I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Dylan Sprouse
| » » Kedd 4 Júl. - 23:52 | | | Nils Ivarson Rowle A lelkem olyan tiszta és makulátlan, mint a szellempóz.  Becenév: Kapisztrán Kor: 15 Származás: Aranyvér Lojalitás: Semleges Képesség: Animágiát tanulok, de nem tudok még átváltozni Csoport: Hugrabug Play by: Dylan Sprouse Karakter típus: Saját
A családom aranyvérű, viking gyökerei vannak, ami abban nyilvánul meg, hogy son meg dóttir típusú középső neveket kapunk- az enyém például Ivarson. Van egy nagy kúriánk és biztos megélhetésünk, dicső, de sok helyen véres és borzasztó történelmünk, illetve egy csomó rokoni kötődésünk, mindenféle intrika-hálóval és társadalmi kötelezettséggel. A családunknak van egy csomó emléke merengőkben az őseinktől- a bátyám imádja ott tölteni az időt, engem viszont a hideg is kiráz tőle.
Apám, Ivar Rowle középszintű minisztériumi tisztviselő volt, egy a halálfalók közül. Nem volt vele túl közeli kapcsolatom: majdnem minden idejét a bátyámra áldozta, amikor otthon volt. Persze, engem is oktatgatott, de Thorfinn kapta a figyelem nagyobb részét, mert ő lesz a családfő. Nem volt szemét velem, nem is mondanám, hogy igazán szigorú volt, de kevés közös emlékem van vele úgy, hogy csak mi ketten voltunk. Talán ezért is tartózkodok tőle, hogy közösködni tudjak a halálfalók eszméivel. Azért nagyon letört, amikor meghalt, főleg, hogy nem részvétet, hanem bizalmatlanságot kaptam, mert halála után kiderült, hogy halálfaló volt.
Anya, Carla Goyle mindig kedves volt velem. Több időt töltöttem vele, mint apámmal, inkább ő volt a szülő, akivel felnőttem. Mindig vidám, kedves volt, mindig igyekezett a kedvünkben járni, és szerintem tőle örököltem a humorérzékem nagyját is. Sajnos, a humorérzéke és a vidámsága meghalt apával, azután beteg lett, és lassan, elkerülhetetlenül meghalt nem is olyan régen. Sokkal nehezebben tettem túl rajta magam, mint apán, gőzöm sincs, hogy mi lett volna, ha nem segítenek benne, de a barátaim végig támogattak.
Kevés időt töltök mindkét testvéremmel: gyerekkoromban megvoltak Thorfinnal a fiúk közötti szokásos játékok, Signurral pedig azok az elmaradhatatlan veszekedések az ebédlőasztalnál, de mostanra mind meglehetősen különböző útra léptünk. Levelezek velük, beszélünk, ha látom őket, de nem tudom, hogy ez a kapcsolat egyáltalán levelezési szinten marad-e, mire mind felnövünk. Talán még javul most, hogy csak mi hárman vagyunk- talán tovább romlik anya nélkül most, hogy már semmi nem köt minket haza.
Északi vonásokat örököltem, szóval talán ugyanúgy nézek ki, mint valami ősöm ezer éve. A hajam szőke, a szemem kék, a bőröm világos színű. Nagyon hasonlítok a bátyámra, de mivel én több időt töltök a testemmel, valamivel izmosabb vagyok nála, ahogy az elvárható egy leendő kviddics sztártól. A hátamon van egy tenyérnyi, fekete színű sárkánytetkó, amit tavaly nyáron csináltattam. Ezt a tetkót képes vagyok elmozdítani a testemen belül bárhová az akaratommal. A bal felkaromon van két halvány karcolásnyom, amik nem igazán fognak eltűnni, de mindig van rajtam ezen felül is valami, ami nem maradandó. Összességében alkatra magas és sportos vagyok, minden szempontból kívánatos külsőre- ebbe a kijelentésbe nyugodtan láss bele mindent, amit szeretnél!
Általában egyszerű, kényelmes ruhákba szeretek öltözni, de tudok sokmindennek látszani egy kis erőlködéssel: komoly, konzervatív fiúnak; ártatlan báránykának, akit megsajnál mindenki, aki nem ismeri jobban; kissé arrogáns, tiszteletlen tahónak; néha még az angsty aranyvérpalántát is el tudom játszani, de ahhoz nagyon szenvednem kell, hogy hiteles legyen (pl. dupla gyógynövénytan). Ha épp magam adom, akkor mosolygós és laza tartású vagyok.
Az emberek azt mondják, hogy nehéz rólam megmondani, hogy én ANNAK az Ivar Rowlenak a fia vagyok, egyesek még a család szégyenének is tartanak- igaz, ez családon kívülről jön, úgyhogy nem érdekel. Ami igaz, az igaz: nekem nincs igazán bajom a sárvérűekkel, és a családunk szerintem már eleget áldozott ezért a háborúért, úgyhogy nem tervezem, hogy valaha belebonyolódok az egészbe. Le is szoktam kussolni mindenkit, aki így vagy úgy politikáról próbál beszélni: a háztársaim, talán még a barátaim körében is túl rendszerellenes vagyok, a családom viszont sok kérdésben túl rendszerpártinak érez.
Annak ellenére, hogy a roxforti éveim alatt elárvultam, általában meglehetősen vidám vagyok. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem hagyott bennem maradandó nyomot a szüleim elvesztése, ami különösen akkor jut eszembe, ha otthon vagyok- egyszerűen csak feldolgoztam. Talán azért ment könnyebben, mert vannak olyan barátaim, akikre mindenkor lehet számítani.
Igyekszem mindenkivel kedves és nyílt lenni, bár nem azon a mézesmázos cuki módon, ahogy sokan csinálják a házunkban, inkább olyan őszintén, de kissé bunkó módon. Szerintem ez így jobban átadja, hogy őszinte vagyok, illetve jobb kedvet teremt. Egyébként fel szoktam dobni a hangulatot a vicceimmel.
Nem vagyok túl szorgalmas olyan dolgokban, amik nem érdekelnek, de azért leülök tanulni, ha valami tényleg érdekes vagy hasznos dolog kerül elő a tananyagból, többek között tanulom az animágiát is. Ezen felül érdekel az összes pálcás tantárgy, meg jobb napjain Lumpsluck is fel tudja kelteni az érdeklődésem.
Változatos hobbijaim vannak: imádom a kviddicset, a szerepjátékot, és úgy elvagyok a varázslósakkal is. Szeretek énekelni, de azt nem kifejezetten kedveli a környezetem. Rengeteg időt töltök a barátaimmal, olykor semmiségekkel, ostobaságokkal is el tudunk tölteni heteket- sokszor semmi igazán mesélnivaló nem történik a társaságukban, egyszerűen csak elrepül velük az idő.
 Belelógatom a lábam a tóba, eldöglök a törölközőmön, és élvezem az életet: végre vége ennek az évnek, a rohadt RBF-nek, én pedig szabad vagyok. Technikailag még van hátra néhány nap, még itt kell lenni az iskolában, de ilyenkor már mindenki laza: normál körülmények között McGali tuti hisztirohamot kapna, ha meglátná, hogy egy szál alsógatyában heverészünk itt a tó partján, cigizünk, és ami legfontosabb: pazaroljuk az értékes könyveket. Valószínű így sem lenne boldog, ha látna minket.
- Incendio.- elégedett mosollyal lesem, ahogy a mágiatöri tankönyvem lángra kap, azután a következő pálcamozdulattal behajítom a tóba. Ez lesz a sorsa a legtöbb tankönyvemnek: azért eltitkoltam Lincs elől, hogy néhányat haza fogok vinni. Főleg azokat, amiknek értelme is van: engem soha nem érdekelt a mágiatöri meg a hasonló baromságok, engem azok a könyvek kötöttek le, amiben varázslatok vannak. A mágiatöri H több, mint elég bizonyíték erre.
A harmadik könyv után ledöglök, figyelem a Napot, beleszívok a cigimbe, és élvezem, hogy senki nem csesztet. Most már remélhetőleg nem is fog: elképzelni sem tudom, hogy apa és anya milyen hisztit vágott volna le ezekért a jegyekért, és hogy mennyire kiakadtak volna a hét sikeres RBF-en. Hát, minden rosszban van valami jó. Remélem, hogy Thorfinn nem gondolja azt, hogy ez a névleges gyámság izé bármit jelent, és tényleg számon kérhet rajtam bármit. Hát, hamarosan kiderül, nemsokára egy fedél alatt leszünk. Egy időre legalábbis, a nyár nagyját a barátaimmal akarom eltölteni.
Nézem az elkúszó felhőket, amik olyanok, mint a felhők abban az ezeréves emlékben, amit az egyik első ősünk hagyott a családra, és amit tíz éve láttam először. Engem nem az öreg, haldokló varázsló mondatai fogtak meg igazán a hagyományról, az összetartásról, az áldozatról; engem az fogott meg, hogy a felhők már akkor is pontosan olyanok voltak, mint ma. Ahogy egyre több emléket láttam, egyre több dolgot fedeztem fel, ami teljesen változatlan. Fogalmam sincs, hogy én miért nem a „lényeget” ragadtam meg belőle, amit apám mutatni akart.
Miközben figyelem, hogyan repül el az Asztronómia tankönyvem, hogy azután lángolva süllyedjen a víz mélyére- ironikus módon osztva sok régebbi ősöm sorsát, elgondolkozok rajta, hogy miért is nem lettem vajon olyan, mint Thorfinn. Vajon mi lehetett az az apróság, ami miatt ő olyan lett, mint apa, ugyanúgy a politikának akar élni? És mi lehet az oka annak, hogy én ennek a szöges ellentéte lettem? Talán apámnak nem jutott rám annyi ideje, talán csak nem akartam második lenni, de az is lehet, hogy csak nem tartottam helyesnek, amit ő a muglikról mond. Az biztos, hogy Aidan volt az, aki miatt rögtön az elején rájöttem, hogy mennyire nem igaz az, amit a sárvérűekről mondanak. Az persze biztos, hogy a másik oldal sem győzött meg, szóval a lehető legokosabb dolgot fogom csinálni, ha felnőttem: élem az életem, távol a háborútól, és igyekszem saját magamnak élni, nem évszázadok óta halott emberek elvárásainak, nem néhány politikus vagy professzor tanításának. Még csak nem is apának.
- Édi, mit gondolsz... melyiket vállalnád be előbb, Bimbát vagy McGalit?- miközben várom a válaszát erre a régi játékra, elgondolkozom rajta, hogy mit is akartam kérdezni. Valami nagyon emósat, gondolom azért nem tettem. Például, hogy szerinte mi lett volna, ha a Mardekárba kerülünk, vagy nem haverkodunk össze az első napokban. Nem hiszem, hogy akkor most olyan lennék, mint a bátyám, de biztos nem lennék olyan, amilyen vagyok. A barátaim tényleg sokat változtattak az életemen. Azt hiszem, hogy aki a kötelességet és a hagyományt akarja követni, az eleve arra van ítélve, hogy boldogtalan legyen.
Beleszívok a cigimbe, azután meggyújtom vele a számmisztika tankönyvet, és figyelem a beleégő lyukat kicsit, mielőtt beküldöm a tóba. Egy dolgot tanultam csak belőle: a nulla nem prímszám, mert valóban osztható eggyel, de nem osztható önmagával. Rendkívül hasznos időtöltés volt. Ami a nyarat illeti, remélhetőleg hasznosabb lesz: lelépünk Sillyvel és Morccal egész nyárra, bejárjuk az országot, és jól érezzük magunkat végig. Jövőre pedig végre csak értelmes tárgyakat tanulok, plusz animágiát, és sokkal több szabadidőm lesz- ha pedig végeztem a Roxforttal, kitalálom, hogy mit kezdek az életemmel.
- Hát, én inkább Bimbát, McGali olyan ráncos és szigorú és... itt jön. Nem, komolyan, basszus, kelj már fel! |
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 6
▽ Avatar : luca hollestelle
| » » Hétf. 17 Júl. - 11:09 | | | Gratulálunk, elfogadva! Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk. Kedves Kapisztrán! Kifejezetten érdekes volt téged olvasni, hiszen a testvéredet is én fogadtam el annak idején. Óhatatlanul is összehasonlítottam a két előtörténet hangulatát, a bátyád hideg pontossággal adagolt kínjait ezzel a hamisítatlanul hugrás produkcióval, és azt hiszem, csoda, hogy mindketten ugyanarról a tőről fakadtatok. A mai nap különlegessége talán, hogy "kistesókat" fogadhatok el, akik között Kapisztránnak biztosan megvan a maga helye. A dohányzás az iskola területén, a játék (Bimba vagy McGee? Ez kérdés?), a furcsa, de hihetetlenül értékes barátság Morccal és Syllivel, mind egy olyan képet festenek, amiben a bátyádnak valószínűleg nem lehet része. Szerencsés vagy, annak dacára, hogy apád kitüntető figyelmét nem élvezed, mert túlnőttél a családi árnyékon, a magad urává váltál, még ha tizenöt évesen korai is ezt kijelenteni, hiszen annyi minden áll még előtted, nagyobb kihívások az RBF-eknél. Kíváncsi vagyok, Nils állva marad-e a zúgó szélben, ami korunkat fenyegeti, vagy megtörik a Rowle név nyomása alatt. De mielőtt erre választ adnál, kérlek, ne felejtsd el lefoglalni az ilyenkor szokásos cuccokat, itt alul! |
|
Kezdőlap
