Anyám halála szörnyű tragédiaként érte a családunkat. Egyedül maradt három gyermek, három fiatal lélek, akiknek még hosszú éveken át tartó életigazgatásra lenne szükségük. Főként Ariananak. Éppen hogy csak kiléptem az iskola kapuin, nagykorúvá váltam és egy nagyszerű világkörüli út volt már a lábam alatt amikor megtörtént a baj. Vegyes érzelmek keringtek bennem, nem mondhattam, de megijedtem. Hisz nem volt más, ki törődhetett volna velük. Aggasztott ez a helyzet, a körülmények, az hogy hirtelen két gyermek került a kezeim alá; én vagyok a legidősebb, nem hagyhatom őket el, így hát kénytelen voltam visszatérni Godric's Hollowba. Aberforth nem bízott meg bennem. Valóban, igaza volt abban, hogy ő sokkal jobban megérti a húgomat, de nem engedhettem, hogy otthon maradjon. Hosszas viták és veszekedések után sikerült rávennem, hogy végezze el az iskolát, sikerült megígérnem, hogy minden időmet és figyelmemet Arianara szentelem majd.
Mint egy ketrecbe zárt madár. Már hosszú hetek óta rosszul érzem magam a közelükben.
Nyűglődtem és gondolkodtam. Bathildahoz jártam tanácsért. Tudtam, hogy a semmiből nem fogunk megélni a családi vagyon pedig vajmi kevés ideig tart majd ki. Mindennek ellenére sokkal jobban lekötöttek a könyvek, a levelek, amelyeket Elphiasnak írtam, valamint az ő válaszai az útról, amire nem tudtam elmenni.
Akkor éreztem elsőként megkönnyebbülést, amikor Ő ott állt a házunk ajtajában. Nagyjából ugyanannyi idős lehetett, mint amennyi én. Volt benne valami különleges, valami vonzó.
- Te vagy Bathilda unokaöccse, Gellert, igaz? - Haloványan mosolyogtam rá. Hosszú hetek után végre láttam valami fényt a sötétségben. Úgy éreztem, meg kell ismernem.

Kedves naplóm:
ez egy szörnyű ország, amely anélkül nevezi magát nagyhatalomnak, hogy valaha is felismerte volna a varázstalanok fűtésében rejlő lehetőségeket. Ezt itt most három pulóver mélyéről vagyok kénytelen megörökíteni, miközben Bathilda néném jó falusi boszorkányokhoz méltóan gyógyteákat emleget, és nem győz felháborodni, mikor én pedig gyógyszereket - azért, mert ignoráltuk eddig a létezésüket, a muglik köszönték szépen, feltalálták a hatékony gyógymódokat, és teszem azt, a központi fűtést, véletlenül sem ég ki az alkotás közepén a hősugárzó bűbájuk, amit egyébként sem ismerhetnék, mert ugye nagyságomat el nem ismerve kihajítottak abból az átkozott intézményből, többszöri hivatalos panaszom ellenére. Bizonyos sötét hatalmak bolygatása következményekkel jár, ezt igazán beláthatták volna, ahogy Bathilda is beláthatná, hogy nem szerencsés a kiterjedt könyvgyűjteménye mellett nyílt lángokat lebegtetni a légtérben, és közben kárálni az egészséges életmódról, meg azokról a bájitalokról, amiket még Merlin készíthetett, és most rám várnak a polcon. Bathilda fényes intellektusa bizonyára annak idején garantálta ezen bájitalok szavatosságát és hatékonyságát, de ezt nehéz összeegyeztetni a nővel, aki szerint nem fogyasztok elég árnikát. Árnikát.
Tehát sirám és panasz vagyok, és csak azért fordulok az ajtó irányába, hogy megjegyezzem Bathilda nénémnek, vannak a gyilkosságnak gyorsabb és kíméletesebb módjai is, minthogy meghalaszt itt náthában, ezzel szemben felbukkan valami reménysugár, és ha nem találom arcon tüsszenteni, még valami jó is alakulhat ebből a fránya kirándulásból itt, a ronda pulóverek lerakóhelyén.
- Te pedig a fiú, aki elfelejtett köszönni. - nekidőlök nagyon vonzó valómban a komódnak, ami megadja magát, és hangos reccsenéssel arrébb siet alólam. A legkisebb mértékben sem zavar meg, Albus - mert ismerem Bathilda levelező-társait, van belőlük félezer, félezer a legkiválóbbakból, olykor tele helyesírási kihívásokkal, főleg vesszők eltévesztésével, de életünk nagy problémái, igaz, kinek mi, nem is pillantok ki a naplómból most rád, ez nem egy olyan játék, ahol rád koncentrálok Albus esetlen bája helyett. - Én pedig a nátha áldozata.. áruld el nekem, Dumbledore, ti itt hogy nem pusztultatok még el valamelyik szövődményében? A szemviszketés serious business, úgyhogy akár ihatnánk is egy átkozott árnikás teát Bathilda örömére, kerülj beljebb. Lehet, hogy ó gyönyörök gyönyöre, még árnikás kekszet is találok hozzá..

Bathilda ugyan csak néhány mondatban említette nekem az unokaöccsét, mégis már az is elég izgatottá tett engem. Vártam, hogy jöjjön valaki, valaki velem hasonló korú, akivel sokatmondó beszélgetésekbe lehet bonyolódni és diskurálni más országok kultúrájáról, varázspolitikájáról. Annyi minden értdekelt, hogy listát is írhattam volna a kérdéseimről, de csak reménykedni mertem abban, hogy Gellert nem néhány napot tölt Bathildanál. Erről azt hiszem, hamar tájékozódom majd, hisz amint meglátom őt, a különösen kirívó, jóképű fiatal férfit, még köszönni is elfelejtek.
- Ne haragudj. Szervusz. - Nagyjából megtorpanok egyhelyben, ott ahol megszólítottam őt, és nem tudom eldönteni, milyen kérdéssel vagy kijelentéssel kezdjek, egyáltalán érdekli e őt majd bármi, amit tőlem hall vagy csupán csak zavarok... hiszen teljesen hivatlanul állítottam be ide, de ez Bathildának abszolút nem meglepő, igazán kedvelem a nő társaságát. Mindig szívesen hallgatom éles elmék vívódását. Ámbár hamar elfelejtem mindezt és Gellert szavaira koncentrálok csupán, miből ki is derül, hogy nem zavarom őt, kapva az alkalmon beljebb lépek és haloványan el is mosolyodom kérdése hallatán.
- Ne aggódj, a gyógyfüvek tényleg használnak. - Nekem legalábbis mindig beválik, csupán a megfelelő receptre van szüksége az embernek. Néhányért én magam is Bathildahoz fordulok. - Árnika. Hm, egy kis citromfűvel teljesen jó náthaűző, nem is értem, miért nem hallgatsz a nénédre. Talán ósdinak tartod már az ezenféle gyógyászatot? Felétek mit használnak ilyen esetekben? - Foglalok helyet miközben óvatosan kémlelem őt és egyelőre visszafogom magam a kérdések terén. Ugyan olvastam már jó néhány könyvet, mindenféléről, de a személyes tapasztalatokat, beszámolókat jobban szeretem, számtalanszor több értékes dolgot tud meg az ember fia belőlük.
- Egyébként a kekszet a pulton a bal oldali bödönbe találod.

Valószínűleg akkor is igent mondanék a nyomorult árnikanemzetségűre, ha nem lennék eddig nem említett, de nem elhanyagolható módon allergiás rá - ha a helyzet abba az irányba mutat, hogy Mr. Dumbledore kellemes rálátást biztosít magára, minden meg van bocsájtva. Ez nyilván végtelenül felszínes tőlem, de nem mondhatnám, hogy itt bővelkedünk a jó társasággal vegyes vonzó egyénekben, ezek száma nagyjából kimerül egyben, és azt is elcsomagoltuk a kötött pulóverek mélyére.
- Dehogy haragszom, hogy lehetne haragudni valakire, akinek ilyen neve van? - biztosan sokat csúfolták - azaz, én biztosan sokat csúfoltam volna, hát ez a név követeli magára, a szelíd hang, a sokat emlegetet intellektus, ezek együtt mind arra sarkalták volna iskolás énemet, hogy olyan cselekmények célpontjává tegyem, amiket én diákcsínynek, mások meg valamiért zaklatásnak kategorizálnak, de tudjuk, hogy általában nem értettem egyet az iskolám elveivel, nem véletlenül vagyok most itt - Valami azt súgja, hogy aki nem kifejezetten emlékszik az ember jó érzékkel, menetrend szerint fél naponta jelzett közléseire, annak lehetnek beható ismeretei a sokadik koboldlázadásról Angliában, de így is túl sokat emlegettük az előbbi kárára ez utóbbit, Kimondhatatlan jelzősszerkezetű Koboldnagyurakat, akik jó Bathilda minden figyelmét lekötik, így aztán megfeledkezik róla, hogy történetesen úgy reagálok az árnikára, mint kobold a halálos átokra. - és eme hosszas és körülményes szónoklat közben be is tereltem a fiút a konyhába, ahol ő nyilván jobban kiismeri magát, de váljék is kedves egészségére, ettől csak még szórakoztatóbb lesz. Itt minden olyan feudális, kanna a generációk által elkoptatott fa asztalon, saját kezűleg bűvölt sálacska a fa széken, és akkor már nem hagyhatom ki, ablak alatt a vidéki kis fa szállítóval.
- Én a mugli orvoslásban hiszek, meg abban főleg, hogy lenne mit átvennünk tőlük. Igazán izgalmasak, nem gondolod? - megpöckölöm a kannát, amiben forrni kezd a víz, és az árnikát gondosan kikerülve megkeresem a saját teafüvemet, amit jó érzékkel kölcsönöztem egy korábbi utamon. Kölcsönöztem, ez a helyes szó, bármit tartson is róla a büntetőjog. - Úgy általában szörnyen elhanyagoljuk őket a hadászatban, találmányokban, gasztronómiában.. például a minap jöttem rá, hogy feltaláltak egy roppant érdekes dolgot, egy olyan fegyvert, ami nem csak pusztító erejű, de még felrobbanása után is évtizedekig sugározza a hatását, és megbetegít mindenkit maga körül. Lenyűgöző, nem igaz? Védekezni sem tudnánk, ha egyszer megneszelnék a létezésünket..