Kipp-kopp Kipp-kopp. Kipp-kopp Lépteim visszhangot vernek a csendes toronyban. Rajtam kívül egy lélek sem jár már erre. Rég voltam a csillagvizsgáló toronyba beosztva járőrözni, de amikor mégis ide küldtek, sosem bántam. Unalmas ugyan, de itt születtek meg eddig a legjobb órai feladatok, illetve kötött rúnák. Erre semmi sem történik, így kötelességemnek érzem, hogy ilyenkor meglátogassam Awkward professzort. Nem beszélünk sokat, nem vagyunk se jóban, se rosszban, de ilyenkor kellemes a társasága - már amennyire egy csillagokat szótlanul bámuló férfi társasága kellemes lehet. Most is éppen hozzá igyekszem a magam csiga járőrtempójában. A csigalépcsőn felfelé haladva azonban figyelmes leszek valami különösre. Mintha... Neeeem, tapasztalataim szerint egyik diákom sem képes ilyen bonyolult rúnamágiára, de akkor mégis hogyan lehet az, hogy érzem, itt van valami. - Lumos - suttogom, mire pálcám végén egy apró pontból fény árad a térbe. A festmények csak morognak, amivel én mit sem törődöm, csak emlékek, maximum néha hozzád vágják a higgadt, ideges, esetleg kótyagos fejjel kigondolt bölcseleteket. A földet kezdem el pásztázni, majd kis idő múlva megtalálom a kötött rúnát, ami kétségtelenül kizárt, hogy diák műve legyen. nem túl bonyolult, de hogy jelezze, valaki érkezik, ahhoz bőven elég ez is. Nonverbálisan eloltom pálcámat, és feloldom a rúna mágiáját egy egyszerű - na jó, számomra egyszerű - varázslattal. Pálcámat előreszegezve, lassan megyek előre, és kis idő múlva rá is találok egy matató alakra. Nem hiszem, hogy észrevett, így csak nézem, nem akarom lelőni a poént, főleg, hogy Alex ajtajánál van. Az is lehet, hogy ő az, de erre a legkisebb az esély. ilyenkor sosincs az irodájában, és valószínűleg nem vesződött volna egy kötött rúnával sem, hiszen ez a saját irodája. Gyanús ez nekem, roppant gyanús, de nem teszek semmit. Kivárok, hátha leleplezi magát az illető.
*A szokásos alapossággal felkészültem a ma estére, már amennyire fel volt lehetőségem felkészülni. Utána néztem mindennek, aminek kell. Roxfortban nincsenek csapdák, csupán mozgó lépcsők, és trükkös folyosók, néhány felügyelő tanárral. Úgyhogy csak egy jó álca kell, és egy riasztó, ha valaki arra felé járna. Egyik nap az udvaron begyűjtöttem pár hajszálat, amik lehullottak a diákokról. Ki gondolná, hogy egy egyszerű begyűjtő bűbájjal mennyi alapanyagot lehet beszerezni. A házimanóktól kellet pár diákegyenruhát kérnem, minden házból egyet – egyet. És már csak arra kellet várnom, hogy elkészüljön a főzetből két adag. Tanárként este nyugodtan járkálhatok nekünk nincs takarodó, bár a kastélynak vannak olyan részei, amelyekre mi sem mehetünk az igazgató szerint. Tanárként akár a szobájáig elsétálhatnék, akkor sem szólnának meg, de félő, hogy ha meglátnak, akkor bajba kerülök, így az első utam a közelébe lévő mosdóba vezetett. Az egyik fülkében levetkőzöm meztelenre, hogy az átalakuláskor a megfelelő egyenruhát tudjam felvenni. A zsákom oldalzsebéből izgatottan veszem elő az egyik adag főzetet. Ezt mindig nagyon élvezem. Nincs máshoz hasonlítható érzés, mint amikor készítesz egy jó kis alakváltó főzetett, de olyan ember hajszálával, akit nem is tudod, hogy ki. Férfi? Nő? Fiatal? Idős? Milyen leszek? Az átalakulás borzalmas érzés, de elviselem, hiszen az egész alig egy percet vesz igénybe. Nézzük az eredményt. Lassan izgatottan a tükör elé lépek. Göndör világosbarna haj, kék szemek, csinos fiatal test.* -Nem is rossz. *jegyzem meg kissé pajzánul, hiszen most alaposan szemügyre tudok venni egy fiatal csinos leányzót büntetlenül. Forgok párat még a tükör előtt, hogy azért nekem is jusson a jóból. Közben próbálom felidézni az emlékeim között, hogy ki is lehetek.* *Szerencsémre egy kis stréber hatodikos, aki elég aktív az óráimon is. Nincs más hátra, mint felvenni egy hollóhátas egyenruhát. Méretben ugyan nem tökéletes, de a talár alatt úgy sem látszik, hogy nincs blúzom, hanem csak pulcsim, és nadrágom. A táskát és a többi ruhát kihajítom az ablakon, nem kell, hogy kérdezősködjenek. A maradék egy adag főzetet és a pálcámat a taláromba helyezem. Szerencsémre az Alex irodája nincs messze, így senkivel nem futok össze. Az utolsó kanyar elé még egy kötött rúnát is elhelyezek, hogy jelezze, ha valaki jönne. Úgyhogy teljes nyugalomba guggolok le az iroda ajtaja elé, hogy megvizsgáljam, de semmi csapda. Felegyenesedek, s egy egyszerű nyitó bűbájjal kinyitom az ajtót. Egy nem túl nagy iroda látványa fogad bent, amiben egy íróasztal, és két szék foglal helyet. Az asztal mögött még egy kisebb könyves szekrény található, a sarokban pedig egy vas csigalépcső. Mit is várhattam volna egy csillagász irodájában, mint felfelé vezető lépcsőt.* -Hát persze. *motyogom magam elé a lépcsőt meglátva.* *Határozott gyors léptekkel lépek az asztalhoz, s egyből az egyik mappa kinyitásával kezdek, hogy elolvassam.*
Amilyen halkan csak tudok, az ajtó közelébe lopakodok, és pálcámat magam előtt tartva próbálom kinézni, vajon melyik diák - jobb esetben - próbál betörni Alexander irodájába. Az alakot látom belépni az ajtón, ezért közelebb tudok lopózni. Nem sikerült még kivennem, hogy lány vagy fiú, de valami azt súgja, hamarosan kiderül ez is. Sosem értettem, hogy mért kell a diákokat olyanért büntetni, ami felszabadítja őket, de ha ez a feladatom, hát járőrözök. Mindenesetre büntetni maximum ezt a galád betörőt fogom - feltéve, ha diák, és az én jogköröm alá tartozik. Belopózok a helyiségbe, és amilyen közelről csak sikerül, pálcámat a betolakodóra szegezem készen arra, hogy bármelyik pillanatban támadjak. Ugyanakkor ezek előtt egy Lumossal világosságot gyújtok, hogy ne a vaksötétben tapogatózzunk, és lássam az illető arcát. Ha egy pillanatig, akkor csak addig, de hátha felismerem. Úgy tűnik, sikeres volt a próbálkozásom, és egy hollóhátas diákot látok meg. Nem ismerős, bár nem túl jó a név és arcmemóriám. Abban sem vagyok biztos, hogy hanyadik évfolyamra jár. Csak egy a biztos, hogy az illető lány. -Kérem, tegyen le mindent, ami a kezében van, és forduljon felém! - nem kérek tőle, ez elég egyértelmű a hangsúlyból. Magamat ismételni sem fogom, ha kell, puszta kézzel kapom el, és szedem ki belőle ittlétének okát.
*Teljes nyugalommal kezdek neki az íróasztal átnézésének, hiszen tudom, hogy az unoka öcsi nem lehet itt, ha valaki pedig közeledne, akkor a rúna jelez majd nekem. Egy felboruló váza, egy ablak betörik, egy dárda eldől és koppan a kőlapokon, csupa olyan hangok, amelyek nem tűnnek fel senkinek egy ilyen helyen, de elég zaj ahhoz, hogy én felfigyeljek rá. Szóval nyugodtan világítok a pálcámmal és lapozgatom a mappákat, de csak csillagtérképek, és kijavításra váró dolgozatok, és házi feladatok. Semmi személyes. Vagy ez lenne számára a személyes? Munkamániás lenne? Ez sem lenne meglepő, hiszen én is elég sokat foglalkozok a munkámmal. Lehet, hogy a munka közé rejtette el a lényeges dolgokat? Akkor biztosan nem a dolgozatok közé rejtette, hiszen azokból kitűnik, ha nem egy diák írása. Szóval a csillagtérképek között kell nézelődnöm. Éppen az egyik csillagtérképet akarom kiterítem az asztalra, amikor meghallom a felszólítást. Igaz, hogy arra szólít fel, hogy tegyek le mindent, de felemelt kézzel, jobb kezemben a pálcámmal, bal kezemben egy csillagtérképpel fordulok szembe vele, hogy láthassam ki az. Bárki bármit is mond, egy sötét helységbe egy kis fényforrás is képes elvakítani, vagy legalább is elhomályosítani mindent, ami a fény mögött van. Így elég sokat kell hunyorognom, hogy ki tudjam venni kiről is van szó. Ismerős a forma, de egy rövid időbe beletelik, mire felismerem Hayes-t. A kis mocsok, hát ezért volt képes kijátszani a rúnámat…* -Awkward professzor küldött a csillagtérképért.*hazudom szemtelenül. Én sem hiszem, hogy beveszi, de egy próbát megér a dolog.*
Kötött rúna, méghozzá nem is a legegyszerűbb fajta, mégis tanítom már ötödévben. Hiába, kifogásolni lehet a tanítási módszereimet, de ha nem tetszik valami, a kritizáló is odaállhat helyettem, én szívesen átadom a terepet, ha bebizonyítja, hogy jobban elmagyarázza az anyagot, mint én. amit erősen kétlek, hiszen az iskolában nem sok rúnamágus van. Szám szerint maximum három vagy négy, és ebből én csak kettőről tudok: Parthenairól és magamról. Más tanár persze titokban lehet, hogy ért hozzá, ezért mondtam csak többet kettőnél, de hogy egy diák? Kétlem. A fényáradat miatt pár másodpercig magam sem látok rendesen, de kis idő alatt kitisztul a kép előttem, hogy egy hollóhátas lányt pillanthassak meg. Nocsak, ő tud rúnát kötni? Felettébb meglepő fordulat ez számomra. Körbenézek a helyiségben, majd a lányra szegezem szigorú, ugyanakkor kérdő tekintetem. Kezében a pálcája és egy összetekert pergamen van. Na kisanyám, ebből húzd ki magad, ha tudod! - Melyik csillagtérképért? - szegezem neki a kérdést, hisz Alex irodájában legalább hatszáz van. ezzel pont elég okot adott nekem a további gyanakvásra. Azzal kellett volna kezdenie, hogy pontosan melyik csillagtérkép kell neki. - Adja ide, ami a kezében van. - hanghordozásomban immár sokkal több a kedvesség, de még mindig nem bízom benne. - Egy csillagtérkép miatt kötött rúnás védelem kell önnek? - ez azért be kell vallanom, elég gyanús. Minek védi magát ilyesmivel, ha egy nyavalyás pergamentekercsért jön, és ártatlan? Nos ez az! nem ártatlan cseppet sem. legalábbis ezek után eléggé nehezemre esik bármit is elhinni neki házától és bizalomgerjesztő kinézetétől függetlenül. A külseje alapján ugyebár nem ítélünk meg senkit.
Kezdőlap
