Nem mondom, nem kevésbé megalázó egy efféle helyre belépni, mint amikor elkéstem Slughorn egyik partijáról, ahol ráadásul bemutathattam volna a saját ötleteimet valamelyik tapasztaltabb boszorkánynak, hogy mégis mire vagyok képes. Kínos volt az egész, hiszen rengeteget készültem vele, de épp aznap estem áldozatául valamelyik roppant balul sikerült kísérletemnek, azt meg senki sem feltételezheti rólam, hogy hajlandó vagyok zöld hajjal emberek közé lépni.
Az ilyen késdobálókat sohasem szerettem. Még egyszer megkérdezem magamtól, valóban ezt szeretném-e, az áporodott szag, a sötét hangulat, meg a vékony porcsík a bútorokon elegendő hozzá, hogy minél elegánsabban, ám minél hamarabb távozni tudjak innét. Azonban nehéz szakma az enyém. Sajnos áldozatokat kell hoznom a sikerért, ez az áldozat pedig jelenleg nem jelent mást, mint hogy vállalom annak kockázatát, hogy olyan dolgokat tapasztalok meg, amik örök traumát okozhatnak. Például megátkoznak, megfenyegetnek, meglincselnek, vagy esetleg még valamelyik borba is belekóstolok. Pedig nincsenek nagy igényeim, olyan emberekkel az oldalamon, mint Rabastan, nem válogatsz, de azért a szint mégis csak a szint maradjon.
Azonban kell nekem az, amiért jöttem. Mondhatnám úgy is, sötét üzleteket kötök a sötétben, de hajdani címerállatom gerince hiába hajlott S-be, pikkelyei törték meg ezüsttel és zölddel a fényt, ha valaki, én biztosan ellenpéldája voltam a sztereotípiának, melyre a jelen politikai helyzet egyre inkább csak ráerősít. Tombol odakint a torkot marokba szorító, orkánként viselkedő köd – és tombolok én is, amiért bármerre nézek, bármennyit várok, a kontaktom Merlinre is, de nem érkezik meg.
Összecsücsörített ajkakkal szemlélem a nem túl népes, tömegnek nem nevezhető masszát. Ilyen időkben az embernek nem első gondolata hasonló helyekre járni szórakozni, ha pedig nem lennék túl becsvágyó, minden bizonnyal én is visszarohannék anyuci szoknyája alá, ahol senki sem bánthat. Egy kis háború meg pár darab őrjöngő óriás mégis miben akadályoz ahhoz, hogy első üzletem megnyitásán fáradozzak?
Várok hát s várok, kezemben az érintetlen nedű, melyet fehér bor címszóval a kezembe adtak, de már az illatáról sem a szőlő, hanem inkább a penész jut eszembe. Egy férfi megszólít ugyan, de bevallom, nála idősebb emberre számítottam. Talán mégis ő lenne az, akitől azokat a tojásokat megkapom majd? Biccentek csak egyet helyfoglalási igényére.
- Nehéz nap? Neheztelsz valakire? – az orrom elé tartott poharat szagolgatom, de nem vagyok elég részeg hozzá, hogy meg is igyam. Bezzeg Rabastan...!
- Vagy valami más vesz rá arra, hogy nehezíts mondjuk a hazajutásodon? – emelem egyik szemöldököm a tökéletes érdeklődést tettetve felé. Nem valami jó arcú, de mit is várhatnék valakitől, aki okami tojásokat fog nekem szállítani egészen Ázsiából? Mindezt egy kitörő háború kellős közepén?