Layla Fawcett

A természet erősebb, de állok, ameddig bírok

Layla, Lala


16


Aranyvérű


semleges


átkos természet


Hugrabug


Emily Rudd


Canon

Nem vagyunk olyan hatalmas aranyvérű família, mint általában. Nekem egy testvérem van, szüleimnek se több. Nálunk nem lehetett érezni azt az elszigeteltséget, amiről másoktól lehet hallani, semmi hidegség vagy távolságtartás, mindenki viselkedése közvetlen.(.. volt.)
Még így is, az átkossal együtt is közel maradtunk - anya mindent megtesz azért, hogy annyi segítséget nyújtson, ami még sok is, apa túlórázik, hogy mindenem meglehessen. De ott van a szemükben a konstans aggodalom, a félelem, ők maguk sem tudhatják, melyik pillanatban fog bekövetkezni, ahogy én sem.
Tudom, hogy bátyám is megérti. Hogy hiába tetteti, nem azért ennyire hideg, mert irigy a sok figyelemre, a különleges bánásmódra. Tudom, hogy azért teszi, védje magát. A fájdalomtól. Talán én is ezt tenném a helyében, nem tudhatom, de semmi esetre sem róhatom fel neki.
Miattam költöztünk ide, ki, egy néptelenebb, főleg varázslók által lakott vidékre, elszigetelve a mindennapok stresszétől, egy kertesházba. Apa titokban olvassa a Reggeli Prófétát, és mindig elrejti a dolgozószobájába a lejárt számokat. Anya csak akkor kapcsolja be a rádiót, hogy híreket hallgasson, mikor én nem tartózkodom a házban. Mégha húznának is valamerre, már rég lemondtak a harcról. Tudják, hogy nem terhelhetnek le engem egy varázslóháború szörnyűségeivel, mert annak végzetes lehet a vége. Hogy bátyám miként vélekedik erről, én nem tudom - ha bármelyik oldal felé húz is, elrejtve, lepel alatt teszi, így óvva engem saját döntéseinek következményeitől. Bár sosem vallaná be, tudom, hogy ugyanúgy szeret engem, mint amikor még kicsik voltunk - mikor még nem tudtunk az átkosról.

Fogalmak, melyek mára bőrömbe olvadtak, a személyiségem, a lelkem részeivé váltak. Kislányként vadóc voltam, sokat birkóztunk bátyámmal, a sárban fetrengtünk, kviddicseztünk - ma már ki sem mehetek a meccsekre. De beletörődtem, megtanultam együttélni azzal, ami szükséges ahhoz, hogy életben maradhassak.
Küzdök. Egyetlen orvos sem tudta megjósolni, meddig fogok élni, de én kitartok, a határaimat feszegetve ülök be minden évben újra és újra az iskolapadba.
Nem mindenki tud róla, egy időben poénnak tartották, hogy megpróbáltak felidegesíteni, kipukkasztani a nyugalom buborékját, amiben ültem. Akkor még kicsi voltam, borzalmas következményei voltak. Mára már esélyük sem lenne vasakaratommal szemben.

 ☒ nincs öregkor Hat voltam, mikor először megtörtént. Az udvaron játszottam, bátyám pedig kicsúfolt, én meg nagyon mérges lettem. Nem emlékszem, milyen érzés volt már, csak elbeszélésekből tudom, hogy nézhettem ki - csupa vér, karcolás, fulladoztam, egy bordám megrepedt. A Mungóban begyógyították a sebeimet, adtak nyugtatót, de többet nem tudtak akkor tenni. Az ország, a világ híresebb, nevesebb, tanultabb, tapasztaltabb gyógyítóit mind felkeresték, mire lett eredmény. Átkos természet - egy 120 éves, remegő hangú, sípoló tüdejű varázsló szájából hallottam először a kifejezést. Azt hitték, kihalt már, hogy az utolsó boszorkány, aki megkapta, a 17. század közepén élt. Ennyire ritka. Persze, fogalmunk sincs - fejletlenebb, civilizálatlanabb társadalmakban, ahol még a gyermek születéséről és haláláról sem tudnak, nemhogy annak okáról, körülményeiről... Ami biztos, Európában én vagyok az egyedüli boszorkány, akit megáldott vele a sors. Akkor azt becsülték, nem érem meg a roxforti levelemet. Később a második évem végére tippeltek, majd a negyedik közepére tették le a voksukat. Az biztos, hogy a valaha feljegyzett, legidősebb boszorkány, aki az átkossal született, 23 évesen halt meg. Mindig is tudtam, hogy többre nincs esélyem. e küzdök, kitartok, és esküszöm, hogy ezt el fogom érni.
☒ nincs játék Se kviddics, se köpkő, se semmi. Mind heves érzésekkel járna, stressz, harag, zaklatottság, ezek mind tiltott szavak a szótáramban. Még a sakk a legnyugodtabb, azt néhanapján megengedhetem magamnak, egy-egy baráti játszmát, de semmi többet.
☒ nincsenek jó jegyek Ahogy a kór egyre inkább szétterül a testemben, és úrrá lesz rajtam, a varázserőm egyre csökken. Egy összetettebb varázslatot, amit egy éve még gond nélkül megcsináltam, mára már nehézségeim lennének vele. A bonyolultságától függ, van-e egyáltalán esélyem a kivitelezésére. De nem panaszkodom. Minden tanár tud róla, és a képességeimhez mérten kezelnek. Plusz pont, hogy nincsenek vizsgáim - az olyasféle stressz, amit nem engedhetek meg magamnak. Egy teljes évbe telt, mikor idekerültem, mire sikerült a Minisztérium beleegyezését elnyerni. Az RBF vizsgáimat úgy tettem le, hogy egész évben volt egy-egy szaktanár kirendelve mellém, aki figyelte képességeimet, majd eszerint bíráltak el.
☒ nincs szerelem A szerelem, bár rengeteg pozitív érzéssel jár, előbb-utóbb, de meg lesz mérgezve a veszekedés magvai által. Bármennyire is szeretném, nem lehet. Eddigi összes fellángolásomat el kellett nyomnom magamban, visszaállítani a nyugalmamat, és továbbélni a mindennapokat. Kilenc éves voltam, mikor egyszer anya és apa összeveszett. Nem bírtam tartani magam, teljesen kiakadtam. Rettegtem, hogy mi lesz, és tudtam, hogy miattam történt. Kirobbant. A nappaliban lévő növény elkezdett fojtogatni a szárával, a levelei a bőrömbe vájtak. Anyáék a sikításomra rohantak oda. A fikusz örökre száműzve lett tőlünk.
Megtanultam, hogy a szerelem egy olyan kiváltság, amit nem engedhetek meg magamnak.
☒ nincs baráti társaság Egy-két barát, annyit még lehet. Minél többen vannak, annál nagyobb az esélye a veszekedéseknek. Ők, az a kevés, bennük megbízom. Tam. Tavalyi év végén az egyikük teljesen kiakadt, a fejemhez vágta, hogy nekik sem könnyű, én vagyok az egyedüli, aki hozzá van szokva, hogy folytonosan nyugodt legyek, és elege van abból, hogy korlátok közé van szorítva miattam. Szegény Nancy... Az ablakot betörve rátámadó falevelek nyomai helyenként még mindig meglátszanak a karján.
Bulizni sem mehetek, a részegek, az őrjöngés túl nagy veszélyforrás. Azt pedig végképp nem tudom elképzelni, mi történne velem alkohol hatása alatt.