I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
| » » Csüt. 29 Dec. - 22:57 | | A Ryan Riley névről mindig azoknak a mugli filmeknek a férfi főhősei jutottak eszembe, amiket nyáron láttam a moziban Liam-mel. Izmos, amerikai katonák, érzékeny, new yorki, váratlan zsenik, egyszerű autószerelő legények, két dimenziósak, cinokas, lehengerlők. Ryan Riley viszont, mint legnagyobb döbbenetemre kiderült, egyrészt lány volt, másrészt hat éve a háztársam.
- Ne bassz! – nyögtem Ren-nek, aztán elvettem a cigijét és beleszívtam valamelyik szerdai naplemente közben, szorosoan a Roxfort nyugati falának lapulva. - Te tényleg nem vetted észre? – röhögött rajtam. – Mekkora segg vagy! - De biztos nem csak idén jött?
Ryan Riley. Legelőször egy pénteki vacsora közben szúrtam ki, mikor épp Doris elől próbáltam elhalászni az utolsó csirkecombot, ő pedig tök levet töltött magának (amennyire meg tudtam állapítani hát-nyolc embernyi távolságból) különös kecseséggel, különösen kevés odafigyeléssel. Aztán kiderült, hogy tényleg ugyanabban a klubhelyiségben térünk éjszaka nyugovóra. Kiderült, hogy az órák javarészére együtt járunk (először azt hittem, követ, de az énekkaron csak az a másik Ryan volt ott, szóval ezt az ötletet elvetettem), és hosszas elemzés után az is kiderült, hogy nem is olyan a hajszíne, mint az érett, júliusi búzatáblák, annál világosabb, könnyebb, mint áprilisban a reggeli napfény. - Biztos nem természetes. – morogta Dorcas. És hát nála jobban ki tudná, milyen egy festett szőke? (Éééén!!!)
Ryan Riley gondolata hamarosan egybeforrott a kétlábon járó vattacukorral, vagy valami helyes plüss macskáéval (de tényleg volt benne valami döbbenetesen macskaszerű!), egyszerűen olyan volt, akibe minden kompromisszum nélkül hajlandó lettem volna beleszerelmesedni. És miért is ne? Kábé hónapok óta kerestem valakit – akárkit! – aki jó lenne erre a szerepre, és miért ne lehetne akár Ryan Riley az? És hogy ez a beleszerelmesedés megtörtént-e már, mikor végre randira hívtam, azt például nem tudom. Hogy megtörtént-e már, mikor odaértem, a megbeszélt kocsmához, a megbeszél tizenöt-nulla-nullás időpontra, nem tudom. Mindenesetre készen álltam, hogy a végére járjak.
|
|