Lassú, unott léptekkel haladok előre a fagyos, ropogó hóban. Végül felesleges sietnem. maximum megfagyok. Értem kár lenne természetesen, de a világ születésem előtt is boldogult, majd halálom után is megoldják valahogyan. Prefektusnak lenni igazán nagy megtiszteltetés, ugyanakkor roppant unalmas feladatokkal jár a dolog. Ki kell jönni az éjszaka közepén sétálgatni, nehogy kiszökjenek a diákok. Fölöslegesebb dolgot ki sem bírtak volna találni. Ha valaki szökni akar, nem egy jelvényes diák fogja megállítani. Még viccnek is rossz. Nem is igazán próbálom elkapni a szabálysértőket. Oda mennek, ahova csak akarnak. Inkább csak sétálgatok. Szeretem a birtokot, ugyanakkor legszívesebben visszamennék a hálókörletbe. Ezer más, sokkal jobb dolgom lenne: olvasni, gondolkodni. A húgom házidolgozatát is jobb javítani. Pedig az sem piskóta, hozza a hollóhátas normát. Dupláját írja annak, mint amit kérnek. Csak abban reménykedem, hogy nem ég ki a vizsgákig. Nem lenne szép, ha a családi hagyományokat - mellesleg amiket én alkottam, és nem is hagyomány - megszegné. Fájna érte a szívem, mert nagyon is hasonlítunk. Valószínűleg épp ezért hiszek benne annyira, amennyire. Bennem sem hisz senki, csakis saját magam, ezért én a testvéreimet sokkal inkább támogatom. Furcsa vagyok, mindig is tudtam, de sosem szégyelltem. Nem is lenne érdemes. Ez vagyok én, egy fantasztikus ember. Sokan nem ismerik be, hogy az vagyok, de én igenis tudom magamról az igazságot... Persze magamnak sem merem bevallani, amennyiben rosszul érzem magam, vagy szerelmes vagyok. Ez a két helyzet biztos, több ilyennel, mikor hazudtam magamnak, nem találkoztam még, vagy csak már nem emlékszem rá. - Ki vagy? - kapom fejemet hirtelen arra, amerről mozgást vélek felfedezni. A tavaly év végi halálfalótámadás óta mindig kéznél van a pálcám, így pár másodperc múlva már maagam előtt tartva azt haladok előre, hogy felderítsem a terepet. Észre sem vettem, hogy ennyire kimerészkedtem. Már a kijáratnál vagyok. A kapu tetején lévő kőszobrokra pillantok, majd újra magam elé, és elmormolok egy Lumost, hogy lássak is valamit. - Mutasd magad. Ha nem teszed, átkoz kapsz! - és amennyiben diák, még pluszban pontlevonást is. Szerencsétlen gyermek, mennyire utálni fogja majd a háza.
A hozzászólást Ryan G. Shafiq összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 3 Feb. - 10:31-kor.
I solemnly swear
I am up to no good
Fawena Bradley
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
1
▽ Avatar :
Lily Collins
»
»Kedd 24 Jan. - 18:38
Ryan & Faw
A múltkori roxmortsi kiruccanásom alatt, ahogy mindig is, előre lebeszéltem az egyik beszerzőmmel, hogy pontosan holdtölte előtt két nappal,a vadkanos kaputól 10 lábnyira balra helyezzen el egy láda vajsört. Most, hogy eljött a boldog óra és feltételezhetően az óhajtott utánpótlás is megérkezett már, magamra kaptam a legmelegebb kabátomat, a napszemüvegem (éjszaka kinek ne kéne ilyen?) és egy rettenetesen ronda kalapot, amit csak úgy találtam a szobában. Kétlem, hogy bármelyik szobatársamnak ilyen kiábrándító ízlése lenne, de Ociból kinézem, hogy csak úgy heccből lenyúlta valakitől és mint elrettentő példa, kihelyezte a látóterünkbe a becses prédát. Mindenesetre most jól jött, hiszen az inkognító megörzésében jó szolgálatot tett. A Roxfort területére tilos volt alkoholt behozni Roxmortsból visszatérve, erre szigorúan ügyeltek. De hát az olyan furfangos fajták, mint én, természetesen mindig találtak módot arra, hogy egyéb módon szerezzenek be ezt-azt. Mégsem hagyhatjuk, hogy diákéveink unalmasan teljenek mindenféle ambrózia nélkül! Gond nélkül értem el a megadott helyszínt, minden a terv szerint haladt. El is rejtettem a tágítóbűbájjal megnövelt táskámba a láda vajsört, de amikor visszafelé indultam nem várt hang jött a kapu felől. S bár fák takarásában voltam, nem tudtam volna úgy elérni a kastély bejáratát, hogy ne vegyen észre. Jobb híján úgy döntöttem, hogy jobban megnézem magamnak a hang gazdáját, s amikor megláttam, hogy csak egy prefektus, teljesen megnyugodtam. - És mégis milyen átokra gondoltál? Kíváncsi lennék rá, hogy milyen érdekes varázslatokat ismer egy Hollóhátas! - az arcomba húztam a kalapot és kiléptem a fák közül. Rá se hederítettem, hogy pálcát szegezett rám, hisz úgysem fogja használni. Egy prefektus sem mindenható, nincs joga ahhoz, hogy csak úgy hirtelen felindulásból támadjon, csakis életveszély esetén szórhat rám jogosan átkot. És ki gondolná azt pont rólam, hogy életveszélyes lennék? Magamra esetleg, no de másra... - Na mi lenne, ha egyszer az életben nem játszanád a hős, becsületes, felsőbbrendű prefi szerepét és szépen utamra engednél? - kérdeztem, bár kevés volt rá az esély, hogy ezt ilyen könnyen megúszom. - Jelezném, hogy mindkettőnk számára előnyösebb lenne! Vannak kapcsolataim, és képes vagyok szünet és szemrebbenés nélkül előadni akármilyen hazugságot, ha a bőröm és a jó hírnevem a tét! - mosolygok rá negédesen. Látásból majdnem mindenkit ismerek a suliból, de ő valahogy nem tartozott e temérdek embersereg közé. Talán csak a napszemüvegem miatt volt, hisz alig láttam valamit mögüle, hiába világított a Hold és a fiú pálcája is. - Ki vagy te? - kérdeztem tőle kíváncsian, de közben lassan elindultam vissza a kastély felé. Eszem ágában sem volt hagyni, hogy egy egész muníció odavesszen csak azért, mert egy túlbúzgó prefektusnak törvénybetartatási kényszere támadt.
Feszülten - annyira talán mégsem, de ez így jól hangzik - figyelem a pontot, ahol mozdult valami vagy valaki. Pálcám nyugodtan pihen markomban, és várja, mikor jutok arra az elhatározásra, hogy méltóztatok használni is, nem csak díszítő elemként lóbálom itt a sötétbe, hogy jé, nekem ilyenem is van. Mindenkinek van, és bár kifejezetten szeretem a pálcámat, akkora fanatikus nem vagyok, hogy így jegyezzenek meg. - És mégis milyen átokra gondoltál? Kíváncsi lennék rá, hogy milyen érdekes varázslatokat ismer egy Hollóhátas! - mikor meghallom szavait, halványan ugyan és csak egy fél pillanatra, de elmosolyodok. Hm.. Hadd gondolkodjak. Nem is tudom, kezdetnek megtenné egy Parum oculus is. Ha szerencséje van, és nem találom telibe, akkor nem vakul meg pár percig sem, csak homályosan lát. Viszont, ha belegondolok, egy Incarcerandus is elég lenne, és akkor gúzsbakötve nyugton van. Válaszra sem méltatom. - Na mi lenne, ha egyszer az életben nem játszanád a hős, becsületes, felsőbbrendű prefi szerepét és szépen utamra engednél? - szavaira nem csak mosolygok, de el is nevetem magam. Nem sokáig, még a végén meglóg itt nekem. - Én nem vagyok hős, felsőbbrendű prefektus. - nem, tényleg nem vagyok. De, ha itt ugrál előttem, akkor persze, hogy megkérdezem, mit csinál. valamennyire azért tegyük a dolgunkat, nem? - Jelezném, hogy mindkettőnk számára előnyösebb lenne! Vannak kapcsolataim, és képes vagyok szünet és szemrebbenés nélkül előadni akármilyen hazugságot, ha a bőröm és a jó hírnevem a tét! - figyelmesen hallgatom. A tisztelet kijár mindenkinek még akkor is, ha fogalmam nincs, ki áll előttem. nem vagyok borító alapján ítélő ember saját véleményem szerint, és nem is tervezek azzá válni. - Ha most azt gondoltad, hogy a kapcsolataiddal, és a hű de nagy színészi tehetségeddel megfélemlítesz, elképesztően nagyot tévedtél. - elteszem a pálcámat kabátom belső zsebébe, és közelebb megyek hozzá. nem, nem félek, hogy elmenekül, de akár egy jót is beszélgethetünk... Vagy, engem ismerve inkább elmenekül. Egy próbát megér. Egyikkel sem járok rosszul igazából. Megindulok, hogy ne hagyjon itt, és szedem a lábaimat, mert nem akarok kiabálni. Akkor el kellene kapnom, és semmi kedvem sincs futni. Pont elég addig, ameddig be nem érem. - Ki vagy te? - kérdésére döbbenek csak rá, hogy ilyenkor be kellene mutatkozni, de hát mért is kellene figyelembe venni a normákat? Elvégre most el kell kapnom egy szabályszegőt... Na majd kap egy fekete pontot fejben. - Elnézést! Ryan vagyok. Téged hogy hívnak? - jobb kezemet így séta közben felé nyújtom, ahogy bemutatkoztam, majd még hozzáteszek valamit. - Ha találkoznánk valakivel, akkor azt mondjuk, hogy büntetőmunkáról mész vissza. - botor döntés lenne nem elfogadni az ajánlatomat. Nem vagyok bunkó, és ha okot ad rá, sem köpném be, de ezt nem tudhatja rólam.
Eleinte úgy hallgatott ez a gyerek, mintha kivágták volna a nyelvét. Lehet hogy úgy el volt telve magától, hogy úgy gondolta szóra se méltat? Vagy netán beijedt? Csak forgatta a szemét jobbra-balra, meg grimaszolt itt nekem, mint valami együgyű. Nem is csoda, hogy elegem lett belőle, hogy egyoldalú beszélgetést folytatok, amikor végre megszólalt. - Tényleg nem vagy? Biztosan jól végzed te a munkád? – kérdeztem meglepődve. Én, ha prefi lennék, tuti ugratnám a diákokat agyra-főre és nem törődnék az olyan kis csitrik pofázásával, mint amilyen én is vagyok. Szerintem ezzel Dumbledore is tisztában volt, bár azt még mindig nem értem, hogy Ociból hogy a jó égbe lett prefektus. - Te is tévedsz! Ezt nem megfélemlítésként mondtam. Csak szóltam előre, hogy tudd, mire számíts! – kacsintottam rá, bár ezt nem láthatta a napszemüvegem mögött. A vállamat erősen húzni kezdte lefele a vajsörrel teli táska, ezért úgy döntöttem, hogy az aljától megfogva az ölembe veszem és úgy szállítom tovább. Így is tettem, de a fiú a nyomomban volt. Azért egy kicsit furcsálltam, hogy nem kérdezett rá ittlétem okára, bár cseppet sem bántam. Elég gyakorlott vagyok a hirtelen mesék kitalálásában, de ha nem muszáj, nem fejleszteném tovább. - Ryan! – ízlelgettem a nevét és ügyeskedve, hogy le ne ejtsem a táskát, elfogadtam a kézfogását. – Én Fawena vagyok, de szólíts csak Fawnak! – lefele hajtottam a fejemet, hogy kilássak a szemüveg fölött, mert jobban szemügyre kellett vennem a fiút. Egyszerűen megdöbbentett a következő mondata. - Ezt most tényleg komolyan gondolod? – kérdeztem hüledezve. Hát miféle merlini sugallat szállta meg ezt a gyereket, hogy ilyeneket ajánljon fel nekem? És ki az a hülye, aki ezt ne fogadná el? - És mi lenne az az ál-bűntetőmunka ebben a napszakban? McGalagonynak nem olyan könnyű ám beadni az ilyen meséket, főleg ha rólam van szó. – vigyorogtam és lelassítottam a lépteimet. Talán mégsem kéne úgy sietnem vissza, ha már fedősztorim is van, egy prefektus személyében, aki ráadásul még ilyen jófej is velem. Talán megérdemelne egy üveg vajsört is jutalmul, de hát azzal majd csak akkor foglalkozom, ha be is váltja az ígéretét és én akadálymentesen eljutattom a friss muníciót a Kövér Dáma mögötti vörös-arany birodalomba.
Furcsa... nem szoktam én csak úgy emberek után menni, de ez a lány titokzatos, kiismerhetetlen, és izgalmasnak tűnik... Persze a sötétben a legtöbb ember ilyen, de ő mintha másmilyen értelemben lenne ilyen. Nem, nem arra gondolok, hogy eltöltök vele egy izgalmasnak mondott éjszakát, aztán mindenki megy a dolgára. Én nem vagyok olyan, aki ilyet tenne. Tisztelem a másik nemet. ha nem tenném, anyám és a húgaim rövid idő alatt elbánnának velem, és végem lenne, mint a botnak... - Tényleg nem vagy? Biztosan jól végzed te a munkád? - szavaira bár halványan, de elmosolyodok. Látszik, hogy nem ismer még. Bár fogalmam sincs, mért gondolom, hogy meg fogjuk ismerni egymást. Láttam már őt sokszor, de a nevét nem tudom, és szerintem ő sem tudja az enyémet. - Nem érdekel a diákok hajkurászása. Az olyan időseket, mint te, már semmiképpen sem büntetem. Nincs értelme. - a kicsikre még talán lehet hatni, de harmadik után már senkire. Esetleg a nagyon félősekre. Direkt nem a csendeseket mondom, mert én is az vagyok, de kifejezetten veszélyes is tudok lenni. Amolyan csendes gyilkos szerű természetem van. Ha valaki kiérdemli, nem mutatom ki, hogy miféle ellenérzésem van irányába, de megjegyzem, amit tett, és megbosszulom, ha nem látok javulást. Nem vagyok kegyetlen, mindenkinek jár négy második esély... - Te is tévedsz! Ezt nem megfélemlítésként mondtam. Csak szóltam előre, hogy tudd, mire számíts! - huh, most elképesztően megijedtem! El sem tudjátok képzelni, mennyire rettegek. Szóra sem méltatom, mintha nem is ejtett volna ki semmit sem a száján. Ez a téma amúgy is lecsengett már. Nem fecsérlek rá felesleges szavakat. Nem érdemli meg... Mármint a téma, nem a lány! A lányt nem ismerem annyira, hogy el tudjam dönteni, mit érdemel meg. - Ryan! Én Fawena vagyok, de szólíts csak Fawnak! - szép név, bár még sosem hallottam, ezért nem is tudom, hogy milyen eredetű. Mindenesetre most nem ez a legfontosabb. - Ezt most tényleg komolyan gondolod? - vállat rántok, bár ezt nem biztos, hogy észreveszi a fényviszonyok miatt. - Neked kell az alibi, nekem meg nincs jobb dolgom. - tudom, nem szép dolog ilyet mondani, de ha ez az igazság, akkor kimondom. Nevezzük nevén a gyereket! Nem tehetek róla, hogy ilyennek születtem. Apám és anyám tehet róla, meg a bátyáim, amiért ilyennek neveltek. Nekem ebbe csak hatéves korom után volt beleszólásom. - És mi lenne az az ál-bűntetőmunka ebben a napszakban? McGalagonynak nem olyan könnyű ám beadni az ilyen meséket, főleg ha rólam van szó. - nem, tényleg nem ismer. Hogy a fenébe nem tudja, hogy McGalagony a második kedvenc tanárom? - McGalagony nem egy nagy kihívás. vannak nála gyanakvóbb emberek is. És Friccs előszeretettel küld gyerekeket a Rengetegbe. - vele együtt én is lassítok, és a kastély fényei felé nézek, melyek folyamatosan halnak el az idő múlásával. Akár még beszélgethetnék is a lánnyal. Megtudhatnám, miért van itt. nem a büntetés miatt, csak kíváncsiságból. Az egy dolog, hogy a fejében is turkálhatnék, de nem vagyok ősbunkó, hogy ezt engedély nélkül tegyem minden adandó emberrel. Vagyok annyira tisztességes, hogy kérdezzek előtte. - Na és hányadikos vagy? nem láttalak még órán, de a húgaim sem meséltek még rólad. - ebből következtetve vagy negyedikes, vagy ötödikes lehet, de inkább megvárom a válaszát. Azzal talán kicsit többre megyek. A húgaim beszámolói amúgy sem mindig hitelesek... Khm... főleg, ha nagy beleéléssel beszélnek.
- Na látod, ebben igazad van, semmi értelme sincs! Én menthetetlen csibész vagyok, a nagyanyám is mindig ezt mondogatja, bár szerintem csak a saját lelki nyugalmának megörzése végett. – vigyorogtam. A szüleim minden eddigi csínytevésemet elnézték, hiszen az ő pici szemük fényét mindig csak elbolondították a tettestársak (akkor is ha nem volt nekem), de ők odaképzelték a mögöttes szándékot. A nagyanyám viszont az a fajta nő, aki nem letol a móka után, hanem egyenesen ő a csíny szíve lelke, s gyakran szellemi anyja is. Hát na, valakitől örökölni kellett! Amikor megmagyarázta jócselekedete okát, kénytelen voltam az alsó ajkamba harapni, hogy fel ne nevessek. Igen, helyes kis alibi ő, s méhgozzá magától kínálkozik fel. - McGalagony a házvezetőm és mint olyan, kiismert az itt töltött éveim alatt. De ha te azt mondod, hogy könnyű eset, hát nem leszek én semmi jónak az elrontója. – mondtam megadóan. Igazából szórakoztatott ez a beszélgetés, nem gondoltam volna, hogy ez is vár itt kint ma rám. - Igen, Friccs nem könnyű dió, de nem félek tőle és nem küldhet a Rengetegbe tanári felügyelet nélkül. – ha már kitalálunk egy mesét, ne lehessen fogást találni rajta. Az ügyes hazugságot alaposan ki kell forralni. - Ötödéves vagyok. Te meg gondolom hatodéves, mivel az évfolyamomat ismerem, a hetedéves Hollóhátas prefektus pedig a bátyám, akit szintén ismerek és hát te egyik sem vagy! – micsoda következtetés. Gratulálok Bradley, ehhez kellett aztán nagy ész! Nem is értem miért nem lettél te is kék madár a vörös oroszlán helyett! Láttam, amint tekintetét a kastélyra vetette, s akaratlanul fordult oda az én fejem is. Szerény számításaim szerint még úgy húsz percünk lehetett, amíg elérjük a bejáratot, ha folyamatosan ebbe a tempóban haladunk. A tempót azonban nem ő, hanem becses személyem szakította meg azzal, hogy minden kecsességet és eleganciát mellőzve, szerencsésen orra buktam. Igen, így jár az, aki a hó lepte beláthatatlan talajon masírozik egy napszemüvegben éjnek-évadján. Ahogy a hideg hó az orromba ment, feleszméltem, hogy fizikai valómnál nagyobb károm is eshetett. - Ne, ne, ne, ne! – felültem és gyorsan kinyitottam a táskámat, hogy leellenőrizzem, egyik üveg sem tört-e el. Nem is törődtem azzal, hogy meglátja-e Ryan a szerzeményeimet vagy sem, bár elég nehéz lett volna nem észrevennie. – Merlin csipkés kombinéjának hála mind megúszta sértetlenül! – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Amikor felkaptam a fejem, hogy elrebegjek egy hálaimát, akkor esett le, hogy nem voltam egyedül. - Ez nem az, aminek látszik! - ó, dehogynem az. Gyorsan becsuktam a táskámat, de közben végig tartottam a szemkontaktust a fiúval. Hogy neki milyen meleg barna szeme van, eddig hogy nem vettem észre? A kérdésemre a válasz ott hevert az arcom formáját felvevő hóban, ahol az álcám legszeretettebb tárgya feküdt, a betörött lencséjű napszemüvegem.
Mi az a napszemüveg a fején? De most komolyan, nem világosítottak még fel az évszakok sorrendjéről, vagy az öltözködésről? Egy napszemüveggel sétálgat az éjszaka kellős közepén. Jó, az évszak még hagyján. Nagy a hó albedója, de akkor is, éjszaka van, hogy Merlin verje meg! - Na látod, ebben igazad van, semmi értelme sincs! Én menthetetlen csibész vagyok, a nagyanyám is mindig ezt mondogatja, bár szerintem csak a saját lelki nyugalmának megörzése végett. - na erre is nagyon kíváncsi voltam.. Mit beszél nekem arról, hogy mennyire “menthetetlen csibész”? Hol érdekel engem a nagyanyja, meg az ő lelki nyugalma? Pontosan! Se-hol! Mindenesetre nem szólok bele a mondandójába, hadd mondja. Talán eléri, hogy legközelebb bunkó legyek vele, és büntetőmunkára küldjem, vagy pontot vonjak le a házától. Talán, vagy talán nem. Utóbbira nagyobb az esély. - McGalagony a házvezetőm és mint olyan, kiismert az itt töltött éveim alatt. De ha te azt mondod, hogy könnyű eset, hát nem leszek én semmi jónak az elrontója. - ne is legyen. Neki lesz jobb, ha hagyja, hogy intézzem a dolgokat. Ha arra kerül sor, talán még ki is húzom a bajból. A virgoncabb húgommal is egyfolytába ezt csinálom. Mert ő sem bír nyugton ülni a hátsóján, ahogy Fawena sem… Fura ez a név! - Ne nézz a szemébe, ne engedd, hogy a fejedben turkáljon, és nem lesz baj. Ha elég vakmerő vagy, megbízol bennem. - kicsit azért tesztelem, hogy mennyire ijedős. Tényleg apróság, de ha egy ilyen minimonológ után bízik bennem, akkor van esélye, hogy jóban legyünk. Még ha csak fél órára is. - Igen, Friccs nem könnyű dió, de nem félek tőle és nem küldhet a Rengetegbe tanári felügyelet nélkül. - van igazság a szavaiban, ezért fél pillanatra ránézek, hogy megbizonyosodjak róla, biztos nem találkoztunk ezelőtt még soha. Mikor ez megtörtént, visszafordulok magam elé és csak egy nevet mondok ki, amiből elég sok minden kikövetkeztethető. Bizonyára le fog neki esni, hogy mit akarok. - Rubeus Hagrid - egyik tanár sem akar a Rengetegbe menni. Mindenki azt küldi oda, aki szeret is ott járkálni. Hagridnak kifejezetten hobbija ez, így kapóra jön, hogy a büntetni kívánt diákokat hozzá lehessen küldeni. - Ötödéves vagyok. Te meg gondolom hatodéves, mivel az évfolyamomat ismerem, a hetedéves Hollóhátas prefektus pedig a bátyám, akit szintén ismerek és hát te egyik sem vagy! - ezt az észjárást. Váó! Én ezek után nem mernék vele packázni.. Tudom, nem a legjobb a humorérzékem, de néha meg tudom erőltetni magam annyira, hogy egyáltalán magamat megnevettessem. Lehet, hogy ez kicsit gáz, de miért érdekeljen, hogy.mások röhögnek-e raktam vagy sem? Azért csak bólintok csodás gondolatmenetére, hogy érezze a szeretetemet. Kár, hogy ilyet még nem érzek iránta. A jelenlegi hangulatomból csak az zökkent ki, ahogy arccal előre belefejel a hóba. Aggódnék is miatta, de valahogy a jajveszékelése ezt meggátolja. Nem hiszem, hogy a testi épségéért vonyíkolna ennyire. - Ne, ne, ne, ne! Merlin csipkés kombinéjának hála mind megúszta sértetlenül! - gondolhattam volna. Miért is jöhetett ki a kapuig, ha nem utánpótlás alkoholért? - Miért ekkora sláger a szesz? Mi olyan jó benne? - adok hangot végül értetlenségemnek. Pont jom, hogy mért kell neki az ital, de mondja már meg, hogy mire jó az alkohol? Felszabadít, feledtet vagy mi az anyám? - Ez nem az, aminek látszik! - én meg a miniszter unokahúga vagyok. Ne nézzen már ennyire idiótának, komolyan! Nem mondom, hogy boruljon le előttem, meg csókolgassa a cipőm orrát, de ami egyértelmű azt ne tagadja már le. Úgysem köpöm be, ha nem ad rá okot. Kezet nyújtok neki, hogy felsegítsem, és végre rendesen megnézhessem az arcát. Nem csúnya, azt először is meg tudtam állapítani, és szemüveg nélkül határozottan jobban néz ki. Amint sikerül továbbindulnunk, egy ember sziluettje rajzolódik ki lassan a sötétben. Már csak ez hiányzott! Amint közelebb ér, kicsit azért megnyugszom, mert a mugliismeret tanárnő az, ő meg kifejezetten kedvel, így nincs okunk aggodalomra. - Majd én beszélek. - súgom a lánynak, és széles mosollyal fogadom a tanárt, aki rögtön kérdőre is von bennünket. Fantasztikus… - Ms. Bradley, Mr. Shafiq, mit keresnek idekint? A fiatalúrnak húsz perce lejárt a járőrözése, a kisasszonynak pedig eleve nem szabadna itt tartózkodnia. Magyarázatot kérek sürgősen! - remélem, a lány hallgat rám, és befogja. Ha nem, akkor fogalmam sincs, hány pontba vagy milyen mennyiségű büntetésbe fog ez nekünk kerülni.
Oh, hidd el kedvesem, én öt év alatt mindent meg- és kipróbáltam McGalagonnyal szemben. Sírtam, nevettem, szégyelltem magamat, vezekeltem, önként vonultam bűntetőmunkára, tán egyszer még fenyegettem is, bár határozottan ijesztő nőszemély tud lenni, hatalommal a kezében, így lehet, hogy azt csak álmodtam, de valahogy a valós emlékképeim polcára költözött. - Áh, a megbízás nálam nem vakmerőség kérdése. Mindenki megérdemel egy esélyt. – mondtam nagylelkűen, de persze így ismeretlenül a hóhér se bízta volna rá se az életét, se a jó hírét. (Bár nem tudom, hogy a hóhérnak ugyan honnan lehet jó a híre...) - Igen, Hagrid. De engem eddig mindig személyesen kísért vissza bűntetőmunkáról, mivel ez is a feladata, így ez a variáns is hibádzik. – én mondtam ám, hogy ha már lúd, legyen kövér. Olyan hazugságot nem szabad mondani, ami első hallásra is olyan átlátszó, mint Félig Fej Nélküli Nick a kimúlásnapi partiján. Ahogy így elgondolkodtam, hirtelen ötlettől vezérelve elfeküdtem Gaia hólepte lágy ölén. Nem is tudom, lehet, hogy csak egy kis természetes arcpakolásra volt szükségem. És mégis, a folyékony pénzem érdekelt jobban a testi épségemnél. Boldogan nyugtáztam, hogy az árunak semmi baja, s miközben Ryan hüledezett, hogy a csempészet miért olyan menő, az egyik üvegen megpillantottam megviselt tükörképemet. Meg ne kérdezze senki, hogy mi a holdvilágnak kellett sminkeljek (akkor is, ha az csak a szemceruzára terjedt ki), mielőtt kijöttem a vajsörért, de most a megolvadt hó miatt teljesen úgy festettem, mint aki elbőgte magát. - A szesz, hogy szavaiddal éljek, mindenkinek mást jelent. Egyeseknek folyékony bátorság, másoknak menőzés vagy csupán búfelejtő... nekem üzlet. – azzal be is csuktam a táskámat és összekaptam a napszemüvegem megviselt romjait is, hogy majd a szobában nyugodt körülmények között megjavíthassam. Így indultunk tovább és én már tűkön ülve vártam, hogy elérhessem a szobám küszöbét. Ez a művelet mindig rizikóval járt és bármennyire is élveztem Ryan társaságát, jobban örültem volna neki, ha nem éppen ebben a kritikus időpontban folytatunk bájcsevejt. És tessék, már közeledett is felénk az, amitől tartottam. Gyorsan összeszedtem a rendelkezésünkre álló összes hasznos infót, tárgyat, jelet, ami biztos alapot adhatott egy rögtönzött hazugsághoz. Mert vicceskedtünk mi, hogy így meg úgy, ezt mondjuk majd, meg így teszünk, de tessék, most itt van egy tenárnő és semmi előre kitervelt mesénk sincs. Ryan persze bőszen felvállalta, hogy majd ő beszél, de természetesen nem hagyhattam. Az ő képességeivel még nem voltam tisztában, de magamról már tudtam, hogy nem vagyok amatőr. - Bocsánat, tanárnő! – mondtam szipogva és felfele nézve pislogtam, mint aki a könnyeivel küszködik. Na milyen jó, hogy elfolyt az a smink, ugye? – A... a macskám... meghalt. Én nem akartam Ryant is bajba sodorni... de nem bírtam egyedül eltemetni. – dadogtam és közben törölgettem a szememet. – Olyan hűséges társ volt... én kicsi Jurám. Mindig is az éjszaka volt a kedvence. Imádott itt kint szaladgálni. Annyi szép emlék...– hüppögtem és azzal úgy megszorongattam a táskámat, ami már kezdett újfent igen nehéz lenni, minhta a képzeletbeli macskámat ölelném. Le is hajtottam a fejemet és csendesen sírdogáló hangot adtam ki, hogy mély gyászomat még inkább szemléltessem. Na ehhez a drámához mit szólsz, Shafiq?
Esély. Nekem mindenki adjon egyetlen egy esélyt, és bebizonyítom, hogy sokkal talpraesettebb vagyok a velem egykorúakkal szemben. Bár, ez külső szemmel nem biztos, hogy látható, de én így gondolom. És ez abszolút nem egoizmus, csak magabiztosság. Tudom, hogy milyen vagyok, és nem leszek szerény azért, hogy kedvesebbnek, udvariasabbnak tűnjek. Nem ez a célom az életben, hanem, hogy elismerjenek, és én is büszke legyek magamra és az életemre. Meg akarok magammal elégedni. - Áh, a megbízás nálam nem vakmerőség kérdése. Mindenki megérdemel egy esélyt. - csak bólintok erre a kijelentésre. Több időt nem érdemel a téma részemről. - Igen, Hagrid. De engem eddig mindig személyesen kísért vissza bűntetőmunkáról, mivel ez is a feladata, így ez a variáns is hibádzik. - ugyanakkor megkérhet valakit arra, hogy segítse ki őt, ha már éppen arra megy, mert Hagridnak is biztosan sok dolga van a kentaurokkal, akromantulákkal és miegymással. - Ennyire megbízhatatlannak tartanak? - mosolyogva végignézek rajta. Nem tűnik veszélyesnek, bár tudom, hogy külső alapján nem ítélünk. Fiatalabb nálam, griffendéles, és hát a modorán is van mit csiszolni, de én sem vagyok tökéletes. ő sem lehet az. Mikor elesik, nem nevetem ki, sőt még segítek is neki, de az arcán már nem tudok segíteni. A festék egy cseppet elfojt rajta, de így jár az, aki télen, éjszakára sminkel, s utána még csak a lába elé sem figyel, ha alkoholt visz a táskájában. - A szesz, hogy szavaiddal éljek, mindenkinek mást jelent. Egyeseknek folyékony bátorság, másoknak menőzés vagy csupán búfelejtő... nekem üzlet. - értem. Szóval ő ebből pénzt csinál. Hova fejlődött ez a világ? Maximum tizenhat lehet, és jó eséllyel a családját is ismeri, elvégre az évfolyamomat a bátyjából kiindulva mondta meg. Mi a francért kereskedik vajsörrel? mindegy is, ez nem tartozik rám, így nem is igazán reagálom le. Szemüvegére irányítom pálcámat, és elmormogok egy ocular reparot, hogy legalább ezzel segítsek neki. Elvégre rám figyelt mikor elesett, következésképpen miattam esett el, mert nem tudott a lába elé nézni. A tanárnő láttára nem rémültem meg, elvégre biztos vagyok a dolgomban, de ahogy átveszi a mese előadásának jogát, el kell ismernem, hogy nem is rossz a csaj. Sőt, kifejezetten jó mesét ad elő, kár, hogy mosolyogva fogadtam a tanárt. Szerencsére a tanerő ezt nem veszi észre, így könnyedén megúszhatjuk a dolgok. Illetve jó esélyekkel indulunk. - Bocsánat, tanárnő! A... a macskám... meghalt. Én nem akartam Ryant is bajba sodorni... de nem bírtam egyedül eltemetni. Olyan hűséges társ volt... én kicsi Jurám. Mindig is az éjszaka volt a kedvence. Imádott itt kint szaladgálni. Annyi szép emlék... - lenyűgöző jelenet, nem mondom, de itt az ideje, hogy átvegyem a szót. A tanárnőn amúgy is látszik, hogy megsajnálta a lányt. - Kérjük szépen, tényleg nézze el nekünk, mi nem akartunk rosszat. Kedves állat volt, sok időt töltöttem vele én is, mikor... - halkabban kezdek beszélni, de a tanár közbe is vág, nincs szükség további magyarázkodásra. - Részvétem a macska miatt, Ms. Bradley! Kérem, siessenek vissza a hálókörletükbe, én úgy teszek, mintha nem is láttam volna magukat. - hálásan biccentek a nőnek, és fél kézzel átkarolva, vigasztalva Fawenát indulok tovább, s húzom őt is. - Szép volt! - súgom neki vigyorogva. Minden elismerésemet elnyerte a lány ezzel a mentőakcióval. Nem figyeltem tovább a tanárnőre, így azt sem tudtam, mikor engedhetem el a lányt. Nem kockáztattam, inkább készségesen öleltem, és "vigasztaltam". - Találkozhatnánk kevésbé illegális módon is, benne vagy?
Ryan sem tűnt olyan pasinak, akivel egy nő kiélhetné hisztériás rohamait, hiszen mindenre csak rábólintott, alig kérdőjelezett meg bármit, ha mégis, hát nem mondta ki és nem pazarolta a szót ha kell, ha nem. És hát valljuk csak be, mi nők, hogy igenis szeretünk néha veszekedni és kiakadni néhány dolgon! Mozgalmasabbá teszi az életet, felpezsdíti a vérünket, alapos nagytakarítást végezhet a mellékvesénk is adrenalintermelés terén és ami a legjobb, hogy nincs csodálatosabb és jólesőbb érzés a kibékülésnél. Na jó, talán van, de én azt még nem tapasztaltam, csak hallomásból tudom... - Miért? Megbízhatatlannak tűnök én? – tettem csípőre nélkülözhetőbb kezemet, a másikkal tovább szorongattam a táskám. Na végre már, beszólt! – Az tény, hogy elkövettem már egyet s mást életemben, de mint láthatod, még nem kerültem az Azkabanba. És igenis, aki méltó rá, az az életét is rám bízhatja! – tudtam ám, hogy eltértem a tárgytól, de ennél jobb stresszlevezetést jelenleg nem tudtam elképzelni. Mert bármennyire is jól palástoltam, igenis stresszelt a tudat, hogy nagyon pórul járhatok, ha elkapnak ezzel a temérdek piával. McGalagony szemrehányó tekintetét még csak-csak elviselem, de Dumbledoret igazán nem szeretném csalódottá tenni. Na és mit kapnék a nagyitól... hát azt sem tenném ki az ablakba a hőmérsékletre színét változtató muskátli mellé. Minden izgatottság szülte haragom elpárolgott, amikor Ryan megjavította a szemüvegemet és hirtelen megjelent a tanárnő. Az agyam átkapcsolt helyzetmentési üzemmódba és mint akit erre teremtettek, rögtön kitalált egy elföldelt fiktív jószágot, akit sirathatok. A Bradley-k, főleg azok, akik örököltük azokat a bizonyos géneket, nem igazán jövünk ki a macskákkal. Ebből kifolyólag soha nem is volt cirmosom, hiszen egy ragadozó emlős és egy madár a legtöbb esetben nem fér meg egymás mellett. Van is egy családi rémtörténetünk: ük-üknagyanyámnak volt egy macskája, mindaddig, amíg öreg nem lett a néne és már kolibriként sem volt olyan gyors, mint korábban. Hát mondanom sem kell, hogy az a macska sem élt már túl sokáig, miután megette az öreglányt bosszúból vagy csupán véletlenül... ez sosem derült ki. A cirmos nem vallott be semmit. Mindenesetre ennek a gondolati szőrmóknak sikerült kimentenie a csávából, tisztán látszott a tanárnőn, hogy átvette megjátszott gyászoló érzéseimet. Amikor Ryan még adott egy löketet a hazugságomnak, utunkra engedett a professzorasszony. Minél jobban távolodtunk tőle, annál nagyobb lett a vigyor az arcomon. Nem éreztem furcsának, idegennek vagy kellemetlennek Ryan érintését, de hát miért is éreztem volna annak? - Köszi! Igazából sosem volt macskám, nemhogy Jura. Egyáltalán honnan jött nekem ez a név? – tettem fel a költői kérdést és kissé bele is merültem a válasz keresésébe, mert mire feleszméltem, már a kastély főbejáratánál álltunk. - Ugyan, Ryan! Az illegalitás izgalmas és jobban összehozza az embereket! – kacsintottam rá, de végig mosolyogva. – Természetesen találkozhatunk. De ettől a különleges tehertől minél előbb meg kell most szabadulnom. – böktem állammal a táskám felé, majd egy engem is meglepő hirtelen elhatározástól vezérelve, megpusziltam a fiú arcát. - Jó éjszakát, Mr. Shafiq!
Kezdőlap
