Mélyeket sóhajtok - szükségem van rá, mert különben Merlin engem úgy segéljen, kikapom a helyéről ezt a nyomorult ajtót némi férfias üvöltés közepette. Azt talán mégsem kellene: de elöntötte az agyam a kangörcs, mondaná anyám, bár kétlem, hogy ezt a kifejezést használná, de valami hasonlóval illetné elsőszülött, kitagadott gyermekét..
Nem csak nekem van szükségem rá - hallom, hogy káromkodik az ajtó mögött, de hallaná csak, az én fejemben milyen hangzatos cirádák fogalmazódnak meg, olyanok, hogy ha McGali szemtanúja lenne, utólag is levonná azt a kellemes háromjegyű összeget a pontjaik közül - de milyen könnyű is volt, mikor Holdsáp nem menekülhetett egy ágynál messzebb. Előhúzom a pálcám, és egy elegáns mozdulattal berobbantom az ajtót, aztán berontok rajta - heves köhögés és könnyezés közepette, mindennemű hősiességet mellőzve. Igenis rohadjon keresztbe Holdsáp, hogy idáig hagyta magát űzetni a depresszió és a hőskomplexus orrcsiklandó kettőse által, mint valami elbaszott romantikus regény főhősnője. A franc vágja ketté őt, de főleg engem, hogy ebben a koszfészekben tombolom ki a dühöm, az elkeseredettségem, a mindent, ami ezekben a hónapokban felgyűlt: legyen bármilyen rozzant is a szobabelső, nem ezt érdemli. És mi kurvára főleg nem ezt érdemeljük.
- ...most nagyon csalódott vagyok, Remus Lupin. - nyögöm ki nagyon nehézkesen, nagyon fáradtan, persze közben könnyek folynak a portól, és valami férfias fájdalomtól az arcomon, cserepes a szám, és lásd csak, rám nem úgy hat a búbánat, mint valami tisztességes lovagra, aki most megérkezett, hogy megmentsen magadtól: nem, én nem éhezem, én zabálok, de úgy, mintha kettő helyett tenném. Helyetted is, mert ott kellene ülnöd velem szemben, korholóan nézni, oktatni valamiféle jómodorra megkésve, és nagyokat szeretkeznénk a konyhapulton, és bazdmeg, de tényleg. -Úgyhogy összepakolsz, hazajössz velem, és úgy teszünk, mint a normális emberek szoktak, és megoldjuk, bármi is szakadt a nyakadba, megértetted, Remus Lupin?
Nem mintha fogalmam lenne a normális emberekről, neked sincs több, főleg mert sosem voltunk azok - az egyenruha, az elitiskola dacára sem. Rám van írva, hogy nem lettem egész a távollétedben, nem a magány kovácsolt belőlem fegyvert a sötét oldal ellen.. ugyanaz vagyok, néhány kilóval és borostával gazdagabban, de nem megyek el nélküled.
- Nem érdekel, ha az egész falka szentként tisztel azóta, az sem, ha Dumbó téged bízott meg azzal, hogy itt ezen a szent helyen szüld meg a Szent Grált, ami majd legyőzi a Nagyurat: nem érdekel semmi, csak gyere haza velem.. kérlek.

Mindig volt valami velem született, kendőzetlen bájom, aminek anyám sem tudott ellenállni - mármint persze üvöltött, kikelt magából, és felemlegette a legősibb rokonságunk utolsó perzsamacskáját is, de végül mindig dühödt kaffogással megsimogatta a fejem, és elnézte csimotája devianciáját. Megúsztam számtalan büntetőmunkát - még magánál a nagy McGalinál is, ezt még az unokáimnak is mesélném, látod, Holdsáp, lehetnének unokáink is akár, de nem, neked remetét kell játszanod itt, a kietlen kies kurva segglyukában. Vajon mikor fajultak odáig a dolgok, hogy én fogok megszólalni a racionalitás hangján? Kiráz a hideg erre a gondolatra.
Szóval az a bizonyos kendőzetlen bájom rád nemhogy nem hat, de mintha az ellenkezőjére fordulna - gondolom ez történik, ha nagyobb erővel találkozik, és nehéz hatásosabb cukiságfaktort felemlegetni, mint az ábrázatod, mikor meglengetek előtted egy tábla csokoládét. A másik kedvenc arckifejezésem a nézdcsakremusténylegmegcsináltamaházittökegyedüldeténylegnézdittvan kezdetű, egészen addig a pontig, míg rá nem jössz, kitől loptam el. De addig minden mindig csodálatos, és a franc egyen ki téged, hogy most nem az. Nagyon nem az.
- Kérlek alássan, igazán nincs mit, máskor is. - most fel kellene kapnom a vállamra, és nem törődni azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy azt országunk törvényei emberrablásnak minősítik, és egyszerűen magammal vinnem valami biztonságos helyre. Rendben, egy helyre, ahol nem fenyeget azzal a szituáció, hogy vérfarkasok délutáni teájába fullad majd: ha tudnék még racionálisan gondolkodni a hiányod ellenére, biztosan megfontoltam volna, de nem. Ez nem az a pont. - Ugyan kérlek, nyugodtan taposs a hablelkembe, alázz itt porrá, bőven elég időnk van, és hát egyébként is, ez a bevett szokás a problémák megoldására, ősi népi gyógymód az álmatlanságra, vakarózásra és bármiféle nyavalyára egyszerűen kereket oldani. Kisztihand, kisasszony, üssön csak, ahogy jól esik, épp ezt érdemlem.
Mindig élveztem a párbeszédeinket - Ágassal a tóparton, mikor el kellett magyaráznom Féregfarknak a maszturbáció lényegét - itt halkan jegyzem meg, hogy utólag én lepődtem meg inkább, mint ő - és főleg ezeket az évődéseket, amelyek során nekem azért le kellett nyelnem a kikívánkozó bókjaimat, meg azokat a gondolatokat, amelyekben egy csókkal hallgattatom el. Most viszont minden tökéletesen tönkrement, fogalmam sincs, az imént említett két barátunk hol lehet pontosan, vagy hogy éppen mi hol vagyunk földrajzilag meghatározhatóan: igyekszem lenyelni most azt, mennyire rettegek tőle, hogy késő van mindenhez.
- Igen, meghatározhatod így is. Evans eltűnt, Peter főleg eltűnt, James meg annyira eltűnt, mint még semmi az ismert történelem folyamán. Luci és a kis pajtásai odakint tombolnak, te idebent siratod a.. jövőt, ami valószínűleg azóta rég kimúlt, megdöglött és eltemettük, és pedig szeretlek, és bazdmeg magad, Remus, igen, baj van. Állíts prioritást, és aztán indulunk: hozzám.

Egyre közelebb kerülök hozzá, hogy valami eszméletlen hülyeségre ragadtassam magam - lássuk be, ez azért nem lenne olyannyira karakteridegen tőlem az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Sőt, mitöbb, az lenne az, ha esetleg lenyelném ezt a békát, és elegánsan hátravetett hajjal kisétálnék, talán még az ajtót is visszarakhatnám a helyére afféle békejobbként, és eloldalognék önnön szellemi fölényem teljes tudatában, és vígan integetne a seggemből kilógó merevítő, anyám meg zokogva ébredne az új hajnalra, amikor termése beérett, és további csodálatos, gyönyörű szóképek, meg a faszom.
Ha őszinte akarok lenni, a faszom nálam sokkal őszintébben mutat rá a helyzetben rejlő lehetőségekre, ő nem gondolja túl a lehetőségeit, és most tényleg, épp most ne hagyjam érvényesülni? De ám legyen, megelőlegezek Remusnak némi magyarázatot, mielőtt beláthatatlan dolgok kezdenek történni.
- Igen, épp azért vagyok itt, hogy csak úgy szórakoztassalak mindenféle elméletekkel meg feladványokkal tea mellé, az egyik szerint: odakint mindenféle halálfalók, akik diákéveink alatt sem kifejezetten rajongtak a szerintük nem kívánatos elemek társaságáért, és ó igen, Evans, aki még az én lelkembe is bele mert gázolni - igen, értem már, miért jöttetek ki olyan jól egymással - nem épp arról híresült el, hogy megüljön a fenekén, amikor ilyesmik zajlanak odakint. Neeeeem, elképzelésem sincs, miért tűnt volna el, vagy úgy általában miért tűnnek el az emberek EGY HÁBORÚ IDEJÉN. A. LEGHALVÁNYABB. ELKÉPZELÉSEM. SINCS.
Ha nem ő lenne az, aki, most tényleg kifordulnék innen, mert ugyan mi a fenének akarnék vitatkozni valakivel, aki annyira önző, hogy az egész világa középpontjává teszi a saját önutálatát? Hülye vagy Sirius, te nem foghatod fel, milyen szenvedni minden nap, kurva fogalmad sincs az igazi fájdalomról, ami a lelket marja.. megragadom Holdsáp vékony vállát, és a falnak taszítom. Nem tudom, mi következik, mit fogok csinálni, csak azt tudom, hogy akarom.
- ...de, nagyon dühös vagyok rád, el sem tudod képzelni. És szeretnélek megütni, meg kicsit éhes is vagyok: sok mindent érzek, képzeld, még azt is, amiért ide menekültél, és szeretnék az ágyam alatt zokogni, hogy anyám, miért dobtál ki, a fiad vagyok, azt hittem, hogy mindig megvédesz majd mindentől.. De azt hiszed, eljöttem volna érted, ha épp annyira gyűlölnélek? Nem hiszem, hogy tökéletes vagy, sőt, nagyon is irritáló tudsz lenni, de fogd már fel, hogy SZERETLEK, REMUS. Ha.. ha ez nem elég indok neked, ha nem elég jó, akkor... akkor elmegyek, és ígérem, tényleg nem látsz többet.