| |
Oldalköltözés
Kedves Mindenki! Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : ) b & caelor & effy
|
Friss posztok
| Alastor Moody
 Szomb. 25 Dec. - 10:27 Alecto Carrow
Vas. 5 Dec. - 0:12 Practise makes perfect... really? Alex R. Emerson
Szer. 21 Júl. - 14:54 Lucius Malfoy
Pént. 9 Júl. - 1:06 Vendég
Csüt. 8 Júl. - 9:43 Lucius A. Malfoy
Szer. 7 Júl. - 16:18 Yves McGonagall
Szer. 30 Jún. - 3:38 Martin Nott
Kedd 29 Jún. - 2:33 Anathema Avery
Kedd 29 Jún. - 0:34 |
Erre kószálók Nincs Jelenleg 277 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 277 vendég :: 2 Bots A legtöbb felhasználó ( 412 fő) Szer. 30 Okt. - 5:17-kor volt itt. |
|
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
| » » Pént. 20 Okt. - 13:18 | | | Johannah Rowan Reuel McGonagall Iron rusts from disuse; stagnant water loses its purity and in cold weather becomes frozen; even so does inaction sap the vigour of the mind  ☿ Jrr, Hannah, Jas ☿ 20 év ☿ Félvér ☿ Filkó, pityer, varkocs, dzsúzli! ☿ Bejegyzett animágus ☿ Professzorok ☿ Jennifer Lawrence ☿ Keresett és canon A kézírásom épp olyan, mint apámé, rendezett, és mégis dekadensen megbújik benne valami romantika, valami vágy a szépre és jóra.
Hozzá hasonlóan én is szeretem pergamenen viszontlátni, szeretem, ha olvassák és értékelik, de számára nem én vagyok a legizgalmasabb olvasmány, főleg mióta a soraim között felbukkant "a fiú, minden rossz forrása".
A közös hangot inkább a nagynénémmel találtam meg, lenyűgözött tartása és fellépése iskolai éveim alatt is. Anyámból hiányzik a maszkulin szerepvállalás, de ahogy válla felett rám pillant, ahogy megszorítja az enyémet, még hallom a hangját, a gyökereiben erőset: majd én beszélek apáddal.
Bátyáim és nővéreim részben biztosan felelősek a rossz szokásaimért: türelmetlenség, latinul káromkodás, indokolatlan mennyiségű teaivás, versek szeretete, körömrágás. Szinte érzem őket, mikor rosszkedvűen lecsattogok a lépcsőn, mikor elfogy a melegvíz: ott vannak, megszólalnak a számon keresztül, és nem engedik elfelejteni, milyen földbe vetettek minket.
De minden megégetett ujjban, ajtócsapódástól lúdbőrző hát tapintásában, fojtogatóan nyakra tekeredő takaró forró szúrósságában ott van Manolin éberen, nevetve, a keze lándzsa, az ujjai átkok: a csókja pedig bezoár. Minden bűne megbocsájtható lenne, ha nem az én gyomromból ásta volna elő: egyszer valamelyikünk győzni fog, és uralkodni afölött, ami még a másikból megmaradt.
Az embereket mindig meglepetésként éri, amikor rájönnek, melyik ház tanulója voltam: de hát olyan szelíd az arcod, mondják, igaz, mosolyoghatnál többet - az én mosolyom olyasmi lehet, mint barack mélyén a mag, megárt belőle a sok. Mindig megvan a véleményük a magánéletemről is: egy ilyen okos lány tudhatná, hogy ebből nem lesz semmi egészséges, ha meg mégis ragaszkodsz hozzá, kösd magadhoz, szülj gyereket, nem leszel mindig fiatal és szép. Vajon miért akarnak még több hatalmat a kezembe tenni...? Mintha védeni való apró hajtás lennék a kertjükben, amit szeretettel dédelgethetnek: vajon miért felejtik el az emberek, milyen ijesztő is egy okos nő?
Indák vagyok, és a puha hús alatt sokszor tüskés: elismerem, a nővéremhez hasonlóan az én számat is elhagyja olykor a podex szó, és az előzetes elvárásokkal szemben ő az édesebb, a fogyaszthatóbb - ha egy növény lennénk, ő lenne a virág, a szép termés - nem az ő kritikájául szánom, de mindig az hervad el először a természetben. Én hidegtűrő vagyok, ha úgy tetszik, pozsgás: remekül tudok célozni, főleg ha indulatból teszem, és nagyon kreatív vagyok reváns terén.
 ...és csak arra figyelek fel, mikor a dolgozószoba aranyba öltözik. Hajnal van.
Fáradtan felállok a székből, a szoba kihűlt: minden rusztikus anyaga ontja magából a lusta ágybabújás vágyát, a frotírtörölközőtől a csorba fülű csészéig.
Az orrom vége halványpiros, mint egy kis pipacs: én távolról sem vagyok olyan szelíd vagy rezzenéstelen. Széthúzom a függönyöket, a felkelő nap hosszú ujja már körberajzolta magának a házunkat, és még látom, ahogy a birtok szélén a szél kinyitja-becsukja a rozsdás kertkaput.
Fogalmam sincs, mit keresek itt, és azt hiszem, neked sincs sokkal több: már a hivatalban vagy, már az első kávédat fogyasztod, talárod úgy áll a válladon, ahogy átvágsz a tömegen, mintha lovag lennél, ami vagy is, csak rossz ügyért. Nem kérdezed a véleményemet, illetve ha igen, csak azért, hogy vitatkozhass vele: nem hibáztatlak, én is ilyen vagyok.
Meztelen talpam a lépcső mahagóni padlóját érinti - a lábujjaim alatt szinte dobog az alkotmány, megkerülöm a konyhát, kilépek a teraszra, a hajnali erdő-mező az arcomba szorítja magát. Összehúzom magamon a kinyúlt pulóvered: az ujja rojtos, a lerágott körmöm széle folyton beleakad, és mindig utáltam, hogy nem rejti el a mellbimbóm, ha fázik, pedig milyen emberi ez, és mennyire nem professzionális - mint te, ha rólam van szó. Én egy másik világ darabja vagyok, azé, ahonnan mindketten jöttünk: mindig krétaporos ujjú talárok között, az érdes bőrkötésű könyvek és kikopott könyökű egyenruhák közül, ahol most tanársegéd lehetek.
Azt mondják, egy ágyban alszom az ellenséggel: és milyen igazuk van, de arra nem gondolnak, milyen könnyen megszokható ez. Megszoktam azt is, hogy kielégíthetetlen vagy, és soha nem elég, amit adok - elfogadod, hasznosítod, aztán felhasználod ellenem, és a nap végén az ágyunkon ülve azon merengek, vajon legközelebb hogy védjem meg magam tőled. Vagy téged tőlem. Mert ezért vagy itt, ugye? A párbajokért, amiket a mindig hideg lapú konyhaasztal felett folytatunk, felületen izzadtan csattanó tenyérrel kísérve, szétszórva az étkészletet, a hangunk szinte tapintható, igen, érzem az éles széleit: mint a papír, amire a javaslataidat írod, hogy porig rombold az iskolát védő hagyományokat, mint a toll, amivel bele-beleszúrsz a testébe, de az utadban állok.
Becsukom a kaput, kihúzom a gumit a hajamból: beteríti a hátamat, és egy pillanatra, egy egészen rövid pillanatra ellágyulok. Azt persze nem felejtem el, hogy bármikor megjelenhetsz, kihasználhatsz és megtámadhatsz, de minden hadvezérnek jár a pihenés: te nem vagy ott, amikor végigsétálok az üvegházban, hallgatom az ott élő növények halk mormolását, a sarkam épp beleillik az egyik kockakő repedésébe, és csak létezik minden. Tőlem nem számítanak ellenállásra, ahogy nem várják azt sem, hogy a flóra megvédje magát: de neked már megtanítottam, hogy a bárányok haragja mindig a legijesztőbb, és számtalan módját ismerem az ellenállásnak - fahéj a reggeli kávédban, el-eltűnő jegyzetek és persze a zárt ajtók, amiken hazatérve megpróbálsz betérni. A természet nagyon kreatív, ha bosszúról van szó, és bárhogy szorítsd is meg a combom a kibolyhosodott flanel takarónk alatt, bárhogy érinti is lágyan a borostás arcéled a nyakam, én a nemezised maradok.
A játszótársad, a nőd, a játékod néha - mikor csak én szorítom a fémláncokból álló táskám fülét apámékkal szemben, nem, apa, nem bántott, ezek nem olyan lila foltok! - a zsarnokod, ellenfeled és az, aki mégis látni akarja, meddig jutsz el - hogy emlékeztesselek majd a kemény, szinte érinthetetlenül flitteres páncélomban mögötted arra, hogy nem lehetsz egy percre sem nyugodt, mert tönkreteszem. Ahogy te is tönkreteszel engem.
De ez most a béke ideje: az újrafelkészülésé, óravázlatok megírásáé, egy langyos kávéé. A délután már a kertben ér, izzadt tincseket ragaszt a homlokomra, virágfölddel borítja a térdem, este pedig megégetem az ujjam a serpenyővel. Hallom a lépteidet, hallom, ahogy káromkodsz, mert megint nem jutsz be az ajtón, és gondolkoznod kell, melyik kis praktikád oldja meg a feladványt: mosolygok az asztalunk felett, bekötött ujjam alig-alig fáj már a darabosnak érződő fásli alatt. Törik az üveg, ha lennének szomszédok, kopognának a falakon: egész háború vagyunk, és diadalmas vagy, én ellenkezem, aztán gáncsot vetek, és most te ellenkezel: anyag szakad és lábdobogás, fel a mahagóni lépcsőn, tenyérnyomok a sápadt fakereten, ágykeret reccsen, ágyláb karmolja fel az uszadékfa padlót.
Fogalmam sincs, ezúttal ki nyert. Lélegzel, lélegzem, együtt lélegzünk, és...
...és csak arra figyelek fel, mikor a dolgozószoba aranyba öltözik. Hajnal van.
|
| | | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 6
▽ Avatar : luca hollestelle
| » » Pént. 20 Okt. - 14:22 | | | Gratulálunk, elfogadva! Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk. Kedves JRR! Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám az a híres arkanzaszi Tájfun, tölcséres vihar a sógorom - Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva, Felhőbefuró forgószél tetején? Újra és újra megkavarva, felborítva, felcsigázva szél által, már látom, ahogy a hajadba kap, a tincseket úgy söpri, mintha a tulajdona lenne mind, egy pillanat törtrésze az egész - egy pillanat, aminek JRR íze van, és igen, ezt az ízt, nem csupán az író képességei miatt, hanem alanyi jogán is felismerem. Olyan keresetlen, olyan finom, olyan, mint a gyűrött paplan egy hétköznap reggel, olyan, mint a kávé, amibe túl sok fahéjat szórunk, te kis cseles, te kis megátalkodott! Mennyire szeretlek már most, mennyire szeretném látni, ahogy virágba borulsz, ahogy az üvegház melegében drága növényeid közt tündökölsz, a letört körmöddel, a piros kis orroddal. Nincs ennél szebb, most már biztosan tudom. Ez a könnyedség, a mindennapok apróságai besűrítve a kócos konty alá, a kanyargó betűkbe, ebbe az ezerarcú, szerteágazó, messzefutó családba. Nincs menekvés, játszanod kell, írni még és még, nekem pedig olvasnom, még és még! (Ahogy eddig is tettem.) |
| | | | |
Similar topics |  |
|
| | Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
