complicated family stuff

Nincs kedvem semmihez. Lassan itt a téli szünet, nekem pedig már tele van a hócipőm az iskolával. Szeretek órára járni, szeretek beülni a könyvtárba és magam elé pakolni egy csomó könyvet, de már elegem van a diákseregből. Társasági embernek tartom magam, általában csivitelő hollósokkal veszem magam körbe, most viszont nem érzem magam elég erősnek ehhez. Kimerültem ettől az évtől. Annyi minden történt velem, a tanuláson kívül is, hogy muszáj lenne hazamennem minél előbb. Már csak pár nap, fél lábbal is ki kell bírnom, addig is inkább könyvek elolvasásával töltöm az időmet.
Leginkább édesapám hiányzik, őszintén. Nehéz volt első éves koromban elszakadni tőle ilyen hosszú időre, tulajdonképpen mindig a lába alatt voltam, segített döntéseket hozni, mindig tudtam tőle tanácsot kérni. Nagy mértékű önállóságot kellett elsajátítanom friss diákként, és minden évvel egyre jobban boldogultam nélküle. Persze, állandóan váltunk baglyot, és alig várom, hogy újra mellette lehessek, ám most már magabiztosan hozok meg döntéseket az ő véleménye és tanács hiányában is, már nem zavar a távolléte.
Idén mintha visszaestem volna. Az ő szava a drogom – mennyire nyálas ez már! – én pedig újra visszaszoktam rá, mintha megint tíz éves lennék.
Mindent tőle tanultam. Ő a példaképem, az a figura, akinek meg akarok felelni, akinek a visszajelzése a legfontosabb számomra. Az, hogy ő büszke rám, a legnagyobb érdemem. Szigorú ember, de annál nagyobb a szíve, ha a lányáról, rólam van szó. Bármit kiejtettem a számon, ő megadta nekem. Rohant, ha szükségem volt rá, segített, ha megkértem. Még anyám helyett is anyám volt, úgy képzelem, mikor megszülettem, ő elmart anyukám karjaiból és kisajátított magának. Nem, mintha bánnám, sőt! Szeretnék olyan lenni, akárcsak az édesapám.
Az órák után, kora este, fürdés után a hálószobánkban fekszem az ágyamon. Theia, a kedvenc szobatársnőm is itt van, azon kívül teljes magányomban vagyok. Ő nem szokott zavarni, tulajdonképpen egészen jóban vagyok, talán az egyetlen ember, akit félvér származása ellenére a barátomnak hívok. Pedig mennyit marakodunk! Ő nagyon utálja, hogy vér alapon mérem az emberek értékét. Rengeteg vitát lefolytattuk már erről, de egyikünk sem tágított a véleménye mellől. Tulajdonképpen még értékelem is, hogy milyen kitartóan próbált meggyőzni a saját nézeteiről. Az Ava mellett a makacs a második nevem, neki pedig valószínűleg a kitartó.
A pizsamám biztosítja a megfelelő kényelmet ahhoz, hogy lehetetlen pozícióban fetrengjek az ágyamon. A jobb lábamat a fejtámlán pihentetem, elég meredek szögben, átkeresztezem a balt rajta. Kezeimet a fejem alatt kulcsoltam össze, nyomja a tarkómat a csuklóm, de nem zavar, a tekintetemet a plafonra szegezem. Az eszem már csak azon jár, milyen lesz otthon, mikor lehetek már apám társaságában.
- Hjaj, legyen már vége az iskolának! – nyafogom panaszosan. – Úgy szeretnék beszélni már apuval. Nyáron is annyit volt távol, hülye gyűlésekre ment. Amióta volt a suliban a támadás… - Emlékszem vissza arra a szörnyű napra. Engem is megrázott, hiszen akármennyire is szeretném, ha a sulink megtisztulna a sárvérűektől, ekkora mértékű erőszakot túlzásnak érzek. Egyébként, a támadás puszta erőfitogtatás volt, terrorkeltés. Nem igazi tisztogatás, semmi olyasmi, aminek értelme lett volna. – Tudod, szerintem halálfaló az apám. Minden egybevág. A támadás előtt is gyakran járt „munkaügyben” el, a nyáron azonban alig volt itthon, mintha egyre erősebbek lennének a többiekkel. Nem véletlen egybeesés. – sóhajtom. Nem akarom tagadni senki előtt, hogy apám valószínűleg halálfaló. Úgyis látják rajta a jelet, ha szeretnék megnézni. Nem félek, amúgy sem, hogy Theia világgá kürtöli, akkor sem, ha ezzel halálra ijesztem. Ha megtenné, se lenne félnivalóm. Velem nem tehetnek semmit, egy ilyen gyanú miatt nem fognak kirúgni. Annál Dumbledore jó indulatúbb – vagy gyenge elméjűbb, kinek mi. Nekem az utóbbi. Hagyja, hogy az iskolájának falai közé férkőzzön az ellensége, és csak mert kiskorú, nem koncolja őket fel. Ezért fog nyerni Voldemort, a hatásos eszközökhöz Dumbledore túl „jó”, tiszta. A győzelem sosem makulátlan.
made by LUMOS MAXIMA

complicated family stuff

Mondanám, hogy meglep Theia elővigyázatossága, de leginkább csak a hirtelen mozdulata hozza rám a frászt. Arrébb csusszanok, hogy helyet szorítsak neki magam mellett, majd bűnbánó arcot vágva megszólalok. – Bocsi, tudom, te jobb szeretsz privát módon társalogni. – majd meg sem várva válaszát, majd folytatom a monológom. Biztos vagyok benne, hogy Theiától semmi sem fog kiszivárogni innen, furcsa mód, nagyon bízom benne. Én magam sem akartam elhinni, mikor azon kaptam magam, hogy neki panaszkodok el dolgokat, hiszen többet veszekszünk, mint az ellenségeimmel szoktam, de ez van, nem válogatok. Egy valamire szüksége van az embernek, a kapcsolatokra. A Belby család pedig nem egy menthetetlen vérvonal, szóval igazából ez a barátság nem a legrosszabb dolog, ami velem történt. Sok mindenkivel sikerült összeakaszkodnom már, nem árt, ha az ember baráti kapcsolatokkal is rendelkezik. Kicsit zűrös most minden, bizonytalan, nehéz bevallani, de szükségem van olyan emberekre, akik támogatnak, vagy legalábbis meghallgatnak. Eléggé ügyes vagyok mások elriasztásában, kifejezetten könnyen megutáltatom magam a legtöbb emberrel, becsülnöm kell, ha valakit meg tudok tartani magam mellett, aki hajlandó végigülni a nyafogásaimat.
- Én is azt hittem, hogy nem lenne titok. Furcsa. Talán anyám miatt titkolja. Az biztos, hogy anyám nem lenne képes ilyen dolgokra, ő csak otthon ül, lehet ő még csak nem is sejti. – sóhajtok. Egy valami örök; Édesanyám. Ő otthon vezeti a háztartást, zsémbeskedik, de ki nem teszi az otthonunkból a lábát. Nem lenne képes ilyen mértékű erőszakra. A pókot is kirepteti az ablakon, de nem öli meg, ahogyan én vagy apa. Fiatal diáklányok meggyilkolása… Neki ehhez nincs gyomra.
Mi pedig borzalmasan hasonlítunk egymásra anyával. Nekem sincs elég lelkierőm az öldökléshez. Még soha senkinek nem vallottam be magamon kívül, de a fizikai erőszakot, ha lehet, kerülöm.  Igyekeztem erősnek mutatni magam apám előtt, de lehetséges, ezért nem árulta el nekem, hogy ő halálfaló. Talán nem tart engem elég jónak ahhoz, hogy én is azzá váljak. Na, nem mintha az szeretnék lenni, még nem gondolkodtam rajta sokat. Inkább hátradőlve nézném végig a káoszt, de fáj, hogy azt gondolja, nem vagyok rá méltó. Már csak azért is belépnék, hogy bizonyítsak neki.
- Lehetséges, nem akar evvel terhelni, amíg idejárok. Nehogy problémám legyen belőle, bár úgy se lenne. – nyugtatom magam valami hazugsággal. Theia gondolatait is próbálom elcsitítani, nem tudom, talán ő is rájön, apám nem tart engem méltónak a halálfaló címre. A büszkeségem sosem engedné, hogy erre bárki is rájöjjön.
- Vagy csak férjhez akar adni, aztán viszlát. Mondjuk, akkor feleslegesen ölt volna annyi időt és energiát az oktatásomba. – Újabb nagy sóhaj hagyja el a számat. Az utódjaként nevelt fel engem apám, igaz, nőnek születtem, de ez nem zavarta őt eddig. Minden tudását megpróbálta átadni nekem, én pedig majdnem mindent elsajátítottam.
- Nem is biztos, hogy halálfaló akarnék lenni, tudod? Csak zavar, hogy nem szólt róla. Azt hittem, azt akarja, az ő útját kövessem. De majd most beszélek vele. – mondom határozottan. Ránézek Theiára, próbálok semleges arcot vágni, ám érzem, átüt a maszkomon a csalódottság.
- Hagyjuk is a hülyeségemet. Neked nem kell ilyen idiótaságokkal megküzdened, neked ott vannak a bátyáid, apád is a „jó” oldalon áll… - Mutatok macskakörmöt a jó szónál, majd a körmeim épségét kezdem vizsgálgatni.
made by LUMOS MAXIMA

complicated family stuff

Persze, persze diszkréció meg hasonlók. Theai is tudja, hogy nem az én azstalom ez, ismer engem, így csak mellékesen említi meg, nem is méltatom válaszra, úgy sejtem, ő sem vár tőlem semmiféle reakciót erre. Más világ vagyunk, ami engem a legtöbb ember esetében kifejezetten tavar, de tőle még ezt is jól viselem.Tisztelem, hogy makacs, kitartó, és mélységesen hisz abban, amiben. Lehet, hogy tévúton van, de azért teljesen belemerült a témába, és kialakította a saját nézeteit, nem pedig valaki szavai után megy. Kevés ilyen ember van manapság. Mindegy is, emiatt felesleges szájtépés lenne ezen a diszkréción elkezdeni veszekedni, vannak fontosabb dolgok, amin filozofálhatunk jelenleg.

Theia nem viseli túl jól, hogy a halálfalók megtámadták az iskolát. Igazából nekem mindegy, én nem vagyok veszélyben, csak hátradőlve élvezem a kilátást. Sárvérű szeretteim nincsenek, jobb esetben szóba sem állok velük, így tényleg nem kell félnem semmitől és senkitől.
- Tudod, ebben az egész szituációban az iskola egy szimbólum. A sárvérűeknek nem lehetne joga a varázshasználatra, amit itt tanulnak meg, itt fejlesztenek tökéletesre. Minden fiatal boszorkánynak és varázslónak a Roxfort az első mérföldköve. Nem lehet a sulit kihagyni az egészből. - mondom tudálékosan. - Nyilván nem egyből gyilkolászni kellene! - teszem hozzá gyorsan. - Csak ezentúl nem felvenni a sárvérűeket. Vagy csak tőlünk külön tanítani őket.

Lehet, inkább a Minisztériumba megyek dolgozni, oktatás fejlesztőnek. Szerintem ez nem egy rossz ötlet, sikert is aratnék, apám sem csalódna bennem nagyot. Bár már nem is tudom, mit akar tőlem.
- A háború úgyis megtörténik. Fel kell készülnünk rá nekünk, diákoknak. - sóhajtom.
Ez így igaz. A párbajt kell gyakorolnunk, a támadásokat, a védekezéseket, nem pedig az ostoba gyógynövényeket és szerelmi bájitalokat! Néha a hajamat tépem, ha ilyesmiről kell házidolgozatot írnom.

Szeretném, ha apám nem lenne halálfaló, és nem azért, mert félek milyen emberré válna, vagy hogy ölne, hogy megölnék, hogy én kerülnék veszélybe miatta, hanem azért, mert akkor nem csalódnék benne. Tudom, mennyire elcseszettnek hangzik ez, de az apám nem gyáva ember, bármikor képes lenne kiállni a saját véleménye mellett. Viszont, hogy nem mondott nekem erről egy szót sem, nagyon fáj. Azt hittem, bennem bízik a legjobban a világon, mindent megoszt velem, legyen az munkahelyi viszály, vagy a szomszédokkal való értelmetlen csevegés részletei. Félek, hogy nem tart elég méltónak, érettnek, hogy beavasson a halálfalók dolgaiba. Talán azt gondolja, megijednék? Rettegnék, milyen következményekkel járna ez rám nézve? Vagy csak szimplán azt érzi rajtam, hogy kételkedem a nézeteinek helyességében.
Ez persze hülyeség. Túlzásnak tartom-e a fiatalok legyilkolását? Igen. Elfogadhatónak tartom a sárvérű varázslók magas szintű oktatását? Dehogyis!
Apám mégis puhának tart.
- A suli érdekel a legkevésbé most, hogy őszinte legyek. - nevetek. - Ez arról szól, hogy mennyire tart jó varázslónak. Ha nem értesített erről, vagy nem kért meg, hogy csatlakozzam, az azt jelenti, hogy nem vagyok rá érdemes. Arra se, hogy tudjam, ő tag. Ha elmondaná, el kellene mesélnie milyen, de azt nem akarja. Vagy legalább csak mondta volna, hogy ja igen, kislányom, halálfaló vagyok, majd suli után te is gondold át! - sóhajtom frusztráltan. Ha megkérné, hogy csatlakozzam, csatlakoznék. Nem érdekel az iskola, a vizsgák, a barátok, ha apám akarata ez lenne, alárendelném neki magam. Ijesztő, mi? Magam is rettegek ettől. - Nem is akarok csatlakozni! Nincs kedvem gyűlésekre járkálni meg mások életét elvenni! - bukik ki belőlem. Ez az oka. Túl puha vagyok.

A jó oldalra tett megjegyzésével egyet értek tulajdonképpen, szóval csak elismerően bólintok, de nem fűzök hozzá semmi mást. Ellenben a következő mondatánál leesik az állam.
- Hogy... Mi? - hebegem. - Komolyan, Theai? Én ezt... Nem hiszem el. - nézek rá kimeredt szemekkel. Tudom, mennyire nehéz lehet neki ezt kimondani. Mindennél jobban gyűlöli a halálfalókat. - Honnan veszed? Mióta sejted? - halmozom el kérdésekkel. Meg se próbálom nyugtatni, felesleges. Nem az én asztalom az etetés és átverése egy vergődőnek.
made by LUMOS MAXIMA

complicated family stuff

Kizárólag a jól neveltségem tart vissza, hogy kiengedjem a nevetést, ami Theia gondolatára kitörni vágyik belőlem. Még hogy a mugliknak van beleszólásuk a mi életünkbe? Mit adtak ők a világnak, amit ne tudnánk nélkülözni? Amit ne tudtunk volna magunknak megalkotni? Nem csak az úgynevezett „technikai csodák” tartják életben a piacot. Itt, a varázslóvilág berkeiben azt se tudjuk miről beszélnek ezek az idióta varázstalanok. Mi más módszereket alkalmazunk, és valljuk be, a mieink hasznosabbak.
- Már ne is haragudj, de ha az egész varázslóvilág homogén véleménye az lenne, hogy mészároljuk le a muglikat, mi akadályozna meg bennünket? Mit tehetnek a varázslat ellen? Semmit. Lehetnek százmillióan, százmilliárdan is akár, de egy varázsló felér száz muglival is, és ezt az előnyt nem veszik el tőlünk. Nem vehetik el. - Nem akarom én megölni a muglikat. Nagyon hasznunk nem lenne belőle. Kitisztulna a varázslók vérvonala? Igen. Könnyebb lenne kiszűrni azokat a varázslókat, akik nem tisztelik a származásukat? Nem, sőt, nehezebb lenne. A vérminőség számomra mérce, és ennek elvesztése nagy terhet róna a bizalmam megosztásával kapcsolatban rám. Egy embernek meghatározó az életében milyen családban nőtt fel. Az alapvető irányelvek, amik a vért illetik, nagyon sok mindent elmondanak egy familiáról. Enélkül az információ nélkül nehezen boldogulnának az emberek a világban.
- De a véleményük nem egyezik. És ez itt a baj elsősorban. Nem a muglikat kéne gyilkolászni, hanem a varázslókat kellene egy oldalra állítani. A vezetést meggyőzni arról, ami a helyes. Mármint, ami szerintük helyes. - teszem hozzá sebesen.
Mint ahogy a legtöbb témában, ebben sem fogunk soha megegyezni. Nem is baj, hozzászoktam, hogy értelmes vitákat folytassak vele mindenről. Ő legalább képes kulturáltan szót váltani valakivel, nem egyből nekiesni és a gyengélkedőre juttatni.

- Lehet, nem hiszed majd el, de ez szerintem is aljas volt. Értem én, hogy mi vagyunk az a generáció, aki majd őket súlyosan veszélyeztetheti, de ez gyáva és értelmetlen volt. Ezzel nem tartunk előrébb. Ha igazán meg akarták volna mutatni, hogy a suli is az övék, az egyik halálfaló ivadékkal kellett volna elintéztetniük a melót. Annak lett volna hatása.
Én nem akarok ilyen idióta, nyálcsorgató hülyegyerek lenni, aki azt hiszi, nem éppen kihasználják őt, mint feláldozható katonát. Még katonának sem igazán kellenek, kiszóródnak az elején a bénábbak, és csak a fele jut el odáig, hogy valóban harcolhasson. A legtöbben semmit nem csinálnak, csak verik magukat, hogy ó, én Voldemort szolgája vagyok! Na, kösz, én nem kérek ebből. Ahol nem becsülnek meg, oda nem teszem be a lábam.

- Nagyjából... Igen. - Csöndben maradok egy kis ideig. - Tudod, csak... Csak az adott célt az életemnek, hogy megfeleljek apámnak. Az volt a célom, amit ő tűzött ki elém. Én valóban egyetértettem a dolgokkal, amiben hitt, úgy gondolom, én sem cselekedtem volna másképp, akkor sem, ha apu nem taszigál az úton, és úgy éreztem, nem tesz olyan dolgot, ami ne lenne jó a számomra. Megtanított harcolni, védekezni, arra ösztönzött, hogy minél több tudást szívjak magamba. Megmutatta, mennyit érek valójában. De ahogy nőttem, egyre inkább kezdtem felfogni a dolgokat magam körül. Az aranyvérű nők vagy jól házasodnak, vagy... harcosok lesznek. Apám egyelőre egyikkel sem állt elő. Ő pedig nem olyan, hogy ok nélkül tegyen dolgokat, tudod? Félek, hogy nem lettem elég jó. - mondom, mindvégig a kezeimet bámulva. Utálom ezt kimondani. Utálom ezt érezni. Utálom, hogy legszívesebben valami tök mást kezdenék magammal, de őszintén, nem tudom mit. Ez vagyok én. És ez nem elég.

Elképzelem, hogy apám Dumbledore oldalára áll. Kiráz a hideg, ahogyan magam elé vizionálom, amint az egyenlőségről beszél. Ilyen lehet most Theiának. Sajnálom szegényt, látom rajta, mennyire megviseli őt, milyen nehéz ezeket a szavakat egymás után kimondania, hogy megfogalmazza a legnagyobb félelmét.
- Theia én... Sajnálom. - mondom őszintén, bár nem érzem azt a visszataszítottságot, amit a lány átél. - Tudom, hogy ez neked nehéz lehet. Figyelj, Angus biztosan csak... Nem akar idegesíteni vele. Nincs apukádnak egy testvére? Lehet, őt láttátok, és mindketten összetévesztettétek. Meg, ez nem a világ vége tudod. És ha hal... a másik oldalon állnak? Én is ott állok tulajdonképpen. - próbálok vigasztalóan mosolyogni, de inkább kicsit vicsorításnak sikerül tűnnie. - Nem biztos, hogy ő gyilkolt. Valószínűleg sosem oltotta még ki más életét. Mekkora erre az esély? - Sosem voltam jó a megnyugtatásban, de ma elérem a mélypontomat.
made by LUMOS MAXIMA