Spurgeon Blossom

guala guala on my dick

Spuri

22


arany


Dumbledore


animágus - szúnyog


főnix rendje


d.r.


saját

Monsieur Blossom angol, bár tagadja, mert sokkalta jobban bejön neki a francia virtus és végül talált egy felmenőt, aki két évszázaddal ezelőtt francia nőt vett el, tehát ha úgy nézzük mondhatja magát franciának. Egyébként pedig a Miniszteri Titkárságon dolgozik, viszonylag magas pozícióban, azonban egészen semmitmondó munkakörrel. Madame Blossom ízig-vérig francia, a családjáé az egyik legnevesebb ékszerüzletlánc Franciaországban, nem kimondottan okos de annál inkább szebb. Spurgeon Blossom pedig egyfajta eszköznek tekinti a szüleit és a vagyonukat a céljai elérésében, egyedüli rokona akit ténylegesen szeret, az az unokatestvére Mimosa, akivel egészen pici koruk óta folyamatosan tartják a kapcsolatot. Bár egészen megkérdőjelezhető, hogy Spurgeon Blossom képes-e feltétel nélkül szeretni valakit. Ami pedig a Voldemort vs Dumbledore harcot illeti, Blossomék igyekeznek kimaradni és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne – valószínűleg majd csak akkor fognak oldalt választani, amikor már 99%-osan megmondható, hogy melyik nyer.

Spurgeon Blossom nem rossz szándékú gyerek, csak mire a szándéka végére ér az rossz lesz. Mesterien cseszi el a dolgokat és amihez még jobban ért az az, hogyan másszon ki abból, amit ő cseszett el. Döntésképtelen – ezt mutatja az is, hogy nem merte bevállalni a Sötét Jegyet és teljesen elköteleződni a halálfalók mellett, de egyébként a Rend nézeteit se terjeszti, mégis mindkettő előtt úgy tesz, mintha mélységes hívük lenne. Tehát alapjáraton Spurgeon Blossom egy kis pióca, egy kis féreg, aki nélkül sokkal jobban meglennél, ha nem ismernéd. De ha ismered, akkor biztos, hogy van egy ütőkártyája amivel majd egyszer, ha az érdekei úgy kívánják akkor sakkban tarthat. Spurgeon Blossomnak van pénze – vagyis a családjának van pénze, de ők meg előszeretettel finanszírozzák az egy szem fiuk csapongásait – és úgy gondolja pénzen minden megvásárolható. Nikotinfüggő ha nem a saját balfaszságai, akkor a cigaretta viszi majd a sírba. Szereti a külsőségeket, a szépséget és a fényűzést. Szeretné azt hinni, hogy ki tud maradni a Jó és a Rossz harcából. Könnyen befolyásolható, aki soha nem vállal felelősséget a tetteiért, aki mindig azt mondja amit hallani szeretnél, aki tenyérbemászó aztán hátba döf ha úgy látja, hogy rezeg alatta a rész. Akinek aztán mégiscsak kívánod a társaságát, mert mindannyian bűnösök vagytok és megérdemlitek kívánjátok a büntetést.

 - Kreatív vagyok, fiatal, gyönyörű és jól képzett tehát történjen bármi is ebben a világban, nekik – pasztellszínűre lakkozott körmeivel a tőlünk pár méterre tömörülő korunkbeli fiatalokból álló csoportra mutat – szükségük van rám, a világnak szüksége van rám. Tudod néha hiányzik azért Ellis, bár nem szerettem és szerintem sose tudtam volna szeretni, azért hiányzik és … -
Mimi hangja kellemes, lágy és nyugtató. Szeretem hallgatni, mert akkor a csapongó gondolataimat lenyugszanak, nem ostromolják tovább a koponyámat és egy picikét békére lelek. Mimi tudja, hogy szép hangja van, ezért is beszél folyton. Nem figyelek arra amit mond, mert igazából tényleg rohadtul leszarom, hogy hiányzik-e neki a férje – akit egyébként kétszer láttam egész életemben és abból egyszer részegen, tehát az nem is számít annyira és még a temetésére sem mentem el. Nekem csak arra van szükségem, hogy beszéljen, töltse meg a fejemet a hangjával, űzze ki a gonosz gondolatokat, a szorongást és azt a páni félelmet, ami még most is rám van tapadva, kúszik a gerincem mentén és folyton emlékeztet arra, hogy mekkora szarban is vagyok. Vagyis igazából nem én vagyok szarban, hanem Neo. A Redbridge-i Rém. Ahogy eszembe jut a média által kitalált név, amivel gyerekkori barátomat illették ismét feláll a szőr a hátamon, a karom libabőrös lesz és rágyújtok egy újabb cigarettára. Amikor befejeztük a Roxfortot jó murinak tűnt halálfalónak állni és én is egészen komolyan gondoltam, hogy majd a Nagyúr nézeteit akarom terjeszteni és egy jobb világot teremteni nekünk, aranyvérűeknek, ahol nincs helye a söpredéknek.  Azt hiszem a pont az i-re Selwyn barátom elfogása volt. A bizonytalanság, hogy talán mégse olyan fasza dolog ez a mugliüldözés, csonkítás meg sárvérű gyalázás…nos egyre otthonosabban éreztem magam a Rendben, egyre jobban kezdtem megvilágosodni, hogy az amit ők képviselnek nem is olyan faszság. De ezt a gondolatot megtartottam magamnak, nem pedzegettem egy pillanatra sem, amikor a Zsebpiszok köz egyik lerobbant kocsmájában elejtettem pár morzsát arról, hogy miket is terveznek Dumbledore hívei.
- Sokat cigizel, Spuri – állapítja meg Mimi bár látszik rajta, hogy nem különösebben érdekli, bár ez az egyetlen közös dolog bennünk  - Szóval ott van az a kis házam a hegyekben, meg egy a parton – akárhogy is nézem megvagyok férj nélkül.
- Az a ház a családé, Mimi – jegyzem meg két slukk között miközben lejjebb tolom napszemüvegemet és sokatmondó pillantást vetek a lányra, végig nézek porcelánbőrén, jelenleg éppen szőke haján és vörösre rúzsozott ajkain, amiket most összeszorít, mint minden alkalommal amikor gondolkozik valamin és rájön, hogy nem neki van igaza. Igaz, hogy egy évvel idősebb nálam és már megözvegyült, de ha az ember ránéz  biztosan vagy öt évvel fiatalabbnak nézi a valós koránál. Nem úgy mint, én. A stresszes munka, az önpusztító életmód máris nyomott hagyott a külsőmön. Pedig még csak házas sem vagyok.
- Te jó ég, mennyi galamb – olyan gyermeki meglepődéssel kiált fel, hogy egy pillanatra ellágyul az az önző és undok szívem. Szeretnék itt maradni a birtokon, messze Angliától, messze Voldemorttól, messze a Rendtől. Lehúzom a kötött pulóverem ujját, hogy ne tegyem szabad szemlére az alkarom, mintha lenne mit takargatnom, mintha nekem is ott virítana a Jegy, mint Neo karján. Egy évvel ezelőtt még abban reménykedtem, hogy majd én is kiérdemlem a Nagyúr kegyeit és megkapom a billogot. Biztos voltam benne, ha lelkesen osztom meg az információkat amiket a Rendben gyűjtök össze, akkor én is csatlakozhatok hozzájuk. Mára ez a lelkesedés alább hagyott és a kémkedéseimmel sem juttatom előrébb a halálfalókat, csupa érdektelen dolgokat suttogok nekik. Bár nem is tudom mit vártak tőlem. Mit vártam magamtól. Amikor világ életemben ahhoz értettem a legjobban, hogy miként lépjek meg az utolsó utáni pillanatban a döntéseim elől.
- Miért nem költözöl ide? Úgy ellennénk, minden nap partikat adnánk és segíthetnél egy új férjet találni – mikor nem válaszolok, csak tovább hümmögve szívom a cigarettám és közben azon gondolkozom, hogy miképp úszhatnám meg a kettős ügynökösködét mindenféle csonkítás meg hasonlók nélkül, talán nem is lenne hülyeség eltűnni és ebben a ruhákról, csillogásról, galambokról meg partikról szóló naiv kis világban éldegélni – Ja persze, a munkád. Anya hónapokig csak rólad áradozott, hogy bekerültél a Minisztériumba. Tényleg, hogy van Neo? Olyan régen láttam.
Egy pillanatra megmerevedek és hitetlenkedve nézek a lányra, aki annyira a saját világában él, hogy valószínűleg nem is hallott arról mekkora mészárlást követett el a barátom. A barátom, aki már megmentette nem is egyszer az életem, amikor szúnyog alakomban benne ragadtam egy keresztes pók hálójában.
- Az Azkabanban van – elnyomom a cigit és a galambokat nézem, miközben úgy teszek, mintha az Azkaban egyenlő lenne egy vidéki apartmannal, ahol az ember kicsit feltöltődik mielőtt visszatérne a mindennapi életbe. Mimi elhallgat, látom rajta ahogy feldolgozza a hallottakat, beharapja az alsó ajkát és lepöcköli a hamut a cigarettájáról.
- Esküszöm, Párizs összes galambja itt van most nálunk – szólal meg végül és fel is nevet – Nem tudsz valami madárriasztó bűbájt? Utálom, ahogy minden összeszarnak -