A pornófilmbe illő aláfestő zene búgása a bőröm alá férkőzik, és az ide-oda táncoló neonfények, a fülledt, párás levegő egészen elbódítanak. Talán csak erre fogható, hogy egy egészen hosszú és kínos pillanatig megállok a nagyobbik szoba közepén, félig elnyíló ajkakkal bámulom ahogy a vélalányok gazellákat megszégyenítő mozdulatokkal simulnak egyik vendégtől a másikig. Most már egyértelműen feltűnik, hogy nem tartozom ide, de nem azért, mert túlöltözött volnék vagy éppen kiskorú. Hanem mert amikor találkozik a tekintetem az egyik lányéval, belepirulok és tőlem szokatlan szemérmességgel kényszerítem el a pillantásomat, aztán szinte futólépésben folytatom az utam az utolsó szobáig, ahol pár erőszakos, már-már hisztérikus dörömbölés után még magam is meglepődök, amikor engedélyt kapok a belépésre. Nem tudom, mire számítottam. Talán vártam felbukkanni a szőke göndör üstököt két simára gyantázott láb közül, de arra semmiképpen nem, hogy ott ül az ágyon, alsógatyában, nyúzott arccal, ölében azzal a rusnya macskával. Mintha egy átkozott időhurokba keveredtünk volna. - Most komolyan azt akarod mondani, hogy egy lebújban laksz? – szinte méltatlankodva csattanok fel, pedig egészen biztos vagyok benne, hogy Mulciber semmi ilyesmit nem akart mondani, csak szembecsapni velem az ajtót. Minimum. - És én még azt hittem, hogy otthon telesírod a párnádat, amiért kirúgtak – folytatom jóval kevesebb intenzitással, szinte csalódottan. - Gondoltam ezt hiányolni fogod –a De Rais borítója előbukkan a lehelletkönnyű köpenyem alól, és már közelebb is lépek, hogy átnyújtsam, mert kitűnően értek ahhoz, hogyan gyalogoljak be az intimszférájába. De utolsó pillanatban meggondolom magam, és ahelyett, hogy visszahúznám, olyan erősen rákulcsolom madárcsontú ujjaimat, hogy még véletlenül se tudja kivenni belőle. Talán a könyv csak ürügy volt, hogy idejöjjek, mert esetleg valami hülye bűntudat gyötör amiatt, hogy ha én nem vagyok, akkor valószínűleg őt sem csapják ki. De egyébként eszem ágában sincs visszaadni neki. Én mentettem meg, nem is keveset kockáztatva rejtegetem azóta is. - De gondolom annyira nem hat meg, hogy Barty Crouchot egy hétig csak szívószállal tudták etetni. Ja és bocs, hogy nem mentem el a búcsúbulidra, de elfelejtettél meghívni. Nem mintha számítana – olyan csalódott tekintettel nézek fel rá, de az is lehet, hogy csak azért vágok ilyen savanyú képet, mert az apámat kivégezték, és annyira tele van most minden a Selwynekkel és az összes mocsokkal, ami hozzájuk kötődik, hogy kénytelen voltam elszökni előle, még akkor is, ha egy egész napomba tellett valahogy rátalálni.
always fascinated me
A hozzászólást Pandora Dolohov összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 15 Márc. - 11:01-kor.
I solemnly swear
I am up to no good
Proinsias Mulciber.
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
evan peters
»
»Hétf. 12 Feb. - 10:06
EBBEN A KURVA ÁGYBAN FOGOK MEGDÖGLENI, ÉS EZ A LEGJOBB DOLOG, AMI VALAHA TÖRTÉNT VELEM! Ez így kellően hiteles volt? Igen? Remek, akkor most beszélgessünk kicsit a férfiról és a nőről.
Szóval a férfi és a nő nagyon különböző. Vagy hát meglehetősen azok. Ha levetkőztetnéd és felboncolnád őket, látnád, hol vannak ezek a különbségek. Vagy ha leülnél velük beszélni, és különféle dolgokról kérdeznéd őket, na, hát akkor is látnád ezeket a különbségeket. De hát ez így van jól. Nem? 1979 van, és igen, ez így nagyon is jónak tűnik. És habár a férfi és a nő nagyon különböző, van, hogy mind a ketten ugyanazt a dolgot akarják. De mivel a férfi és a nő nagyon különböző, van, hogy hiába akarják mind a ketten ugyanazt a dolgot, valahol mégis félrecsúszik a dolog, és
Na, hát mondjuk, hogy van egy férfi, aki azért született, hogy rövidtávú futóversenyeket nyerjen meg. Száz méteren verhetetlen, és legfeljebb csak egy kolibri tudná utolérni. Vagy egy gepárd, vagy mit tudom én. És mondjuk, hogy van egy nő, egy hegymászó nő. Mindig lassan kúszik fel a sziklákon, lépésről lépésre, lassan kell kitapogatnia, hogy melyik sziklában tud megkapaszkodni, de semmi gond, ő hosszú útra készült.
Szóval ez a férfi és nő is nagyon-nagyon különböző, a maga nemében mind a ketten lenyűgöző teljesítményt nyújtanak persze, de egymás terepén igen csak sok hiányossággal teljesítenének. Ha a nő hívná a férfit, hogy menjenek fel együtt a csúcsra, akkor bizony, könnyen lehet, hogy a férfi az út elején kifulladna és
És akkor becsapta maga mögött az ajtót, én meg káromkodva végigdőltem az ágyon (miután pár mocskos zsebkendőt a földre hajítottam), széttárt karokkal meg minden. Bárcsak mondhatnám, hogy részeg voltam, de nem. Bárcsak mondhatnám, hogy á, a francba, igazából nem is akarok mondani semmit, ami azt illeti, nagyon jól el vagyok én az ajtón átdübörgő ütemes basszusban fuldokolva, míg az ajtó túl egy túl nagy csoport vadidegen lebontja lassan a házat. De én ebben a kurva ágyban fogok megdögleni, és ez lesz a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Ha Merlin kegyes.
De hát nem, Merlin cseppet sem kegyes, erre a következő pár percben rá kellett jönnöm, mikor rájöttem, hogy egy korty italom sincs (pedig ölni tudtam volna egy kis vízért), vagy mikor rájöttem, hogy baromira nincs kedvem azokhoz, akikért egy-két órával ezelőtt még meg is haltam volna (most ide hallom, ahogy eltörnek egy vázát, de mi nem az a vázák miatt kiakadós család vagyunk, semmi vész, ha nem ők törik szét, anyám vágja hozzám), sőt, valami furcsa szorongásszerű baromság is megtalál magának, mikor belegondolok, hogy pontosan hányan is lehetnek odakinn (illetve mikor belegondolok és rájövök, hogy nem tudom), én meg meztelenül heverek az ágyamban, és tudja a fene, talán aludni kéne, vagy nem görcsösen a macskám után nyúlni, ahogy kiugrik a szekrényből.
Vagy nem görcsösen szorongatni a macskát, ahogy Pandora egyszer csak belép az ajtón. Bárcsak mondhatnám, hogy részeg voltam, de nem. Bárcsak mondhatnám, hogy hallucináltam, de - Mi a kibaszott kurva élet? - bukott ki belőlem őszinte megdöbbenéssel. Tudod, épp majdnem sikerült átadnom magam egy egész tisztességes egzisztenciális válságnak, olykor kicsit pipa vagyok, ha ebben félbeszakítanak. - Mi... mit keresel te itt? Hol a nadrágom? Hogy jutott be? Hogy jutott el ide ezzel a könyvvel? Kérdések, amikre nem lehet jó válaszokat adni.
I solemnly swear
I am up to no good
Pandora Selwyn
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell
»
»Pént. 9 Márc. - 20:49
Pink flamingos
Van úgy néha, hogy a nő ki akarja nyírni a férfit. Apró kis ujjait a nyaka köré szorítani, és addig el sem engedni, amíg be nem lilul a feje. Vagy a fején szétverni egy rózsaszín neonflamingót, ami úgy fest, ennek a helynek a visszatérő, hangulatkeltő eleme. Vagy csak ráolvasni az első átkot a de Raisból. Végül is a lehetőségek tárháza szinte végtelen és az eszközök is mind kéznél vannak. De én próbálok csillapodni. Egymás után veszem a mély levegőket, letüdőzöm tisztességesen, és próbálom elfelejteni, hogy mennyit dohányoztam, mióta apámat kivégezték (azaz pontosan fél napja), de az sem volt elég. Hisztérikusan dobolok az ujjaimmal az ósdi borítón, aztán találok rajta valami fogást és piszkálni kezdem a körmömmel öntudatlanul. - Azt hittem, hálásabb leszel. Mert hogy én ezt az átkozott könyvet elloptam , és jó, valójában saját használatra, de most itt van és visszakívánkozik hozzád, - de ő szemlátomást nem hiányolja annyira. Vagy tudja a fene. Csak most jövök rá, hogy pucér. És illdomos lenne elfordulni, de az annyira kínos, kínosabb, mint bámulni, úgyhogy teszek egy fogadalmat és a tekintetemet szigorúan az arcán tartom, semmi estre sem megyek nyaknál lejjebb. - Szóval, csakhogy a kérdésedre válaszoljak, téged kereslek, nyilván. Nem mondom, hogy könnyű volt megtalálni. Nem mondom, hogy nem vagyok átkozottul csalódott. Szánalmasan festesz. Remélem haldokolsz, különben erre itt nincs bocsánat. Talán valaha azt gondoltam, hogy ez a szánalmas csődtömeg, aki itt fekszik előttem egy kupacban, valamiféle mesterem, példaképem talán. Elég kínos, és hálát adok Salazárnak, amiért legalább hangosan nem mondtam ki soha. Ahogy azt sem, hogy tulajdonképpen azért lett hirtelen ilyen sűrgős, hogy megtaláljam, mert elég szar most minden, és mert nincs olyasvalaki az életemben, akihez fordulhatnék, abban az esetben, ha az apámat kivégzik, és ha látni sem akarok senkit a családtagjaim közül. Valami barátféleséget? A fenébe, ez már tényleg kínos. Lehet, hogy bőgni fogok, ha nem mond gyorsan valamit, de nem teszi és ettől csak még kínosabb lesz az egész. - Tulajdonképpen le sem szartad, hogy mi van vele, ugye? Nem is érdekel ez az átkozott könyv már. Már kinőttél a kiscsoportos fogalalkozásokból, a pincebeli kinzós önképző szakkörökből, értem én. A nagybetűs élet... – tehetetlenül tárom szét a karomat, aztán megint csend és megint elhúzott szájjal tudatosítom magamban, hogy milyen ganéj állapotban lehet, cserepes ajkaival úgy fest, mint aki az utolsókat rúgja. – Mégis mennyit ittál? Áh, hagyjuk, mi közöm van ehhez? – szinte azonnal leintem magam, de már kutatok is a szememmel lázasan valami vizeskancsó után, amit hamar meg is találok. - Tessék, igyál – nyújtom át neki a poharat, cseppet sem barátságosan. Pedig én rohadtul bocsánatot akartam kérni az egészért, hogy Crouch kirúgatta, de most valahogy nem megy.
always fascinated me
I solemnly swear
I am up to no good
Proinsias Mulciber.
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
evan peters
»
»Szomb. 14 Júl. - 13:36
Hát, van néhány dolog, amit nem ártott volna tisztázni, de mondjuk, hogy fiatal vagy és fáradt, és a tisztázandó dolgok csak gyűlnek körülötted egy kupacban (és itt most ugyanúgy beszélhetünk a használt alsókról, mint mondjuk arról a kérdésről, hogy mi végre vagyunk a világon), neked pedig sehogy sem fűlik ahhoz a fogad, hogy annak a kupacnak egyáltalán a létezéséről tudomást vegyél, vagy hát egy darabon át csak dobálnád a tetejére a dolgokat, ezek a dolgok pedig bármiből állhatnak, ami csak az életben elő szokott fordulni, míg egy szép napon elég erőt veszel magadon ahhoz, hogy mindennek nekiess egy csákánnyal, és békét teremts szánalmas kis világodban, de---- hát, még nem ott tartunk, persze jó lenne, ha ott lennénk, de nem. A zugalkoholizmusból, meg anyám lemondó sóhajaitól eltávolodva eljutottunk ide, a pontra, amit meg sem lehet igazán fogni, ahol itt, a kupac közepén nagyon jól szárítgattam Pandora-t, meg mindent, ami az életben hozzákötött (én mondjuk nem gondoltam volna, hogy ez egy túl erős kötelék, vagy legalábbis próbáltam megfeledkezni róla, hiszen amúgy mindig is utált, nem? és én is utáltam őt, nem? és… hány kibaszott hét telt el hogy--- vagy hónap?), szóval ha ezt a képet most ki akarjuk bontani, akkor igazából engem lepett meg a legjobban, hogy a probléma halmazom kellős közepéről egyszer csak itt manifesztálódott, hogy aztán dolgokat vagdosson hozzám, és én tényleg-tényleg-tényleg hiszem, hogy az efelett érzett meglepettséget nem lehet emberi szóval átadni, látod, itt próbálkozok amúgy, de nem olyan nagyon nem megy. Arra mondjuk még volt érkezésem (legfeljebb fél percnyi hatásszünet után), hogy a takaró csücskét magamra húzzam. Felültem, és hátulról egyenes könyékkel kitámasztottam magam, és amúgy hidd el, hogy sokkal tovább próbáltam napirendre térni a történtek felett, mint amiről itt most beszámolok. - Azt hittem, visszacsempészed a könyvtárba, vagy bedobod a tóba, vagy ilyesmi. Hogy… hogy a fenébe tudtad elhozni idáig? – Ha mondjuk megkérdezed akkor, mikor az utolsó gyűrött papírzsebkendőt a földre dobtam, hogy számítottam-e arra, hogy pár perc múlva kimondottan kíváncsi leszek Pandora csempésztechnikáira, akkor azt mondtam volna, hogy hagy’ a faszba kerülsz egyáltalán ebbe a szobába. (Még mindig nem értem, hogy Pandora hogy’ a faszba került egyáltalán ebbe a szobába.) Szóval könnyen lehet, hogy egy ideig csak tátott szájjal bámultam, ahogy ezer féle energiával végig süvít a szobán, illetve, á, a faszba, nehogy már arról kezdjünk itt pofázni, hogy Pandorának, mármint ennek a Pandorának egyáltalán energiái vannak, nem hát tulajdonképpen feljebb csúsztam az ágyon, hogy aztán biztonsággal az ágytámlának dőlhessek, és úgy figyeljem őt csak mérsékelten érdeklődően. Mindenesetre ehet, hogy villant valami hálaszerű a szemem sarkában, ahogy elvettem tőle azt a pohár vizet. – Jó, hát, kicsit nekem is hiányoztál. – Á, a faszt. Mármint… komolyan! – Ez minden? Most… bedobtad ezt, és akkor itt se vagy?
Kezdőlap
