
- Nem tudom miről beszéltél. Elismételnéd? – hangos sóhajtással díjazza érdekeltségemet majd újból jön a hosszú felvezetés és máris nem ott járnak a gondolataim. Ugyanaz történik, minden érdekesebb, mint az anyámmal fecsegni dolgokról, legfőképp pénzről. És kibújik a szög a zsákból végre valahára, és kiderül mindaz, amit mondani szeretne… leesik az állam és üvölteni szeretnék, vagy szétverni valamit helyette halál nyugodt arccal, lágy hanggal válaszolok.
- Rendben. Örülök. – magasra húzódik a szemöldöke, mintha nem ezt a reakciót várta volna tőlem de nekem nincs kedvem belemenni a mélybe. Ha ezt akarja, akkor legyen, de nem biztos, hogy a legjobb döntés volt összehozniuk vele. Fogalmam sincs ki lehet a srác, vagy miért is ekkora nagy ász nálunk, de ez van… Elfogadom és bájosan mosolygok majd holnap este.
- Ez szarkazmus volt drágám?
- Nem. – na, ez talán az volt. Felpattanok a helyemről és el sem köszönve édesanyámtól rohanok le a kandallónkhoz, útközben felvéve a táskámat és amilyen gyorsan csak tudok, úgy tűnök el.
Abszol út.
Felszabadultnak érzem magam, frissnek és az előbbi beszélgetést a hátam mögött tudva kissé még szórakozott is vagyok. Talán emiatt nem nézek a lábam elé, ahogyan nagy léptekben szelem az utat, élvezem a kellemes nyári szellőt és bumm. Már bele is mentem.
- Nézz a lábad elé! – morgok fel hangosan, majd a felém nyúló karokba kapaszkodok és engedem, hogy felsegítsen. Gyönyörű szempárral találom magam szembe. Kicsit el is pirulok majd lesütöm a szemem és a kezét tanulmányozom. Gondos férfikéz, nem bütykös, nincs bőrkeményedése sőt még puha is.
- Máskor megpróbálok nem szép lányokba botlani. – olvadok. Valaki kapjon el különben itt leszek rosszul. Sóhajtok, majd összeszedve az összes bátorságomat kikapom a kezemet a kezéből és elfutok. Gyáva nyúl…