Szerda este van, méghozzá háromnegyed hat, ami azt jelenti hogy mindjárt kezdődik az egyik különórám, amit megbeszéltem az egyik tanárral. Egy olyannal, akit sokan utálnak, és mondjuk nekem sem éppen a szívem csücske, de mégis kijövök vele, mert ő hivatásos átoktörő és én magam is azzá szeretnék válni, így nem szalaszthatom el, hogy egy ilyen embertől tanuljak, és ha jól sejtem már átléptük régen az évfolyamom szintjét. Mindenesetre van haszna hogy Troqual professzorhoz járok ilyenkor, mert baromi sokat fejlődtek az egyéni gyakorlataim is.
Lusta léptekkel indulok el a folyosón a professzor szobája felé, és a kis fekete táskámban cipelem a szükséges dolgokat. Előző órai jegyzetek, üres lapok, tinta és penna. A pálcámat egy egységesített és praktikussági alapon a talárom ujjában hordom, hogy bármikor kéznél legyen. Fekete iskolai talárt viselek, és lezseren hátraigazítom a hajam, ahogy odaérek a célhoz és bekopogok. Megvárom amíg beenged.
- Jó estét Professzor. Sajnálom ha netán elkéstem volna - bár biztos vagyok benne hogy nem tettem meg, mégis muszáj adni a látszatra és nekem fontosak ezek az órák hogy a legjobb átoktörője legyek a generációmnak. Muszáj hogy az legyek, mert Voldemort nagyúr csak így veheti hasznomat igazán hogyha van valami, amiben kiváló vagyok, és a bájitalfőzés mestere már foglalt, gyógyításban nem jeleskedem, szóval marad ez. Kedvem lelem benne hogy csinálhatom és még a tanárt is elviselem.
- Szóval, mi lesz a mai feladat? Megint valamit elemeznem kell? - sétálok beljebb és a tanári asztallal szemközti székre teszem le magam és a földre kerül a táskám. Az ember azt hihetné hogy folyamatos büntetésben vagyok, annyi időt töltök itt, bár szerencsére nem sokszor kapnak el, és bizonyítják rám hogy benne volt a kezem az iskolai tragédiákban. Mert minden diák verést és szekálást annak neveznek, micsoda nagyzolás.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Kezdem úgy érezni, hogy túlvállaltam magam. Mármint Anne tanítása is elég lenne,erre én mit csinálok? Hát persze: beleegyezem abba, hogy különórákat adok egy diáknak, aki átoktörő szeretne lenni. És ezzel semmi gond nincsen, meg azzal sem, hogy ehhez kivételesen kedvem van, hiszen olyan tudást adhatok tovább, amit kivételesen használhat is. Pusztán azzal van gondom, hogy állandóan olyan időpontot találok megadni, amikor annyira fáradt vagyok, hogy azt sem tudom, miért teszem még mindezt.
Az irataimat rendezgetem az asztalomon, amikor kezembe akad egy bőrkötéses könyv. "Íratlan iratok Mongóliából". Troqual Parthenai, te egy igazi zseni vagy. Mármint hogy a francba adhattam ilyen ostoba címet az egyik olyan könyvkezdeményemnek, ami csak úgy porosodik a szekrényemben - asztalomon - földön - mindenhol. Most éppen az asztalon, de annyi eszem soha nem volt, hogy elvigyem a kiadóhoz, és megjelentessem. Még tankönyv is lehetne belőle, vagy legalább valami okítóirat az átoktörőknek. De a lustaságom okozta a bátortalanságomat, szóval duplán is rábasztam. Duplán is.
- 'Estét! Fáradj csak beljebb. - intem magamhoz a Rosier gyereket - Nem, egyáltalán nem késtél. Sőt, még egy kicsit előbb is jöttél, mint megbeszéltük, azt hiszem. - rázom meg a fejem, aztán a kezemmel egy kört írok le az asztal fölött, és egy-egy csésze kávét varázsolok magunk elé. - Gondoltam szükséged lesz rá, hosszú éjszaka áll ma előttünk. - belekortyolok a kávémba, és hátradőlök a székembe. A kérdésére csak összeráncolom a homlokomat, és hosszú hallgatásba burkolózom. Az elmúlt különórákon már rengeteg rúnán végigrágtuk magunkat, és a srác nem is teljesített rosszul. Ha a Princeton fiú a én balgaságomra emlékeztet, akkor Rosier az én tudásomra emlékeztet. Én is pontosan ennyire faltam a rúnákat, talán még jobban is akartam, hogy mindent tudjak. Mindent meg is tettem érte, és azért is tartottam ott, ahol.
- Nem, egyáltalán nem. - érintem össze a kezeimet. - Ma egy olyan helyre megyünk el, ahol legjobb sejtésem szerint még nem jártál. - a kezemmel a szekrény felé intek, majd kilebegtetem onnan a Merengőt, amit az öreg Albus adott nekem kölcsön a mai estére. - Ma tiszteletünket tesszük az én egyik legmegfejthetetlenebb küldetésemen - az utolsón a Gringottsnál - és te megpróbálod majd megfejteni azt, amit nekem három hónap alatt sikerült. De a különbség az, hogy ezt neked reggel hatig kell megtenned. - tartok egy kis szünetet, hogy igyak még egy kortyot a kávémból - Figyelmeztetlek Evan: ahányszor elbuksz, annyiszor elölről fogjuk kezdeni. - tartok egy nagyobb szünetet, hogy végigmérjem az arcának minden egyes rezdülését - Ha bármi kérdésed van, akkor azt most tedd fel. Ha meggondoltad magad, most mondd. Ha mást szeretnél csinálni, most mondd. - hátradőlök, és várom a reakcióját.

késtem picit

Nem mondom, hogy túl sok kedvem van ma elindulni. Leginkább aludni szeretnék, lehetőleg egy teljes hétig egyfolytában, kikészít ez az utolsó év, mintha a világ minden tudását a fejünkbe akarnák tuszkolni a kedves tanáraink. De nem értem mire jó ez, a sok hasznos cucc között annyi felesleges van mint égen a csillag.
Szerencsére az átoktörős különóráim nem tartoznak a felesleges dolgok közé így megemberelem magam és odaballagok kényelmes tempóban a professzor szobájához.
Befáradok ha már beenged és lepakolok az asztalnál álló székre, és amellé.
- Oh, elnézést. Csak időben indultam el, mert mire felérek ide az alagsorból... - sóhajtok, ilyenkor mások jobbára vacsizni mennek, vagy már onnan fel, és szokott lenni egy kisebb fajta tumultus. Nem szeretem amikor mindenki az utamba áll, amikor én meg haladnék a célom felé, de nem átkozhatom meg az összes nyomorult diákot, pedig néha szívem szerint megtenném.
- Oh, kávé. Köszönöm, erre mindig szükségem van. Végzős év tudja, mérhetetlen mennyiségű tanulnivaló... - sóhajtok fel, bár nem panaszkodom, egészen jól állok annak ellenére, hogy nem minden figyelmem fordítom a tanulásra. Néha fekete mágiát is kell tanulni hogy ha kikerülök innen, egész átok arzenálom legyen.
- Hosszú éjszaka? Hm, ez igazán remekül hangzik, szeretem a kihívásokat ami azt illeti - mosolyodom el, mert tény hogy nem mindent tudtam megoldani elsőre, volt ami eléggé megizzasztott de azt hiszem összességében a tanár úr is elégedett a teljesítményemmel. Én végső soron az vagyok, rengeteget fejlődtem, de azt is tudom hogy észnél kell lennem, milyen megoldásokat mondok, és teszek hiszen az átkaim fele kétes eredetű.
Kíváncsian hallgatom mi lesz a mai feladat, és belekortyolok a kávéba, elhiszem neki hogy kelleni fog, ilyesmiben nem szokott hazudni, kár hogy előtte nem lenne éppen jó pont rágyújtani, mert néha kéne az is. Figyelem ahogy kilebegteti a merengőt a szekrényből.
- Tanárúr, a pálca nélküli mágia, megtanulható? - kérdezem ahogy elnézem a kerek tálat, ami az asztalon landol. Kíváncsi vagyok hová fogunk menni, Torqual elég sok helyen megfordult már, és az emlékein keresztül is sokat tanultam már a világról.
- Reggel hatig? Tanár úr, nem becsüli túl kissé a tudásomat hogy három hónapi gondolkodás eredményét nekem egyetlen éjszaka alatt kell megoldanom? - mosolyodom el, mert azért valahol imponál is kicsit hogy azt gondolja tudok majd mit kezdeni a feladattal.
- Rendben van, csináljuk ezt, és ahányszor kell, elölről fogom kezdeni a munkát - jelentem ki, eddig még egyetlen feladata elől sem futamodtam meg. Nem itt és nem most fogom elkezdeni.
- Pontosan miféle munka volt ez? Mesélne róla pár szóban amíg megiszom a kávét? - kérdezem udvariasan ahogy belekortyolok megint a csészébe, és összegyűjtöm a tudásom. Ha beszél, akkor jobban fogom tudni hogy mire is kellene koncentrálnom.

Not gonna die || lesz ez jobb is

- Igen-igen tudom. Jómagam is a Mardekárba jártam. Bár annak már majd' tizenegy éve. Akkor még más szelek fújtak, nem volt még ilyen... Hogy is mondjam neked. - nyelek egyet, hogy megtaláljam rá a megfelelő szót, ami nem obszcén, de aztán mégis kinyögöm. - Elbaszott. - Mert ez az igazság. Az én időmben Mardekárosnak lenni nem jelentett egyet azzal, hogy te magad is Voldemort kötelékébe lépsz, és egyáltalán nem volt ennyire ellenséges a viszony. Az arcomon egy nosztalgikus mosoly is felbukkan, de rövid időre viszonylag, gyorsan tovább is repül, amint újra szólásra nyitom a szám.
- Igen, nos... Erről is szerettem volna beszélni veled. A RAVASZ a rúnák tudományából egyáltalán nem olyan, mint az RBF, és amit ott fogsz tudni, az már bőven elég lesz ahhoz is, hogy a Gringotts alkalmazzon majd, mint átoktörőt. Viszont arra is megkérlek majd - de ennek majd akkor lesz csak igazán létjogosultsága, amikor majd ott tartunk - hogy a figyelmed nem lankadhat majd. A maja és inka rúnákra kifejezetten szeretnek nagy hangsúlyt fektetni a vizsgán. - egy pillanatra még el is gondolkodok, ahogy mondom neki az instrukciókat. Többször is megfigyeltem már a Rosier fiút, és az év elején teljesen más volt velem. Teljesen távolságtartó, és egyáltalán nem követte az instrukcióimat. Viszont október végén egy fordulópont után elkezdett napról-napra jobban teljesíteni. Soha nem voltam egy hülye ember, és nyilvánvaló, hogy készül valamire. Lehet tényleg csak átoktörő akar lenni, de az is lehet, hogy Mardekáros lévén kapcsolata van a Halálfalókkal. Soha nem lehet tudni. Ez egy elbaszott szar világ.
- Attól függ, milyen mágiára gondolsz. Rengeteg olyan ága van a pálca nélküli varázslásnak, ami tanulható, ha megvan benned a tudás, és az elhivatottság. Viszont nagy árat is lehet érte fizetni. Emlékezz mi lett azokkal a dél-amerikai varázslókkal, akik a gonosz, sötét varázslatokat akarták pálca nélkül végrehajtani. - kortyolok bele a kávémba. Jobb tenyeremet kinyújtom, és egy olyan fénygömb jelenik meg benne, amit a Lumos végrehajtásával tudunk előidézni a pálcával - A pálca nélküli varázslást már most is használhattad, még ha nem is tudtál róla. Minden boszorkány, vagy varázsló használta már legalább egyszer. Gyermekkorodban, amikor a mágia első jelei mutatkoznak rajtad, azok sem pálcával teszik azt. Egy későbbi pálcás varázslatra is rásegíthetsz az éppen szabad kezeddel, viszont ehhez ismerned kell a korlátaidat. - elillan a fénygömb a kezemből - Az ilyen varázsláshoz pedig akár évek-évtizedek is kellhetnek. - dőlök hátra a székemben, majd összevonom a szemöldökömet a kérdéseire.
Hosszas csend következik, amit csak az ujjaim kopogása az asztalon tör meg néha. Végül egy picit előrébb hajolok, és halványan elmosolyodok, majd egy cigarettát tűzök a számba, és egy öngyújtóval meg is gyújtom. A cigaretta feléig csak némán meredek a terjedő füstre a szobámban, majd a hosszas csend után megszólalok.
- A Gringotts soha nem oda küld, ahova menni akarsz. Oda küld, ahol nekik nagyobb haszon jár a kincsek után, és addig nem térhetsz haza, amíg meg nem szerezted azokat. A legenda szerint a legnagyobb kincsek Atlantiszban voltak elrejtve, a bank pedig azt a feladatot adta, hogy találjam meg Atlantiszt, és hozzam el onnan a kincseket. Utólag, hogy milyen volt a küldetés? Izgalmas. Izgalmas volt az egész, de erről többe egyelőre nem mondok. - hátradőlök a székemben, és várok arra, hogy a szavaim milyen hatást értek el.

késtem picit

Nem mondhatom hogy meglepne a tény, hogy ő is a mardekárba járt, mivel erre lett volna egy nagy összegű fogadásom. Eléggé mardekáros feje van, és otthon is kérdezősködtem kicsit, minden tanárom felől, és hogy ő vajon miért hagyta ott a Gringots-t hogy iskolapadba üljön megint, csak ezúttal a másik oldalra, a tanári székbe. Fel nem foghatom, én ha kikerülök innen, a kastély közelébe se jövök majd, maximum évekkel később a gyerekeim... nem, ők nem ide fognak járni, hanem egy másik iskolába.
- Elbaszott lenne? Miért gondolja így? A mardekár ház Malazár óta mindig kétes hírű volt, legalábbis mágiatörin így tanultuk - vagyis én tanultam így, mert elolvastam a Roxfort történetét, amit szerintem illene mindenkinek ismerni. Sok sok érdekes infót rejt az a könyv, és megannyi rejtekhelyet is amikre szükség van. A kastély alapítói nagyon mókás kedvükben lehettek.
Figyelmesen hallgatom amiket mond, végül is RAVASZ vizsgát kell tennem, több tantárgyból is, és köztük van a Rúnaismeret is, a sötét varázslatok kivédése, a bűbájtan mellett. A többiből elég lesz egy K vagy V attól függően.
- Ehh... pont a maja és inka? A majákat még megértem, mert rengeteg feltáratlan helyet hagytak maguk után, de az inkák miért? - vonom össze a szemöldököm, mert tény és való nem olyan régóta érdekelnek ezek, de mivel muszáj valamiben jeleskednem, ezért ráfeküdtem a témára. Mindenféle típusú rúnákat tanulmányoztam már, és egyre inkább kedvem is lelem benne. Bár nem alszik el a gyanakvásom sem, mert tudom hogy a professzor szeme is éles, elvégre mardekáros volt.
- Igen tudom. Mindig mindennek ára van, de nem a fekete mágiára gondoltam, hanem inkább erre a fajtára, amit ön is csinált épp az imént. A lumos pálcához kötött varázslat, de magának nem kell - mutatok rá és kicsit félre biccentem a fejem. Igen, ez határozottan érdekes mágiaforma. HA megtanulható, akkor megtanulom.
- Persze, minden gyereknél megmutatkozik a vadmágia amikor kiderül hogy varázsló-e, de az más. A pálcás varázslatokra való rásegítésről már olvastam, de eddig még csak kis mértékben sikerül és alig erősebb a varázslatom, mint amúgy - válaszolok neki, mert próbálkoztam én is ilyesmivel már, és nagyon változó sikerekkel. Mindenesetre nem fogom feladni a kérdést. Az nem vallana rám, kicsit sem.
- Szóval ez ilyen személyiségfüggő is ha jól értem. Magának mennyi időbe telt? Persze ha nem vagyok indiszkrét - kérdezek ahogy a kávés csészébe kortyolok. Ezt az egyet... talán megköszönném a mugliknak, a kávéik isteniek tudnak lenni. Egyszer kényszerültem egy mugli kávéházba. A kávé jó volt.
- Értem. Szóval ahová a Gringots küld. Atlantisz? Most komolyan? Maga megoldotta Atlantisz titkát? - itt azért nem tagadom egy kicsit elkerekedik a szemem. Mivel nem mond semmit a munkáról, hagyom. Ezek szerint még fogok kellemetlen meglepetésekkel találkozni. Remek lesz, de felkészülten fogok nekiállni a dolgoknak.
- Hát jó! Akkor vágjunk bele, mert fogy az időm és reggel hatig be kellene zsebelnem egy elismerést - mosolyodom el ahogy leteszem az üres csészét, és hátraigazítom a hajam. Előhúzom a pálcám, és késznek nyilvánítom magam.

Not gonna die || lesz ez jobb is