[color=dimgray]Csodás, neves kocsma, vagy éppen csak egy koszos ivó, oly mindegy, egy fáradt léleknek bármelyik megteszi, csak szomját olthassa, átfagyott csontjait tűz mellett melengesse. Remegő ujjait egy pohár, erős feles köré kulcsolhassa, hogy belülről is fűtse valami. Hisz kint esik, cseppek kopognak az ablakokon, cserepeken gyűlnek össze, majd apró kis vízesésként folytatják útjukat. Néha galádul valaki nyakába vezeti őket a sors, néha csak a kövekre, hogy a talaj mohon nyelje el őket.
- Még egy sört.- szerencsére Sebastian nem ilyen alak volt, még az eső előtt sikerült betalálnia a Seprűbe, és most csak egy félmosollyal az ajkán nézi azokat, akikről szó volt. Kik az italtól várják a melegséget, hát sok sikert hozzá, jobban járnak, ha a lángokba nyúlkálnak. S ha már meleg, Sebastian lassan kezdi úgy érezni, hogy túl sok a ruha, le is veszi a zakóját, alatta egy fekete póló, látni engedi, hogy a tetoválása nem csak a nyakán helyezkedik el, hanem megy tovább a karján. Talán öltözhetett volna vastagabban is, de hát annyi baj legyen, kitudja várni az eső végét, vagy részeg lesz annyira, hogy menni se tudjon, esetleg kivár, hátha valami csinosabb helyi betéved, és már meg is van, hogy töltse az estéjét.
- Whiskyt.- kell valami erősebb is a vízhatjó mellé, és egy szál se ártana, még szerencse, hogy abból mindig van nála, és hát ez az oka is annak, hogy erre sodorta az élet, némi üzlet, és ha már itt van, lehet nem ártana meglátogatni az unokahúgát se, s a régi tanárokat se, kik formálták, tanították, szidták, és majdnem örömkönnyekben törtek ki, mikor végre elhagyta az iskolát.
- Ej… vigyázhatnál.- nem nézett oda, hogy ki is volt, de valakinek sikerült meglökne, majdnem kiborult az értékes nedű.