Christianne & Avery prof

Alapvetően figyelmes embernek tartottam magam. Nem feltétlenül empatikusnak, de mindenképp figyelmesnek, könnyen észrevettem az apró részleteket. Így nem siklottam át afelett sem, ha egy diáknak váratlan mélyrepülésnek indultak a jegyei, mikor a teleírt, Kiváló minősítésű dolgozatokat üresen beadott Trollok követték. Egy-egy ilyen mindenkinél előfordul, de a stagnáló rontás már némi gyanúra ad okot, hogy az illető vagy elvesztette a fonalat vagy az érdeklődését, ilyen-olyan okokból. Nos, a jelenlegi helyzetben az utóbbi variáció biztosan nem állt fenn. Christianne Caldero lelkesedését nehezen vonhattam volna kétségbe, de jobban örültem volna, ha a kedves mosolya helyett egy hibátlanul kitöltött teszttel ajándékoz meg óra után. Még csak a szellemi képességeire sem foghattam a teljesítményét, mert tökéletesen tisztában voltam vele, hogy nem buta. Sőt, a tanév elején határozottan jól állt mágiatörténetből, emlékeztem rá. Úgyhogy egy újabb borzasztóan sikeredett dolgozat után félrehívtam az óra végén, hogy megkérdezzem, mégis mi lehet a gond. Közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy valahol elakadt a tananyaggal és azóta nem sikerül visszakapcsolódnia, de ezt biztosan helyretenné néhány különóra.
Nem is én lettem volna, ha nem kések jó tíz percet a megbeszélt időponthoz képest. Sosem tartozott az erősségeim közé a pontosság és sok évnyi késve érkezés után már minimális frusztrációt sem okozott a dolog. Szokás szerint derűsen és lendületesen libbentem be a terembe, a kezemben a hatodikosok tankönyvének egy kissé viseltes, telefirkált példányával.
- Ne haragudj, kicsit elnéztem az időt - foglaltam helyet ezúttal nem a katedrán, hanem a rám várakozó Christianne mellett. Amióta itt tanítottam, ezt a mondatot már megszámlálhatatlan alkalommal hallhatták tőlem az órák elején. - Biztosan szívesebben lennél most valahol máshol, úgyhogy akár bele is vághatunk. Esetleg azt meg tudod mondani, hogy honnantól nem érted az anyagot? Könnyebb lenne, mint a sötétben tapogatózni és az alapoktól kezdeni mindent.
Biztos voltam benne, hogy egyik tizenhat éves lány sem így képzelt el egy ideális délutánt, a tanárával gubbasztva egy tanteremben, mágiatörténet-korrepetáláson. És ami azt illeti, én is számtalan kellemesebb programot fel tudtam volna sorolni a plusz néhány óra tanításnál. Mielőtt elindultam volna erre a kis különórára, legszívesebben letöröltem volna a kárörvendő vigyort Rodney képéről, miközben kényelmesen elnyúlt a kanapén annak tudatában, hogy neki az égvilágon semmi dolga nem lesz velem ellentétben. Persze, mert ő úgysem ajánlotta volna fel ennyire kedvesen, hogy korrepetálja a tanítványait sötét varázslatok kivédéséből.

Christianne & Avery prof

Magamban megállapítottam, hogy Christianne-nek jobban kéne figyelnie az egészségére. Nem mondom, hogy kifejezetten fagyos volt ma az idő, de az ő ruháit mindenképp egy enyhébb időjáráshoz tudtam elképzelni és nem ehhez. Természetesen nem tettem szóvá a dolgot, semmi közöm nem volt hozzá, hogy ő mit vesz fel. Úgyhogy annyival lezártam magamban a témát, hogy remélem, nem fázik meg, mert nem tenne jót a tanulmányi eredményének, ha még hiányozna is az órákról.
Közelebb hajoltam a könyvhöz, mikor felcsapta a harmadik fejezetnél. Gyorsan átfutottam a fejezetcímet és magamban hümmögve arra jutottam, hogy itt valóban könnyedén el lehet veszíteni a fonalat, ha az ember nem figyel. A háborús időszakok mindig nagyon zavarosak, elég, ha csak egy apró részletet kihagy az ember és máris teljesen érthetetlen az eseménytörténet.
- Értem, ez valóban elég nehéz lecke - bólogattam végül. - Teljesen érthető, ha kicsit belekavarodtál, bárkivel megesik. Tudom, hogy van eszed hozzá, év elején még elég szépen álltál.
Biztatóan és őszintén rámosolyogtam. Komolyan úgy gondoltam, hogy könnyedén kiküszübölhetjük egy-két óra alatt ezt a kis problémát.
Szórakozottan, amolyan pótcselekvésként gyűrögettem a pulóverem ujját, amíg összeszedtem a gondolataimat. Tulajdonképpen nem is az én pulcsim volt, Rodytól vettem kölcsön, mert éppen ez esett kézre. Az egyetlen probléma csak az volt vele, hogy mivel én jóval kisebbre nőttem nála, a ruha ujját kissé fel kellett hajtanom, ha nem akartam, hogy idétlenül lógjon a karomon. De kárpótolt érte az anyag kellemes illata, amely enyhe dohányfüsttel keveredett. Hogy melyikünktől, az már rejtély - versenyezhettünk is volna, melyikünk füstölt többet az órák közti szünetekben. Rossz szokás, különösen, ha az embernek nincs sok motivációja megszabadulni tőle.
- Biztosan elkalandoztál néhány órán. Elhiszem, hogy nem túl izgalmas, én igyekszem... de ez nem olyan, mint a sötét varázslatok kivédése. - Én el sem tudtam izgalmasabbat képzelni, mint a történelem, de nem áltattam magam azzal, hogy mindenki más is így vélekedik erről. Úgyhogy elfogadtam a tényt, ha néhányan az utolsó padban írták a bájitaltan házi feladatukat vagy firkálgattak a füzetükben, amíg én lelkesen magyaráztam.

Christianne & Avery prof

- Ez csak természetes. - Talán naivitás ez a részemről, de a teljesen reménytelenek kivételelével hajlamos voltam mindenkiről azt feltételezni, hogy némi munkával sokat fejlődhetnek. Egy adott dolgozatra kapott jegy csak pillanatnyi tudást mér és még néhány értékelhetetlen teszt sem feltétlenül jelenti azt, hogy az illetőnek kong a feje az ürességtől. Mindenkinek lehet rossz időszaka, nehézségek az életében vagy amikor egyszerűen csak jó kamaszhoz híven kevésbé érdekli a tanulás, mint hogy éjszaka lesurranjon Roxmortsba inni a barátaival. Soha nem voltam túl népszerű gyerek, szívesebben ültem a könyvtárban, mint egy kocsmában, de azért azzal még én is tisztában voltam, hogy olykor egy vajsör vagy egy Lángnyelv-whisky csábítóbb, mint a mágiatörténet tankönyv. A többség számára nagyjából mindig.
Ahogy a keze a vállamhoz ért, először döbbenten pislogtam. Nem mintha a mozdulatban lett volna bármi különösebben tolakodó, de nem szoktam hozzá ilyesmihez. Megnyugtattam magam, hogy Christianne pusztán csak próbált kedves lenni, semmi több. Persze az évek alatt, amelyeket tanítással töltöttem, mindig kaptam névtelen Valentin-napi üdvözlőlapokat diáklányoktól, de úgy véltem, ezen minden fiatalabb férfi tanár átesik. Sosem tulajdonítottam ezeknek a gesztusoknak nagyobb jelentőséget, Merlinnek hála eddig nem is kerültem igazán kínos szituációba. A szívecske alakúra formázott, ömlengő szerelmivallomások mellé csatolt csokoládénak például határozottan örültem is minden évben, Rody meg remekül szórakozott, mikor a kezébe kerültek ezek a levelek. Röhögve konkurenciának nevezte a feladókat, valójában viszont senki sem tudhatta nála jobban, milyen csekély ennek az igazságtartalma. A probléma inkább az lehetett, hogy ezeknek a lányoknak nagy valószínűséggel halvány fogalma sem volt az új SVK professzorral való röpke tizenöt éves kapcsolatomról, érthető módon.
Tehát végül nem tettem semmit, csak ignoráltam Christianne kezét a vállamon.
- Ez nagyon kedves tőled. Biztosan kevesen gondolják így. És még kevesebben szánnák rá a szabadidejüket az ismétlésre - tettem hozzá. Ugyan én ajánlottam fel neki a korrepetálás lehetőségét, de bármikor visszautasíthatta volna az ajánlatomat. Örültem, hogy szeretne javítani. - Úgyhogy jobb is, ha most a tárgyra térünk, nem szeretnélek sokáig feltartani.
Közelebb hajoltam a tankönyvhöz. Igazából csak ekkor tudatosult bennem, időközben mennyire lecsökkent a kettőnk közötti távolság. Mondhatni kínosan lecsökkent.