Azt hallottam valamikor egy uralkodótól és igen nagy hadvezértől, hogy az életben nem az a lényeg, mit nem értünk, mit nem tudunk megtenni, hanem az ellenkezője. Széles vigyorral csapok a családi asztalra a még megmaradt kezemmel, és szinte kedvem lenne a keblemre ölelni ezt a sor idiótát. De azt azé' nem. Most dolgunk van, ha már hazajöttem - oké, talán akadtak gondjaim a törvénnyel, de az átkozott jenkik kiírtották az indiánokat, majd pont ők tanítanak engem a betartásukra? -úgyhogy itt az ideje, hogy megosszam velük a kurva nagy okosságokat.
- Nna szóval, apa. Apa. Apuci. Te ilyen kis növénykékkel foglalkozol, tiszta sor, de figyelj, én olyat mondok, ami sikeressé is teheti ezt. Miért nyalnád Dumbledore seggét, ha megcsinálhatod a magad sikerét is? Azt kérdezed, hogy? Azt mondom: termesszünk füvet. Azt mondod, őrültség? Azt mondom: zseniális. Kereslek, kínálat, apuci, így megy ez. Huss, ennyin múlik. - hagyok egy kis időt, hogy megeméssze. Szegény fater éveken át lábtörlő volt, meg az a kutya, akibe mindenki belerúghat, nehéz lehet feldolgozni, hogy ilyen közel volt a lehetőség és sosem élt vele. Persze, ki a faszom tudja, mi is lettünk valamiből, méghozzá nem valamiféle isten kegyelméből, mert az kegyetlen szar poén lenne. Há' nem? Há' de. Kibaszott amerikai pasztorál vagyunk, pedig nem is vagyunk amerikaiak. - Na és anyaaaa, hát nem tök zseniális, itt jössz a képbe! Neked minden forrásod megvan arra, hogy terjesszük, sőt! Te vagy a kereslet, kiszoríthatod a többi szarjankót a piacról a fájdalomcsillapítókkal. Ne nézzetek így rám, a fű majdnem teljesen ártalmatlan, és ne gyertek nekem ezzel a szaros kapudrog dologgal, manapság minden nyomorult kis aranyvérű is szétszívja az agyát, és ők a mi közönségünk. A híveink, anya, a híveink.
Jót slukkolok a teljesen ártatlan cigimből, aztán bizakodva körbenézek rajtuk: oké, talán hirtelen érkeztem haza, és talán basztam írogatni odaátról, de hát ha nagyon hiányoztam, benne voltam a lapokban. Az összesben. Ez azért valami olyasmi, amire bármelyik szülő kurva büszke lehet, a kölyke a szabadságért harcol az elnyomó rezsimmel.
- Na és itt van Mabs és Meg, nálatok jobb helyzetben senki sincs a drogterjesztésre. Tényleg, Mabs, gondoltál már rá, hogy luxusprosti legyél? Nem rosszból, de az neked nagyon menne, én biztos kifizetném a gatyám is egy éjszakáért: vicc volt, oké, csak egy kis humor. Milyen sótlan kékharisnya az összes basszameg, na de visszatérve az üzletre, tényleg jól menne. Meg valami aurorszerűség, nem? Ki tolja a legtöbb káros cuccot? Hát persze, a rend őrei, és hát neki olyan konzervatív feje van, délen úgy mondanánk, hogy a tehén tőgye mellé termett, pont alkalmas arra, hogy megvegyék tőle, Mabs meg eladja magát. Meg a füvet. Na, mit szóltok? Van itt ész.
Azt hallottam valamikor egy uralkodótól és igen nagy hadvezértől, hogy nem válogathatjuk meg a családunkat - de bassza meg magát az uralkodó, kiváltképp az igen nagy hadvezér, én Rakétakölyök vagyok.

Ahogy karjaimat összefonva állok az asztal túlfelén, több gondolat viaskodik bennem, de mindet egy zöngére hangolták: a bátyám egy barom, semmi kétség, a tengerentúlon töltött évek csak fokozták ezt a járulékos elmebajt. Nem tudnám megmondani, röhögni akarok a szavain, vagy inkább beverném azt a szemtelenül lezser képét mindazért, amit velünk, amit velem tett - mindazért, amit elmulasztott megtenni. Minden meg nem írt levélért, el nem küldött "helló, ti idióták, amúgy jól vagyok"-ért. Utólag kár az ilyenen sápítozni, persze, de ha felemeli a seggét, biztosan megküldöm hátulról.
Luxusprosti? Nem bírom tovább, felröhögök, nem hosszan, éppen csak annyira, hogy Momó egy pillanatra rám nézzen, már ha átmenetileg felfüggeszti a jó tanácsok és intelmek áradatát. Nem kell anyára és apára néznem, hogy tudjam, a hajuk minden szála égnek áll ettől a cirkusztól, és örülnek, mert a legkisebb, a család kicsi kincse, már rég visszahúzott a suliba.
- Te pontosan ugyanakkora seggfej vagy, mint amire emlékeztem - fűzöm hozzá a szövegeléséhez, semmi különös, régen is éppen ilyen szeretettel beszéltünk egymással. Azt viszont be kell ismernem, hogy ezúttal jól szórakozom Maurice hülyeségein, főleg azokon, amiket Meganra mond. A tehén tőgye mellé termett, hát, ezek a déliek tudnak valamit, az biztos. - És bármilyen csábító is az ötleted, nem hiszem, hogy apát megveszed ezzel a szöveggel. - Apa irányába sandítok. Vajon elérte a pulzusa a céltartományt?

Hát azt nem mondanám, hogy osztatlan sikert arattam, sőt, valami egészen kisfélét sem, akkorát sem, amit még az ember kinéz ebből a szerencsétlen kompániából. Elkussolok, és végignézek az összesen még valami nosztalgikus szarrágó mosollyal, hát de jó itthon lenni köztetek, ti semmit sem változtatok, pedig reméltem, kurvára reméltem, hogy vagy ti, vagy én, vagy akármi, de semmi sehogyse.
- Anyával, Apuci? Anyának egyetlen kurva gondolata nem volt, de neked megint be kell feküdnöd alá és várni, hogy majd valaki a farkadnál vagy a szívednél fogva ráncigál. Tudod, én gyerekként hősnek láttalak, egy kibaszott hírónak, fel tudod fogni, milyen lehet most látni, hogy mennyire nem vagy az? Férfi vagy egyáltalán?! Még annyira se ismered a saját fiad, hogy tudd, ha olyan dolgok kellenének, mint a pénz vagy maga a cucc, elvenném. De ezt, bazdmeg, ezt hogy vegyem el, hogy vegyem el, hogy milyen rohadt képmutatók vagytok és már a leghalványabb fingotok nincs róla, milyen egy igazi család?
Á édes faszom, közel állok hozzá, hogy csak úgy kisétáljak megint a törött szívemet szorongatva, elsörözzem, vagy elakármi, lehetnék megint csavargó, olyan jól megvoltam - az alkoholizmus meg nem bánt senkit, szelíd jószágként megpihen az olyan szerencsétlenek mellkasában, mint én - és nyilván ők is jól megvoltak nélkülem. Elmegyek, hagyom, had öljék meg magukat meg egymást.
Meget meg ignorálom, mert kibaszott úriember vagyok, és hát olyan udvariatlan lenne pofánbaszni.
- ...ti is tudjátok meg én is tudom, hogy kurvára nem vagyunk őszinték. Na, kimondtam, tessék, lehetek én a szararc, de ez az igazság. Azt hiszitek, olyan kurva jó rájönni, hogy széthullottunk? Én ehhez értek. Az ember odabassza magát nektek, ötletel és kifundál odaadja a legbelsőjét, és akkor ez az ignorancia, ez a felsőbbrendűsködés, és lángol a kibaszott ház a fejünk felett, de Momó így, Kansas úgy.. Tesztek ellene, vagy ültök tovább a szarban!? Mert én esküszöm a szentséges kikúrt nevünkre, hogy nem leszek az áldozatotok.

Erőteljesen szorítom meg Rhys kezét miközben hallgatom az egyetlen fiunk világmegváltó ötletét. Tekintetemen próbálom nem éreztetni a gyűlöletet és a haragot amit most érzek ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Összeszorított ajkakkal nézem őt, mi lett belőle? Nem hiszem el, hogy mi neveltük őt fel. Hogy ez lett abból az édes kis apró fiúcskából akit valaha úgy imádtunk mint a szemünk fényét. Nem tudok megszólalni. Egyszerűen csak mintha elengedném a fülem mellett a mondandóját és arra eszmélek fel, hogy a férjem felkel mellőlem. Nem érzem magamat biztonságban így, őszintén félek a fiútól. Akit már nem is mondhatnék az én fiamnak, mert nincs értelme. Legszívesebben letagadnám, csak a szégyent hozzá rám és a családomra. Türtőztetem magam egy ideig. Csak addig, még a második körbe bele nem kezd és el nem kezdi ócsárolni az apját. Nem bírom tovább, felállok és akkorát csapok az asztalra, hogy minden ami rajta volt, egy centivel legalább odébb ugrik. Tenyerem zsibog, mégis dühös tekintetem mindent elárul.
- Hallgass! Nem beszélhetsz így a saját apáddal, a családoddal! Mit képzelsz magadról? Ki vagy te? - Nincs mit veszítenem, egyszerűen csak nem érzem úgy, hogy nyugodtan kellene tűrnünk amit mondd nekünk. Nem bírom elviselni, hogy még a családunk maradék "jó" részét így megpróbálja rossz útra terelni. Persze azért jól esik, hogy a lányok is hasonlóképp vélekednek erről mint én, Rhys csöndes megmozdulásai viszont kicsit aggasztanak.
- Magadnak köszönhetsz mindent, amit elértél az életedben és azt is, hogy mi miért viselkedünk úgy veled, ahogyan! - Összeszorítom a tenyeremet, körmeim szúrását érzem benne. Istenem, mi lett belőlünk? Mit kell még elviselnie ennek az amúgy is gyenge családnak?

Anyám egy tisztességes asszony - ha nem az anyám lenne, azért biztos jókat röhögnék azon, milyen, mikor az ember ennyi idősen így néz ki, és a francnak se akarja tudomásul venni, hogy elszaladt mellette az idő, de ugye, tisztelet, család, béke és hasonlók: és egyébként sem böksz szemen egy tehenet, ha nem vagy teljesen hülye - de ha nem az anyám lenne, biztosan nyakon találnám önteni valamivel. Csak úgy, tehetetlenségemben, mert azért álljon már a szentséges kurva lángoló fáklyásmenet.
- Én vagyok a kibaszott Rakétakölyök, anyuci, és ha kihúztad a seggedből a fejed az elmúlt fél évben, tudod, mit jelent ez. - nemzetközi körözést, néhány nagyobb botrányt, egyesek szerint terrorizmust és minden olyasminek a megsértését, ami szent és sérthetetlen ezen a kibaszott világon. Hiába, nem unatkoztam - és azt sosem lehetett rám fogni, hogy ne lennék kreatív a hasonló üzelmekben. De azért ez bánt, tényleg bánt - már nem az, hogy anyám nincs tisztában a címmel, amivel illetnek, hanem hogy ennyit kapott el a háromtizes oktánszámú bölcsességből per könyörgésből. Most mit vár, ugorjak zokogva az ölébe, mint az újszülött borjú? - Na akkor had nyissam fel a szemed: AZÉRT léptem le innen, mert rájöttem, milyenek vagytok. Bunkónak nevezel, tajparasztnak: jól van, de én felvállalom, hogy az vagyok, ami. Apa a tudásával csúszik-mászik abban a rohadt iskolában, te pedig úgy heréled ki a családot, ahogy épp jól esik -Megant egy középsúlyos értelmi fogyatékos kavics se venné fel aurornak, ha nem az lenne a neve, ami - ja, és beszélhetnénk Mabs dolgairól? TE prédikálsz nekem erkölcsről? Ha nem a szex következménye lennénk, nem is lennénk itt: ne nézz így rám, anya, itt sem voltam, és közös erővel nélkülem is szétvertétek egymás maradék becsületét, csak még nem volt senki, aki kimondja.
Kurva szar elismerni - náluk jobban csak nekem az, mennyire white trash az egész családunk. Lehetek a zászlóshajója, de nem én kezdtem, és nem én ülök valami zsíros, meleg helyen, miközben fél marokkal felmarkolt indulattal meg szaros pénzzel befogom mindenki száját, aki rámutat. Hiányzik az apám, és az, aminek láttam: egy francos szuperhősnek, aki bármire képes, hiányoznak a testvéreim és a gondtalan pulyaélet, de a legjobban az őszinteség.
Faszom.. már a cigi se esik jól - főleg, ha anyám meg talál átkozni. Jól szoktam ráérezni, és ez pont egy olyan helyzetnek tűnik, aminek elhamarkodott pálcapuffogtatás szokott lenni a vége.. de igazán még az sem különösebben érdekel, ha a másik kezemet is szétlövi, ha felfogja, amit mondtam nekik.

(a folytatásban reménykedve előbb folytattam én : )