Imádtam a Halloweent, jobban mint bármi mást. A karácsony mellett ez volt a kedvenc ünnepem, bár azt hiszem, a kettőt nem igazán lehet összemérni, úgyhogy nem tudnék kedvencet választani a kettő közül. A karácsony a családról szólt, a békességről és a pihenésről, amit hármasban szerettem megélni Richarddal és Florával, anélkül, hogy bárki is zavarni mert volna minket. Nem mintha akárki ilyet akart volna tenni. A Halloween viszont teljesen más volt. Ott rálelkesedtem a díszítésre, a tökfaragásra, a rengeteg édességre (habár arra nem annyira mint Richie), a jelmezekre, mindenre. Ez egy vidám ünnep volt, ami során gyakran ittam kissé többet a kelleténél és ez alatt nem éppen a forrócsokira és a sütőtöklére gondoltam, hanem sokkal inkább a Lángnyelv-whiskyre. Szerencsére most nem jártam így, a Roxfortban nem is ment volna.
A Nagyteremben voltunk többen is, mind tanárok és a díszítéssel foglalatoskodtunk. Hajnalban kezdtünk, egész korán, hogy már az elsőnek felkelő gyerekek is élvezhessék a teljes halloweeni díszlet látványát. Nem túl meglepő módon azonban a tanárok is szerettek néha aludni, úgyhogy a legelején is csak hatan vettük a fáradságot, hogy levonszoljuk magunkat ide a kényelmes ágyból, ezek után pedig ketten is feladták menet közben. Nem volt meglepő, tekintettel arra, hogy a mi drága Hóborcunk nagyon hamar rákapott arra, hogy megkeserítse a munkánkat - vagy inkább az életünket. Úgyhogy ketten hamar elhagyták a termet, inkább a folyosókat választották díszítésre, később pedig még egy csatlakozott hozzájuk, utoljára pedig Richard hagyott itt minket. Ha nem tudtam volna, hogy azért megy el, hogy Hóborcot hajtsa el és próbálja meg kordában tartani, nagyon megharagudtam volna rá, így viszont csak hálás voltam, hogy próbál minket megmenteni ettől a pokolfajzattól. Tehát a végén ketten maradtunk, a furcsa véletleneknek köszönhetően pont a két Lestrange. Rabastan és én.
Az egyetlen családtagom volt, akiről mindig jó véleménnyel voltam, nem meglepő módon. Fiatalkoromban gyűlöltem őt is, legalább annyira mint az összes többi Lestrange-t, akivel valaha is dolgom volt. Aztán az aurorként eltöltött éveim során olyan szerteágazó kapcsolatokra tettem szert jó és rossz részről egyaránt, hogy abba nagyon hamar belekerült Rabastan is. Én pedig rádöbbentem, hogy ő nem olyan, amilyennek mutatja magát. Azt hiszem. Igazából azóta sem sikerült megfejtenem a gondolkodását és a viselkedését, de már nem is igazán gondoltam rá. Azok után, hogy segített elintézni nekem és Richardnak, hogy Flora a mi lányunk lehessen, csakis hálával tartozhattam neki.
- Soha nem fogunk ezzel így végezni -simogattam meg a fejem, miután a vidáman kacagó Hóborc hozzám vágott egy apró tököt. Úgy fest, Richardnak nagyon is meggyűlt vele a baja.