előmelegítve

Persze, biztosan gyúrhatnám a tésztát varázslattal, de kifejezetten jólesik semmi másra nem figyelnem, mint az ujjaim közt formázódó masszára, amiből az este végére, remélhetőleg, fahéjas- és kakaóscsiga lesz, amúgy varázsütésre. Egyébként, minél szánalmasabban festek az összelisztezett ruháimban, és a fejem tetejére feltornyozott hajamban, ami inkább egy megtépázott papagájra emlékeztet, annál jobban érzem magam. Remus mellett elszokik az ember attól, hogy feleslegesen aggódjon a külseje miatt, vagy azon parázzon, hogy egy kiadós reggeli után mennyi minden ragadt az arcára az étlapból. Így is, úgy is disznómód eszem, ez nálam adottság, és mivel Tuney volt mindig is a konyhatündér kettőnk közül, kalandozásaim sosem terjedtek tovább a hűtőszekrénynél.
Bezzeg most! Most úgy teszek, mintha profi lennék, mintha a kisujjamból kiráznám a tökéletes kelt tésztát, vagy a piskótát, de még a kekszet is mindig odaégettem, szóval csak idő kérdése, mikor esik le Remusnak, hogy a konyhai parancsnokság igazából az ő vállát nyomja.
- Ha gondolod, elkezdheted kikeverni a tölteléket, pff - biccentek Remus felé, majd egy határozott fújással megpróbálom arrébb hessegetni az arcom elé tolakodó hajtincsek egyikét. A szakácskönyv, amire nagyképűen azt mondtam, nem lesz rá szükség, az asztalon várakozik. Végtére is, mennyire lehet nehéz holland kakóporral, kristálycukorral és vajjal elkészíteni azt, amitől a kakaóscsiga kakaós lesz? Rávigyorgok a fiúra. - Lehet, hogy jobban jártál volna, ha Sirius marad itt veled. Neki legalább jól néz ki a haja.

I'm sticking with you

Már legalább harminc kerek perc telt el azóta, hogy Lily Evans és én, talán túlságosan is nagy lelkesedéssel birtokba vettük Mr. Potter szentélyét – igen, mert ez egy különösen haladó gondolkodású háztartás, ahol nem csinálnak nagy problémát abból, hogy a drága Mrs. Potter a mártások kikavargatásán kívül valójában feltűnően ügyetlen a konyhában – nem úgy mint a mágikus kozmetikumok előállításában persze – és helyét a konyhában kopaszodó férje veszi át. Mert Mr. Potter tudja a dolgát, és egészen tizenöt perccel ezelőttig azt hittem, hogy Lily Evans is tudja a dolgát, de most, hogy munkámat hanyagolva, teljesen haszontalanul támasztom a konyhapultot, és figyelem, ahogy a lány idegesen toporog egyik helyről a másikra, és minden egyes apró instrukció érdekében újra és újra a kezébe veszi az ósdi szakácskönyvet, amit a múlt századból hagyományozhatott valaki a családra, mert a hiedelmekkel ellentétben már akkor is ettek az emberek kakaóscsigát, nem is akármilyet. Van mindenféle verzió belőle, ami lábakat növeszt és elszalad, ha olyasvalaki próbálja elfogyasztani, aki nem végzett az aznapi teendőivel, vagy amelyiket ha megcsiklandozod, extra porcukrot ráz ki magából, ami valljuk be, elég költséghatékony, ha belegondolunk, hogy felmentek manapság az árak a válság idején.
- Szóval mintha azt említetted volna, hogy csináltál már ilyesmit azelőtt – jegyzem meg óvatosan de azért eltolom magam a kényelmes megfigyelő pozíciómat feladva, elé lépek, közben elveszek egy tányért, egy kis porcukrot és kakaót, leteszem az asztalra, majd tekintetem megállapodik a lányon, akinek a feje most is a receptkönyvbe van beledugva. – Ez kétségtelen, de a személyes higiéniára jóval kevesebbet ad. Képzeld el, ahogy összefetrengi a kertet eső után, aztán tappancsmosás nélkül bevágódik a konyhába.. – halvány mosoly bukkan fel az arcomon, és előrehajolok, veszem a bátorságot, hogy egy szelíd mozdulattal letöröljem az arcára ragadt lisztes nyers masszát, aztán egy bátortalan mozdulattal a föle mögé simítok egy rakoncátlan hajtincset, hogy legalább lássa, észak-dél vagy kelet-nyugat irányba kell betenni a tepsit a sütőbe, mert bizony, ez sem mindegy. – Nem mintha bármire is kapható lenne, ami velem kapcsolatos. Ráadásul mostanában túl sok titkos misszióba veti bele magát, nem tudom vetted-e észre – kíváncsian, de kissé óvatosan nézek rá, mert ez a kérdés már régóta piszkálja a fantáziámat, és tudom, hogy mostanában Lily Evansnek sokkal több dolgot elmond, mint nekem. Mondjuk mondhatnánk, hogy a nagy büdös semmivel egyszerű versenyezni. – Egyébként is nem azt mondtad, hogy le akarod nyűg... azaz bocsánat, ki szeretnéd fejezni a háládat James irányába, amiért ismét befogadott? – ez a téma már jóval egyszerűbb számomra, a hangom is könnyeddé válik, pedig akaratlanul is felhoztam azt a témát, hogy mindketten itt dekkolunk megint, ahelyett, hogy kezdenénk valamit az életünkkel, mint minden valamire való nagyreményű végzős palánta.

Cause I'm made out of glue

Vigyorogva hallgatom Remust, miközben Siriusról beszél, aki eső után összefetrengi a kertet, és utána mindent bemocskol a mancsaival. Miért nem vagyok ezen meglepve? A srácokkal mindig történik valami, mindig ügyködnek valami turpisságon, én már régen letettem arról, hogy lépést tartsak velük. Egyszerűbb, ha a partvonalon állok, és tartom a hátam az alibivel, ha esetleg gyilkosság vádjával egyszer előveszik őket. Igen, mindenre felkészültem.
- Amúgy meg csináltam már ilyet, szóval nyugi, tigris! - hálás pillantást vetek rá, mikor elhúzza az arcom elé lógó tincset. Remus igazi barát, abból az édes, közvetlen fajtából, akivel könnyű együtt lenni, és könnyű enni, megérdemli, hogy őszinte legyek vele. - Jó, a nővéremet láttam, ahogyan ezt csinálja, az meg már majdnem olyan, mintha én csináltam volna, nem?
Petunia a konyhatündér, aki mellett én labdába se rúghattam soha. Én, aki odaégettem a mártást, aki a tojáshéjat a rántottában felejtettem, aki cukor helyett - véletlenül! - sót tettem a mézeskalács tésztájába. Remusnak nem kell tudnia erről, mert sose osztaná meg velem többé a csokiját. A sodrófa után nyúlok, nekiállok minden emberi erőmet belesűríteni a kétségbeesett mozdulatba, amivel rávágok a tésztára. Oké, ezt nem úszom meg ennyivel.
- Tudod, mondasz valamit. James lenyűgözésének biztosan vannak kevésbé bonyolult módjai. Egy házicica, egy új seprű, egy póló a Queen képével... szereti a Queent amúgy?
Végül ráunok a meddő küzdelemre a sodrófával, így fordulok ismét Remus felé. - Cseréljünk, jó? Ezen a tésztán levezetheted a Sirius iránt érzett értetlenségedet. - Majd, ha belemegy, és átveszi tőlem, játékosan a fenekére csapok, miközben átugrok a krémkeverős oldalra. - Adj neki!

I'm sticking with you

Kétkedő arccal figyelem a magyarázkodását, de azért nem hagyom abba a vigyorgást, hogy érezze, nem attól fog összedőlni a világ, ha odaégeti a kakaóscsigát, de azért kétségtelen, hogy sok múlik ezen, úgyhogy kötelességemnek érzem megmenteni a helyzetet.
- Hát persze, Tuney mellett nehéz nem kisebbségi komplexusosnak lenni..- vonom le a konzekvenciákat óvatosan, abból az egyetlen egy futó alkalomból, amikor volt szerencsém találkozni Lily Evans perfekcionista nővérével. Nem volt könnyű menet, az biztos. – Én is sokszor láttam Siriustól és Jamestől, hogy hogyan kell kviddicsezni, mégsem tudnám utánuk csinálni, ha az életem múlna rajta, akkor sem – jegyzem meg némi keserűséggel, mintha egyébként nem az lenne a kedvenc hobbim, hogy folyton összehasonlítgatom magam a legjobb barátaimmal, természetesen mindent az ő javukra írva.
Egy ideig jólnevelten, hátratett kézzel figyelem, ahogy a sodrófával és az engedetlen masszával bírkózik, de aztán nem bírom tovább, felszakad belőlem egy őszinte nevetés.
- Jaj, ne haragudj, remekül csinálod – kezdek el rögtön mentegetőzni, de egy szó nélkül veszem el tőle a sodrófát. Felszalad a szemöldököm, amikor a fenekemre csap, de megállom, hogy ne tegyem szóvá. Azt hiszem, ezeken a körökön már rég túlvagyunk. – Nem kell levezetnem semmit. Nem vagyok megbántva, vagy ilyesmi. Azt csinál, amit akar, nem vagyok az anyja – hazugságom olyan átlátszó, hogy még csak meg sem próbálom illatos cukormázba csomagolni. – Lehet így jobban is járunk, ha azt akarod, hogy maradjon a végére még csokimáz – éppen csak hátrapillantok a vállam fölött, majd előre hajolok, és meglepően gyakorlott mozdulatokkal állok neki kinyújtani a tésztát.
- Azért ne hidd, hogy ilyen egyszerű dolgod lesz Jamesszel. Én már évek óta azon ügyködök, hogy lenyűgözzem. De hát nem vagyok az esete azt hiszem – jegyzem meg csak úgy félvállról, miközben egy kis lisztet szórok a tészta alá. – Macskánk már volt, Hercegnő, akit tavaly nyáron egy Sex Pistols koncert után gyűjtöttünk be a saját vizeletünkben térdepelve miután.... – elharapom a mondatot, sajnos már túl későn, így is túlságosan belelkesedtem az egésztől. – Csak sajnos az a dög valamiért jobban szerette Peter apját. Mondtam, hogy szar ötlet elvinni őt abba a bordélyba. Nyilván sosem akart hazajönni többé velünk. Bolondul a színes boáékrt és hát James nem volt hajlandó beszerezni egyet úgyhogy... – egy pillanatra elkomorul a tekintetem, miközben a tésztát bámulom. Olyan tökéletes macska volt. És elegem van abból, hogy nem küzdünk sokkal határozottabban azért, amit szeretnénk.
- Nem éppen az a Queenes arc, de nem is az a szeretem a saját pólóimat viselni és ezért nem járok folyton a legjobb barátaim gönceiben srác, ha érted mire gondolok – lisztes kezemmel kiseperek egy hajszálat a homlokomból. – Ezzel arra akartam utalni, hogy ne ilyen anyagi dolgokban gondolkozz...úgyis elszórná valahova.

Cause I'm made out of glue

Macskánk már volt, Hercegnő, akit tavaly nyáron egy Sex Pistols koncert után gyűjtöttünk be a saját vizeletünkben térdepelve miután.... Csak sajnos az a dög valamiért jobban szerette Peter apját. Mondtam, hogy szar ötlet elvinni őt abba a bordélyba. Nyilván sosem akart hazajönni többé velünk. Bolondul a színes boákért és hát James nem volt hajlandó beszerezni egyet úgyhogy... Döbbenten fordulok Remus felé, ezt a sztorit még sose hallottam, és most nem tudom véka alá rejteni a véleményemet, először felnevetek, majd hitetlenkedve hozzáfűzöm a magamét. - Elhiheted, rengeteg kérdésem van Peter apjáról a bordélyházban, és a macskáról, akit a saját vizeletetekben térdelve gyűjtöttetek be, ami, amúgy rohadt gusztustalan már első hallásra is, de ezek szerint vissza kell küldenem a pink boát, amit Jamesnek rendeltem Thaiföldről. - Rávigyorgok, miközben a vajat egy alkalmasnak tűnő edényben a forró víz tetejére rakom. Így mondják azt, amikor vízfürdőn olvasztasz meg valamit, nem igaz? Vagy az gőzfürdő? Vagy a gőzfürdőt mára használják? Mindegy, ez a krém már nem lehet olyan nehéz.
- James meg... majd megtalálom a módját, hogy kifejezzem a hálámat. - Három martini után biztosan sokkal fantáziadúsabb lennék, de szeretném azt hinni, hogy nem ilyen lány vagyok, és Remus sem olyan társaság, aki a szexuális megkísértést tartaná az egyetlen járható útnak. A Siriusra vonatkozó megjegyzésén pár pillanatig gondolkodom, nem állhatom meg, hogy el ne üssem az anyjára tett megjegyzést.
- Ez nyilvánvaló. Ha te lennél az anyja, még mindig otthon élne, és nem Potterék kutyaházában. De Sirius képtelen megülni a seggén. Mi lenne, ha vele mennél, amikor ezekkel a titkos dolgokkal van elfoglalva? És ne mondd, hogy haszontalan lennél! Életemben először és utoljára akkor idéztem meg patrónust, amikor veled voltam.

I'm sticking with you

Most rajtam a sor, hogy megdöbbenjek. Valahogy sikerült Lily Evansnek annyira belesimulnia a hétköznapjainkba, a sok kis apró szarral, amit a fürdőszobában hagy, az illatos tusfürdőivel és a hosszú vörös hajszálakkal, hogy egészen elfelejtem, hogy nincs is olyan rég köztünk. Mármint nyilván mégse kérvényezhettük McGalagonytól, hogy hadd aludjon Evans nálunk, mert van elég hely, de azért az is meglep, hogy ilyen keveset tud rólunk, és habár tény, hogy Peter apjának hivatását nem szoktuk nagy dobra verni, mert egy időben olyan érzékeny volt a szentem. Most meg, mintha kezdené kicsit lazábban kezelni a dolgot, meghív magukhoz teázni meg ilyenek – de azért mégsem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet volt kifecsegni ilyen meggondolatlanul.
- Ez egy hosszú történet, de tudod Peter apja ott dolgozik, meg ott is él... – úgy érzem ennyi is bőven elég, nem akarok előlépni fő pletykássá, ha ez még nem történt volna meg – A macskahajkurászás meg már egy egészen más történet, talán nem vet ránk túl jó fényt, de szerintem számítottál egy-két hülyeségre tőlünk – folytatom egy kissé fesztelen hangon, és csak éppen annyira hagyom abba a munkát, hogy felé forduljak, hitetlen arccal, sűrű pislogások közepedte, aztán újfent felnevetek, most olyan hangosan, hogy még a szunyókáló kopogószellemet is felköltöm a padláson, az egész biztos. – Nagyszerű vagy, Lily Evans, egy másodpercig tényleg elhittem, hogy rendéltél neki egy boát Thaiföldről – játékosan megrázom a fejem, majd visszafordulok és még egy-két gondos simítás után letszem a sodrófát és hátrálok egy lépést, hogy megcsodáljam a művemet. – Most jön a kedvenc részem, a csigahajtogatás – csapom össze a kelleténél talán lelkesebben a két tenyeremet, majd fiókhoz lépek, elővéve a legpotensebb kést, amit csak találok. – Abban egészen biztos vagyok. És abban is, hogy nem kell túlságosan erőlködnöd. Elméletben már most is a tenyeredből eszik, és ha ezzel elkészülünk.. – rávigyorgok bátorításképpen. – Na igen, ezt nem mondhatjuk el Siriusról. Nem hiszem, hogy ott akar tudni maga mellett. Tudod, azt hiszem, menekül előlem – ráncolom a homlokomat, és szórakozottan elkezdem gyűrni a tészta szélét zavaromban, ami csak inkább fokozódik, ahogy a patrónus idézésre terelődik a szó. – Figyelj, mondtam már, hogy abban szerintem minimális részem volt. Te fogtad a kezedben a pálcát, te mondtad ki a varázslatot, és a fenébe is, Lily Evans, az valami gyönyörű volt. De remélem, hogy soha többé nem lesz rá szükséged.

Míg Remust hallgatom, szórakozott mozdulatokkal lehúzom az érzésem szerint már megfelelően olvadt vajat a gőzfürdőről, tusfürdőről, vízfürdőről, amit akarsz, és beleborítom a holland kakaópor dobozban található mennyiség felét. Nem fogok itt fukarkodni, ha már egyszer Mr Potter ilyen király alapanyagokkal rakta tele a konyhát, sőt, ha kicsit messzebbre visz ez a beszélgetés, még azt a rumot is bele fogom önteni a tésztába, amit James apja, saját állítása szerint persze, a Réunion szigetről hozott. Kicsit se érzem bénának magam, amiért én a sarki közértbe járok bevásárolni. Vele nevetek, mármint Remusszal. Fura dolgokat elhisz nekem, ez már egy komoly szint bármilyen baráti kapcsolatban, nem?
- Szerintem elég jól állna neki - tódítom tovább a dolgot. - Ha te lefogod, én ráragasztom eternifixszel arra a hülye fejére.
És nem csak egy pillanatig tűnik ez működőképes tervnek, de biztosan csak a fejembe szállt a... liszt? Meg a kakaópor? Hozzáöntöm a receptben előírt mennyiségű cukrot, legalábbis remélem, annyit öntök hozzá, mert anya mindent érzésre készít el, ezt megpróbálom most én is eltanulni tőle. A mázat kavarom mélázó mozdulatokkal, miközben Remus a patrónusos dologról beszél, már bele sem kötök, mert tudom, úgyse hinne nekem, ha elmondanám, nélküle meghaltam volna aznap. De vissza Siriushoz, még a szemöldökömet is felvonom, menekül előlem, hát, ez nem tűnik éppen valószínűnek. Az a srác még a jóslástant is kibírta, pont Remus miatt húzná fel a nyúlcipőt?
- Menekül előled? - kérdezek rá, a hangom teli hitetlenséggel. - Mit csináltál? Elvetted előle az utolsó csirkeszárnyat ebédnél?

I'm sticking with you

Már éppen azon vagyok, hogy nagy műgonddal egyenlő csíkikora vágjam a tésztát, de aztán hirtelen belefagyok a mozdulatba, ahogy elképzelem James arcát, amikor Lily Evanssel éppen erőszakot teszünk rajta.
- Tudod, hogy nem kell sokat győzködnöd... tulajdonképpen már most bennevagyok. De biztos vagy benne, hogy az eternifixnél nincs bombabiztosabb megoldás? Nem mintha kételkednék, csak biztosra akarok menni, hogy akkor sem tudná levakarni magáról, ha cserébe átállna a sötét oldalra és eladná a lelkét – még mindig vigyorgok, de a tekintetem már komoly. Talán mégsem olyan vicces a sötét varázslatok bármelyik formáját is emlegetni ezekben az időkben. Még akkor is, ha annyira valószínűtlennek hat az egész. Még annak is sokkal nagyobb az esélye, hogy Peter vagy akár én átállunk, minthogy James valaha is ilyen erőfeszítéseket tegyen.
Aztán hirtelen eszembe ötlik, hogy még meg kellene várni a tölteléket, így kíváncsian dugom oda az orrom, ahol elvileg nem lenne keresnivalóm, Lily Evans felségterületén. Éppen csak a kisujjomat mártom bele, hogy mintát vegyek. Óvatosan, nehogy véletlenül felfaljam az egészet.
- Hmm... majdnem jó, csak éppen.. nem is tudom, biztos, hogy nincs több kakaópor? Sosem lehet elég kakaós az a csiga – aztán mielőtt még megvárnám, hogy reagáljon, beletörlöm a kezemet a nadrágomba, majd nekiállok minden egyes ajtót kinyitorgatni, felállok a székre, annak reményében, hogy találok még, és nem, bizony nem adom fel. Szimat után azonban most az egyszer nem tudok menni, már így is mindent betölt a kakaó illata. Aztán csalódottan fordulok hátra és akkor látom, hogy még mindig várakozva néz rám. – Ne mondd, hogy te nem vetted észre. Úgy láttam, hogy mostanában feltűnően sokat beszéltek - nézek rá kételkedve. Aaztán mikor már érzem, hogy milyen kényelmetlen is ez a pozíció mindkettőnknek, egy feltűnően légies mozdulattal leugrom mellé. - Azt hiszem, belegyalogoltam a lelkébe.. - halvány, erőtlen mosollyal próbálom leplezni, hogy valójában mennyire kétségbeejtő a helyzet.

- Hát, ezen ne múljon - felelem Remus megállapítására, és még a kezére se kell cspanom - végtére is, nem vagyok holmi vérmes háziasszony -, mielőtt a kakaóporos dobozt ismét megdöntve, kiráznám a maradékot az aljáról, ami nem sok, de legalább valami. De úgy látom, a társalgás kezd a vártnál élesebben elkanyarodni, nekem pedig eszem ágában sincs megállítani Remust, ha akarja, beszéljen csak. Meghallgatom akkor is, ha mást esetleg nem tehetek érte. Nézem a mosolyát, olyan erőtlen, olyan sápadt, és az első gondolatom valami olyasmi, hogy ráférne egy kis csoki. De ezt a benyögést nem ilyen pillanatokra tartogatom.
- Feltűnően sokat? - Abban nem vagyok biztos, mit jelent a "feltűnően" része ennek a kijelentésnek, de ami azt illeti, a "sokat" se értem. Sirius és én persze sosem traccsoltunk éjszakába nyúlóan, de most, amikor többször van lehetősége mellém ülni a kanapén és dumálni egy kicsit, most se érzem azt, hogy olyan átütő lenne a változás. - Én nem vettem észre, hogy annyira elképesztően feltűnően sokat beszélnénk. De azt is nehezen tudom elképzelni, hogy valaki, aki olyan jó, mint te, belegyalogol Sirius lelkébe. - Összevont szemöldökkel hajolok Remus felé, ezúttal a hangom és az arcom egyaránt komolyságot tükröz. - Mi történt? Most őszintén.

I'm sticking with you

Azon kapom magam, hogy nekidőlök a konyhapultnak, karomat összefonva nézek le Lilyre és egy pillanatig teljesen meg is feldkezek arról, hogy nekünk most küldetésünk van. Mintha csak arra a pillanatra vártam volna egész nyáron, hogy valakivel beszélhessek erről, de talán tényleg jó ötlet éppen Lily Evanssel megosztani ahelyett, hogy mondjuk Siriusszal próbálnám rendbehoznia dolgokat? Persze én derekasan próbálkoztam, ő volt, aki elzárkózott. Azért figyelem árgus szemekkel minden egyes rezdülését, apró, jelentéktelennek tűnő interakcióit az emberekkel, akikkel együtt élünk, mert a velem folytatott interakcióknál még a kopogószellemmel is többet kommunikál és nem csoda, ha olybá tűnt számomra, mintha ezek sülve főve együtt lennének.
- Pedig hidd el, kedvenccé léptél elő, legalábbis engem megelőzöl Sirius fontossági listáján – jegyzem meg mindeféle neheztelés nélkül, de ez a könnyed, érzelemmentes hang csak addig tart, amíg az én ártatlan lelkemet nem kezdi el firtatni. – Mikor lesz már ennek vége, Lily? Hogy megpróbálsz olyan dolgokat belémlátni, amik nincsenek ott? Nem vagyok olyan ártatlan, mint ahogy hiszed – szögezem le ellenmondást nem tűrő hangon. – Tehát akkor tényleg nem beszéltetek rólam? – mondjuk ez Siriusra vallana, hogy megtartja magának a kis dolgait, miért is nem tudjuk, hogy mi történik vele, mióta kijött belőle a benne szunnyadó hőskomplexusa – Azt hiszem, egy kicsit, vagy talán nem is olyan kicsit én is tehetek arról, hogy Sirius annyira eltávolodott és azt hiszi, hogy az egyetlen küldetése a világban, hogy elesett mugliivadékokat pártfogoljon. Azt hiszem akaratlanul is játszottam az érzelmeivel... - mindent egy levegővétellel préselek ki magamból, még a hangsúlyt is elfelejtem levinni a mondat végén, és csak bámulom a pókhálót a sarokban, Lily Evans feje fölött.

Cause I'm made out of glue