Hestia J. (P.) JONES

Indulj el hogy megérkezhess

Saját, mivel nem tom mitől canon, de canon

Van egy apám és egy anyám és egy húgom is.
Apámnak, mindene a húgom a sztár, így a látóköre szélére csúsztam.
Anyámnak, mindene az, hogy legyünk valakik, legyenek céljaink. A célomat nem értem el a R.A.V.A.SZ. vizsgáim miatt, most rám se néz.
Húgom, a csillag, aki barátnőm volt, fecsegett... Nem maradt csendben. Most emiatt nem beszélek vele. Utálom.  Én lehulltam az égről. Bele csapódtam a földbe. Porrá váltam. Csillagporrá a szél felkavart majd az eső elmosott. Egy földön járó összeszedegette hamvaim nagyját. Ő az én leendő férjem.


Teljes szívemből megvettem a Halálfalókat. A vérmániás nyamvadt rohadékokat. Dögölne meg az összes és falnák fel őket a keselyűk és a hiénák.  Ők az életem megkeserítői és létem szétcincálói. Megölték első szerelmemet, pont a sors döntő vizsgák előtt. Szóval minden este átkokat mondok rájuk. Ki nem állhatom és szívből gyűlölöm őket. Bárkik is rejtőznek a sötét álarcok mögött.

Ha magamra nézek nem ilyen voltam régen, mint most se külsőre se belsőre. Kis szende pozitív lány, aki mint a csillag ragyogott és talán mások számára utat is mutatott. Aztán történtek dolgok, amik után a negatívvá váltam és egy senkivé, magamhoz képest senkivé.
Most hol tartok? Valahol középen. Néha még nem értem a világunkat. Néha elfog a keserűség, máskor pedig a vidámság. Rájöttem, hogy az élet nem gyerekmese, ha keményen is dolgozol és szorgalmas vagy akkor sem kapod meg a megfelelő jutalmat. Nem a Roxfortban vagyok már, ahol vigasztaló barátokra lelhetek, nem kapok pont levonást egy csínyért vagy szabály szegésért. Itt kirúgnak, összevernek, bemocskolnak és börtönbe zárnak vagy a legrosszabb esetben kivégeznek. Kis ember vagyok, pedig szüleim, mindig is nagyra tartottak. Ha dicsőséget szerzek magamnak azt senki se  úgy értékeli, mint a suliban, vagy ha másokért teszek jót, néha köszönet sem jár. Az álom világból amiben éltem az iskola falai közt, nehezen fájdalmasan, de felébredtem.
Önálló életet próbálok élni, mégis az állandó lakcímem még mindig szüleim lakcíme. Keresem magam és miután meghalt előző pálcám az újjal is keresem a kapcsolatomat. Talán meg találtam az utam, de minden nagy lépésemet ezerszer megkérdőjelezem ezerszer átgondolom. Hiába voltam egykor a tettek gyermeke, most iskolai barátaim rám se ismernének. Már iskola végén eltávolodtam tőlük.
Tudom, könnyen letérhetek erről az útról is egy másikra, ami a halálba vezet, mert sosem tudhatom mit hoz az Idő kereke számomra és kivel vagy mivel állok szembe halálom pillanatában. Nem szeretnék meghalni még, vannak terveim még, bár nem nagyok. Azokról rég lemondtam. Hogy lehetnék varázsügyi jogász és egyszer a Wizengamot tagja? Sehogy. Az életem más hogy alakult ezt kell élnem és tovább vinnem. Talán a sors azt akarja, hogy ne így tegyek jót a világnak, hanem más hogy.
Szóval, most keresem utamat, hogy egyszer boldogan célba érhessek végleg.

Egy könyvet lapozgattam, magam előtt. Az életem lapjait, amiken egykori álmaimat vágyaimat írtam le, amik nagy része romokba dőlt. Az utolsó oldalaknál megálltam a lapozással és elkezdtem olvasni.

Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy boldog kis boszorkány. Egy boldog családban élt egy nagyszerű környéken. A szokásos mágikus életet élte. Iskolába járt voltak barátai és gyerekes ellenségei, akiket ki nem állhatott, de ennek ellenére is mindig pozitív életvidám gyerek volt. Kiváló volt mindig semmi nem akadályozta meg abban, hogy évfolyam elsőként végezzen prefektusi címet kapjon ötödik évfolyamra. Házának kiemelkedő csillaga volt.
Egy szép nyár volt, mikor a szomszédba egy mugli család költözött. Rendes boldog gyerekek éltek ott. A kis boszorkány a szemközti házba költözött új fiúval megismerkedett. Szoros barátságot kötött vele. Az iskolai szünetek, már másképpen teltek el számukra, mint az előtt. A barátságból szerelem lett. A szerelemből, pedig egy össze tört szív és egy halott srác.
A kis boszorkányt az az átok érte el, amit úgy hívnak, hogy mészárlás. Sötét varázslók ölték meg az egész családot. Senki nem élte túl. Az anya kvibli volt, mint később kiderült a hírekből. Ki ölte meg? Miért? Oly sok kérdés merült fel benne. Nem hitt a híreknek. Nem hitt a szemének. Az újság kicsúszott a kezéből, mélyről jövő sikoltását mindenki hallotta. Akik ott ültek a terembe akkor és nem hallottak még Bansheet, úgy képzelték ilyen hangja lehet a halált hozó szellemnek a hangja. Rohant ki felé a boszorkány, futott a legmagasabb toronyba fel.
Felállt a párkányba, könnyesek voltak szemei. Nem látta az alatta tátongó mélységet. Véget akart mindennek vetni.
-Elég legyen. - szólt egy hang és valami varázslat visszahúzta őt.
Hetek teltek el és szellemként járta az épületben, diáktársai is mind csak duzzadt csík szemeit látták.
Fontos záróvizsgái voltak boszorkánynak sorra rontotta el őket, pedig a kisujjában volt minden. Nem vették fel álmai helyére.
A nyár az átlagnál is  hidegebb és esősebb volt. A lány a szobájába zárkózott,  Majd egy nap frissen és üdén jött ki. Mosoly az arcán, döbbent szemek néztek rá. Csodatörtént!? Tették fel  szülők egymás közt.

Az írás nem folytatódott tovább, letettem a könyvet és szemem sarkaiban gyűltek a könnyek. A nagy iroda üres volt és egyedül én ültem bent még az éjszaka közepén. Az ügyeletes, hülye barom, aki az egész szinten lébecol még pár más hasonlóan rossz helyzetben lévő ember együtt és az estét próbálják túl élni, minden gond nélkül.
Három ember jött be az irodába, hol én nosztalgiáztam.
Felálltam és még mielőtt valamit is szólhattam volna a középen álló férfi szólalt meg.
-Ön Miss Hestia Justitia Jones? - kérdezte meg tőlem az idegen ismeretlen férfi.
- Igen én vagyok. - válaszoltam neki.
- Önre felfigyelt a Mágiaügyi Minisztérium kilencedik szintjének Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály vezetője. Új állás lehetőséget ajánl önnek. Él ezzel a lehetőséggel vagy továbbra is a Seprű-ellenőrzési Hivatal munkatársa akar lenni? - mondja a férfi nekem.  Én meg se tudok szólalni. Mindig is varázsügyi jogász akartam lenni, de elszúrtam az esélyemet közlekedésügyi szakértő lettem. Most jelentéseket írok seprűkről és más mágikus utazást segítő tárgyakról.
Miért pont én kellenék oda, amiről alig tudnak a beavatatlan személyek bármit is? Néma csendben álltam velük szembe. Egy új lehetőség nyílik meg előttem, vagy egy ez csak egy belső ellenőrzési a részükről.
- Élek a lehetőséggel. - igenlően bólintok, bár nem tudom mibe vágtam most bele.
- Akkor holnap  délben várjuk önt.
Az alakok elmennek újból egyedül maradok magányosan. Az órák telnek el. így.  Hajnali fél négy van, lassan elmehetek és lejár a műszakom.  Egy férfi jön be  egy seprűvel a kezében. Mosolygok rá, hisz tudom már, hogy alibit keresett, azért hogy lásson engem.
-Megnézné ezt a seprűt, Miss Jones?- mikor elém ér és az asztalomra teszi a tárgyat.
-Persze, Mr. Prewett. Csak nem megint rossz seprűt rendelt? - kérdezem meg szemrehányóan a férfit.
- Látja mindig peches vagyok, ha ön van éjszakai műszakban. - mondja visszafogottan szerényen nekem.
- Vagy csak kifogást keress hogy láthasson engem olyankor is Mr. Prewett, mikor nem láthat. -
Felállok és a kezembe veszem a pálcám, hogy jobban szemügyre vegyem a tárgyat. Prewett mellém sopánkodik és meg fogja a kezem majd el is ereszti meglátja a könyvemet az asztalon.
- Jól vagy? - suttogja a fülembe a szavakat. Bólintok, tudja ő is nagyon jól, hogy ma történt és azt is tudja hogy most se mondtam teljesen igazat. Nem nézek rá egyáltalán. Nem tekintek rá annyira sem mint amennyire ő szeretné. Gyengéden a kezét az arcomra helyezi és maga felé fordítja. A szemébe nézek és ő engem néz.
- És te? - szólalok meg, hisz a fivére napokkal ezelőtt eltűnt.
- Meg vagyok még. - a nyakamon húzza végig ujjait míg meg nem akad a keze egy egy nyakláncba, amin egy aranykarika volt mely blúzom alatt volt.  -Szóval itt tartod Ígéretünk jelképét.
Igenlően, bólintok neki és elmosolyodom.
- A szívemhez közel.
Pár percig egymást nézzük némán. Ezért a pillanatért is érdemes volt élni.
Ő lépett ki a csendből. Tudtam, hogy legszívesebben meg csókolna, de a munkahelyen nem szabályt hoztuk létre egy más védelme érdekében.
- Nekem mennem kell, Miss Jones. - mondta a férfi búcsúzóul. - Majd találkozunk ugye?
- Értem, Mr. Prewett, sok a dolga önnek is, ahogy nekem is.
A férjem, vagyis a leendő férjem elment én pedig visszacsúsztam a székembe. Talán annak ellenére, hogy évekkel ezelőtt egy összetört kis boszorkány voltam, megint boldognak éreztem  és ez mind miatta történt.