A szél a hajamba kap, miközben seprűvel a kezemben lépek ki a pályára. Az utolsó meccsem itt. Az utolsó mielőtt elhagynám az iskolapadot. Mélyen szívom be a levegőt. Akármi is lesz most a pályán, nekem mindegy. Csak azt szeretném, hogy végre még utoljára élvezhessen a roxforti kviddics hullámát. Azt a felejthetetlen csodát, amit ez jelent. Nem fontos, hogy nyerünk vagy veszítünk; abban már biztos vagyok, hogy auror szeretnék lenni, ugyan ezt még senki sem tudja rajtam kívül. A család nem fog örülni neki, de így lesz a legjobb. A kviddics mindig megmarad, mindig itt lesz a szívemben, és sosem fogom feledni. Mert a lelkem mélyén csak akkor vagyok igazán szabad, ha repülök...
Allegra végzősként a Roxfortban álmában sem gondolta volna, hogy egy évtized múlva ismét a kastély lesz az otthona. Sok minden változott azóta, mióta elhagyta az iskolapadot, de a kviddics iránti szerelme nem. Háttérbe szorította, elnyomta, de ott volt, és ott is marad. A reggeli futás a parkban mindig jót tesz, és muszáj formában maradnia, hiszen a meccseket valakinek vezetni kell, azt meg nem lehet a földön állva. Így szokásos szombati rutinként jött ki a szabadba, meleg felöltözve, még kesztyűt is húzott az őszi időre tekintettel. A pálcája így is nála lapul egy mágikus, rejtett zsebben. Rosszul érzi magát, ha az nincs nála, védtelennek, kiszolgáltatottnak. Térdére támaszkodva liheg, mikor úgy dönt, hogy mára elég volt. Vannak napok, mikor bemegy a kviddicspályára köröket futni, olyankor gondolkodik közben, de ha csak a tájat akarja szemlélni, akkor fut valamerre, a lényeg, hogy ne ugyanazokat az unalmas köröket kelljen róni. Nyújtózkodva sétál visszafelé a kastélyba, mikor feltűnik neki némi mozgás a pálya környékén. Összeráncolt homlokkal veszi az irányt ösztönösen arrafelé. Szívén viseli a pálya sorsát, nem feltétlenül jó, ha a diákok felügyelet nélkül garázdálkodnak ott. Továbbá az is nyugtalanítja, hogy úgy rémlik neki, egyik csapat sem foglalt pályát reggelre edzeni. Csak délutánra. Lusták a diákok, nem akarnak felkelni. A lelátókra ül be, onnan figyeli egy ideig a fiú ténykedését. Rémlik neki, hogy talán Mardekáros lehet. Töri a fejét egy ideig, míg elébe ötlik egy vezetéknév is. Nem mondhatni, hogy elsőre megjegyez minden diákot, de úgy rémlik neki, ez a srác már a múltkori meccsen is feltűnt neki. Nem tudja, hogy vajon a másik észrevette őt vagy sem, de csak pár perc nézelődés után kiált oda neki. - Mr. Phillips! Más ilyenkor még pihen, maga meg nem bír a felesleges energiáival? - Vigyorogva csóválja meg a fejét, ahogy elindul lefelé a pálya földjére. - Különben is, van egyáltalán engedélye erre? - Kérdezi kicsit szigorúbb hangnemet megütve. Phillips szerencsésnek mondhatja magát, hiszen éppen egy nyugodt, jó kedélyű Allegrával találkozhat, aki – ha a fiú nem lesz szemtelen – még azt is megkockáztatja, hogy ad néhány tippet az edzéshez.
A hozzászólást Allegra Moretti összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 30 Jan. - 14:10-kor.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Kedd 29 Nov. - 20:43
Allegra Moretti && Capricus Phillips
Már csak néhány nap van hátra a szezon első és egyben talán számunkra legnehezebb meccséig. Bármennyire is acsarog a legtöbb mardekáros a griffendélesekre, azt azért el kell ismernünk, hogy kemény ellenfelek. Ez az utolsó évem itt a Roxfortban és ha nem is mindennél jobban, de kétségtelenül nagyon, de nagyon szeretném, hogy mi nyerjük a kviddicskupát. A csapatunk nagy része lecserélődött, de szerintem egyáltalán nem lehetetlen, hisz a maga nemében minden csapattagunk jó. Nekem is a maximumot kell kihoznom magamból. Másként nincs esélyünk. Egyébként is kviddicsjátékos szeretnék lenni, szóval nem árt, ha mutatok is valamit a pályán, ha azt szeretném, hogy komolyan vegyenek. Bár a csapatnak csak holnap lesz még egy utolsó edzése a meccs előtt, én úgy érzem, nem hagyhatom a hétvége első napját veszni hagyni. Muszáj a lehető legjobb formámat hoznom. Ütöttem már ugyan meg a bokámat azzal, hogy előzetes engedély nélkül jöttem le a pályára edzeni, mégsem állom meg. Sokat kockáztatok, de igazából még egy büntetőmunkát is megér nekem ez, csak el ne tiltsanak a játéktól. Különben is, szombaton ilyen korán egyik csapat sem szokott még edzeni. Kinek árthatok vele? Sosem tudja meg senki. Ez a gondolatom körülbelül addig tart, míg ki nem lépek a pályára. Még fel sincs időm ülni a seprűmre, már hallok is egy kellemetlenül ismerős hangot. Hát ez szuper. Ennyit arról, hogy nem kapnak el. Mehetek megint bagolyházat takarítani, vagy ilyesmi, mint a legutóbbi ilyen kis incidensnél. - Jó reggelt, Moretti professzor! - zavartan nézek rá, nem igazán tudom, mivel vághatnám ki magamat ebből a helyzetből. Gyanítom, leginkább semmivel. Hisz ő a felelős a pályáért, nincs értelme ferdítenem semmit. Ha valaki, ő aztán tudja, hogy tilosban járok. Bár, meg kell hagyni, szokatlanul jó a kedve. Elég szigorú tanerő, nem is tudom, láttam-e őt így mosolyogni korábban. Remélem nem azért van, mert éppen válogatott büntetéseket állít össze számomra a fejében. - Nos... a helyzet az, hogy nincs, de... gondoltam ilyenkor úgysem edz senki, nem ártok vele senkinek, ha gyakorolom egy kicsit a kapura dobást meg a gurkók elöli kitérést és ilyesmiket... - végül is úgy döntök, a legcélravezetőbb, ha teljesen őszinte vagyok vele. Hátha legalább akkor azt elérem, hogy hagy edzeni egy kicsit, még így "illegalitásban" is. Szükségem lenne rá. Olyannyira, hogy ha kell, jöjjön még egy kis takarítás vagy ilyesmi büntetőmunka is cserébe, azt sem bánom annyira. Nekem ez most igazán megér ennyi. Csak remélni tudom, hogy jó fej lesz. Ha már ilyen pechem volt, hogy éppen vele futottam össze itt...
A szél. Szabadság. Seprű. Repülés. Kviddics. Kacajok az öltözőben.
Nem gyakran van a nőnek ilyen jó kedve. A mardekáros szerencsésnek mondhatja magát, amiért nem leátkozta rögtön a pályáról, hanem előbb elcseveg vele. Tulajdonképpen szinte sehol máshol nincs ilyen jó hangulata, csak itt. Jó, meg mondjuk a Seprűben egy-egy péntek este, mikor kiengedi a gőzt. Ahhoz képest, hogy időnként lecsúszik egy vagy több pohárka, és néha rá is gyújt a nő, sikerült egész jó formában maradnia. Nos, ehhez azonban szüksége van az ilyen szombat reggelekre, a futásra. A kviddics elvégre nem csak abból áll, hogy repkedünk ide-oda a labdák után, hanem komoly erőnlétet igényel, mint minden sport. A fiú udvarias köszönése elnyeri a tetszését, biccent is egy aprót válaszképpen. Valójában nagyon is imponál neki a fiú szorgalma, amivel a meccsre készül. Magánedzés. Igazából, ha megkérdezte volna a nőt, lehet, hogy tényleg nem kapott volna engedélyt. De így, hogy már itt van, nem fogja elküldeni. Emlékszik még azokra az időkre, mikor fiatal, felelőtlen suhancként ő is leszökött ide. Mindig is itt érezte magát igazán otthon. Ciccegve csóválja meg a fejét, amikor kiderül, hogy Capricus birtokában bizony pont eggyel kevesebb engedély van, mint ami kéne. - És mégis mit gondolt? Ha nincs itt senki, akkor meg se tudom, hogy itt járt? - kérdőleg vonja fel szemöldökét, miközben közelít a fiúhoz. - Komolyan azt hiszi, hogy egy troll értelmi szintjén állok? - A fejcsóválás marad amint karjait keresztbe fonja maga előtt. A költői kérdésre nem vár választ, reméli, hogy a fiú nem is akar majd. Maximum egy fejrázás lenne elfogadható számára. Tényleg annyira ostobák a diákok, hogy azt hiszik, nem alkalmaz bűbájokat is a pálya védelmében? Egyelőre csak egy kezdetleges rendszere van, ami még kidolgozás alatt áll, így nem is működik kifogástalanul, de azért jobb, ha tisztázza az ember, hogy nem most jött le a falvédőről. - Mit kezdjek most magával Mr. Phillips... - végigméri a fiút, miközben tudatosítja magában, hogy valószínűleg egy egyszerű büntetőmunkával semmire sem menne. Ha valakit vonz a kviddics, ennyivel nem tartja távol az ember. Végül felsóhajt. - Nem láttam, hogy bemelegített volna. Öt kör futás – hangja határozott. Nincs ellentmondás. Ha Capricus nem kezd el futni, akkor nála van a pálcája, tesz róla, hogy egy hétig lábra se tudjon állni. Jobb kezével a megfelelő irányba mutat, miközben várja, hogy a fiú elinduljon.
A hozzászólást Allegra Moretti összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 30 Jan. - 14:10-kor.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Hétf. 2 Jan. - 0:52
Allegra Morietti & Capricus Phillips
Csak nekem lehet akkora pechem, hogy amint a pályára lépek, Moretti professzorral találom szemben magam. Nem egy büntetésemet köszönhettem már neki is. Illetve végső soron magamnak, de tény, hogy az elnéző az egyik legutolsó jelző lenne, amit erre a nőre alkalmazok. Sokan egyenesen egy hárpiának tartják és meg is tudom érteni, miért. Én a magam részéről igazából nem tudnám megmondani, hogy kedvelem-e, vagy sem. Szigorú és nem épp empatikus, emellett elég mogorva is, nem sokat tesz azért, hogy megkedveljék a diákok. Viszont a szakmai tudását mindenképp el kell ismernem. És szerintem edzőnek sem utolsó. Az már más kérdés, hogy a legtöbben ódzkodnak segítséget kérni tőle, mert ha rossz pillanatát fogja ki az ember, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Nem csoda, hogy én is már előre félek, mikor elkap a pályán. De nem érdekel, jöjjön, aminek jönnie kell. Innen a büntetést már szinte tuti, hogy nem úszom meg, így inkább elismerek mindent és lehajtott fejjel, bűnbánatot tanúsítva hallgatom megrovó szavait. Ami persze nem fog megakadályozni abban, hogy alkalomadtán megint engedély nélkül jöjjek ide, de most nem fogom természetesen kísérteni a sorsot, ahogy csak szótlanul hallgatom a kérdéseit, amikre nyilván nem vár választ. Legalábbis remélem, hogy tényleg így van. Csak állok ott előtte és várom, hogy befejezze a szidást és megkapjam az "ítéletemet". Akkora szabályszegést biztosan nem követtem el, hogy eltiltson a meccsen való játéktól, ettől nem félek. Egyébként is, talán nincs olyan rossz hangulatban. Ezért merek reménykedni abban, hogy megengedi, hogy itt maradjak, csak megint elküld bagolyházat takarítani vagy ilyesmi. Azzal abszolút ki is egyeznék. Mikor azonban ismét megszólal, kellő hatásszünetet hagyva, először meglepetten pillantok fel. Hogy micsoda? Tényleg jól értettem? Ez nem úgy hangzik, mintha megtartaná nekem az edzést? Azonban nem hüledezhetek sokáig és ezt én is tudom. Elég csak a szigorú tekintetére néznem. Megrázom a fejem és igyekszem gyorsan összekapni magam. - Elnézést! Igenis, Morietti professzor! - csak ennyit mondok szaporán bólogatva, majd leteszem a seprűmet a földre kapkodva és futásnak is eredek. Remélem, elégedett lesz a tempómmal. Nem sprintelek, de igyekszem egy stabil sebességgel haladni. Öt kör így is épp elég arra, hogy kimelegedjek és az előírt táv befejeztével kissé lihegve álljak meg előtte, várva, hogy ezek után magamra hagy-e, ha még nem tette meg, míg nem végeztem, vagy tartogat még valamit számomra. Morietti professzornál semmit sem vehet biztosra az ember.
A szél. Szabadság. Seprű. Repülés. Kviddics. Kacajok az öltözőben.
Úgy tűnik számára, hogy Phillips igazán komolyan veszi a kviddicset, és ez tetszik neki, a nő sportban nem ismer tréfát. Ezért is jut végül arra a következtetésre, hogy egy trófeatermi suvickolás nem érne el túl nagy eredményt. Ezért választ egy egészen más megoldást, amivel sikerül meglepnie a diákot. Bólint egyet az igenlő válaszra, majd sürgető, éles tekintete kíséri a fiút, amíg az nem kezd neki a futásnak. Ha nem hajtotta volna ki magát az előbb, talán csatlakozna hozzá, ám így most csak figyeli, miközben neki kezd a saját nyújtásának. Tekintetével nem téveszti szem elől a diákot, fel-felnézve állapítja meg, hogy éppen hol is tart. Mikor végül lihegve áll meg előtte a fiú, nem állhatja meg, hogy egy gúnyos kis megjegyzés kicsússzon a száján. - Úgy látom az erőnlétén még van mit dolgozni – ajka félmosolyra húzódik, ahogy végigméri a kimelegedett diákot. Ugyan pontosan jól tudja, hogy az ennyi idős féktelen önmaga erre egy éles nyelvű megjegyzéssel reagálna, ez a fiú itt tisztelettudóbbnak tűnik. - Nyújtson egy kicsit, mozgassa át magát – utasítja az előbbinél jóval enyhébb hangon. Megfordult a fejében, hogy talán az lenne a legmegfelelőbb büntetés a fiúnak, ha egy egyszerű, unalmas, de könyörtelen erőnléti edzést tartana neki, seprű nélkül, pusztán az állóképességét építve. De figyelembe véve az eddigi teljesítményét, és azt, hogy zokszó nélkül futotta végig a kijelölt távot Allegra megenyhülve másfajta edzés mellett döntött. Amíg az ifjú a kért bemelegítő nyújtást végzi a nő a szertárhoz sétál, hogy egy seprűvel, és egy zsáknyi kvaff-méretű labdával a kezében térjen vissza. Ugyan a seprű nem olyan jó, mint a saját modellje, de az fönt pihen a kastélyban a szobájában. A mostani célnak ez is megfelel. Puffanás hallatszik, amint a labdazsák földet ér. Egyelőre még nem lesz rá szükség. - Nos, Mr. Phillips, hogy áll az egyensúllyal? A kviddicsben nagyon fontos a megfelelő egyensúly. Az, hogy érezze a seprűt, hogy teljesen tudatában legyen a testének minden rezdülésével, hiszen a legapróbb elmozduláson is rengeteg minden múlik – miközben beszél bokáival köröz, bemelegíti az ízületeket, amikre szüksége lesz a következő gyakorlathoz. - Egyelőre csak figyeljen, megmutatom mit kell csinálnia – mondja, majd a seprűt a lába közé kapva könnyedén emelkedik a magasba, egy-két méteres magasság után a föld felé közelít, óvatosan, úgy, hogy a lába épphogy nem érinti a talajt, de olyan közel van, hogy könnyűszerrel lepattanhat a seprűről, ha kell. Óvatosan, lassan, mélyeket lélegezve áll fel a seprűre, mintegy fél méter magasságban a földtől. Lassan egyenesedik ki kezeit két oldalra kitárva. Lábai eleinte remegnek, majd a lassú, mély levegővételek során megnyugodva biztosan, stabilan áll meg a levegőben. Ha a fiú figyel, észreveheti, hogy a nő szemei csukva vannak. Ha akarna el is tudna indulni, de úgy érzi most ennyi elég. Elengedi a pózt, hogy leugorjon a földre, majd int a fiúnak. - Maga jön! - mondja kezében a seprűvel. - Figyeljen oda, ne kapkodjon, lassan próbálgassa. Nem baj, ha lelép, ha nem sikerül elsőre. A lényeg a türelem, a pontosság és a gyakorlás – fogalma sincs róla, hogy a fiú csinált-e már ilyet, vagy ismerős-e számára ez a dolog. Neki ilyet nem mutattak soha az iskolában. Mindenesetre most halk, megnyugtató hangon beszél a diákhoz, miközben próbálkozik.
A hozzászólást Allegra Moretti összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 20 Jún. - 21:20-kor.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Vas. 9 Ápr. - 2:12
Allegra Moretti & Capricus Phillips
A kviddics az életem. De tényleg. Nem jut eszembe semmi más, amit ilyen kitartással, szorgalommal. elszántsággal és élvezettel csinálnék. Soha semmi más nem tudott lekötni ennyire. Nem véletlenül szeretném hivatalosan is ezt választani hivatásomnak. Vagy ha esetleg hivatásos játékos nem is lehetnék (de bízok magamban annyira, hogy megvan hozzá a kellő tehetségem és elszántságom), akkor is legalább valami ezzel kapcsolatos állást. Mondjuk a Mágiaügyi Minisztérium Sportosztályán. De a legideálisabb persze az lenne, ha fiatal éveimben játszhatnék, majd pedig ha kiöregedtem a versenyszerű sportolásból, a minisztériumban dolgozhatnék. Nagy álmok talán ezek, de teszek is értük, úgy hiszem. Csak a családom tehet keresztbe, hiszen tudom, merőben más jövőt szánnak nekem a Sötét Nagyúr szolgálatában... De bízom benne, hogy majd megértik. Ma reggel is ezért jöttem le a pályára. Nem az első eset és nem is az utolsó valószínűleg. Sosem érzem elégnek az edzést. Ha komolyan akarok ezzel foglalkozni, akkor jónak, sőt, a legjobbnak kell lennem. Még akkor is, ha nem egyszer szívom meg ezeket a kis kihágásokat. Mint valószínűleg most is, mikor egyenesen Moretti professzor "karjaiba rohanok". Nem is próbálom kimagyarázni magam, hiszen mi értelme lenne? Ezen a helyzeten csak rontani tudok, bármit mondok. Ezért is lep meg, amikor úgy tűnik, Moretti ahelyett, hogy megbüntetne, mint rendesen, levezényli nekem az edzést. Még ha ezt nem is mondja így ki, őt ismerve pedig kérdezősködni nem lenne okos, úgyhogy csak bólintok és már futni is kezdek, ahogy mondta. Talán még több energiát is teszek ebbe a bemelegítő futásba, gyorsabban teljesítem, mint egyébként kellene, ezzel is magyarázható, hogy igencsak kifogyok az oxigénből a végére, amit a tanárnő természetesen nem hagy egy csípős megjegyzés nélkül. Nem mondom, szívesen visszaszólnék neki, igazándiból már a nyelvemen is van valami epés megjegyzés a gúnyolódására, de szerencsére még az utolsó pillanatban visszanyelem. Nem szabad elfelejtenem, kivel állok szemben. Ez a nő kiszámíthatatlan, jobb, ha nem kísértem a sorsot, ha már úgy néz ki, ekkora mázlim volt. Továbbra is szó nélkül állok neki a nyújtásnak és csak akkor fordulok ismét felé, mikor hallom a földön mellettem puffanó kvaffok hangját. Vajon milyen edzésre készülhet? Mikor ismerteti velem a feladatot, sőt be is mutatja, felvonom a szemöldököm. Felállni a seprűn és lebegni a föld fölött, mint egy akrobata? Ilyesmit még sosem próbáltam, miért is tettem volna? Mi vagyok én, kötéltáncos? De el kell ismernem, tényleg jól csinálja, hamar megtalálja az egyensúlyt és utána biztosan áll a vékony farúdon. Megfogom hát a seprűmet és magabiztosan lépek fel rá. Természetesen túl hirtelen, túl lendületes a mozdulat ahhoz, hogy sikerüljön, szégyen vagy sem, kénytelen vagyok letenni a lábamat a földre, ha nem akarok egy bazinagyot zakózni. Nem tudom, mennyire instruál közben, javítgatja-e a hibáimat, elmondja-e mire figyeljek jobban, vagy csak hagy küzdeni, hogy magam jöjjek rá a hibáimra, a helyes technikára, de rendületlenül próbálkozom. Nem megy olyan jól így elsőre, mint neki, de nem adom fel, nem az a fajta vagyok. Megcsinálom, ha sötétedésig kell is próbálkoznom vele itt a pálya közepén, kicsivel a föld fölött lebegve, az tuti.
A szél. Szabadság. Seprű. Repülés. Kviddics. Kacajok az öltözőben.
Nem áll szándékában a földbe döngölni, megalázni a fiút, de az tény, hogy mindenképpen éreztetni szeretné vele, ki is diktál itt most. Na meg különben is Phillips örülhet a szerencséjének, hogy nem egy morcos Legrát talált ma reggel, aki ordibálva küldené el büntetőmunkára. Allegrának feltűnik a fiú szótlansága. Nem különösebben érdekli, inkább belefeledkezik a mozgás örömébe. Különben sem kedveli a nő a feleslegesen sok fecsegést. Tekintve, hogy Capricus hajtó, nem hinné, hogy túlzottan meglepődne, mikor labdákat hoz elő a nő. Aztán következik a röpke demonstráció az egyensúlygyakorlatról. Moretti maga is meglepődik, milyen kellemesen megnyugtatta ez a régen végzett gyakorlat. Talán többet nyúlhatna a kviddicshez, mikor túl sok stressz éri az iskolában, vagy a halálfalók között. Nem lepi meg, mikor rögtön, első próbálkozásra elrontja a srác. Akkor lepődött volna meg, ha elsőre sikerül neki. Ezt ő is elég sokáig gyakorolta, mire ennyi magabiztosságra tett szert a gyakorlatban. Igyekszik legmegnyugtatóbb hangját elővenni; azt a hangszínt, ami nem zavarja a másikat a koncentrációban, de a mondott információ beépül a tudatba. - Türelem. A lényeg, hogy ne siessen - mondja csendesen figyelve a másikat. - Vegyen egy nagy levegőt és hunyja le a szemeit. Jó. Most fújja ki nagyon lassan. Így. Most próbálja meg nem kinyitni a szemét, csak érezni a seprűt a kezei között, a helyzetét, a kontaktust - miközben beszél, közelebb lép a mardekároshoz, keze alá tereli a seprű nyelét. - Remek. Most még egy nagy levegő. Kinyithatja a szemét, és most próbálja meg újra. Menni fog - biztató mosolyt mellékel az instrukciókhoz, és töretlen figyelemmel szemléli, hogyan birkózik meg az ifjú hajtó a szokatlan feladattal. Nem lesz rövid edzés, hiszen még csak egy általános repülési gyakorlatnál tartanak, a hajtóspecifikus feladatokra rá sem tértek. Bár Lehetséges, hogy az egy következő alkalomra marad, és már az egyensúlyfejlesztés is nagy segítség lesz a mardekárosnak. Még pár percig hagyja próbálkozni, időnként beleszól, majd bólintva összecsapja a tenyerét. - Nos, akkor térjünk a lényegre - seprűre pattanva fog a hóna alá egy lasztit, majd a levegőbe emelkedve várja be Capricust. - Kezdetnek passzolgassunk egy kicsit, aztán majd áttérünk a komplexebb feladatokra is, ha még bírja - kell egy kis pihentetés, egy kis rutinmunka az újdonság után, így Allegra elindulva dobja oda a fiúnak a labdát. Nincs különösebb feladat, csak az odafigyelés a másikra, hogy észrevegye a passz-szándékot, de egy esetlegesen hirtelen dobott labdát is meg tudjon kaparintani. Egyelőre úgy tűnik, hogy egy roppant kellemes szombatnak néz elébe a nő.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Kedd 4 Júl. - 14:58
Allegra Moretti & Capricus Phillips
Őszintén szólva meglep, hogy ahelyett, hogy megkapnám a sokezredik büntetőmunkámat Moretti professzortól, úgy tűnik, nemcsak, hogy eltűri a jelenlétemet a kviddicspályán annak ellenére, hogy engedély nélkül jöttem ide, de még segít is az edzésben. Ez pedig jóval több, mint amit remélhettem. Kivételesen még az epés megjegyzéseire sem vágok vissza, csak teszem, amit mond. Különben is, amennyire ismerem, elég ingadozó a hangulata, jobb nem kísértenem a sorsot. Bár azt is be kell ismernem, nem gondoltam volna, hogy ilyen kedves is tud lenni. Mert miután kiadja az egyensúly gyakorlatot számomra, amivel természetesen nem igazán boldogulok elsőre, lévén egy számomra merőben újszerű gyakorlatról van szó, olyan türelemmel és kedélyesen magyaráz nekem, amit korábban nem is néztem volna ki belőle. Csapatedzéseken általában szigorú és könyörtelen és nemigen kerülhet el az ember egy kiadós verbális földbe döngölést, ha rosszul csinál valamit. Bár tény, az én csapattársaim többségével nem is nagyon lehet másként bánni, ha azt akarja, hogy meghallgassák és valamelyest meg is fogadják az utasításait. Mindenesetre tényleg nagyon koncentrálok és igyekszem úgy és azt csinálni, amit mond. Az eredménye meg is lesz a dolognak, ahogy a légzésgyakorlat után ismét nekiállok a feladatnak, most már jóval nyugodtabban, lassabban és koncentráltabban, egy-két próbálkozás után, ha nem is olyan stabilan, mint neki, de sikerül megállnom a seprűn, a föld fölött lebegve. Dicséretet persze nem is várok érte, nekem elég a sikerélmény és tudom, az, hogy úgy érzi, továbbléphetünk, épp elég elismerés tőle. Most is csak bólintok, miután felvázolja a következő feladatot és már nyúlok is a seprűmért, hogy felszálljak rá és elrugaszkodjak a talajtól. Végre egy gyakorlat, ami valószínűleg nem fog akkora nehézséget okozni, mint az előző! Hajtó vagyok, egy kis passzolgatással nem lehet gondom. Tudom, hogy kell figyelni a másikra, a mozdulataira és biztos kézzel tudok dobni is, ha kell. Ezzel nem lesz baj, ebben gyakorlott vagyok. Bár ahogy őt ismerem, és ahogy utal is rá, biztos vagyok benne, hogy ezt csak bemelegítésnek szánja, a neheze csak ezután fog következni. De hát én úgyis fejlődni akarok, bármit tartogasson is számomra, állok elébe.
A szél. Szabadság. Seprű. Repülés. Kviddics. Kacajok az öltözőben.
A nő rendszeresen épít bele edzésterveibe általános fejlesztő gyakorlatokat, amiket a diákok többsége szkeptikusan fogad, pedig már rögtön utána meglátszik az eredménye. Az ilyen koncentrációs, elcsendesedő percek után sokkal harmonikusabb, összeszedettebb a mozgásuk. Allegra belsőjében egészen halvány melegség árad szét, mikor látja a tanítvány sikerét. Meglepve eszmél rá, milyen hatékony is a munka Mr. Phillips-szel; és a tanítvány sikere fontos a tanárnak, hiszen az egyik legnyilvánvalóbb visszajelzés arról, hogy jó úton halad a pedagógus is. Persze mindebből a büszkeségből kifelé semmit nem mutat, csak egy határozott bólintással nyugtázza a feladat zárultát. Elvégre pontosan tisztában van a fiú mardekáros voltával, azzal, hogy egy kevés dicséret is képes a fejébe szállni. Így inkább áttér a következő feladatra, és a levegőbe emelkedve kezd neki a passzolgatásnak. Érzi a karjaiban feszülő izmokat, amint elhajítja majd újra visszakapja a labdát. Nem olyan szokásos kvaff-érzés uralja a tenyerét, hiszen ezek csak gyakorláshoz használt labdák, de arra tökéletesen megfelelnek. A kvaffot csak komolyabb edzésekkor szokta elővenni, nem koptatja fölöslegesen a vörös bőrt. A nő igyekszik direkt rontani, néhány dobásnál pontatlanul dob, hogy lássa a fiú hogyan reagál, mennyire jók a reflexei; valamint az erősséggel is játszik, egyszer lagymatagon dob, máskor meg úgy, mint aki ki akarja verni a másik fogait. Habár annak idején többet volt terelőütő a kezében, mint kvaff, mégsem lehet panasz a teljesítményére. Hát igen, az évek meg a rutin… - Remek - szól végül, megállítva a passzt, kezében a labdával lebegve. - Sokkal hatékonyabb lenne egy teljes hajtósorral gyakorolni, hiszen tudja a hajtóknál az egyik legfontosabb a csapatmunka - kezd bele a következő feladatba, ami szintén egyszerűbb lesz. Tulajdonképpen úgy gondolja, ez meg még valami levezetésként, aztán valószínűleg annyira megéheznek, hogy jól fog esni egy második reggeli mindkettejüknek. - De így egyénileg legalább van lehetősége gyakorolni a rádobást - vigyorodik el a nő, amint a karikák elé repül. Igen, most egy újabb szerepbe bújik, és őrzőt fog játszani a mardekáros kedvéért. Egy pálcaintésére a labdákkal teli zsák is a levegőbe emelkedik Capricus magasságában lebeg végleges helyet találva magának, így nem kell rögtön összeszednie az az egy szerencsétlen lasztit. - Na, kösse föl a gatyát Mr. Phillips, és lássuk mit tud! - bök állával a fiú felé, amint elrakja pálcáját és kisöpör pár tincset az arcából, ami a laza lófarokból talált utat magának. Majd már nem koncentrál másra, csak az ifjú mardekárosra.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Vas. 20 Aug. - 0:18
Allegra Moretti & Capricus Phillips
Tényleg nagyon koncentrálok, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, még ebben a számomra szokatlan egyensúly gyakorlatban is. A csapatom nem az a fajta, akiknél túlzottan sok értelme lenne az efféle módszereknek. Nem mintha nem vennénk hasznát, de nehéz lenne az egész csapatot rávenni efféle elcsendesedő, befelé forduló gyakorlatra. Ha ezt nézzük, mindenképp hasznos is számomra ez az ad hoc magánedzés Moretti professzorral. Már csak azért is igyekszem pontosan végrehajtani a gyakorlatot, nehogy felbosszantsam ezt az igencsak szeszélyes hangulatú nőszemélyt. Másrészt neki is meg szeretném mutatni, mi van bennem. Végtére is hivatásos kviddiccsjátékos szeretnék lenni a Roxfort elvégzése után, ehhez pedig rendkívüli teljesítményre kell képesnek lennem, ezzel tisztában vagyok. Nyilván dicséretet különösebben nem várok tőle, még azután sem, hogy ha nem is akkora magabiztossággal, ahogy ő mutatta, de sikerül végrehajtanom a gyakorlatot, nekem épp elég az, hogy konstatálja, továbbléphetünk a következő feladatra. Ami már jóval ismerősebb számomra is. Passzolgatás egy kvaffszerű labdával. Ez különösebb gondot nem okoz, elvégre hajtó volnék, tudom, hogy kell figyelni a másikra, aránylag könnyedén kapom el még a kicsit félredobott passzait is, jöjjenek bármilyen erővel. Elvégre nem minden csapattársam dobásereje ugyanakkora, célozni sem egyformán céloznak (bár ezzel nem szokott gond lenne, hacsak az ellenfél épp be nem zavar). Valószínűleg ő is hamar konstatálja, hogy ezzel nincs problémám (kettesben ez amúgy is egyszerűbb feladat, ahogy ő is megjegyzi) és újabb feladatot is kapok tőle. Ami már jóval nagyobb kihívásnak is ígérkezik. Bár nem tudom, milyen őrző, de mégiscsak egy repüléstan tanár, aki számos edzést, meccset levezényelt már, így biztos vagyok benne, hogy valóban fel kell kötnöm a gatyámat, ha "gólt" akarok szerezni ellene. De nem az a fajta vagyok, aki könnyen megfutamodik a kihívások elől. Tanár vagy sem, akkor is a teljesítményem legjavát igyekszem nyújtani, ahogy megfogok egy labdát a mellém emelkedő zsákból, célzok és a megfelelőnek ítélt pillanatban rádobok a karikára. Nyilván törekeszem arra, hogy ne legyek túlzottan kiszámítható, hol az egyik, hol a másik karikát célzom meg, éppúgy, ahogy egy meccsen tenném, mikor melyiket látom védtelennek, olykor kivárva a megfelelő pillanatot, nemcsak ész nélkül hajigálva őket, bízva abban, hogy ha nem is elsőre, de előbb-utóbb még a stratégiámat az edzésekről jól ismerő, feltehetően sokat látott tanerőt is sikerül előbb-utóbb kicseleznem. Legalábbis mindent megteszek érte, ami tőlem telik, hogy sikerüljön.
A szél. Szabadság. Seprű. Repülés. Kviddics. Kacajok az öltözőben.
Látja a fiún, hogy megfeszült idegszálakkal koncentrál. Hogy igenis bele akar adni mindent. Meg akar felelni. A nő lelkében eluralkodó elégedettségnek nem ad hangot. Miért is tenné? Mr. Phillips-nek kéne hálásnak lennie, amiért ilyen különleges edzéssel ajándékozza meg. Az sem kerüli el a figyelmét, hogy a srác milyen ösztönösen nyúl a labda után, és megszokottsággal kapja el a passzokat. A hajtók talán egyik legnagyobb hibája szokott lenni, hogy megvannak a maguk berögzült mozdulataik, amiket időről-időre elővesznek,. Ez hátrányt jelenthet egy olyan ellenféllel szemben, aki jól ismeri ezeket a fogásokat. Ettől kiszámíthatóvá válik a játékuk és könnyű meglepni őket. Persze ezt nem csak a hajtó poszton játszókról lehet elmondani. Eddig sem adott kifejezetten könnyű feladatokat, de megnyugvással konstatálja, hogy a fiú boldogul velük, de igenis igénylik az odafigyelését. Ám amint elhelyezkedik őrzőként, nem létezik számára más, minthogy kivédje a labdákat. Biztos benne, hogy ez mindenképpen jobban megizzasztja majd a mardekárost. Mert most nincs engedmény, nincs olyan, hogy a lelkének épülése érdekében beenged pár labdát, nem. Itt most úgy véd, mintha meccsen kéne védenie - noha a helyzet merőben eltérő egy tétmeccstől. Lábbal-kézzel, fejjel, bármivel üti el a gólnak szánt labdákat és igyekszik minden őrző-tudományát bevetni. Megannyi trükk és fogás létezik, amit most megmutathat. Így ha Capricus legközelebb szembesül valamelyikkel a pályán, már nem fogja váratlanul érni a mozdulat. Minél több fogást lát, annál többre készülhet fel. Hosszú percek telnek el gól nélkül, míg Moretti professzort sikerül a másik oldalra kiugrasztania a fiúnak, így betalálva a középső karikába. A kitartó munka gyümölcse. A nő izmai sajognak, és biztosra veszi, hogy a másiknak is megterhelő lehetett fizikailag a sorozatos dobás. Kifújja a levegőt, amint izzadt arcából hátrasimítja a tincseket. Bólint. - Gratulálok Mr. Phillips - hangzik a dicséret, miközben bal karjával köröz. Lehet, hogy sikerült egy kicsit meghúznia? Hiába, a harmadik x-et betöltve már nem mondhatjuk, hogy mai csikó a hölgyemény, még akkor sem, ha igen jó formában van. - Azt hiszem megérdemel egy kiadós reggelit - halvány mosoly suhan át a vonásain, miközben pálcaintésére a labdák mind visszatérnek a zsákba és a pálya szélén elfoglalják helyüket. A nő gyomra megkordul, seprűjét a föld felé irányítja. Ugyan szándékában állt előbb zuhanyozni, de lehetséges, hogy csak a reggeli után kerít sort a tisztálkodásra.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Vas. 24 Szept. - 18:45
Allegra Moretti & Capricus Phillips
Én mindig teljes erőbedobással edzem. Tényleg. Nemcsak meccseken teszem oda magam, de valahányszor a pályán vagyok, igyekszem. Ettől függetlenül nyilván nekem is vannak olyan napjaim, mikor nem nagyon akarnak összejönni a dolgok, de ez engem olyankor arra sarkall, hogy amennyire tudok, még nagyobb elánnal eddzek. Ha valóban ezzel akarok foglalkozni a jövőben, nem engedhetem meg magamnak a gyenge teljesítményt. Még egy egyszerű edzésen sem. Most pedig, hogy Morettivel gyakorlatilag egy privát edzésben lehet részem, még inkább igyekszem megmutatni, mit is tudok igazán. Azt akarom, hogy ha csak a maga módján is, de elismerje a tehetségemet, hogy nem véletlenül vagyok a csapat tagja már évek óta. A passzolgatás nem okoz különösebb gondot, pláne így, hogy csak ketten vagyunk és lényegében nem kell semmi másra figyelnem. Nincs ellenfél, aki miatt nehezebben vehetném észre, ha érkezik a labda és egyértelmű az is, honnan, melyik oldalról. Még úgyis, hogy érezhetően váltogatja az erősséget, a passzok pontosságát is. Mikor azonban a karikákhoz áll be, na az már jóval keményebb diónak bizonyul. Be kell ismernem, alaposan megizzaszt vele, lehet akármilyen hangulatember, kiszámíthatatlan tanerő, azt be kell ismernem, megérdemelten oktatja azt, amit, mert nem semmi egy őrző. Már-már betonbiztos. De olyan persze nem létezik, mindenkit ki lehet cselezni. Én így állok hozzá legalábbis és a sokadik dobásom kivédése után sem adom fel. Csak azért is gólt fogok ellene szerezni, majd meglátja! És az erőfeszítéseim, ha hosszabb idő után is, de meghozzák az eredményüket, sikerül kicseleznem és egy épp őrizetlenül lévő karikán átdobnom a labdát. Csak ekkor veszem igazából észre, ahogy ő is levegő után kapkodva állít meg, mennyire elfáradtam az összpontosításban, a szakadatlan dobálásban. Én is zihálok és a karom is sajog, amivel eddig a labdákat dobáltam. - Köszönöm, Moretti professzor- értem ezt a dicséretére és magára az edzésre is. Na meg persze amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy végül is nagylelkűen eltekintett a megbüntetésemtől ezúttal, noha engedély nélkül tartózkodom itt. Ahogy ereszkedni kezd, én is követem. Ahogy a reggelit említi, meg is kordul a gyomrom. Azt hiszem, ma dupla adagot fogok magamhoz venni egy ilyen edzés után. De ennyit meg is érdemlek, úgy hiszem. Ahogy földet érek, még egyszer a professzor asszony felé fordulok, ismételten köszönetet mondok, majd ha megadja rá az engedélyt, az öltözők felé is veszem az irányt. Egy gyors zuhany és már mehetek is a nagyterembe. Mert igen, az a reggeli valóban egyre jobban hívogat, elégedetlenkedő gyomrom pedig igencsak követeli a jussát. De legalább már bizakodóbb vagyok a holnapi meccsel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy a kondíciómmal gond lesz és talán a Morettitől ellesett néhány új csel, trükk, taktikai lépés még a segítségemre is lehet és győzelemre vihetem a csapatot. Én legalábbis most őszintén bízom és hiszek ebben.
Kezdőlap
