Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 41 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 41 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Hétf. 2 Jan. - 1:56
Gondosan kontyba fogott frizurámból rakoncátlan hajtincsek ziláltan lógnak, egyesek verejtéktől csutakosan arcom maszatos böréhez ragadtak. Az épület falának dőlök, aminek teteje éppen menedéket és rejtekhelyet biztosít. Mellkasom egyenletlenül mozog fel és le, míg szívem bármelyik pillanatban kirepülhet bordabörtönéből a vérkeringésemben vadul áramló adrenalintől. Az egyetlen látvány, amit makacsul igyekszek elhessegetni lelki szemeim előtt, a társam üvegessé váló tekintete, amint - egy rossz lépés következtében - eltalálja az örök álomba kényszerítő halálátok. A bűntudat kíméletlenül mardos, magamat okolom a történtekért, miközben egy halk hang azt súgja nyugtatásképpen, nem tehetek róla. Gyorsabban kellett volna kapcsolnom, de nem számítottam arra, rögtönözni készül... még csak műkődőképesnek tűnő tervet sem eszeltünk ki az ilyen helyzetekre.
Egy pillanatra tenyereimbe temetem arcom, és kitépni próbálom azt a másikat. Az Ővét. Ha nem tűnt volna fel a csata közepén erősítésképpen, Rogers még élne! Ámde azok a kékek megbabonáztak, még úgy is, hogy egyszer régen elárultak... mást választottak helyettem.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Hétf. 2 Jan. - 2:23
Folytonos rohanás, és az átkok kerülgetése. Elfáradtam, nem bírom tovább! Legszívesebben feladnám, de nem… Ahogy alkaromon a billogra pillantok, megerősödöm. A Nagyuramért mindent, és bármikor akár az életemet is. Ez nem holmi játék, itt komoly tétje van a küzdelemnek. Ha Parkinson tud valamit, és továbbadja a Minisztériumban, meghaltunk. Mindenki, és ez nem vicc. Muszáj megölnöm őt, a másik pedig… A pasas nem számít. Mért is számítana? Ideáll kettőnk közé, akkor ne csodálkozzon, ha őt támadom, bár… most már nem tud, sem mást csinálni.
Parkinson, bújj elő drágaságom… Mutasd magad, és beszélj! Nem láthatsz a fejembe, neeem. Az kizárt, teljes mértékben uralom az elmémet.
Öreg hiba, s ezt tudom jól én is, de belépek a két háztömb közti keskeny utcába. Biztosan itt van, láttam, ahogy ide vonszolja a holttestet. És a szeme, mikor megöltem a másikat… Nem, nem szabad elgyengülnöm. Pont elég az, hogy hulla vagyok lassan én is a fáradtságtól. Nem szabad tovább fárasztanom magam, mert biztosan ő nyer majd, de így, hogy megfontoltan haladok előre, így talán van esélyem ellene.
Mily komikus, hogy én tanítottam, s most ellenem van… Ezt sem gondoltam volna soha, de ha a nyulak mellé áll, ne csodálkozzon, hogy a ragadozó megtámadja. Pláne, ha még ki is kezd vele.
Pálcámat magam elé tartva araszolok, és a legapróbb részletet is szemügyre veszem, és minden rezdülést figyelek. Egy picinyke hiba, és halott vagyok…


A hozzászólást Evan Hayes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 19 Jún. - 9:20-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Hétf. 2 Jan. - 2:57
Ostobaság volt részemről szoros kötődéssel hozzá láncolni magam, és akárhányszor eszembe jutnak a botor, irreális elképzelések, amik gyermeteg gondolkodásom szült, némi szégyenérzet vegyül egy tucat fájdalommal. Vajon azok a percek, a mi pillanataink valódiak voltak, vagy csupán egy színdarab mellőzhetetlen felvonásai?
Halkan felszisszenek, amikor a mellékvesevelőm által termelt hormon szintje jelentősebben csökken, figyelmemet a bal felsőrakaromon éktelenkedő nyílt seb köti le, amit eddig meg sem éreztem. Egy nagyobb darabot tépek ki mocsok fedte találom aljárol, és egy bűbáj segítségével ideiglenesen ellátom a sérülést.
Ekkor dobhártyámat halk lépés hangja rezegteti meg, amit enervált emlékezetem a társam gyilkosának arcához, a kegyetlen halálfalóhoz köt. Beleremeg a gyomrom és egy rövid momentumig megszédülök. Biztos látta, hogy erre menekültek és követett...
Tenyerembe belerajzolódott már a pálcám markolata a folytonos szorítástól, de a kicsit kellemetlen érzés biztonságot ad, így a maradék erőm egy részével is erre összpontosítok.
- Stupor! - ejtem ki cserepesre száradt ajkaim közül az átkot a hang irányába szegezve varázspálcámat. Arccal az ellenfelemnek lehetőségeimhez mérten beljebb vánszorgok, hogy minél több távolság legyen köztünk.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Hétf. 2 Jan. - 3:27
Lépteim halkan ropognak az őszt idéző, télre is a földön hagyott levelek miatt, így nem tudok feltűnésmentesen közlekedni. Vesztemet ha okozza valami, akkor a fáradtság mellett ez lehet még a hunyó. Szedte volna össze a ház tulajdonosa a levelet itt is. Rövidesen kiérek a levéltengerből, és a kövezett utcán lépdelek tovább, mikor meghallom Parkinson hangját. Kezem egyből, reflexszerűen mozdul, és a kábítóátok már nem is éri el célját, engem. Támadni nem fogok, bármennyire is ez lenne a feladatom. Nekem még mindig sokat jelent Vivienne, és ezen nem is szeretnék változtatni soha.
- Sosem bírtad befogni a szádat… - hangom gúnyosan cseng, és visszhangzik a szűk térben. Szavaim a hangosan kimondott szavaira utalnak, mert ha nonverbálisan varázsolt volna, akkor talán még el is talál. Várom a következő felém repülő átkot, miközben a hátráló személy felé közeledek ugyanolyan tempóban, mint ahogyan ő próbál lehagyni. Pálcás kezem szünet nélkül készen áll a védekezésre, de támadásra mostmár nem adom a fejem. Sarokba van szorítva, mégha az utca nyitott is - de ez koránt sem biztos a fényviszonyok miatt.


A hozzászólást Evan Hayes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 19 Jún. - 9:21-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Hétf. 2 Jan. - 11:31
Túl gyenge vagyok vele szemben, és ezt alátámasztja a tény, hogy nem mertem nonverbálisan megátkozni. Arra törekszem, hogy mindenekfelett magamat helyezzem előtérbe, és ne érdekeljen, ha esetleg kárt okozok Evanbe, de mélyen legbelül munkál bennem valami, ami meggátolja, hogy meglepetésszerűen támadjam meg.
- A fenébe! – szitkozódom hangtalanul, amikor átkom nem találja el, mindössze ajkaim formálják a szavakat. Egy pillanatra lehunyom a szemem, arra az emlékre és a hozzá kötődő érzelmekre vadászom, amik a szétválásunk nyomait őrzik.
Ismerős hangja beleivódik hallásomba, és mintha a fülkagylómban ragadna, újra és újra megismétlődik fejemben, még akkor is, amikor az echónak torkán akad a szó.
- Egykor nem zavart… sőt, módfelett élvezted, ha szavaim célpontjában voltál… - jegyzem meg az övéhez hasonló szarkazmussal, azonban hangszínezetemben egy leheletnyi düh is cseng, ami annak köszönhető, hogy nem tudom kellőképp álcázni, mennyire bosszant a gúnyossága. Míg beszélek, ismét helyet változtatok, hátha zengzetes hangom eltompítja a mozgásom adta neszeket.
Az épület következő kiugrójához simulok, és újból megcélzom pálcám hegyével a sötétséget. A fénycsóva útjának indul, amikor eszembe jut, ha én kábítom el, itt hagyhatom sértetlenül, és soha senki nem fogja megtudni. Azonban, ha ő győz… bele se merek gondolni, mit tenne velem.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Hétf. 2 Jan. - 12:11
Mikor visszaszól gúnyos hangvételű beszólásomra, megállok, és halkan, de annál őszintébben elnevetem magam. - Mondtam én olyat, hogy most nem élvezem? - miután mosolyogva feltettem a költői kérdést, nem elégszem meg ennyivel. Ki tudhatja, hogy mikor találkozunk újra elv alapján itt és most inkább többet beszélek hozzá. - Csak az fáj, hogy átkot hallottam, ami felém irányult. - suttogom a sötétségbe, mert az előbb is túl nagy volt a visszhang. Még a végén megsüketülünk mindketten.
Hangjában erősen észrevehetőek az érzelmek, és emiatt nem is hibáztatom, kár, hogy ezt ilyen körülmények közt kell megbeszélnünk. Azonban mikor kicsivel mellettem csapódik a falba a következő átok, hátrébb lépek. - Nem is tudtam, hogy ennyit adsz a szavaimra... - szavaimban már szemernyi gúny sem hallatszik, sokkal inkább megbánás, amiért otthagytam őt. nem volt szép tőlem, hogy megcsaltam annak érdekében, hogymegutáljon, és ne kövessen.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Kedd 3 Jan. - 0:53

- Élvezd csak, amíg nem fáj! – vágom rá dacosan. További szavai nemhogy nem hatnak meg, de még támadásnak is veszem őket. – Biztos nem annyira, mintha azt hallanád, hogy az ember, akit az életednél is jobban szeretsz, megcsal. – reflektálok mondandójára, és noha keményen szerettem volna odaszúrni gondolatom, hangom lélegzetnyit megremeg. Nem célom bűntudatot ébreszteni benne – nem is vagyok biztos, hogy még van lelkiismerete – mindössze jó érzés az orrá alá dörgölni.

- Tévedsz, már egyáltalán nincsenek hatással rám a szavaid. – tiltakozom, és bár tudom, még magamat sem győztem meg, nemhogy mást, még akkor sem vallanám be az ellenkezőjét, ha halálos átok veszélye vetne árnyékot az életemre. Egykor azt ígérte, mindörökké mellettem lesz, és kegyetlen módon megszegte a fogadalmát. Én viszont nem fogom semmibe venni a sajátomat.

Tekintetem a gyűrűsujjamra simuló jegygyűrűre időzik el, erősen beharapom az alsó ajkam és mély lélegzetet veszek.
- Egérutat adok… - közlöm vele megtörve a pillanatnyi csendet. – Siess, mielőtt meggondolom magam!
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Kedd 3 Jan. - 1:34
- Nem jókedvemből csaltalak meg... - válaszolom keserűen. - De csak így tudhattalak biztonságban. - tisztán kihallatszik hangomból a fájdalom, s csak remélni tudom, hogy érszreveszi ő is. Én tényleg nem így akartam ezt intézni, de azzal, hogy az aurori pályát választotta, és én is mellette ltam, csak veszélyesebb lett számára az egész élet. Nem akartam, hogy miattam megsebesüljön, ezért a húgommal egy mű-csókot váltottunk Vivienne szemei előtt. Borzalmas volt látni az arcát, és a mai napig kísért az a fájdalom…
Ezt… ezt tényleg kimondta? Nem vagyok már hatással rá? Ezzel az egy dologgal olyan szinten összetört, mimt eddigi életem során soha senki. Életvidám, érzelmekkel teli lány volt, akiért a mai napig is mimdent megtennék, ha lehetne, most mégis úgy érzem, mintha a tényleges feladatom miatt lennék csak itt.
- Sajnálom, hogy így érzel… - mondom neki elhaló hangon, majd egy könnycsepp csordul le arcomon. Nem törlöm le, mert a sötétben talán nem látja, és nem akarom megadni neki az örömet, hogy tudja, sírok.
Két szó, mindössze ennyit mondott, mégis ledöbbentem. Nem, nem engedhet el csak így, támadjon rám, vagy csináljon bármit. Felőlem akár meg is ölhet, de ne engedjen elmenni!
Talán meggondolatlanul, de annál határozottabban lábai elé dobom varázspálcámat, és mint aki egy mugli akciófilmbe képzeli magát, tarkómra teszem kezeimet.
- Nem kell az egérút. Tőled nem…
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Kedd 3 Jan. - 2:04

„Mégis mi a fészkes fenét csinál?”
A varázspálcája halk koppanása ezt a kérdést préseli ki gondterhelt elmémből. Miért kell még jobban megnehezíteni a helyzetet? Nem kellett már elég küzdelmes pillanatot megélnem miatta?
Számban újból és újból megforgatom válaszát, miszerint a megcsalást az érdekemben tette, de a szavak íze semmiképp sem lesz jobb, akárhogy is próbálom értelmezni őket. Ezer megoldásból pont a legrosszabbat választotta azért, hogy távol tartson magától… és vajon megérte neki? Mert nekem nem. Egy olyan házasság elébe nézek, amit mindössze azért vállaltam, hogy elfelejtsem és a sajtó segítségével vele is tudassam ezt. Örök színlelésre ítélt, és én elfogadtam döntését. Hibáztam, és ezt abban a pillanatban tudtam már, hogy igent mondtam vőlegényemnek.
Összeszedem minden bátorságom, és bárha lábaimat szörnyen kocsonyásaknak érzem, amennyire csak lehet határozottan lépek ki a háztömb kiugrójának menedékéből. Pálcámat előre szegezve sebesen haladok, míg végül szembe nem találom magam Vele. Ketyegőm kihagy pár dobbanást, aminek hatására összeszorul a gyomrom. Nagyot nyelek, varázseszközömet a nyakához szorítom, így állok előtte némán, íriszeimben a düh lángja lobog.
Szemeim nem csalnak, azok a mélykék tengerek útjuknak indítottak egy könnycseppnek álcázott hullámot. Leveszem a pálcám, miközben tartom a szemkontaktust. Kezem hirtelenül lendül, és arcon csapom, majd egy nagyobb lépéssel kiszorítom a köztünk lévő távolságot, két kezemet a nyaka köré fonom és hevesen megcsókolom.
- Gyűlöllek! – mondom bele a csókba, és még jobban magamhoz szorítom. Kifejezetten hiányzott.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Kedd 3 Jan. - 2:28
Pálcám koppanása visszhangot ver a két ház között, de nem érdekel. Ha nem dobtam volna el a fegyveremet, biztosan használnám, amint meglátom a szőke hajzuhatagot és tulajdonosát. Még mindig eláll a szavam szépségétől. A felkontyolt haj pedig kifejezetten jól áll neki. Végigfuttatom rajta tekintetem, és megcsodálom egész testét. Idióta voltam, hogy nem beszéltem meg vele a dolgot, hanem aljas módon becsaptam. Bizonyára megértette volna…
Bambulásomból a nyakamhoz szegezett pálca zökkent ki, és akaratlanul is nagyot nyelek, ahogy az előttem álló szépség vonásaira pillantok esdeklőn. Nem érdekel a méltóság, se semmiféle büszkeség. Én kimutatom az érzéseimet, még ha csak egy pillanatra is… Nem tudom, hogy talán a könnycseppet vette-e észre, de kifejezetten fáj, hogy… Igen, hogy megütött. Nem fizikális, sokkal inkább lélekbemaró fájdalom ez, mert tudom, hogy megérdemlem. Szememet lehunyom, hogy pár pillanat alatt feldolgozzam a dolgot, de erre nem ad elég időd.
Sok meglepetés ért eddigi harcunk során, de mind közül ez a legédesebb. Ahogy ajkai enyéimhez simulnak, és forró csókban olvadnak egybe, kezeim tarkómról a nő derekára siklanak. - Megérdemlem…
[/size]
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Kedd 3 Jan. - 7:57
Aranyvérűket megszégyenítő viselkedésem cseppet sem tud érdekelni, túlságosan is sok dolog miatt kéne önmagamat hibáztatnom ebben a pillanatban, ha jelentőséget tulajdonítanék neki. Nem akarom arra pazarolni ezt az egy pillanatot, hogy feszengjek az áruló, a hűtlen, az álszent és a hazug szerepében egyszerre. Épp elég teher vállaimon az, hogy meghazudtoltam állításomat, miszerint minden iránta táplált érzelmet kitéptem magamból.
Tenyereinek ismerős érintésébe beleborzongok, illata beleissza magát szaglóhámom receptorjaiba, amire a múltunk különböző képei villanak fel lelki szemeim előtt.
Megszakítom az érzéki érintést, csukott szemekkel homlokomnál az övének hajtom fejemet. Szabad kezemmel gyengéden végigsimítok torkán, arcélén, majd kis idő múlva elhúzódom. Háttal állok meg előtte, két kezemmel hátrasimítom arcomba hullott tejfel tincseket, és letörlöm időközben arcomat végigszánt könnyek nyomait. Gyűrűsujjam körül fonódó karika egyre jobban szorul, löktet alatta a bőröm, mintha emlékeztetne a vele együtt járó kötelességekre.
- Miért tetted? - kérdem végül halkan. Hangom kissé rekedt, elveszett belőle az indulatosság. Magam sem tudom, mit szeretnék tudni. Miért lökött el magától? Míért bánt el velem olyan kegyetlenül? Miért dobta el a boldogságunkat? Miért csókolt vissza most? Igazából annyi megválaszolatlan kérdésem van, hogy bármelyikre választ adhatna...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Kedd 3 Jan. - 22:30
Mikor megszakítja a csókot, kezemmel lágyan simítom meg arcát, de nem kell sokat várnom ahhoz, hogy ellépjen tőlem. Legszívesebben visszahúznám, magamhoz ölelném, és nem engedném el többé, de tudom, hogy nem lehet. Az emlékeink bizonyára gátolnának minket a gondtalan újrakezdésben, és én nem szeretném, ha rosszul érezné magát miattam…
Mi a fenét beszélek, már most tönkretettem mindent, és valószínűleg piszok rosszul érezte magát, s talán még mindig nem viseli túl jól a dolgot. Nem is várom, hogy ebbe beletörődjön, s csak úgy elfelejtse a dolgot. Tudom, hogy borzalmasan döntöttem akkor, mikor inkább meg kellett volna beszélni a dolgot.
Hátát kémlelve, bűntudattól átitatott, szokásosan csengő hangomat hallatom.
- Én úgy gondoltam, egyszerűbb, ha elhitetem veled, hogy megcsaltalak, mintsem, hogy beszéltünk volna arról, hogy mennyire is féltelek… a mai napig. - közelebb lépek hozzá, és biztosra veszem, hogy nyakán érezhető levegővételem. - Nem akartalak veszélybe sodorni, inkább a testvéremet megkértem, hogy játszunk el egy színpadi csókot az orrod előtt. Nagyon szégyenlem magam… - igen, tényleg így érzek. Roppant mód sajnálom a dolgot, és szemközt köpném magam a helyében. Túl kényelmetlen volt elmondani neki a dolgot, ezért hallgattam. Megérdemli, hogy legalább most nyíltan beszéljek vele.


A hozzászólást Evan Hayes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 2 Dec. - 18:16-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Szer. 15 Márc. - 22:38
Az érzések múlandók, hisz emlékekhez kötődnek, amik pedig az idővel halványulnak, akárcsak a bennünk munkáló kis mozgatók. Csakhogy az elválásunk pillanata még mindig élénken él bennem, így a vele együtt járó maró érzületek is.
Amikor magyarázata elér a tudatomig euforikus öröm és romboló szégyen lesz úrrá rajtam. Gyomrom dióméretűvé szorul, amint rájövök, valóban elhittem a látottakat, és kicsit mosolyognom is kell a tényen, mennyire félre tud vezetni néha a szemem. Befolyásolja a gondolkodásom, és még azt sem hiszem el, ha egy halk belső hang azt súgja, Evan sose tenné ezt velem.
Az éltető oxigén testébe be - és kiáramlása csiklandóan simogatja nyakamat, aminek hatására megborzongok, így ösztönösen szorosan magam köré fonom karjaimat. Oltalmuk alatt nagyobb biztonságban érzem magam.
Annak ellenére, hogy jó cselekedet érdekében lökött el magától, képtelen vagyok elnyomni a kellemetlenül motoszkáló dühöt magamban. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy nem ez lett volna a helyes megoldás.
Lassan hátrapillantok rá, majd meg is fordulok, hogy szembe állhassak vele. Közöttünk szinte kiszorult a levegő és a tér.
- És egyszerűbbnek bizonyult? – teszek fel egy újabb kérdést. Tudnom kell, hallani szeretném, vajon számára jobb volt e így.
Sürget az idő, hisz ha minden igaz, mostanra észrevették hiányomat, és valószínűleg már keresnek.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Szer. 15 Márc. - 23:24
El sem tudom mondani, mekkora barom voltam akkor, mikor a könnyebbnek hitt utat választottam. Csak én lehettem ekkora idióta! Merlinre, most sokkal rosszabb, mintha megbeszéltük volna a dolgot - legalábbis én ezt érzem. Hiányzik, és ez a mostani találkozás sem könnyíti meg a helyzetet. - Nem kérem, hogy bocsáss meg, mert a helyedben megfolytanám magamat, de ezt tudnod kellett… - egy pillanatra habozok, amint meglátom karjait, de nincs időm átölelni, ugyanis megfordul. Látni rajtam a bűntudatot, a fájdalmat és az őrlődést. Hajamban néhol megcsillan egy-egy ősz hajszál, mely kétségtelenül jelzi koromat… vagy elkeseredettségemet.
Arcának ismételt közelsége kísértésbe ejt, nem is küzdök a vágy ellen, arcára simítom jobb kezemet. A hosszú idő alatt kezemen a bőr megváltozott. Durvább, repedezettebb lett, de a gyengédség megmaradt, amivel Őt érintem meg.
Nagy levegőt veszek, s lassan kifújom. Fejemet lehajtom, hogy rothadó lelkem szagát ne érezze teljes valójában. - Nehezebbé tettem az életet valószínűleg mindkettőnk számára… Sokszor gyengültem el, vágyódtam vissza hozzád, de azt gondoltam, látni sem akarsz. - emellett volt, hogy előtörtek belőlem az öngyilkos hajlamok is. Nem, abszolút nem érte meg ez az egész!
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Pént. 16 Jún. - 21:07
A sértett, infantilis énem legszívesebben sosem bocsánata meg neki, és még arcon is csapná, amiért bocsánatot kér, azonban a felnőtt, racionális gondolkodású és mindennek felett szerelmes nő képtelen lenne erre a tettre. Hisz az ő fájdalma az enyém is, a bűntudata engem erősebben marcangol… mert az én érzéseim iránta sokkalta erősebbek, mint a sajátjai.  
Arcom tenyerére simul, szemkupakjaim lassan lecsukódnak kipréselve alsó szemhéjaim felhámján összegyűlt krokodilkönnyeket. Gyenge vagyok, végtelenül sebezhetetlen mellette… kézfejére simítom a sajátom, ujjbegyeim végigszállingóznak rajta, végül csuklója köré fonódnak.
Bús kékjeim arcára pillantanak és azt konstatálom, a gondok bizonyára ráncba szedték vonásait. Az idő elrepült felettünk, és már nem vagyunk azok, akik egykor voltunk a Roxfort rúnaismeret tantermének négy fala között. A múltban is rengeteg kötelesség terhe nehezedett vállszirtjeinken, de legalább egyikünket sem láncolta ígéret az ellenlábas oldalhoz.
Némán, mohón beleszippantok a köztünk áradó szikráktól átforrósodott levegőbe, megtöltöm vele - amennyire csak lehetséges - tüdőlebenyeimet, még egyszer utoljára memorizálom azok a tenyerek érintését, amik minden egyes porcikámat ismerik, majd lehántom markát az arcomról.
- Jobban teszed, ha továbbra is így hiszed! – jegyzem meg olyan éles váltással, mint amilyennel fájdalma pengéje szeli forró kés módjára a vajszívem. Ellépek tőle, nem egyet, nem kettőt, pálcámat egyenesen felé szegezem. – Gyerünk, Evan, átkozz meg! – parancsolom fenyegetőzően, ellenvetést nem tűrő hangszínezeten. Tisztában vagyok azzal, hogy nyilvánvaló számára a kérésem. Ha ő ejti a következő – és ezúttal fizikai - sebet, Tudjukki kegyes lesz vele, azonban, ha én teszem meg, lehet, az életébe fog kerülni. - Átkozz meg, amiért elástam a múltunk emlékeit, és más férfi karjaiba rohantam! Átkozz meg, amiért neki ígértem magam, és hamarosan az örökké valóság összeköt minket! Átkozz meg, amiért nem szeretlek, és azért is, mert sosem éreztem irántad többet a hirtelen fellángolásnál! Csak egy hóbort voltál, egy tárgy, ami ahhoz kellett, hogy célom révbe érjen! - indulatosan hangon szembesítem a félig hamis tényekkel, hogy minél nagyobb fájdalmat okozzak neki és még csak eszébe se jusson fontolóra venni, megteszi e, amire kényszerítem.  Készen állok rá… hisz nincs az a sérülés, ami kínzóbb lenne és nehezebben gyógyulna, mint a lelkemben tátongó űr.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Hétf. 19 Jún. - 10:53
Érintése megnyugtat, ugyanakkor felcsigáz, és bűntudatot ébreszt - sokszoros bűntudatot, ami lassan elemésztett volna, ha nem mondok el neki mindent. Megtehettem volna levélben, de az személytelen. Felkereshettem volna, de féltem megjelenni az ajtajában. Féltem, hogy mit fog gondolni rólam, de már tudom, hogy hiba volt halogatni. Sőt, hiba volt elkövetni azt a bődületes drámát is, amivel az egész indult.
Szemei megbabonáznak. Azok a kék szemek még mindig szeretetet követelnek, és én már igenis kész vagyok arra, hogy megadjam ezt neki, de nem lehet. Elrontottam. Eldobtam az összes esélyemet.
Mikor eltávolodik, reflexszerűen utána nyúlok, azonban már nem érem el. S ezt követően szavaival belém mar. Hogy mondhat ilyet? Ezt nem gondolhatja komolyan! Merlin, mondd, hogy hazudik, és ez csak egy borzalmas álom! Mondd, hogy szeret!
- Fegyvertelen mágusra fogsz pálcát? - szavaira rögtön kérdéssel felelek, és pálcát tartó kezére pillantok. Persze nem az a baj, hogy nincs nálam semmi a kezemen kívül, hanem az, hogy nincs szívem bántani. próbáltam elfelejteni, próbálkoztam mindennel a tényleges megcsaláson kívül, de nem segített semmi. Biztosan nem az lenne a legjobb módszer, ha most megátkoznám, pedig meg kellene. Tudom, hogy így járnék jól, de most nem akarok jól járni. Azt akarom, hogy újra érezzem közelségét.
- Sosem bántanálak. Nem bírnám utána elviselni önmagamat, s a bűntudat még ennél is inkább felemésztene. - magamra mutatok. Meggyötört arcomra, és fáradt tekintetemre. - Képtelen lennék bármit is ellened elkövetni. - toldom meg egy mondattal. Meg nem szűnő harcban állok a ténnyel, hogy hibáztam már legalább tíz éve. Nem követek el egy ennél is nagyobbat.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Szer. 12 Júl. - 1:39
Cseppet sem lep meg, hogy megtagadja a parancsom és látszólag megacélozza magát annyira, hogy kifejezetten bántó, valótlan szavaim ne hatoljanak olyan mélyre, hogy gyógyíthatatlan sebet ejtsenek rajta. Szeretném azt hinni, hogy mindössze azért nem érinti meg különösképpen mesterkélt gyűlöletem, mert az irántam táplált érzései sosem voltak igaziak, és egyedül azért akarok valóságként tekinteni erre a gondolatra, hogy minél jobban előadhassam, mennyire nem jelentett semmit számomra az együtt töltött idő.
Kérdését inkább hanyagolom, rezzenéstelen arccal figyelem és türelmetlenül várom, hogy szembeszálljon velem, és harcoljon magáért, ha már értünk nem tud. Más utat választott az enyémtől, és noha mindent feladnék azért, hogy jóvátegyem az ő hibáit is, tisztában vagyok azzal, hogy még az életem sem lenne elég ahhoz, hogy lemossam kezére és nevére ragadt, ártatlan emberek vérét. Még úgy is, hogy puszta kényszerből engedelmeskedett Tudjukkinek.
- Túl késő, Evan! – figyelmeztetem keserű, ironikus hangon. Talán kicsit fel is nevetek kijelentésén, hisz bármelyik átkot is használná most, egyenesen biztos vagyok benne, hogy nem tudna akkora fájdalmat okozni, amekkorát anno már sikerült. – Egyszer már megtetted, menni fog még egyszer. – szögezem le emlékeztetésképpen, majd támadóan felé bökök pálcámmal. – Szóval tedd már meg, az istenit! Most az egyszer, és soha a büdös életbe nem kell egymást látnunk! Hitesd el velem, hogy nem egymásnak szánt minket a sors! Gyerünk! – ösztökélve sürgetem. Igen, szükségem van ezekre a bizonyítékokra, hogy úgy lépjek az oltár elé, hogy ne bánjam a döntésem. Ennyivel nem csak nekem tartozik, de önmagának is. Ha most nem teszi meg, az életben nem fog érzelmileg elszakadni tőlem – ahogy én sem tőle.
Az elválás gondolatától liftezni kezd a gyomrom, az idegesség határán táncolva valamelyest émelyegni kezdek.
- TEDD MEG! – ordítom újból – Csak kérlek, tedd meg! Tedd-meg! – parancsaim átalakulnak kérleléssé, vállaim enyhén rázkódni kezdenek a keserűség ízére. Hirtelenül kámforrá válik a felnőtt racionális gondolkodású nő, helyét pedig átveszi az infantilis, sértett kislány.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Kedd 8 Aug. - 12:52
Meg sem tudnám mondani, mikor voltam ilyen kiszolgáltatott helyzetben pont előtte... Meg sem tudnám mondani, mikor találkoztam vele utoljára! De végre itt van előttem, és pont azt kell elvárnia, hogy bántsam? Mért? Mért teszi ezt velem? Mért teszi ezt önmagával? Egyikünknek sem lesz jobb. Szívesen fogadom a Nagyúr büntetését is, ha Róla van szó. Csak ne várna lennének ilyen elvárásai.
- Egyszer.. - suttogom magam elé. Borzalmas volt. Még mindig felfordul a gyomrom, ha arra a napra gondolok. Nem kellett volna megtennem. Nem kellett volna bevonnom a testvéremet sem. Hányingerem van, ha a tükörbe nézek. Mélyebbre már nem is süllyedhetnék egykönnyen. - Soha többé. - nézek fel, és elszánt tekintetemmel az ő kék szempárját keresem. Soha nem akarom még egyszer ekkora kaliberű hibával nehezíteni az egyébként lassan semmissé váló kapcsolatunkat. Szeretem, igen, és érzem, hogy az ő érzelmei is megmenthetőek még. Sőt, érzem, hogy viszont szeret, de a távolság időben és térben az alapokig lerombolta a kapcsolatunkat, s most azt is intenzíven ostromolja. Be kell bizonyítanunk, hogy az alap megtörhetetlen, és ismét fel tudnánk építeni a párosunkat. Én hiszek ebben, ő pedig.. Ő pedig férjhez fog menni...
- Én még látni akarlak. Minden nap látni akarlak, melletted akarok elaludni és felébredni. - kezére pillantok, ahol a gyűrűt halvány fényével megvilágítja a Hold. - Nem. - felelem egyszerűen, de határozottan. A kiabálás sem segít rajta, én viszont megsajnálom.. Hát hogy a viharba ne sajnálnám meg? Hisz látszik rajta, hogy szenved, ezért lassan felállok és megindulok felé. Ha engedi, fél kézzel át is ölelem. Tudom, mennyire nehéz neki. Nekem is az, de túlélhetjük. Egymás nélkül is, ha tényleg úgy akarja. Bár ezt erősen kétlem.
- Nyugodj meg. - na, ennél rosszabb vigasztalást sem hallott még a világon senki, de más nem jutott eszembe. Ez is a kreativitásomról árulkodik, tudom.. - Minden rendben lesz. - és ezt nem csak úgy mondom. Kész vagyok az életemet adni érte. Kész vagyok arra, amire nagyjából tíz éve még nem. Kész vagyok kitartani mellette annak ellenére, hogy két külön oldalt képviselünk.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Vivienne Parkinson

Vivienne Parkinson

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
⇢ hanna verhees

»
» Hétf. 18 Szept. - 0:29
Szilánkok ezreire török össze akárhányszor eszembe jut az utolsó találkozásunk. Jéghideg és tűzmeleg hullámok felváltva futkosódnak a hátamon, borsódzik az egész estem attól a gondolattól, hogy most látom utoljára. És még attól is, hogy beleegyezik és a kérésem szerint cselekszik, majd hozzám hasonlóan ripityára tör. Mert mondhat bárki, bármit, nem hiszem el, hogy akár egy másodperc erejéig is képes lesz élvezni, ha fájdalmat okoz. Nem vagyok képes arra, hogy elfogadjam, mások kínzása felvillanyozza. Ismerem, szeretem, látom a szemét, az arcát és ugyanazt vélem felfedezni, amit a sajátomon.
Választottam, és a döntésem súlya alatt összeroskadok. Megküzdöttem egyszer, hogy mellette lehessek, és amikor erőszakosan, kérdés nélkül elvette tőlem, amit tisztességes harccal elnyertem, úgy láttam, sokkal jobb lesz, ha elfogadom a sorsom és azzá leszek, aminek egész életemben szántak: szavát elhallgató, férje minden vágyát leső feleség.  
Nemleges válaszára kicsit megkönnyebbülök, ugyanakkor nem múlik bennem lángra gyúlt mérgem. Miért nem hallgat rám? Hát nem érti, hogy szétszed már a gondolat is, hogy miattam elveszíti az életét? Mégis hogy lennék képes akár egy percet is átvészelni, miközben ez baljós elképzelés a bensőmet roncsolja?
Közelebb lép, és én teljesen összeroppanok. A sírás hurrikán módjára söpör végig rajtam, és mint kislány, úgy zokogok. Kézfejemet az orrom alá és az ajkaim elé teszem, hátha elnyomhatom a zokogó hangokat, idegesen elfordulok, majd vissza, direkt nem nézek a szemébe, mert tudom, hogy attól még nagyobb bűntudatot éreznék, amiért tudván, hogy nagy valószínűséggel ez a pillanat egyszer bekövetkezik, csatlakoztam a Főnix rendjéhez. Bánom, hogy önző módon még akartam is, hogy szemtől-szemben álljunk egymással. Mert hiányzott, mert bizonyítékot akartam arra, hogy ő már nem az az ember, akibe beleszerettem. És íme, megkaptam… csak épp nem azt erősíti, amire számítottam. Ő továbbra is az a személyiség, aki egykor rabul ejtette a szívem, majd összetörte annak reményében, hogy úgy jobb jövő vár rám. Nélküle.
Az általa körvonalozott utópia az egyetlen dolog, amit ettől a rohadt élettől szeretnék. Ismét az ölelésében találom magam, védtelenül magamhoz szorítom karjaimat, csuklóim egymást keresztezik mellkasomnál, tenyereim belekapaszkodnak vállaimba. Ígéretére, hogy a dolgok rendbe jönnek helyeselőn bólogatok és igyekszem visszatartani a felszínre kívánkozó keserűséget.
- Csak vigyél innen messzire, kérlek! – nyűgöm ki végül, közben a hangom kétszer is elcsuklik. – Olyan helyre, ahol este nyugodtan a párnáinkra hajthatjuk fejeinket és reggel boldogan ébredhetünk egymás mellett. – ismétlem el az imént elhangzott jövőelképzelést. Lehúzom az ujjamról a gyűrűt és eldobom messzire, majd szorosan magamhoz ölelem Evant. Lemondok a biztonságról, a jó létről, a makulátlan hírnévről miatta. – Kérlek, soha többé ne vedd el tőlem az egyetlen boldogságom! Ne tűnj el az életemből megint. – kérlelem kétségbeesetten olyan erősen magamhoz szorítva, mintha attól tartanék, hogy bármelyik pillanatban ismét elveszíthetem.  
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

»
» Hétf. 18 Dec. - 0:03
Már tudom, sok-sok évvel ezelőtt a világ legszerencsésebb,legboldogabb emberévé avanzsálhattam volna, azonban mindent elrontottam. Most pedig ezért szenvedünk mindketten. Jót akartam, s ennek leginkább Vivi issza meg a levét, mert bár én nem kértem meg senkit, nem keresem már régóta más nők társaságát, őt igenis eljegyezték, és bár fáj ennek a ténye, mégis igazat kell adnom neki abban, hogy ez talán így volt a leghelyesebb. Tovább kellett lépnie, hiszen nem táplálhatott hiú reményeket. Jött a lehetőség a feledés homályába küldeni egy kapcsolatot, s élt vele, még ha nem is úgy sült el, ahogyan azt bárki is várta.
Most viszont hálát kell adnom Merlinnek, hogy ismét adott nekünk egy esélyt, és nem leszek rest élni ezzel a helyzettel, hisz ennyi év távlatából még mindig szeretem. Nem múlt el a szerelem vadul lángoló tüze, csak megszelídült, egészen a parázs szintjére, most azonban érzem, hogy ismét éled minden. Mintha tavasz lenne szívemben, s ez Neki köszönhető. Mi ez, ha nem annak a jele, hogy egymásnak vagyunk teremtve?
Sír… nem tudja leplezni könnyeit, és nem is hibáztatom ezért. Teljesen megértem. Egy görény voltam, most pedig ideállítok, és ismét úgy viselkedek vele, ahogyan megérdemli. Természetes reakciónak tartom, hogy sír, és bármennyire nem szeretném, hogy ezt tegye, hagynom kell. Az sem jó, ha elfolytja.
Mielőtt megölelem, felveszem korábban eldobott pálcámat, és kabátom belső zsebébe teszem. Nem tervezem használni a továbbiakban, hacsak nem ér minket támadás. Kizárt, hogy elfelejtették bármelyikünket, és igazándiból készenlétben kellene állnunk, de jelen pillanatban ez hidegen hagy. Magamhoz ölelem, és mélyen beszívom azt az illatot, melyet anno a büntetőmunkák során is számtalanszor éreztem. Annyira hiányzott, hogy be sem tudok telni Vele.
- Kérésed számomra parancs. - válaszolok, és látva, hogy komolyan gondolja - hiszen eldobta a gyűrűjét is -, már kezdek is gondolkodni, hogy hová vihetném. Hamar be is ugrik apám régi, mára már talán egy kicsit le is pukkant nyaralója, amiről nem tud senki. Skóciában van egy erdő mélyén, és csak is titokgazda segítségével lehetséges a bejutás. Én titokgazda vagyok, így nincs akadálya annak, hogy oda vigyem.
- Akár a megszeghetetlen esküvel is kijelenteném, hogy örökké szeretni foglak, és veled maradok. - suttogom halkan, és kicsit eltolom magamtól, hogy a szemébe nézhessek, miközben ezt kimondom. Nehezen tudom csak eltolni, és nem is teszem szívesen, ám látni akarom azt a csodálatos szempárt, s csak utána hopponálni a nyaralóba...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Roxmorts egyik eldugott utcája - RT

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Walk alone in roxmorts - Cleon & Kou
» laze&sidonie → roxmorts
» Egyik futva, másik medve
» utolsó napok közül az egyik

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-