Délután öt óra van, de arra is van esély, hogy fél hat, csak már elég rég nem néztem az órámat. A Canción Del Mariachiban ülök és félig kedélyesen félig állati flegmán beszélgetek a pultosfiúval. Gran már fél órája késik, de lehet ez kevesebb vagy több is, mivel most annyira nem is érzem és nem is érdekel, az egyetlen dolog, amit most akarok, hogy érjen ide, aztán meg rúgjunk be meg a helyet szét. Megtehetjük. Hogy miért? Hát mert a miénk a hely, másért bizonyára nem járnánk egy olyan klubba,étterembe,bárba vagy bármibe, ami ennyire spanyol. Egy bárszéken gubbasztok, lábammal rugdosom a pult oldalát. Szét fog menni a vadiúj ciklámen bársonycipőm, ami tökéletesen illik pántnélküli fehér nyáriruhámhoz, a szemével az új mixer máris abból próbál kihámozni, de már tanultam a korábbi hibámból és akkor se kavarnék senkivel a Mariachiból, ha az aranyra festett szamáron jönne értem és azt a rég kinézett Chanel körömlakkot és egy színezüst Adidast lobogtatva. Csak eszembe kell jusson Christoballal is milyen szörnyen alakultak a dolgok! Két hétig fűzött, majd állítólagos bizonytalanságom miatt inkább rámászott a pincérlányra, akivel még jóban is volta, persze csak addig a pontig, míg ez a gusztustalanság ki nem derült. Serena azóta is csak bűnbánó pillantásokat vethet rám, márha egyáltalán hagyom neki, hogy ő hozza az italomat. Talán ha teljes mértékben túl leszek a másik Chris-szen, majd leülök beszélni vele, addig még emésztgetem magamban a dolgot, meg persze azt, hogy miért is voltam ennyire loco. Megint. Mert mindig ez van. Jön a pasi, szemet vetek rá, egészen könnyen megszerzem, néhány hétig minden a legnagyobb rendben aztán ő térne a komolyabb témára én meg beijedek. Két hét után? Nekem így marhára nem megy. Aztán vagy már veszi is a kabátját vagy győzköd még egy ideig, vagy megcsal a szemét patkánya és ráadásul teszi ezt minél több ember szeme láttára. A Roxfortban nem igazán lehet eltitkolni az ilyen dolgokat, meg hálisten itt sem, szóval mindenki tudott arról mit is tett az a pofátlan gitárvirtuóz a Caldero család pici hercegnőjével. Most az kell, hogy valahogy kimenjen a fejemből az egész, ehhez kell az én imádott és végtelenül bölcs nővérem, akivel kivedeljük magunkból a gondjainkat. Elvágyódással a szememben bámulok az ajtó felé szuggerálva, jöjjön már, csak jöjjön már végre-valahára.
¤¤¤
I solemnly swear
I am up to no good
Granada Caldero
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
victoria igenénvagyokaz justice
»
»Szomb. 4 Nov. - 4:43
Caldero lányok
Tudom, hogy megígértem a húgomnak, hogy felvidítom - esetleg még egy nagyjelenet is belefér azzal a kis kurafival, amiért megbántotta, biztos vagyok benne, hogy szerezne némi tapasztalatot az erős női karakterek terén - de pillanatnyilag csak az jár az eszemben, hogy baszhattam rá ennyire.. Nem mintha újdonság lenne, mármint kérlek, túl vagyok néhány forró helyzeten, és most ez alatt nem csak az állapotomat értem, hanem némi filmszerű üldözést, sárkánydajkálást, még azt is, amikor nyílt színen neveztem drága mentorunkat Dumb bell doornak - de ez azért még így is dobogós helyezést érhet el. Állok a sikátorban, a rövid bőrkabátomban kegyetlenül fázom a zuhogó esőben, és farkasszemet nézek néhány aurorral, akik nem tűnnek elégedettnek, pedig minden kérdésükre választ kaptak, és még pofákat sem vágtam hozzá - ha ismernének, elismernének. Én azt vagyok kénytelen elismerni, hogy több, mint gyanús vagyok: bárki az lenne a csinos vörös rúzs ellenére is, ha épp a halott ex-szeretője teste felett áll, és ő az utolsó, akivel az kapcsolatba lépett. Hiába magyaráztam, hogy épp annyira értetlenül állok a nyilvánvalóan nem öngyilkossága előtt, mivel tudtommal épp boldog meleg párkapcsolatban éldegél, és rendszeresen táncol az idegeimen azzal, ahogy ezt kirakatba teszi épp apám ivójában.. de el fognak engedni, el kell engedniük. Nincs ellenem bizonyíték, de érzem rajtuk, nagyon kreatívak tudnának lenni, ha hatáskörükbe tartozna a helyszínelésen kívül..
Másfél órás késéssel vágom be magam mögött az ajtót, és rögtön elbiggyedő ajkakkal pislogok a csapos felé, ő már pontosan tudja, mire lesz szükségem - csak ezután vágódom le a nyilván dühös húgom mellé, és egy laza mozdulattal, amit nyakvakarásnak álcázok, letörlöm a vérnyomokat a nyakamról. - Ne haragudj, édeske, közbejött megint valami ordenáré indokolatlanság.. minden férfi disznó. Lehetséges lenne, hogy elfelejted nekem, én pedig megmutatom azt a koktélt, amitől a múlt héten vízen jártam...?