Mirabella Morhange

Rövid idézet ide

Mira, Bella. anya


42


Aranyvér


Dumbledore


Felettébb kiemelkedő gyógyító


Mágiahasználó (Mungó igazgatója)


Jennifer Morrison


Keresett

Mindig is család centrikus személyiség voltam. Őszintén, sosem bántam meg, hogy ilyennek születtem, hogy ilyennek neveltek. Rengeteg mindent abból, amit a saját szüleimtől kaptam még ma is betartok és próbálok továbbadni az én gyermekeimnek.
A férjemmel már tinédzser korunk óta együtt vagyunk. A pár év korkülönbség mit sem számított, valahogy rögtön passzoltunk egymáshoz és megtaláltuk a közös hangot. Nem packáztunk sokáig, nem is volt igazából mire várni. Családanya szerettem volna lenni: így hát megszületett nemsokkal a Roxfort befejezése után a fiunk, majd három évvel később az első lányom Mabel, két évvel utána Megan és végül pedig a legkisebb. Úgy éreztem, jó anya vagyok. mindent megtettem értük. Ahogy nőttek s cseperedtek, egyre távolabbinak éreztem őket. Hibáikért és problémáikért felelősnek érzem magamat a mai napig és még mindig a tökéletességet keresem a lépéseikben. Szeretném, ha mind olyan körülmények között élnének, amilyet megérdemelnek, amilyenre hivatottak. De milyen árba kerül ez nekem?
Családom egyértelműen Dumbledore pártján áll, én ugyan nem szeretném, ha túlságosan bármelyikünk is belefolyna majd ebbe a harcba, de külső segítségként a Mungóban természetesen mindent megteszek azért, hogy jobb legyen.  

Okos, szeretni való, bájos. Talán ezen szavakkal lehetne legjobban jellemezni engem. Elszántan harcolok az álmaim - és gyermekeim álmai - elérése érdekében, és nem az a típus vagyok, aki bármikor is veszít. Sokat tanultam azért, hogy az legyek aki most vagyok. Sokat gürcöltem, hogy mindent megadjak gyermekeimnek, családomnak. Mégis úgy érzem, az utóbbi időben egy lejtőn haladok lefelé, amelynek alján egy gödörbe fogok majd zuhanni, amiből már nem biztos, hogy megtalálom a kiutat. Könnyen csalódok, de nem adom fel, foggal-körömmel harcolok azért amit elképzeltem. Az élet nem könnyíti meg a teendőimet, de nem adom fel. Szakmailag kiemelkedően teljesítek, mostanra már meg is érett ennek a gyümölcse és átvettem a Mungó irányítását. Ha baj van az életemben, a munkába menekülök, mert ott úgy érzem, mindig gondolnak rám és mindig meghallgatnak. Talán mára már csak több szeretetre vágyom. Mindennek ellenére, muszáj erős maradjak!

 1936-ban még egy másik hatalom volt uralmon ebben a mágusvilágban. Mindenki máshogy élte meg azt az időszakot, de nem volt könnyű akkoriban sem. Megszülettem és a szüleim elhatározták, oly boldogságban fognak felnevelni, hogy szinte észre se veszem majd, mi történik odakinn. Így is lett. Egy jól elszigetelt, különösen biztonságos birtokon nőttem fel. Én voltam a legidősebb, majd pár évvel később született egy öcsém, akiről tudtuk, büszkén fogja továbbvinni családunk nevét majd ha felnő. Megértettem mindent, tudtam, anyámnak miért kell többet foglalkoznia vele és tudtam, hogy majd később visszatér az a nyugalom és az a rend, amit jól megszoktunk már. Anyám gyógyítóként dolgozott, és már a kezdetektől fogva látta rajtam, mennyire érdekel ez a szakma, így hát biztos volt benne, hogy a felnőtt éltetemben én is hasonlót fogok választani. Tanítottak, korán kezdték, de nem bántam meg sosem, csak a hasznomra vállt minden jó tanácsuk. A megfelelő kort elérve, megkaptam az első Roxfortos levelemet, majd hamar megkezdtem az iskolát is, a Hollóhát ház büszke diákjaként. Teljesen beleillettem a képbe, okos voltam és még több tudásra vágytam. Már akkoriban tudtam, mik a céljaim és mindent megtettem értük, hogy elérjem őket. Két évvel később öcsém is követett, és ugyan sajnáltam, hogy nem ugyan abba a házba kerültünk, de ez nem választott el minket egymástól, a jó kapcsolatunk továbbra is fennmaradt.
Egészen fiatalon, harmadéves koromban ismertem meg a férjemet, akivel már akkoriban egészen közeli kapcsolatot ápoltunk egymással. Ugyan még fogalmunk sem volt róla, mi az a szerelem, de kitapasztaltuk egymással a dolgokat és még mielőtt ő végzett, kapcsolatunk megváltozott, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. A távkapcsolat sem rettentett el minket egymástól, megőrültem tőle, vágyakoztam utána. Hetedik évem végére ennek a gyümölcse is megérkezett, első gyermekünk megfogant, utána pedig nem is volt kérdéses, hogy hogyan fogjuk tovább folytatni az életünket.
Felhagytam az álmaimmal, a család lett az első számomra. Szültem négy gyermeket, és mindet teljes szívemből imádom. Úgy neveltem őket, olyan jól mint ahogy engem is a szüleim, mindent megadtam nekik, minden tőlem telhetőt megtettem értük. Ha kellett, melléjük álltam, és kiálltam az igazukért. De mégsem olyan utat választottak, amilyet elképzeltem volna. Valamit elrontottam talán? Rengeteg sok dolog történt már, amiért magamat hibáztattam és ez oly nagy kihatással van az életemre, hogy nem tudom, hogyan fogok kilábalni ebből...
A munkába menekültem, a Szent Mungó megoldást nyújtott nekem a problémáim nagy részére, és ugyan még mindig annyira védem a gyermekimet, próbálom őket a megfelelő irányba terelni, nem érzem azt, hogy bármit is tudnék rájuk hatni már.