Duzzogva pöcköltem arrébb egy tetemes sárgolyót a talárom aljáról, hogy aztán ívbe hajolva szépen visszahullhasson az ölemben heverő seprű durva szálai közé, ahonnan épp az imént piszkáltam ki. Szenvedő sóhajomtól kísérve kergettem még egy darabig a sörték közül, míg végül a földre hullott, én pedig szorgosan odatereltem a többihez, amit a már tisztának nyilvánított seprűkből bogarásztam össze. Hat seprűből, ha teljesen pontosak akarunk lenni, és ez igencsak kicsiny számnak bizonyult ahhoz képest, hogy huszonkettő még hátra volt, amiből hetet a Mardekár igyekezett jelenleg is összesarazni a kviddicspályán, amit Merlinre esküszöm a héten csak azért vizeztek össze, hogy nekem rossz legyen. Igazán nem értettem Bimba és McGee felháborodásának nagyságát az ügy kapcsán, de a változatosság kedvéért ugye most sem érdekelte őket, nekem mi a véleményem. Már csak azért sem, mert az valahogy úgy hangzott volna, hogy „ne küldjük már – megint – büntetésbe ezt a Bubigyereket, nem az ő hibája, hogy a barátja egy címeres nagy…” nos, nem hiszem, hogy ezt a szót kimondhatom a tanárok jelenlétében, így talán nem is akkora átok, hogy nem lett közvélemény tárgya a saját büntetésem. Azt bezzeg, hogy miért tangóztam a kviddics válogató alatt végig a seprűmet használva partnerként, na, azt megkérdezték, én pedig nem hivatkozhattam a legjobb barátom értelmi fogyatékára, anélkül, hogy felfedjem a játékunkat, ami egyébként előbb említett mentális sérülésének következménye. Vagy, talán kicsit az enyémé is, de mivel én töltöttem minden második délutánom seprűpucolással, az utóbbi két hétben, most Aidan volt a közellenség. Éles sípszó hasít a levegőbe, ami nyilván az edzés végét hivatott jelezni, legalábbis erre enged következtetni a csapat fiú tagjaiból előtörő, állatiasan ostoba nevetés, ami már azelőtt betölti az eddig saját elégedetlenkedésemtől hangos helységet, hogy amúgy a hozzá tartozó emberek, címerállatukhoz hűen bekígyóznának. Három seprű landol a koszos halomban, kettőt a lányok illedelmesen a falhoz támasztottak, egy kerül a kemény munkának nem nevezhető nyűglődésemmel megtisztítottak közé, az utolsó pedig rajtam landol, összesarazza a talárom, majd hangos koppanással földet ér a lábaim előtt. -Hé! – morranok rá a távozni igyekvő magas srác hátára, ami épp eltűnni készül az ajtóban. – Te kígyós, te a pályán is ilyen pocsékul célzol? Csak mert akkor esetleg használhatnád, így... nem is tudom, mondjuk söprésre a seprűdet. Több hasznodat vennénk.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Pént. 1 Szept. - 18:44
Boone & Capricus
Már csak néhány nap van hátra a szezon utolsó meccséig. Bármennyire is nézi le a legtöbb csapattársam a Hugrabugosokat (és tény, hogy nem is a kviddics a legnagyobb erősségük), de meggyőződésem, hogy azért okozhatnak meglepetéseket, ha alábecsüljük őket. Ez az utolsó előtti évem itt a Roxfortban és ha nem is mindennél jobban, de kétségtelenül nagyon, de nagyon szerettem volna, hogy mi nyerjük a kviddicskupát. A csapatunk nagy része lecserélődött, de a maga nemében minden csapattagunk jó, így nem gondoltam volna lehetetlennek. Viszont az első meccsünket a Griffendél ellen elvesztettük. Persze a pontozásos győzelemben még bízhatunk, ezért sem szabad még teljesen feladni, úgy hiszem. Nekem is a maximumot kell kihoznom magamból. Másként nincs esélyünk. Egyébként is hivatásos kviddicsjátékos szeretnék lenni, szóval nem árt, ha mutatok is valamit a pályán, ha azt szeretném, hogy komolyan vegyenek. Épp ezért a meccs előtti utolsó edzésen is igyekszem mindent beleadni. Úgy érzem, a többiek is így vannak ezzel. Azért a Hugrásoktól senki sem akarna kikapni. A Griffendéltől sem volt épp kellemes, de a Hugrabugtól meg kifejezetten égő is lenne. Talán ez az oka annak, hogy jól kihajtjuk magunkat edzés végére, mindenkinek jól esik leszállni a seprűről és elindulni az öltözők felé. Kimerült vagyok és jól esne egy zuhany, ezért nem is nagyon figyelek oda, ahogy belépek a tárolóba, csak úgy odavetem a seprűmet takarításra odarendelt diák felé, anélkül, hogy akárcsak odanéznék. Nem is figyelnék arra sem oda, ki is az, ha nem szólna utánam. Mégpedig olyat, amire muszáj vagyok megtorpanni és visszafordulni felé. - Mondtál valamit? - hangom vészjósló, a tekintetem sem kevésbé, amit a srácra vetek. Egyébként az a zakkant hugrabugos az, aki legutóbb a kviddicsválogatón frankón nekiállt tangózni a pálya közepén egy seprűvel. Meg sokszor négykézláb mászik át a reggelinél a Hugrabug asztalán, miközben hangosan nyávog. Nem százas a fickó, az tuti. De kattant vagy sem, engem senki sem sértegethet, pláne nem a csapattársaim előtt. Nyilván hallottam, teljesen jól, amit mondott, de adok neki egy lehetőséget, hogy meghunyászkodjon, akkor talán nem verem, átkozom ki a szart is belőle. Ellenkező esetben erre jó esélyei vannak.