Nem állítom, hogy udvarias lennék - mármint a szakmámban az udvariasság legfeljebb valami átvitt értelemben valósítható meg, a színpadon valójában soha. Nem udvarias a portás, mikor felvési a késés pontos dátumát, ahogy nem udvarias a kolléga sem, aki nem ad végszót, és vele csak mi magunk vetekszünk, mikor merő véletlenségből - rendben, talán némi rosszul titkolt gyerekességből, de - félretesszük a jó helyre bekészített kelléket.. de tulajdonképpen mentségemre váljon, sosem próbáltam úgy tenni, mintha az lennék. Nyilatkozni sem nyilatkoztam, pedig biztos szimpatikusabb lettem volna: a legutóbbi interjúban elképzelhető, hogy még káromkodtam is egyet, de a történethez hozzátartozott, ahogy az életstílusomhoz hozzátartozik, hogy nem vagyok igazán udvarias, és velem sem azok.
Az ikertestvérem azonban valódi földi helytartója ennek a fogalomnak, türelmet lélegzik, türelem az egész este - talán kilophatta belőlem még az anyaméhben..? De ki haragudhatna valakire, aki oroszlános mamuszt visel?
- Legyen inkább reggelt: eszedbe jutott már, hogy nincs jó hajnalt kifejezés a nyelvünkben..? - beengedem mellette magam, és persze rögtön teát is kezd főzni, mintha kötelező lenne. Ledobom a kabátom az első bútorra, nem fáradok azzal, hogy ne gyűrődjön az anyag, mellé a táskám, megzörrennek benne a parfümök. - Hát elképzelhető, hogy némi lelki útmutatásra van szükségem.. már elméletileg persze, az én lelkemnek már úgyis mindegy. Szóval drága Yves, vajon, a játék kedvéért, mi történne, ha szeretett húgodról kiderülne, hogy nyitott házasságban él, és a legkevésbé sem vágyik zártabbra...? És ha még tudsz követni, említsük meg, hogy elképzelhető, hogy erről hamarosan a szüleink is tudomást szereznek. Nos, mit szól a tékozló bárányhoz, atyám? Most legyen okos, okos legyen most.

Megint ez a kenetteljes belcanto, ez a könnyekkel teli tekintet, mint valami lírai hős az első felvonás második jelenetében, szerelmesen, ártatlanul - szinte látom, hogy milyen remek papkarakter lesz belőle évekkel később, Varázsfuvola, csak a hangja más, a hangja lágy marad, lágy volt mindig, és én őt utánzom, ha finom akarok lenni, ő jelenik meg a mozdulatokban, mikor férfiak előtt ártatlannak mutatkozom.. az ikrem, a jobbik felem, legyen ez a kifejezés bármilyen elcsépelt is.
- Csak az menthető meg, ami meg akar menekülni, ne felejtsd el, kedves. - hátragyűröm a hajam és egy kevéssé csábító, kócos kontyot kötök belőle. A testvérem előtt nincs mit szégyellni - azt hiszem, ő lehet az egyetlen, aki az eredeti arcomban ismert meg, mielőtt végképp lehajtottam a fejem a jóleső színjátszás ölébe. - A rózsa csak rózsa, akárhogy nevezed - igen, tudom, hogy nem így van az idézet, és hogy csak pontosan meg szépen, mint ahogy a csillag megy az égen, de enélkül is tudod, mire gondoltam, és ugyan engedd meg, hogy én legyek az egyetlen színész, aki nem idéz pontosan Shakespearet. Bobnak hívom, ha épp ez érdekel a történetből, atyám.
Vajon van valami természeti törvény arra, hogy az ikrek mindig ilyen különbözőek legyenek? Nyilván, a természeti törvények rajonganak a drámáért, legyen az humoros színezetű vagy sötét, és nagyon is igényt formálnak a figyelmünkre. Yves mindig a helyes úton járt, jelentsen ez bármit - én pedig, aki imádom a botrányt, a füstölgő kis intrikákat, ámulva figyelem, hogy nem billen ki soha mellettem a zárkózottságából. Empatikusnak kellene lennem, de abba a hitbe ringatom magam, hogy az mind neki jutott, és vétek lenne imitálni az őszinteségét.
- Gondolod, hogy ha nem gondolsz vele lelkészként, a probléma majd kegyesen megszűnik magától..? Nem te vagy a pásztor, aki visszavezet bennünket az ösvényre...? Ez csak vér, szar és geci, Yves, neked kellene a legjobban ismerned, ha védeni akarod a híveidet tőle - és ne érts félre, nem megkísérteni akarlak, vagy Isten ellen beszélni.
Milyen könnyű lenne azt mondani, hogy kettőnk közül ő a hívő, az én lelkem pedig majd otthonra lel valami dekadens purgatórium lángjai között - pardonnez-moi a hangvételért, de az én istenképem is valódi, még ha olykor eretnekségnek is hat. Például ha a házasságról vitatkozunk: ami a férjemet illeti, az is inkább jótékonyság, mint bűn.. nem vagyok bűnös, kivéve azt, hogy embernek születtem, és nem is kívánok másnak tűnni.
- Szerető húga köszöni, atyám. És meséljen, belesett valaki már a reverenda alá... ? Megtalálta már azt az aranyszívet odabent?

Édesapámék igencsak mesterei lehetnek a szexnek - más magyarázatot egyelőre nem találtam arra, vajon hogyan lettünk mind ennyire teljesen más személyiségek. Minden szóbeli kergetőzésünk elárulja, hogy egy fedél alatt nevelődtünk, de hogy aztán mihez kezdtünk mindazzal.. eltér egymástól, mint ágtól a gyökér. Vajon egyszer megszűnök majd megpróbálni idézni választékos darabokból, az igazi műveltség látszatát keltve? Kötve hiszem, ahogy azt is, hogy ez bárkit igazán zavarna: ha egy komoly és megfontolt McGonagall társaságára vágynak, találnak rajtam kívül számtalan példányt, humorost, karótnyelt, cinikust, bármit, mit szemük-szájuk-elméjük megkíván.
- Ó nem, a prédikáció a maga asztala, engem nem tiszteltek még hasonló szerepkörrel, de talán jobb is úgy: még a végén lenevetem a szenteket az égből. - és itt emlékezzünk meg ama esetről, amikor jelentkeztem egy férfi szerepére, tökéletesen fel is vettem az alakját: végül is, mi másra lenne való a metamorf képességem...? - és aztán le találtam bukni. Azóta minden szerepválogatáson ott kell elnökölnöm a rendező mellett, mint valami büntetésbe vágott gyermek, és vághatom az arcokat, meg szunyókálhatok, hogy valahogy megfeleljek ennek a szerepkörnek. - Bárki, aki kicsit is megismer...? Mindig úgy beszélsz erről, mintha két fejed lenne, azok is mind kukák, visszataszítóak. Elég szomorú, hogy még mindig nem vagy tisztában a saját értékeiddel, mikor Isten szeretetének hírnöke vagy - mire is jó pontosan az önostorozás? Nem úgy volt, hogy ki magával nincs békében, másnak sem tud vigaszt nyújtani...?
Rávetem magam, és szorosan átkarolom: lám, nem menekülsz tovább, elkaptalak, és addig ölellek majd, amíg egy kicsit kevésbé állsz harcban magaddal. Az, hogy ilyen hevesen elpirultál, remek jel, és főleg afelé mutat, hogy a lényegre tapintottam.. hmm, de hiszen ebben mindig jó vagyok. Lássuk csak, mit rejteget, atyám.
- Tehát mesélj, férfi vagy nő? Fiatal, vagy idősebb? Mindenre kíváncsi vagyok, és ne is próbáld meg elmismásolni: úgyis ismerlek már, magamnál is jobban.

Ugyan, vajon lehetett egy percig kétséges, hogy előbb-utóbb utol találom érni, és nemhogy a titkaitól, de még a legmélyebb félelmeitől is megfosztom majd? Éppen én, aki nap mint nap elemzem az emberi lélek működését hegedűre, igen kellemetlen karaktercipőkben lengve a sosemvolt felett? Kedveseim, egy színésznek igen sok ideje van arra, hogy a közönségét vizslassa, mi több, ó borzalom, bámulja őket büntetlenül - most gondolj bele, minden este három órán át, remek megvilágításban, még fizetnek is érte - ezért hát előbb-utóbb odáig űzi magát, hogy megismerje őket, megismerje a füllentéseket, az ásító száj elé csusszanó tenyereket, meg a könnyes szemeket, mikor épp a nagy monológ csápjai rántják be őket. Kedveseim, a színház valóban tükör, de mi ismerhetne jobban, mint maga a tükör?
Hiszen karmincák tesznek karminca mód.
Az pontos idézést meg meghagyom az szellemügyiseknek.
- Az értékeid nem egyenlőek a testméreteiddel, barátocskám. De most, hogy így mondod, utóbbiakkal én sem vagyok tisztában: milyen magasak vagyunk egyébként? - de cudar vagy, megint elterelődöm, mint valami szövegét vesztett amatőr a bohózat közepén, a kollégák meg egyre borongósabban várják a végszavukat, míg rákóstolni kénytelenek a természetesen alkoholmentes kellék-konyakra, aztán mind kicsit huncutabbul kerekítik azokat a mondatokat, csak nehogy ne találjanak ők is végszót adni! - Szóval egy lány, hát persze, mindig van egy lány! Hogy akadt horogra a kicsike, csak nem tanácsért fordult a Szentségeshez? Na és mi a neve, hogy fest? Semmit ne hagyj ki!
Csak Yves lehet ilyen kis bamba, majd még a végén kihagyja a leglényegesebb vonásokat a történet-portréjáról, én meg itt maradok a kíváncsiságomban topogva. Bár talán én is rekonstruálhatok ezt-azt, ha már ilyen szaktudora vagyok minden Yveseknek - biztosan szelíd szépség, halk szavú angol rózsa, mert hiába ajánlgatom neki, hogy hagyja magát lehengerelni, nyilván megkapó számára, és nagyokat hallgatnak együtt. Na de tényleg tudnom kell, végül is ilyen történelmi eseményeknek ritkán lehetünk tanúi.
- De tényleg semmit, mert a végén rád uszítom Moirát, és mindjárt megtudod ám, milyen az a spanyol inkvizíció.. pedig senki sem számít a spanyol inkvizícióra!

Ez azért roppant kellemetlen, ha az ember ilyen alapvető dolgokkal nincs tisztában - még a korommal sem teljesen, ha Yvesnek nem lenne születésnapja, azon torta, azon pedig gyertya, minden bizonnyal teljesen meg is feledkezem a nagy magammal való szerelemben arról, hogy tulajdonképp emberi lények vagyunk, azaz magamnak nagyon készségesen elfelejtem ezt is, te pedig horgonyzol itt, mint bölcselkedő, aki vakarózna ettől a jelzőtől, hát mi is lehetnél más, mint józanság közöttünk.
- Hogy olyaaaan jelenéseeed. Már-már azt hittem, viccelődik itt velem, Nagyúr, vagy rákóstolt a miseborra idejekorán. De értem, tehát megelevenedett a freskó, és valaki felütötte az Anna Karenina szövegkönyvét. Pedig nem is tűnsz Vronszkijnak, ha megengeded. - azért nem ragadtatom magam nagy felismerésekre, az Moira sajátossága, hogy aztán rögtön nagy unszimpatikusságára kapva lerohanja az embert a véleményével, itt egy megjegyzés, ott egy csípős replika, füstöl is azonnal minden szendeség, nem is hiszem el, hogy végül épségben felnőttünk mind, ennyi indulat között. Persze még mindig inkább őt kérdezném, az ő határozott hangja véletlenül sem Jackie intrikus hallgatása, és lám csak, Yves mégsem várt a szentlélek kegyelmére, ha ismerkedésről van szó.  - Azért ugye tudod, nem kóstolgatni azt, amit te is kóstolgattál, nagyon karakteridegen volna tőlem. De erről majd később, bele ne sülj a katekizmusba. Szóval minden csodálatos és ragyogó?
Mind vártuk a nagy megfejtést, női egylet indult a konyhában anyám tekintete alatt, hogy vajon mi lesz Yvessel - és családunk egyéb férfitagjaival, valahogy mindig mi voltunk az életrevalók, és ezzel el nem ítélhető módon vissza is éltünk nagy kávézás közepette - és erre tessék, megoldódott ez anélkül is, hogy megindult volna a kerítés, pedig ahányan voltunk, annyian bámészkodtunk nekidőlve, csoda, ha a helyén maradt. Nincs ezen mit szégyellni persze, már szerintem, de én amúgy is olyan vagyok csak, mint a macska, ami mindig annak az ölébe ül, aki eteti.. és aludni mégis egy helyen szeret csak, pardonnez-moi.
- Te Yves, én sosem értettem valamit. Clive olyan meleg, mint anyánk arca lenne, ha kiejtem előtte, én értékelem a szép nőket és férfiakat is, Moirát és Jackie francia drámáit ismerjük, a többiek kicsik, de te hogy maradtál egymagad? - lustán kinyújtózom, és odébb túrom a takaróját, ellopom a párnáját, hogy rákönyökölve vizslassam kicsit, ha már megint zavarba fogom ejteni, de még hogy. - Ennyi házasság-szédelgő között te hogy lettél a szent szűz? És ezt nem azért kérdezem, mert lekéstél valamiről, csupán csak.. merengek. Azért, mert olyan kevésre becsülöd magad? És mi változott most?

Ember nincs, aki szeretné az Anna Kareninát - hallgató koromban számtalanszor voltam benne vonat, és mind tudjuk, hányszor lehet eközben bölcsességeket hallgatni a jelen sem lévő, nem látszó, de kulcsfontosságú kollégákról, mert ugye ha nem sihuhú, akkor nincs au sem, és ó ama nagy jelentősége mindannyiunknak.. de azért amikor az ember kormos arccal tolja a díszletet, minden jut eszébe előbb, mint a saját szép karrierje - az egyetlen hát, akinek kedvéért értelmes erre a műre értékként gondolni, megéli, valóban szöveges szereppel bukkan fel benne. Ki hitte volna, hogy éppen Yves, miközben házasságszédelgők, unszimpatikus alakok és őrültek veszik körül?
- Orosz a férj, orosz a leány, te meg biztosan nagyon fess vagy egyenruhában, nézd el nekem ezt a nagyon egyértelmű kapcsolást. Ha még emlékszel, leszek megint kisvasút, ami átrohan a színen. - tényleg, Yves valószínűleg tanúja volt a jelenetnek, talán rossz volt a hasonlat, amúgy is mindenből akkora világfájdalmat fakaszt, hogy olyat Csehov sem szokott, ha már ilyen közhelyes akarok lenni. - Hogyne, én készséggel hiszek neked. Bár nehezen hiszem el, hogy felnőtt vagy, mert olyan arcod van, mint egy rajzfilmbáránynak, de értelemszerűen nem avatkozhatom bele a dolgaidba.. Ha azt mondod, rendben van, hát rendben van.
Már hogy lenne, ezt is harapófogóval kellett kiszedni belőled, de meghagyom kevésbé bűbájos testvéreinknek a kegyet, hogy a gonosz legyenek, vízpróbának vessenek alá a boldogságod érdekében, én csak a jó történeteket szeretem, a drámát meg családon kívül. Persze azért általában inkább kiváltó eleme vagyok, de Robert óta - akinél anyám decensebb férjet regényei alapján elképzelni sem tudna ám - átadtam a helyem a feketelistán. Hogy Robert éppen meleg, apróság csupán, mi az most Yves Golgotájához képest?
- Vauhm, ez volt a hang, amivel ahhoz a részhez tekerek, ahol megvitatjuk élményeinket, önbizalmi tréninget tartunk, nem bánom, beszédtechnikát is akár, de nem, nem becsüljük alá magunkat. Elhívhatnád mondjuk... nahát, nahát, mi nem jut eszembe.. színházba? Valami könnyedre, nem ám Shakespeare, Yves, mi ennél jobban értünk a dologhoz, és Csehov se jusson eszedbe, nyilván mi is élveznénk, ha külföldön is folyton a teát emlegetnék. Én megismerhetem, te is megismerheted még jobban, és mind nagyon civilizáltak lehetünk, úgy tehetünk, mintha nem ismernénk Moira módszereit. - vezényelek, aztán belefúrom a fejem a párnába, persze, hogy ilyen bababőrre emlékeztető illata van, mindennek ilyen van, amit az ember kézzel mos, hát te itt valóságos remete lettél, én meg a Chanelnél vettem legutóbb ágyneműt, amit azonnal le is boroztam, hát nyilván valamelyikünk a pokolra jut még. Mikor újra felnézek, már összekentem rúzzsal - ez legalább nem Chanel, talán a színházból lehet, de Isten látja lelkem, a véletlen kleptománia a második keresztnevem - de a te arcod van az enyém helyén, boldog vigyorral, és lopom a hangod is. - Játsszuk a régi játékunkat. Hát nem hiányzott neked Yver? Szóval én, mint minden idők legjobb ikerfivére, segítek neked bekopogni a mennyeknek kapuján anélkül, hogy le kellene dobnod a fehérgallérod. Értek a hölgyekhez. Na lássuk, megy még neked az a keringő...!