A rendkívüli roxforti szünet miatt a bejelentés estéjén haza hopponáltam. Nem voltam a házban amióta ők elindultak erre a tanévre, fogalmam sem volt, mi várja majd őket ha megérkeznek. Gondoltam kicsit otthonosabbá varázsolom a helyet ha már a helyzet nem túl fényes és mindenki csak aggódik. Természetesen én is, de mit tehetnék, egyelőre annak örülök, hogy a lányok nem keveredtek bele semmibe és épségben hazatérhetnek.
Néhány pálcaintéssel eltüntettem a port, majd a konyhába vettem az irányt. Egyedül élek Londonban, magamat tartom el, magamra főzök így nem áll tőlem messze a konyhatudás sem. A hűtőbe már bekészítettem a két lány kedvenc süteményét a londoni cukrászdából, a vacsorát pedig magam készítem el. Egy üveg bort is megbontok hozzá, így a várakozás talán kevésbé lesz majd nyomasztó.
Már javában kész is vagyok az előkészületekkel amikor a kandallóban felizzik a különleges fény és megjelenik a nappaliban a két testvérem. A kezemet gyorsan megtörlöm, majd a pultból kilépve átsuhanok a szobába, hogy meggyőződjem róluk, hogy biztosan épségben megérkeztek e. A koromfoltok ellenére úgy tűnik, minden rendben, de egy pillanatra megállok az ajtóban és onnan figyelem ahogy leporolják magukat.
- Hát megjöttetek! Aggódtam, minden rendben ment? - Tekintek egyszer Flora-ra, majd Dahlia-ra. Szokásához jó híven a kisebbik egyből morcos képet vágva felbaktat a lépcsőn a szobája irányába. Utána is szólok. - Neked is szia Benjamin, jól vagyok, köszönöm, hogy kérded! - Morgok az orrom alatt, majd közelebb lépek Flora-hoz és óvatosan magamhoz ölelem. A kötény amit magamra kötöttem kicsit vizes, de semmi egyéb, így nem is foglalkozom vele. Nem volt könnyű az elmúlt néhány év egyikünknek sem, de azért Dahlia lehetne kicsit közlékenyebb, hiszen mindig a legtöbbet adom ki magamból, mindig megteszek mindent azért, hogy nekik jó legyen és ne érezzék annyira a szüleink hiányát.
- Készítem a vacsorát. Kérsz egy teát? Remélem, ti nem keveredtetek semmibe... - Lehet, hogy nem is számítottak rám, hogy itt leszek, hisz tudják, hogy ilyenkor mindig Londonban tartózkodom a munka miatt. Viszont azért örülnék neki, ha legalább az egyikük beszámolna kicsit és kiélveznénk ezt az extra szabadságot, hiszen az év folyamán vajmi keveset látjuk egymást. Igaz nem rég mentek el az iskolába tanévkezdésre, de nekem mindig hiányoznak.

Beni & Flo

Hazugság lenne azt állítani, hogy nem ijedt meg egy cseppet, mikor rendkívüli szünetre küldték őket. Elvégre ez a két szó egymás után, hogy rendkívüli szünet olyan baljóslatú összetétel, hogy még a legbátrabb griffendéleseknek is megremeg a szája széle. Fufi pedig a különösen érzékeny lelkével végképp magára vette ezt az egészet. Hiába, hogy mindig erősnek mutatta magát, hiába, hogy a tragédia megacélozta az ártatlan kis virágszálat, ez azért már több volt a soknál. Végig bőgte a csomagolást, mintha nem csak két hétre, hanem örökre szakítanák el a roxforti szobától és a barátaitól. Nem vágyott másra, minthogy hazaérve otthon találja Benjamint és együtt hárman eltöltsenek együtt egy kis időt, ha már csak egymásra számíthatnak. De persze tudja, hogy Beni aligha tud elszabadulni Londonból és kettesben maradnak majd a húgával abban a nagy házban.
Ezért tör ki belőle újra a sírás, mikor a kandallóból kilépve testvére mosolygós arcát látja meg először. Úgy ugrik a nyakba, mintha évek és nem hónapok óta nem látta volna. Dahliának épp ennyi idő elég ahhoz, hogy eltűnjön a színről, flo pedig ettől észbe kap és letörölgeti a könnyeit, hogy végre szólni is tudjon.
- Nincs egy zsepid? Ami nálam volt már mind koszos – kezdi nem túl meghatóan az első beszélgetést. – Ne aggódj, minden rendben ment. Csak kicsit megvisel ez az egész – sóhajt kissé reszketegen, de nem hagyja, hogy újra erőt vegyenek felette kesze-kusza érzelmei. Utoljára talán azon a levendula mezőn bőgött ennyire.
- Tudod milyen Lia, előbb-utóbb megenyhül. Remélem… - Nem szeretné úgy tölteni ezt a két hetet, hogy a húgának színét sem látja közben. Persze tudja, hogy valószínűleg ez lesz, de azért végtelenül naivan hisz a csodában és reménykedik még.
- Mit főzöl? Igazából bármi jöhet, mert farkaséhes vagyok. Meg egy tea is jól esne, valami jó erős, mondjuk egy citromfű-galagonya keverék. – Aprót bólint, inkább magának, mint testvérének, hogy igen, erre van most szüksége. Egy jó erős nyugtatóteára.

Nekem sem kell több ahogy meglátom a Flo könnyes arcát, hogy kicsit elérzékenyüljek és eszembe jussanak a régi idők. Nem mondom, hogy ez a hirtelen történés nem szakította fel a sebeket nálam, de azért próbálom a pozitív oldalát nézni a dolgoknak és nem arra gondolni lépten-nyomon, hogy a lányoknak bármi bajuk eshet. Elvégre a Roxfort egy nagyon biztonságos hely... vagy mégsem az? Nem vagyok szülő, csak gondviselő, de ez épp elég arra, hogy magam is beálljak majd a sorba a többi felháborodott szülő mellé és kifejezzem a nemtetszésem és esetleg ötleteket adjak a nagyobb biztonságuk érdekében. Meglátjuk, hogy erre hogyan lesz majd lehetőségünk a jövőben.
A pálcámat felkapva egy kisebb doboz zsebkendőt lebegtetek be, majd miután Flo vett belőle, vigasztalásként magamhoz ölelem.
- Most már itthon vagytok, ez a lényeg. Majd megpróbálom elterelni a figyelmeteket kicsit. Kiveszek néhány napot. - Jelentem ki határozottan ahogy elengedem őt és egy lépést hátrálok. Nem szerencsés kiesnem a munkából és a tanulásból, de a jelenlegi helyzetben biztosan megértik, hogy nem tudok ott lenni.
Nem keseredem el igazán, amikor Dahlia lelécel, mert az utóbbi időben folyamatosan ezt csinálja, de azért reménykedem benne, hogy később majd megenyhül és vele is tudok néhány szót beszélni. Jól esne egy kis családi társaság, még ha nem is olyan rég engedtem el őket az iskolába...
- Remélem igazad lesz, az iskolában is ilyen? - Bármennyire is szeretném nem tudom őket minden percben figyelni és nyilván ők sem fognak engem tájékoztatni minden lépésükről. Annyi előnyöm van talán, hogy nem szülő vagyok és mint régen is, most is hasonló közeli kapcsolatban állok velük, mint a bátyjuk. Legalábbis ezt gondolom és ezt érzem, aztán hogy hogyan történnek valójában a dolog, az már teljesen más kérdés. Általában megpróbálok a laza tesó szerepben maradni, de előfordul, hogy néha keményebb leszek a kelleténél. Ahogy Flo megkérdezi, mit főzök, lassan a konyha felé andalgok és intek a fejemmel, hogy kövessen.
- Spagetti, á lá Benji. - Mutatok körbe a konyhában mosolyogva, ahogy a tálban gőzölög a nemrég elkészült tészta és a tűzhelyen ott fő még a szósz hozzá. A bort beteszem a hűtőbe, helyette pálcaintéssel elkezdem elkészíteni a teákat, valószínűleg az most nekem is jobban fog esni. A kötényt felakasztom a fogasra és a pulthoz leülök, a testévem mellé.
- Mit szeretnél csinálni ebben a két hétben? Akár el is utazhatunk valahová. Vagy folytathatjuk a növénykert felújítását. Ott hagytam abba, ahol a nyáron tartottunk. Gondoltam sokkal menőbb lesz, ha együtt fejezzük be. - A szüleink jó nagy vállalkozást hagytak a nyakunkban, a birtok elég nagy és a helyet nem egyszerű karbantartani. Flo igazi vállalkozó szellem, a felbérelt ismerős pedig karbantart mindent, ameddig nem vagyunk itthon, de hát azért ez csak a mi birodalmunk. Ugyan nem vagyok nagy híve az egésznek, mert engem nem ez a terület érdekel, de azért szívesen besegítek amikor időm engedi. Ahogy a teák elkészülnek, óvatosan odaröppennek elénk, és illatozva, gőzölögve csábítanak minket magukhoz.  

Beni & Flo

Úgy bújik testvéréhez, mintha ezzel megoldódnának a bajok. Persze tudja ő is, hogy nem fognak, hogy a helyzeten nem változtat, de olyan jól esik neki, ahogy a bátyja magához öleli. Legalább nem tör ki megint könnyekben, mint az előbb. Nem szeret így érzelgősködni, azt szereti, ha csak a vidámság látszik meg rajta, ha úgy tűnik, hogy ő igazából mindig jó kedvű. Mert ilyennek ismerik és szeretik, ő a napsugár a sötét, szürke hétköznapokban.
- Tényleg? Nem kell ám, mármint örülök neki, csak nem akarom hogy utána bajod legyen belőle vagy valami. – Tényleg nem szeretné, ha esetlegesen ebből valamilyen probléma származna. Nagylányok már, el lesznek itthon kettecskén is. Mégis, azért örül, hogy Benji ezt mondja. Mert rég találkoztak, és minden együtt töltött percért hálás. Nagyon szereti őt is, akárcsak a húgát. Csak éppen Dahlia nehezebben megközelíthető. És témánál is vannak. – Amennyit látok belőle, igen. Nem nagyon enged közel magához. – Flo kifejezetten fájlalja ezt, rosszul esik neki, hogy Lia meg sem hallgatja, nem hogy elfogadja tőle a félnyújtott segítő kezet. Mert szeretne segíteni, vagy ha ő nem is tudok, akkor szeretne segíteni abban, hogy találjanak valakit, aki megoldhatja a lány problémáit. Tudja, min megy át, ő is megélte ezeket a perceket, de ő eldöntötte, hogy jól akar lenn, jó akar lenni. És emiatt sikerült neki. Túllépni sosem fog, csak megbékélt.
Követi bátyját, már az illatokból tudja, mi következik, ám ahogy el is hangzik végre ajkai széles mosolyra görbülnek. Mi lehetne jobb egy Benji féle spagettinél ilyen vészterhes időkben? Semmi, ez egész biztos. – Nem is tudom, azt hiszem ezt is, azt is. Amíg itthon vagy dolgozhatunk a kerten, aztán lehet elmegyek kirándulni valamerre néhány barátommal. – Mert megbeszélték, hogy akkor talán hasznosan fogják tölteni a kényszerpihenőt, egymás társaságában, hogy senki ne érezze olyan egyedül magát.

Halovány mosollyal rázom meg a fejem miközben hallgatom a testvérem aggódását. Tudom, hogy ellennének ők kettesben is, de amikor itthon vannak, az nekem olyan más érzés. Egész nap csak azon aggódnék, hogy minden rendben van e, ettek e rendesen, megcsináltak e mindent, amit kiadtam nekik vagy épp csak úgy natúran, hogy kimozdulnak e a házból, nem pedig odabent poshadnak a jó időben.
- Ne aggódj miattam, nem lesz baj. Majd bemegyek máskor ledolgozni, elvégre mást nem is csinálok egész évben csak dolgozom. - Forgatom meg a szemeimet kicsit. Hát tényleg ez az igazság, így minden időt ki kell használnom amit a testvéreimmel tölthetek. Még ha nehéz is ilyenkor másként gondolkodni. Főleg ezekben a vészterhes időkben. Nincs túl jó tapasztalatunk az utóbbi időkben, ezért is próbálok meg minél több időt velük tölteni és esetleg másként gondolni a jövőre, boldogabban kiállni és derűs eseményeket eléjük tárni. A kisebbik sajnos nem partner még a helyzetben, de nem adom fel, soha.
- Még biztosan kell neki egy kis idő... - Az idő mindent megold. Legyintek is egyet, hiszen ettől többet ezzel úgysem tudunk mit kezdeni. Attól, hogy én lettem a gyámjuk még közel sem érzem úgy, hogy megmondhatom Dahlianak, hogy mit csináljon vagy épp parancsoljak neki. Így hát leülök a megterített asztalhoz és szedek kettőnknek a vacsorából.
- A társaság jót tesz, mindenképp menjetek, de csak valami biztonságos helyre... - Jegyzem meg óvatosan. Mindig féltem őket, tudjuk, hogy a szüleink hogy jártak, de hát nem lehet az sem, hogy idebenn éljük az életünket. - Van néhány tervrajzom a kerthez, majd megnézed később? Oda is adnám, hogy hozzátedd a te gondolataid. Szerintem ha így haladunk, akár még versenyt is nyerhetünk a birtokkal ha kész lesz. - Nevetem el magam aprón, miközben hozzálátok a vacsorához. Kicsit feloldódtam és olyan gondmentesnek érzem most magam, még akkor is, ha tudom, nem véletlenül vannak itthon most.   

Beni & Flo

- Végülis… jogos. Örülök neki. -  Mert tényleg, ez talán ennek a hülye helyzetnek az egyetlen pozitív vonzata, hogy kicsit többet lehetnek együtt. Mert nyáron nem olyan, nyáron Benji dolgozik, mikor hazaér fáradt, vagy nem is találkozik vele Flo, annyira eltérő az időbeosztásuk. De így, hogy végre néhány napot teljesen együtt tölthetnek… Flora nem is tud visszaemlékezni, mikor volt utoljára ilyen, a szüleik halálra óta.
- Lehet, hogy nem csak időre lenne szüksége. - Nem tudja a szőke, hogy mi vagy ki tudna igazán segíteni a húgán, de aggódik érte, és úgy érzi, az idő egyszerűen nem képes mindent megoldani. Mert őt helyretette, ahogy múltak a napok, a hetek és a hónapok. Neki elég volt pusztán az idő. De Dahlia túlzottan magába zárkózik, nem hagyja, hogy a testvérei és barátai segítsenek rajta. Pedig lenne, lennének, méghozzá sokan, akik segíteni akarnak, csak nem fogadja el a segítő kezeket. És ez aggasztja. Sóhajt, mielőtt leülne az asztalhoz, és ezzel a sóhajjal megpróbálja elengedni minden aggodalmát is. Elvégre most a fő, hogy itt vannak mindhárman, és mindannyian szépek és egészségesek. És a többi… talán nem is számít. Valahol persze mégis, de ezek a legfontosabbak. Mert egészség nélkül semmi nincs.
- Ne aggódj, ha megyünk is valahova, arról tudni fogsz, és amíg nem mondod azt egy helyszínre, hogy biztonságos, addig nem megyek - ígéri meg két falat között. Annyira éhes, hogy nem volt képes tovább ellenállni az ínycsiklandó illatoknak, nem várja meg testvérét az evéssel. Az ígérete valós, tényleg nem szeretné, hogy benjamin esetleg aggódjon miatta. Mert a miattuk talán túlzás lenne, annak ismeretében, hogy Dahlia mennyire visszahúzódó. Flo nem hiszi, hogy túl sűrűn tenné majd ki a lábát a házból. - Persze, szívesen megnézem őket! Az első díj meg garantált lesz, ha egyszer valaha végre kész leszünk - nevet vele félig már teli szájjal. Szereti a kertet, szeret a birtokot, szereti ezt az egészet. A sajátjának érzi, a birodalmának, ahová elbújhat, ami mindig hazavárja.