Aiden Silas Shafiq

"Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít."

- Asa (testvéreimnek)
- Seth (haveri kör)


18 év


Aranyvér


Voldemort Rossz


okklumencia és legilimencia

Mardekár


Cody Saintgnue


Keresett

- Apa: Arthur Shafiq
- Anya: Margaret Shafiq
Testvérek:
Ryan G. Shafiq, 17 éves, Hollóhát diákja
------ Shafiq, 19-20 éves, Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztály
------ és ------  Shafiq, az ikrek, Hollóhát és Hugrabug
A legjobb haverom: Nikolai 22 éves, őt is a családomhoz társítom, gyerekkori legjobb barát!

Küzdök valamiért, és talán ez a legnagyobb erősségem.
Képes vagyok hinni, és ez alá rendelni mindent, harcolni a végsőkig és azon is túl. Nagy hírű türelmem ellenére hirtelen haragú emberként is ismerhetnek a közelemben élők, a kontrollt azonban nem szokásom elveszteni a cselekedeteim felett.
Olykor mégis megtörténik.
Számomra az adott szó, a becsület nagyon is fontos erény, fontosnak tartom azt, hogy egy emberben olyan jellemvonások sorakozzanak fel, amik méltóvá teszik a tiszteletre. Tisztában vagyok vele milyen nehéz kivívni. Épp ezért nem elégszek meg azzal, ha ellenségemet legyőzzem. Tönkre akarom tenni.
De elég sok mindent mondanak rólam, és ezen vélemények nagyjából megegyeznek. Egy pontban legalábbis mindenképpen: könyörtelen kis seggfej vagyok.
A viselkedésemet a leginkább úgy lehetne leírni, hogy rideg vagyok és távolságtartó. Rendkívül büszke, szinte képtelen vagyok magamtól segítséget kérni másoktól. Makacs jellem vagyok, bár sokat tanultam az elmúlt időszakban és kimondottan jó csapatjátékos lett belőlem, még mindig előfordul, hogy önfejűen cselekszem.
Gyakran győz még mindig türelmetlen oldalam, ilyenkor pedig lobbanékonnyá válok és mindent egymagam akarok elintézni, ami nem egyszer sült már el rosszul.
Ugyanakkor rendkívül kitartó vagyok, mert amit egyszer a fejembe vettem, attól senki és semmi nem tántoríthat el.
Nagyon kevés dolog ragadja meg a figyelmemet, ám ami mégis, azt hedonista módon hajszolom.
Helyén van a szívem, noha nem bízok meg mindenkiben, de akit kicsit is közel engedek magamhoz, ahhoz hű maradok a végtelenségig, így bár baráti köröm nem túl nagy, bármit kész lennék megtenni értük.

Kviddicsezek

Posztom: Hajtó
A balesetem óta csere játékos vagyok, de visszaszerzem a pozíciómat. Na meg felfele is kell törnöm, szóval a célom is megvan. Csapatkapitány.

 
Nem beszélek sokat erről, nem szeretném most kiteregetni az életemet, elég annyit tudni rólam, amennyit muszáj.
Az elmém két dologra oszlik, az a rész amelyik emlékezni szeretne, és az a rész, amelyik semmivel sem akar foglalkozni, csak folytatni onnan, ahol újra kellett kezdenem. Egyszer az egyik rész tör hatalomra, máskor a másik.
A testem elnehezült, mintha minden egyes tagomra mázsás ólomgolyókat akasztottak volna. A zúzódás az oldalamon még fáj, gyorsabb is lehettem volna, ha éppenséggel az elmúlt napokban többet bírok aludni. Most viszont úgy érzem magam, mint aki az egész hetet képes lenne átdurbézolni.
Mi történt? Meccsünk volt én meg nem figyeltem oda eléggé. A gurkó belém jött, én meg lezuhantam 8 méter magasságból…
A fény eltűnt, sötétség vette át a helyét. Ez olyan fekete volt, mint a korom, hideg, mint a jég, és sűrű, olyan sűrű, hogy úgy érzed, nem kapsz levegőt.

Első emeleti gyengélkedő. Három nap, nagyjából ennyi ideje lehettem itt. Ajkaim újra mosolyra görbültek, felemeltem vaskos, remegő karom, ami szinte azonnal vissza is hullott ölembe. Megmozdulni sem volt erőm.
Olyan ez, mintha a kellemes álmod, rémálomba csapna át. Csukott szemmel lebegsz. Körülötted tapintható a béke, a tökéletesség. Az a rohadt zen.
Úgy érzed, minden rendben van. Minden tökéletes. Elfelejted a világ gondjait, nincs fájdalom, nincs félelem, csak boldogság és fény.
Aztán minden megváltozik, átmenet, figyelmeztetés nélkül.

Még kis tacskó koromban ismerkedtem meg a négy évvel felettem járó Nikolai-al. Magas, szálkás srác volt már akkor is, és nem sokat változtatott később se ezen az élete. Együtt játszottunk. Tudta, hogy mi a dörgés. És nagy szerencsém esett vele, mikor befogadott a sulis bandájába.
Olykor komor srác volt, aki mindig egy lépéssel előrébb akart járni másoknál. Toltál ellentétként, mégis legjobb barátok lettünk. Hihetetlen intelligenciájával, érveléseivel bárkit az ujjai köré csavart. Jól viselkedő srác volt, de valójában mindig ő tartotta a kezében a szálakat. Ha valaki bajba került, azt lehet, éppen ő intézte el, hogy így történjen. Éles elméjével engem is magához vonzott, akár éjféli pillangókat a lámpás tüze. Olyan volt nekem, mint egy igazi nagy testvér. Hiába volt ott az idősebb testvérem… ez más volt. Sokkal másabb. Mikor elballagott, nagy komolyan rám nézett, a vállamra tette a kezét, és azt mondta: „Rád hagyom a csapatot. Vigyáznod kell rájuk!” A szavai olyan mélyen belém ivódtak, hogy még ma se vagyok képes lerázni a vállamról a felelősséget, ha valaki egyszer a nyakamba akasztja. És igen, remek kvidics játékos volt. Fogó volt.
Azóta is tartjuk a kapcsolatot, levélben vagy épp összefutásokkal. Elbaromkodunk, beszélünk a nőkről, párdon, csajokról. A családi témákat nem szeretjük, egyikünk sem beszél ilyesmikről…