Lucius Abraxas Malfoy

A teher, amit nem engedsz el, gyengít téged.

Lucius


húsz és fél


Aranyvér, mit gondolsz?


saját magamhoz és Merlinhez


ugyan már, patrónust sem tudok idézni


halálfaló


Neels Visser


Canon, keresett és egy keveset saját is.

Egy olyan világban ahol a düh és a megvetés lábát már megvetette, rég nem létezik a család. Nincsen olyan erős kötelék melybe ne folyna méregként a becsvágy, a hűtlenség és a kegyetlen valóság. Cseppenként mérgez meg az apának nevezett hatalom mely erős kézzel igyekszik irányítani mindent. Borostás, szőke férfi képében jelenik meg, hosszú hajjal, vas akarattal. Nem ismer határokat, nem ismer gyengeséget, de nem ismer téged se. Uralkodik rajtad, a saját sakktábláján tologat, és rá sem ébred arra, hogy az ő játszmája, már az enyém, s míg Ő királynak képzeli magát a fekete-fehér táblán, gyaloggá lett. Az anya pedig, a megtestesült kristálypohár mely a mérget szorongatja karcsú ujjai közt. Tisztelet, arcra fagyott mosoly, dáma a kártyalapok között. Drága levendula illat, tudatodba férkőző halk pusmogás. Mérgezett csókokat küld, hamis kártyákkal játszik. Rab, tehetetlen bábú a táblán.
A gyermek pedig a bástya a táblán. A királnyő és a király annak szánta legalábbis. Hátvédnek, szorgalmas, szófogadó gyermeknek. Hűségesnek, a saját játékán uralkodónak. De a szülők sohasem mondhatják meg, hogy mivé váljon a gyermekük. Talán már bánják. Talán már rég megbántak mindent. Mert Lucius Abraxas Malfoy nem fogja hagyni, hogy kényükre-kedvükre tologassák azon a tábkán. Királlyá lesz. Már az lett.

Hűséges, mégis hűtlen. Tiszta, mégis velejéig mocskos. Uralkodó, mégis hűséges szolga. Barát, mégis áruló. Álmokat, hajszoló mégis földhözragadt. Megjátszott, mégis valóságos. Gazdag,  mégis szegény. Megfoghatatlan, mégis könnyen elérhető. Azt hiszed ismered, de nem tudsz róla semmit sem. Egy árnyék a sarokban meghúzódva mindig kifürkészhetetlen tekintettel. Egy fusztráló árny csupán, kellemetlen érzés, ami a lelkedbe fészkeli magát. Közöny, türelem, jeges magány. Az összekocanó jégkocka a poharadban. Pióca, melyet képtelenség eltávolítani. Hozzádragadt, kiszív belőled minden használhatót, majd otthagy. Csupaszon, megfosztottan, csalódottan. Levakarhatatlan fekete folt, egy sötét jel, az éjféli harangütés. Magát megjátszó, folyton kérkedő, kéretlen vendég, önmagát meghazudtoló, téged becsapó, öntelt, egoista, beképzelt faszkalap. Tudom, nem illik ide, de ez az igazság. Nem hisz a jóban, sem a masékben, nem hisz a szépítésben. Gyűlöl mindent ami nem olyan, mint ő, lenéz mindenkit aki nem olyan, mint Ő. Igazi uralkodó. Többre hivatott, bármi lehetne belőle, lehetne Ő a te bármid, de sohasem lesz belőle semmi sem, pont azért, amilyen. Minidg is megmarad majd a saját udvara bolonjának, az örökös másodiknak, a cél előtt elbukónak.

 
Anyám bált rendezett. Kristálypoharakkal és ezüst étkészlettel. Hófehér, Malfoy címeres szalvétákkal. Borjúhússal és fűszeres nektarinnal. Drága olasz borral, gyönyörű lányokkal, német keringővel és a társaság krémje közé vegyült újkeletű varázslókkal. A megbűvölt hangszerek panaszosan játszották a dallamokat, a parkett mellett ifjú lányok árultak petrezselymet egy csókért, míg a kapósabbakat táncba vitték.
Anyám bált rendezett. Figyelte az előkészületeket, és nem hagyott megszökni. Szürke talárt aggatott rám, ezüst nyakkendőt. A fehér ingem legfelső gombját Ő maga illesztette a lyukba, hogy elégedetten nézze végig csendes fuldoklásom. Óvó pillantása minden percben rajtam pihent: míg kezetcsókoltam a hajadonoknak, míg óvatos mozdulatokkal szeltem a vadhúst, mikor a kristálypohár az ajkamhoz ért, s mikor újratöltöttem azt.
Anyám bált rendezett, mégis apám volt az aki merényletet követett el ellenem. A jegyesem kérette, a kislányt, akit Ő kívánt meg magának. Hajdan anyám is ilyen volt, azt mesélte. Gyönyörű boszorkány, kecses akár a hajnal, és elérhetetlen akár a legtávolabbi csillag. Türelmes, alázatos és velejéig romlatlan. Szűz lány volt, szemérmes, csókot adni nem tudó boszorka. Apám mindig is felszínes volt. Elcsavarta a fejét a szépség, a feszes bőr, a kacér pillantás. Láttam Őt a dolgozószobájában fiatal lányokkal, és láttam anyám ahogy a szalonban kortyolja a teáját. Feszesen ült, egyenes derékkal, a megaláztatás ráncot vetett porcelánbőrére, s habár maga volt a megtestesült tisztelet, láttam benne az összetört lelket, a megszégyenűlt, magára maradott asszony sötét pillantását.
Apám merényletet követett el ellenem, mikor kiválasztotta a jegyesemet. Szőke, szemérmes leányt, egyenes derékkal, alázattal és kellő tisztelettel. Nemes rangú, előkelő, mindig helyénvaló. Anyámra hasonlító.
Csendesen ült mellettem anyám óvó pilantása alatt. A legféltettebb kincse lett. A bölcső amiben megfogantathat a következő generáció. Haszontalan csevelyt folytattak női praktikákról anyám legyezője alatt. Rég tartott már akkor a bál, a vendégek bortl piros arccal forogtak, s a ruhájuk hatalmas színkavalkádot alkotott körülöttünk. Csak ketten nem mozdultunk sehova. A jegyesem és én. Anyám célzásai ellenére sem kértem föl táncolni, apámra is megrovó pillantást vetettem, mikor hasonlóra készült. Hatalmas sértés a családjának, a jegyesemnek, az apámnak. Véka alá nem űzött unalommal, elkényelmesedve ültem ott az üres asztal felett, csak a kristálypoharat forgattam hideg ujjaim között. A jegyesem dereka egyre egynesebb lett, anyám pillantása pedig egyre kérlelőbb. Maholnap megesküszünk, maholnap örök hűséget fogadunk Merlin előtt, megbonthatatlan szent kötelék fogja vaslánccal összefonni életünket, és nem menekülhetünk. Nem lesz menekvés, nem lesz szoknya mögé bújás, nem lesz külön töltött éjszaka, nem lesz félrelépés.
Ezért nem táncoltam vele, ezért hagytam figyelmen kívül akkor éjszaka is. Csak felálltam mikor megszólalt az éjféli harang, és mindenkit otthagyva visszavonulót fújtam. Mert én nem akartam olyan életet élni, mint a szüleim. Nem akartam olyan feleséget magamnak, mint az anyám. Tökéleteset minden téren. Mert mindez csak külsőség, és lehet akármilyen szép valaki, ha belülről rohad. És anyám rothad. Attól  a pillanattól kezdve, hogy belement apám játékába, hogy beengedte az életükbe azt a bizonoys harmadikat, majd a negyediket. Én pedig mindent akartam már, gyönyörű nőt, hatalmas villát, uralkodást, de belülről rothadó, romlott házasságot sohasem.