Izgatottan vártam a mai napi találkozót, ugyanis végre sikerült elérnem, hogy bevegyenek a kviddics csapatunkba. Mostanában elég sok a felesleges energiám, és az egyik tanár azt javasolta, hogy próbáljam meg kiélni magam a sportban. A csapatkapitány eléggé meglepődött, mikor egyből Terelőnek jelentkeztem, hiszen nem vagyok valami izmos és nagy darab, de úgy gondoltam, hogy ez elég nagy kihívás az erőfitogtatásra. Izgulok, és kicsit remegő kézzel indulok el a pálya felé a megbeszélt időpont előtt kb. 20 perccel. Tudom, hogy kicsit előbb fogok odaérni - remélhetőleg -, mint Shirley, de nem gond. Legalább kicsit össze tudom szedni magam. Egyszerű fekete melegítő van rajtam, amiben kényelmesen tudok repülni és ütni. Természetesen még nem kaptam meg a mezt, majd az első meccs előtt. Hivatalosan még nem vagyok a csapat tagja, igazából Shirley-é a döntés, hogy tud-e velem együtt dolgozni. Nagyon remélem, hogy ki fogunk jönni, habár úgy tudom, hogy elég csendes lány. Legalább passzolunk egymáshoz...
A pályához érve körbenézek, tekintetemmel a lányt keresve, bár sejtem, hogy még nincs itt. Bemelegítésként elvégzem azokat a gyakorlatokat, amik a Terelőknek szükségesek: karkörzés, nyújtózás, néhány erőnléti gyakorlat. Kicsit kifulladok, de legalább jócskán bemelegszek, mire a lány ideér... A seprűm várakozón pihen az egyik padon, és néha vetek rá egy pillantást. Vadi új, nem igazán repültem még vele. A nagyszüleim nagyon bizakodóak.
Sajnos én kevésbé...

Fogalmam sincs, hogy mit is várjak ettől az edzéstől, vagy próbától, vagy nem is tudom, hogy mi ez. Valóban Shirley-n múlik, hogy rábólint-e a jelentkezésemre, a csapatkapitány már jóvá hagyta a dolgot, már csak a terelő lány véleményén múlik minden. Ezért szeretnék jól teljesíteni, lelkes vagyok és mindent beleadok ebbe a mai megmérettetésbe. Átnéztem néhány sport könyvet, gyakoroltam és elképzeltem néhány terelő gyakorlatot, és habár a gurkó közelében sem jártam még, pontosan tudom, hogy néz ki. Persze ettől nem vagyok előrébb, de remélem, hogy számít valamit.
Amikor megérkezek a pályára, végignézek rajta, végül melegíteni kezdek. Összerezzenek, mikor meghallom a nevemet, és a hang forrását keresve meglátom Shirley-t az egyik lelátó tetején. Basszus, eddig itt volt? Döbbenet ül ki az arcomra, és enyhe pír is, hiszen vélhetőleg végignézte béna bemelegítésemet. Bólintok neki, és megvárom, míg leér hozzám.
- Helló! Bocs, nem vettelek észre... - szabadkozom, bár nem is értem, miért. Én itt voltam időben, és ő sem késett ezek szerint. Mindegy is. Kicsit az ajkamba harapok, látszik rajtam, hogy izgulok. Veszek pár nagy levegőt és határozottan bólintok, majd várakozóan nézek a lányra, hogy mit fogunk csinálni. Valami levegőben passzolgatós gyakorlatra tippelek, de ki tudja. Minden esetre kicsit megrémiszt a furcsa, érzelemmentes tekintete, nem tűnik valami kedves lánynak.
~A sportban nem is kedveskedni kell, Brighton!~fedem meg magam gondolatban és helyre is teszem az érzelmeimet, amiknek most itt nincs helyük.

Abbahagyom az előkészületeket és azt a mozgásformát, amit bemelegítésnek nevezek. Fogalmam sincs, hogy Shirley is így gondolja-e, de a komor arckifejezéséből következtetve nem biztos, hogy meg van elégedve a dologgal. Minden esetre izgulok és igyekszem jól teljesíteni. Várakozóan nézek a lányra, hogy mit is fogunk csinálni. Ahhoz képest, hogy háztársak vagyunk, nem nagyon ismerjük egymást, talán még soha nem is beszéltünk. Annyit tudok, hogy a csapat terelője, de szerintem neki fogalma sincs róla, hogy én ki vagyok, maximum a tavalyi csetepaté résztvevőjeként és áldozataként ismerhet. De nem is ez a lényeg, nem az előzmény ismeretség számít, hanem az, hogy most mit produkálok itt neki.
A kérdésére összevonom a szemöldökömet és kérdőn, majd tanácstalanul nézek rá.
- Öhm... Nem igazán értem, hogy jön ez most ide... - válaszolok kicsit bambán. Tényleg nem értem, hogy miért kezd most papolni az érzelmek kimutatásáról, vagy elrejtéséről. Valamint személyes sértésnek veszem, hogy ő oktat ki engem. Ha tudná mennyi mindent rejtek el és mennyi olyan érzés kavargott és kavarog a mai napig bennem, amiről fogalma sincs senkinek... És nem is kell, hogy legyen, ugyanis elég sötét, fájdalmas emlékek, érzések. Várakozóan néz rám és úgy tűnik, hogy tényleg választ vár. Értetlenül meredek rá.
- Nem mindig. Vannak olyan helyzetek, amikor jobb, ha elrejtjük, hogy mit érzünk, vagy gondolunk - válaszolok határozottan, majd kicsit elbizonytalanodva teszem hozzá:
- Azt hiszem...
Fogalmam sincs, hogy milyen választ vár és hogy miért is tartozik ez ide az edzéshez, de mindegy. Talán a szellemi, pszichikai tudásomat is felméri. Üsse kő. Az elrejtésben egész jó vagyok. Ha nem lennék jó, a gondolataimért már rég kivágtak volna a suliból. Mikor Shirley közli, hogy feltesz néhány kérdést, hogy eldöntse, hogy bír-e, egy aprócska fintor fut át az arcomon, amit remélek, hogy időben sikerül elfojtani. Tehát nem az számít, hogy jó-e a terelő, hanem hogy Shirley kedveli-e. Hát ez remek... A kérdésére megvonom a vállamat.
- Van pár felesleges energiám, amit szeretnék jól levezetni és nem úgy, hogy páncélokat átkozok szét a folyosón. Úgy gondoltam, hogy a sport, és pont emiatt a terelő poszt jót fog tenni és talán önfegyelemre is tanít egy kicsit. Nem akarok "menő" lenni. - válaszolok és mélyen a lány szemébe nézek. Láthatja, hogy tényleg őszintén így gondolom, és nem a hírnév érdekel. A "menő" szót kicsit gúnyosan is ejtem ki, hasonló hangsúllyal, ahogy ő tette.