Hol késik már megint az az átkozott Princeton? Fene a képét, ezen a héten már harmadszorra nem veszi a fáradtságot arra, hogy időben megjelenjen a büntetőmunkán. Egek, ha én lettem volna ennyire késős, amikor éppen a büntetőmunkáimat csinálom, tuti, hogy kibeleznek a tanáraim. Én pedig még... Még kávéval kínáltam, és még megpróbáltam tök normális lenni az első kettő alkalommal. Tisztára úgy érzem magam, mintha ismét diák lennék. A folyosókat szelem egymás után, úgy keresem az ifjú Griffendélest. Tuti, hogy megint nem talál oda a szobámhoz, de esküszöm, hogy legközelebb térképpé fogom varázsolni az egyik kezét, akkor legalább megtalálja a szobámat. - Hé, figyelj... Izé, nem láttatok egy nagyjából ilyen magas kölyköt - mutatom a magasságot egy festménynek - szinte mindig más színű a haja annak az átoknak, és... - egy összedőlő lovagpáncél zajára leszek figyelmes. Ezek szerint valaki van itt. Nos, ha nem is Mr. Princeton, hát akkor valaki nyert egy kellemes éjszakát velem. A sötétségből egy árny bontakozik ki, és ahogy közelebb lépkedek hozzá, és ajkaim alattomos vigyorra húzódnak. Bingó. - Kellemes éjszakát, Mr. Princeton. - állok meg vele szemben - Ezen a héten már harmadszorra késel el, ezt mégis mi a fészkes fasszal tudod kimagyarázni? - összefűzöm magam előtt a kezeimet. - Ezt már csak azért kérdezem, mert nem egészen másfél órája dekkolok a szobámban, és nem... Eszemben sincs elengedni a mai napot, sőt! Bár nem, nem toldom meg még egy héttel. - motyogom már az utolsó mondatot magamnak - Teljesen kikészülnék, így is a falra mászok tőled, hát még mi lenne akkor. - sarkon fordulok, és intek neki, hogy kövessen. Igazából kedvelem a srácot. Emlékeztet egy kicsit magamra, emlékeztet arra, hogy én is hasonló voltam. Bár a mi időnkben egy picit más volt az iskola, meg úgy minden. Pedig én sem vagyok ám annyira öreg, ugyan, dehogy. De azért akkoriban tényleg más volt, na. - Ma kivételesen izgalmas feladat vár ránk. - engedem előre, ahogy a szobám ajtajához érünk - Oké, nekem izgalmas, neked viszont lehet, hogy kevésbé lesz az, de... - tartok egy hatásszünetet, hogy ásítsak egyet - ...szépen sorba fogjuk rendezni a feljegyzéseimet az útjaimról, kutatásaimról, felfedezéseimről, és minden olyan dologról, amit egy átoktörő csak csinálhat. - vakarom meg az állam, majd kinyújtom a kezemet az asztal felé, a pálcámmal is oda célzok, és egy kör leírása után két csésze gőzölgő kávé terem ott. - Kávét? - hosszú éjszakánk lesz, szóval épp itt az ideje annak, hogy kellemetlenül bekávézzunk, és nekiveselkedjünk a munkának.
késtem picit
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Kedd 28 Márc. - 18:04
To: Professor Troqual
Néha az az érzésem hogy ez az iskola direkt szivat engem azzal hogy random átrendezi magát, és nem hiszem el hogy nem tud egy iroda kétszer ugyanott lenni, és minden alkalommal eltévedek amikor egy lépcsősor fogja magát és nem oda visz ahová kellene. Elképesztően utálom, mert már megint késében vagyok, és pont egy olyan büntetőmunkáról, ahol már a büntetés ellógásának büntetését töltöm vagy mi a fenét. Mindenesetre a griffendél toronytól kezdve loholok végig egy újabb folyosón és... zsákutca. - Hol a francba van már az a nyomorult iroda?! - fakadok ki ahogy tovább nyargalok, és nagy lendületemben tökéletesen felkenődök egy lovagi páncélra. Azt hiszem, ezt talán nem kellett volna, ugyanis ahogy felkecmergek, egy igen ismerős és morcos arc kerül elém. Bűbájos mosolyt varázsolok az arcomra. - Oh valóban kellemes, professzor. Tudta, hogy az irodája minden bizonnyal vándorol az ön tudta nélkül? - kezdek bele, azaz hogy kimagyaráznám a bizonyítványom, hogy miért nem találtam meg sokadjára. - Hát nem éppen azzal. Tudja, az a helyzet hogy elaludtam a bűbájtan esszém felett és késve indultam el, de esküszöm ez a hely egy labirintus, és direkt mozgott minden odább hogy ne találjak oda, és még Hóborc is akadályozott, és mint látja már úton voltam csak hát fogalmam sincs melyik az irodája professzor - vakargatom meg a sokszínű hajam és igyekszem nagyon cukinak és ártatlannak tűnni hogy valahol meghathassam a tanárom kő szívét. Mélyen egyetértek vele, én is kikészülnék ha még egy hétig kellene unalmas dolgokat csinálnom, így is lassan a gyengélkedőre kerülök, mert megöl az unalom. - Ez bölcs döntés lenne, tudja több időm lenne aludni, és nem aludnék be folyton az esszéim felett, és jobbak lennének a jegyeim is szóval... teljesen hasznos lenne - érvelek, bár nem panaszkodhatok, elég jól állok, csak hát a jóslástan... hát az egy életidegen tudomány, és a benső szemem... valószínűleg vak, mint egy denevér. Mielőtt elindulnánk, helyre hozom egy egyszerű bűbájjal a lovagi páncélt amit felborítottam és követem az iroda felé. Igen, az ajtó már meglehetősen ismerős, ahogy a szoba is. Elég időt töltöttem már itt, hogy feltérképezzek minden egyes pókhálót a sarokba. - Az az érzésem tanár úr, hogy más fogalmaink vannak az izgalmas fogalmáról - jegyzem meg, de nem tagadom kíváncsi is vagyok. Átoktörőnek lenni nem könnyű hiszen olyan átkokkal találkozhat az ember, amit rég meghalt boszorkányok és varázslók hagyhattak hátra. - Oh igen, köszönöm szépen - fogadom el a kávét, és leteszem az asztal mellé a táskámat is, hogy ne legyen útban. - Olyan sok helyen járt hogy nem tudja egyedül rendezni őket? Ha meg nem sértem, miért lett tanár ha be is járhatná a világot? - kérdezem ahogy az előszedett hatalmas kupac pergamenre pillantok. Gyakorlatilag az egész világ nyitva állna előtte, ő pedig mégis egy kastélyban tanít.
Szeretettel <3
I solemnly swear
I am up to no good
Troqual Parthenai
C’est la vie
Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Reagok :
0
»
»Szomb. 24 Jún. - 1:38
- Túl sokat kérdezel, Mr. Princeton, és túlságosan is megütheted a bokádat, ha esetleg olyan területre lépsz, amit lezártak egy átokkal. - sóhajtok egy nagyot, majd halványan elmosolyodok. Tényleg a korábbi önmagamra emlékeztet ez a srác, és túlságosan is kedvelem ahhoz, hogy egy faszkalap legyek vele, mint az összes diákkal úgy egyébként. Pedig lehetnék, nem igaz? Dehogynem, hát simán lehetnék vele. De én ennek ellenére még izgalmas feladatokkal is ellátom. - De azért jöttem vissza tanítani, mert Dumbledore professzor megkért arra, hogy én itt tanítsak. Állítólag az ismereteim nagy hasznára válhatnak az iskolának, a társadalomnak... Tudod milyen az öreg, mindent mond, aztán... - csettintek egyet, és egy bomba zuhanó hangját utánozom. Mert az igazság tényleg az, hogy az itteni feladatomról még mindig nem tudok fabatkát sem. A diákokat figyelem természetesen, és a tudásomon kívül igyekszem burkoltan átadni azt a cseppnyi eszméletemet a világról, hogy nem minden csak a sötét varázslatok kivédése, és bizony más átkokkal is fognak találkozni az útjuk során, ha éppen olyan helyre viszi őket a lábuk, vagy hajtja őket a kötelesség. Kár, hogy ezt számtalan diákból csak nagyon kevés érti meg. Igazán kár. - Mondd csak, Chezz. - hallgatok el hirtelen, ahogy elgondolkodok azon, hogy is fogalmazzam meg a kérdésemet. - Te felkészültél arra, mi vár kint? Úgy értem, hogy amikor elhagyod ezeket az ódon falakat. Tudom, hogy jártál a párbajszakkörön, és tudom azt is, hogy jól teljesítettél. - halkan beszélek. Nem azért, mert esetleg félnék. Puszta kíváncsiság az egész, és azt hiszem, hogy érdekel is, mi lesz ennek a diáknak a sorsa. - De tudod mi lesz akkor, amikor innen kimész? Az lesz, hogy nem lesz majd hely, ahol elbújhatnál. Nem lesz egy nyugodt perc sem. Nem lesz szabadság, és az is lehet, hogy holnap sem lesz. Szembe kell szállni azzal, ami odakint vár rád. Lehet, hogy a barátaid a szemed előtt fognak meghalni. Lehet, hogy végül te sem fogsz hosszú, és boldog életet megélni. - tartok egy kis szünetet, amíg a kávémból kortyolok egyet. - Nem hajt a vágy, hogy segíts azoknak az embereknek, akik ezt akarják elkerülni? Nem érzed azt, hogy most egy nagyobb jót kell szolgálnod? Én egész életemben egy nyavalyás varázslóbanknak gyűjtöttem a pénzt, miközben azokat az embereket hátra kellett hagynom, akikhez valaha is kötődtem. Ha valamiért, hát ezért jöttem vissza Albus Dumbledore hívószavára. - végig a szemébe nézek, amikor beszélek. Úgy gondolom, hogy a teljes igazságot tudnia kell, és azok a büntetőfeladatok, amiket eddig adtam neki, annyira nem lehettek unalmasak, hogy ne bírjon legalább egy kicsit is. Kezembe veszem az irataimat, és az egyik felét átadom a velem szemben ülő diáknak, a másikat pedig magam elé helyezem. Ahogy rápillantok a lapokra, kissé nosztalgikus mosoly fut át az arcomon, és hümmögök egyet-kettőt is. Bármennyire is teher volt néha az átoktörés, imádtam azt a munkát. De az embereket, a barátaimat, és a jövő generációját még jobban szeretem. Szeretném látni, hogy felnőnek, még akkor is, ha nekem ez a hosszú élet nem adathat majd meg. - Ha gondolod, szívesen mesélek azokról, amik esetleg érdekelhetnek.
késtem picit
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Szer. 28 Jún. - 22:45
To: Troqual
A megjegyzésére az eddiginél is ártatlanabb és bájosabb mosolyt varázsolok az arcomra, elvégre nem vagyok én rossz gyerek, csak eleven mint szokás mondani, és az meg csak nem bűn. - Igen, mintha említették volna már egy páran. De ha egyszer olyan nagy ez az iskola, és a maga irodája is önálló életet él, mindig odább megy amikor keresem, hát csoda hogy elkések? - panaszolom neki mártír arccal, de rendbe hozom a lovagi páncélt, nem kéne ezért is lecseszést kapnom. Van éppen elég más minden, de már egészen megszoktam. Követem a szobájába, és lepakolom a cuccomat is, ahogy figyelek a szavaira, mert általában nem vagyok valami komoly, azért tudok az is lenni. Ha nagyon kell, és mivel nem vágyom még egy hét büntire a proffal, most próbálok. Mellesleg lehetne nagyon tapló is, szóval ha ő is, akkor én is visszább veszek magamból. Azt hiszem ez így korrekt. - Ahha, de mit? Úgy értem rendben van hogy rúna ismeret tanár, de azt vettem észre hogy az öreg mellett mindig van valami más is, nem csak az hogy ön egy szaktekintély a szakmájában. Even tanár úr is rúna ismeret tanár - jegyzem meg, mert nem vagyok olyan vak, mint amilyennek látszódom. Több vagyok mint egy színes hajú varázsló, csak a komoly dolgokat többnyire megtartom magamnak, és nem igazán foglalkozok vele. A kérdése elgondolkodtat és nem is válaszolok azonnal neki, előbb megrágom mit is akarok mondani. - Ez egy remek kérdés Professzor. Szeretem azt gondolni, hogy felkészültem rá, ahogy lassan túl vagyok minden tanulmányi kihíváson, de azt hiszem az Igazi Életre, semmi nem készíthet fel igazán, csak ha kikerülünk oda és... helyt kell állni - válaszolok ahogy helyet foglalok a széken, kényelmesen de lezseren, ha már itt fogok ülni egész este. Mert szerintem hosszú munka lesz ez is. - Nem tudom mi lesz ha kilépek innen, és nem mondom azt, hogy nem tartok tőle egy kicsit. Tudom mi van készülőben és eléggé elszomorít hogy a varázslótársadalom erre tart. Nem tudom professzor. Nyilván tennem kellene valamit, ami megvédheti a világot de... mit tehetnék én? Talán lehetnék auror, a metamorfmágiám jól jönne a meleg helyzetekben, de nem hiszek abban az eszmében amit a minisztérium vall - sóhajtok fel, ahogy szürkés szemeimmel a férfire pillantok. - Sajnálom hogy hátra kellett hagynia mindenkit, én sem akarom ezt tenni, de sajnos az életben nem sok választás adott. Remélem hogy fogok tudni tenni valamit a fenyegetés ellen - mert míg élünk remélünk, de már nem mondom ki hangosan. Azt hiszem enélkül is tudja mire gondolok, vagy éppen kire. Elveszem a felém nyújtott iratokat és közben kezdem kicsit jobban megérteni a férfit, aki velem szemben ül. Mennyi mindent élhetett már át, és mennyi mindent veszíthetett el. Belelapozok az iratokba. - Volt már az ősi Salem területén? Tényleg olyan boszorkányos hely, mint ahogy mondják? - kérdezem ahogy rendezgetni kezdem őket.
Kezdőlap
