Szóval ez most egy randi? Mármint az az igazi, elviszlek valahova, te meg úgy csinálsz, mintha kéretnéd magadat, mintha alig lenne rám időd? Vagy ez csak egy szimpla találkozás kettőnk között, amit hosszas levelezgetés után kértem tőled? Nem tudom.Azt sem tudom, hogy igazából miért akartalak látni. A legnagyobb probléma nyilván veled van és nem velem, mert mióta ott kihánytad azokat a kis csigákat, engem pedig kényszerítettél, hogy vigyem veled a gyengélkedőre őket, vagy legalább gondozzam őket, na azóta nem tudok rajtad kívül másra gondolni, ami azért gáz, mert éppen olyan ügyletre adtam a fejemet, amiért simán kinyírhatnak, és jó lenne ha nem rád gondolnék mindig. És hát a tökéletes megoldás a problémát megfogni és szembenézni vele nem? És a probléma te vagy, mert besétáltál az életembe a festettszőke hajaddal, meg a hülye barátaiddal, a semmitmondó kis üzeneteiddel és a folytonos kíváncsiságoddal. Szóval muszáj lesz valamit kezdenem veled, különben tuti, hogy le fogok bukni, és rántok magammal minden kis tagocskát, és akkor nem mondhatom nekik azt, hogy bocs srácok, épp rád gondoltam! De most már nem tartom olyan jó ötletnek, hogy találkozunk, mert nem tudom, hogy mit fogok mondani neked, vagy, hogy mit szeretnék csinálni veled. Meg aztán eszembe jut, hogy mit mondott múltkor Rabastan - nem illik a cipőm a nadrágomhoz -, szóval kényelmetlenül érzem magamat, mert az a nadrág van rajtam, azzal a cipővel, amivel amúgy nem tudom, hogy mi a gond, de te lány vagy, biztosan rögtön ki fogod szúrni. Meg haza sem mentem mielőtt találkozom veled, abban a pólómban várlak amiben egész nap voltam, és azért így meggondolva illendőbb lett volna inget fölvenni - anya mindig azt mondja, hogy tiszteljem meg a lányokat, mert megérdemlik -, de legalább egy frissen vasalt pólót. Megtámaszkodom a lámpaoszlopon, ősz létére kellemes az idő, a pulcsimat is a kezembe fogom, miközben rád várok, és remélem, hogy eljössz. De persze ezt csak azért remélem, mert le szeretném zárni a furcsa érzéseket veled kapcsolatban, véletlenül sem azért mert nem vagyok biztos abban, hogy jól emlékszem-e rád.
I solemnly swear
I am up to no good
Dorcas M. Meadowes
C’est la vie
Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Sky Ferreira
»
»Hétf. 6 Nov. - 23:55
Just be my merman
Van annál szánalmasabb, mint amikor az embert kétszer is elhagyják? Mármint azért elég ritkán fordul elő, kevés az esély, hogy ha egyszer valamit ennyire végzetesen elcseszel, akkor majd mégegyszer megteszed, de kivételek mindig vannak. Én meg nyilván akkora ügyet csinálok belőle. Valahogy kurvára le kéne szokni arról, hogy folyton tapadok az emberekre, hogy kiterítem a lelkem a kibaszott lábuk elé, talán éppen ezért menekülnek. Csak azt nem értem, hogy Brutus például hogy bírja. Mondjuk az egész nyáron át tartó picsogásomat Dexter után. A tömény önsajnálatnak elvileg rohadtul taszítónak kellene lennie. Már rég el kellett volna küldenie a picsába, nevet változtatni, vagy csak kivágni az ablakon azt a tetves baglyot. És mit csinál erre ő? Találkozni akar, bassza meg. És én komolyan nem értem, hogy miért? Igazából eszembe sem jutott, hogy ez egy randi lehet, amíg jóapám rá nem világított, persze attól még tuti, hogy nem az. Annyira megszoktam három srác mellett, hogy folyton velük lógok, aztán mégsem randi, mert ugyan miért hívna bárki is randira, amikor még azt sem tudom, az mi a csoda? Mármint Potterrel néha, a piros betűs napokon sétáltunk kézenfogva és lemezboltokba jártunk, meg Roxmortsba és a Tiltott rengetegbe – de azért többnyire csak inkább szex volt, mert hát azért nem igazán tudtunk egyébként mit kezdeni a másikkal. És mégis mihez kezdek Brutusszal? Az émelygéstől, a torokszorító érzéstől akkor sem tudok szabadulni, amikor a Foltozott Üstön keresztül átvágódok a mágusvilágba. Sőt, mintha ez csak felerősítene minden bennem kavargó érzést, a nyavalyás pillangókat, miközben apám szavait próbálom kizárni a fejemből, és arra koncentrálni, hogy hogy adjam a lazát, de tényleg, mi a fészkes fenét akarhat tőlem? - Hé, Wellington, mondta már valaki, hogy mennyire nem megy az a cipő azzal a nadrággal? Kivéve, ha azért hívtál ide, hogy Madame Malkint szadizzuk a rémes ízléseddel. Mert akkor tökéletes választás. Egyébként határozottan bűnöző külsőt kölcsönöz. Mármint olyan hanyag, dögös módon, olyan szarunk a jóízlésre, mert megtehetjük. Mivel már távolról kiszúrtam, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy mögé lopózzak, megragadom a karját és bizalmaskodóan suttogok a fülébe. Mármint úgy hajolok oda, mintha suttognék, de egyébként olyan hangos vagyok, hogy felverem az egész utcát. De legalább nem kell egyből a szemébe néznem, és elkerülhetjük a kínos hallgatást, ahogy bámulunk egymás szemébe. Mert engem aztán kurvára nehéz zavarba hozni. És egyébként is végignézte perverz élvezettel már, ahogy életem egyik legkopromittálóbb pillanatában csigákat öklendezek. Már semmi se kellene zavarjon, de valahogy ezt a szám, ami képtelen befogni akár egy másodpercre is, nem érti meg. - Komolyan sajnállak. Ritka szar nyarad lehet, ha már csak én maradtam neked.
I wanna be your mermaid
I solemnly swear
I am up to no good
Brutus Wellington
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann
»
»Szer. 8 Nov. - 10:23
Lehet, hogy nem volt olyan jó ötlet ez az egész. Mármint nem lett volna sokkal egyszerűbb minden ha nem hívlak el, és az egész egy hivatalos keretben marad? Levelezgetni egyszerű, csak leírod amit gondolsz, elrablok tíz percet az életedből, és ennyi. Nincsenek kínos csendek amit a szavak nem tudnak kitölteni, és nem terhel semmiféle gondolat, hogy neked most tényleg velem kell találkoznod, és tényleg úgy kell tennünk, hogy bírjuk egymást, amikor nem is tudjuk, hogy igazán mit gondolunk a másikról. Mármint belegondoltál abba, hogy te most egy olyan taggal találkozol aki a nevét egy Shakespeare műből kapta? Ha lehetne, most visszavonulót fújnék, és inkább elhúznék, reménykedve abban, hogy te nem jössz el, mert amúgy miért tennéd? Mi vonzana ide téged? Én? Kétlem. Ha el is jössz, akkor valószínűleg unatkozol, vagy éppen itt van dolgod az Abszol úton, de semmiképpen nem azért jársz erre, mert én pontosan itt akarok veled találkozni. Igazából nem veszlek észre, csak azt érzem már, hogy az ujjaid a karom köré fonódnak, és te meg közelebb hajolsz, egészen a fülemnél szólalsz meg, és minden kimondott szavadnál a leheleted csiklandozza az én fülemet amitől egyfolytában borzongom. Meg amúgy is fogod a kezemet, és az ujjbegyeid nagyon hidegek, meg nem is vagyunk olyan kapcsolatban, hogy a karomat fogdosd. Mármint nincs is köztünk semmilyen kapcsolat, és ez azért bosszant, mert vagy azt szeretném, hogy engedj el és ne érjenek hozzám többé az ujjaid, mert nagyon hidegek, vagy azt, hogy hadd foghassam meg őket és melegíthessem fel, mielőtt letörnének. De nem tudom, hogy reagálnál ha csak úgy megragadnám és a tenyerembe zárnám őket, szóval inkább csak állok és felnevetek azon amit mondasz, jobb híján nem tudok mást tenni. És ez így elég kínos, mert te éppen most égetsz le körülbelül egy tucat ember előtt, én meg nem teszek mást csak felnevetek, mintha az egész leperegne rólam, pedig ha tudnád, hogy mennyire megbántam hogy ebben jöttem el, valószínűleg nem mondanál ilyenek. De lehetséges, hogy akkor még rosszabb lenne minden. - Habár nagyon csábító a Madame szadizása, nem szívesen válnék meg a cipőmtől.. vagy a nadrágomtól.. - Vagyis ha megteszem akkor nem veled fogom tenni. AZ még a megalázóbbnál is megalázóbb lenne, nehogy véletlen azt idd, hogy tetszeni akarok neked, mert nem így van. Na jó lehet, hogy így van, de akkor sem megyek el veled vásárolni. Hátra fele sandítok, hogy azért lássak is belőled valamit, ne csak a cigarettafüsttől kesernyés, parfümtől édeskés illatodat érezzem. Szóval ellépek tőled, nagyjából egy lépésre, és megfordulok, rád pillantok, szemérmetlenül nézek végig rajtad, de esküszöm, hogy nem direkt, csak már régen láttalak, szinte el is felejtettem, hogy hogyan is nézel ki, most meg szeretném elraktározni a látványodat. Majdnem megszólalok, de inkább csak köhintek egyet, ezzel nyelve vissza mindazt amit mondanék. Jobban járunk, hogy nem mondok semmit, mert egészen biztos vagyok benne, hogy nem tudnád értékelni. Csinos vagy. Ezt mondanám, és rád is mosolyognék. De jobb, hogy nem tettem. A megjegyzésed miatt tényleg jobb. Mert ez az egész biztosan nem az aminek én szántam, és nem akarom magamat lejáratni előtted. Ennél is jobban. Mert már biztos vagyok benne, hogy jobb lett volna ha nem hívlak el, de már teljesen mindegy. - Lehet, hogy már én is sajnálom magamat.. - Felsóhajtok. Nem akarlak megbántani, de ez csak úgy kicsúszott. Bármit csinálhatnék, megkérhetném Medát, hogy ebédeljünk, vagy Megant, hogy fagyizzunk, még Rabastant is előbb érhettem volna meg bármire - ő csak lebuzizott volna, és arra kényszerítene, hogy fizessek - még akkor is kevésbé lenne kínos ez az egész helyzet, mint most veled. Normális esetben megkérdezném, hogy mit akarsz csinálni, de a helyzet nem normális. Nekem kell rögtönöznöm. De most mit mondjak? Mi a faszt akarok amúgy csinálni? Láthatod rajtam a tanácstalanságot, amit leplezni próbálok úgy, hogy nem téged bámullak, hanem a kirakatokat. - Öööö.. gyere.. - K-I-B-A-SZ-O-T-T-K-Í-N-O-S. De azért elindulok jobbra - mert erre több az üzlet, és nagyobb az esélye, hogy hirtelenjében kitalálok valamit. - - Éhes vagy? - Légyszi, legyél éhes.
I solemnly swear
I am up to no good
Dorcas M. Meadowes
C’est la vie
Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Sky Ferreira
»
»Kedd 21 Nov. - 12:00
Just be my merman
Egy hosszú, végtelennek tűnő percig nem is olyan nehéz elképzelni, hogy kézenfogva végigsétáljunk az Abszol úton, sőt, még valahogy egy titkos kis fantáziaként elül a gondolat a fejemben, és tényleg elképzelem, hogy mi ketten rójuk együtt a félig néptelen utcákat, elvégre már megfogtam a karját, az majdnem ugyanaz, de aztán elég hamar beüt a valóság és én egy pillanatig csak pislogok, aztán hátrébb lépek egy lépést, és elengedem a karját. Mármint valószínűbb, hogy most nem rajtam nevet, csak éppen a hülyeségeket, amiket összehordok, de éppen emiatt érzem a késztetést, hogy önkéntelenül is elgondolkozzak a szavaimon. Végül is én hoztam kínos helyzetbe. - Jó, ahogy gondolod, én csak meg akartam adni az esélyt, hogy nehogy életed nagy hibáit éppen ma kövesd el, mert akkor akaratlanul is hozzám köténéd őket – olyan hansúllyal mondom, mintha annyira nem számítana, de valójában ez az utolsó dolog, amire szükségem van. Olyan nagy kérés az, hogy ha azt szeretném, hogy amikor az emberek rámgondolnak, valami kellemes bizsergető melegség öntse el a testüket, ahelyett, hogy elfogná őket az undor vagy a hányinger? Mivel ő is hátrébb lép, úgy érzem, hogy ez a távolságtartás valójában kell neki, és nem is akarom erőltetni, talán itt csesztem el. Ujjaim szinte görcsbe merednek, markolják a semmit, izzadnak, és az sem segít túl sokat, ahogy leplezetlenül végignéz rajtam, tetőtől talpig, én meg zavaromban csak a fel-felbukkanó szeplőket figyelem, amiket a késő nyári napfény csalogatott elő. Alig látszanak, a kastély falai között meg rejtve maradtak előttem, vagy sohasem figyeltem meg ilyen közelről, de kifejezetten szimpatikussá teszi az arcát, jól esik beléjük kapaszkodni a pillantásommal, megpróbálni összekötni a pontokat és különböző alakzatokat kivenni belőlük. Egészen addig, míg nem gondolja, úgy, hogy igazat ad nekem. Normális esetben nem kéne megsértődnöm, hiszen én kezdtem az egészet, most mégis keserűen nézek rá, habozva, hogy egyáltalán mi a francot is keresek itt akkor. - Figyelj, jó lenne, ha eldöntenéd, hogy akarod-e egyáltalán, hogy ittlegyek, mert tudod, ezer más helyen is lehetnék éppen – nem tulajdonképpen az egyetlen hely, ahol most lehetnék, az a szobám rejteke, vagy az a csehó a Zsebpiszok közben, ahol kiskorúaknak is mérnek ki alkoholt, nem is akármennyit, de valójában az az opció, ami a legkevésbé áll közel az önpusztításhoz, az éppen ez. És hát nem lennék itt, ha nem akarnánk igazán mindketten, hogy ittlegyek, még ha most minden jel arra mutat, hogy mindketten kurvára máshol akarunk lenni, mintha csak véletlenül sodort volna egymás mellé a szél. Levélben minden sokkal egyszerűbb volt. - Jó, talán nincs is ezer hely, ahol éppen most lehetnék, talán éppen pont itt akarok lenni. Csendesen szólalok meg, aztán mindennek dacára végül is követem, amikor meglódul az utcán, mert hát direkt kihangsúlyozta, hogy azt akarja, hogy vele menjek. - Ööö. Nemtudom, lehet – mármint van egyáltalán olyan pontja az életemnek, amikor éppen nem vagyok éhes? - Jó, igazából farkas éhes vagyok, azt hiszem, nagyon is rátapintottál a lényegre. Ha most fel akarnál szedni, azt hiszem, ez lenne a lehető legsimább út - a szavak nyilván megint meggondolatlanul törnek utat, csak abban reménykedek, hogy akkor az utcazaj, hogy a felét sem hallja annak, amit mondok, naná, erre nagyon nagy az esély.
I wanna be your mermaid
I solemnly swear
I am up to no good
Brutus Wellington
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann
»
»Csüt. 23 Nov. - 21:27
Aranyos vagy. Aranyos ahogy ennyit beszélsz, ahogy a hangodban csendül egy egészen haloványan érzékelhető él, mintha tényleg tartanál attól, hogy ha rossz élményem lesz azt tényleg hozzád kötöm. Lenézek a cipőmre, aztán megnézem a nadrágomat, s a zoknimra is rágondolok, ha meglátnád, egészen biztosan meglepődnél. Mintás. Imádom a mintás zoknikat, olyan beteges módon, hogy a sima feketét vagy fehéret már kényelmetlennek érzem, mintha szúrna, mintha egyfolytában égetné a lábfejemet. Jobb mintha egyáltalán nem hordanék, nem? Csak megcsóválom a fejemet, nem egészen biztosan nem kötnék hozzád semmi rosszat, inkább magamat okolnám. De téged nem, tőled fura érzés kereng a gyomromban és bizsereg a bőröm ahol hozzám értél, s már sajnálom, hogy elengedtél, mert bárcsak megfognál újra, bárcsak lennék olyan bátor hogy az ujjaidért nyúljak. De nem vagyok olyan bátor, hogy ténylegesen megtegyem, csak zsebre vágom őket, elzárva előtted is a lehetőséget. Na nem mintha igazán elhinném, hogy hozzám akarsz érni, úgy, mint egy nő a férfihez ha utcán találkoznak. Nem akartalak megbántani, az ajkaim is egy pillanatra lebiggyednek, a szemem a tiedbe mar, hogy el ne nézz. - Ne haragudj, én nem úgy gondoltam.. - Nem engedem, hogy elnézz, mert látni akarom, látni azt az ezernyi helyet ahol éppen lehetnél, s próbálom elképzelni, hogy én most mit csinálnák nélküled. Ennék, otthon tömném kétpofára amit anyám főzött, aztán pedig csak olvasgatnék, vergődnék az ágyba és különböző elméleteket gyártanék arról, hogy kivel vagy éppen és mit csinálsz, hogy hogyan áll a hajad, elolvastad-e már a legutolsó levelemet. Elkeseredem, hogy jobb dolgaid is lennének, mint velem lenni, s most már azon vagyok, hogy minél hamarabb elriasszalak, hogy mehess oda ahol igazán lenned kellene. De aztán visszakozzol, nekem meg egy kő gurul le a szívemről, egy pillanatra megemelkedik a pulzusszámom, elmosolyodom. - Tényleg itt akarsz lenni? Mert amúgy.. amúgy.. én sem szeretném, hogy te máshol legyél. - Nehéz kimondanom, és nem azért mert nem igaz, hanem mert annyira igaz, annyira őszinte, hogy fogalmam sincs, hogyan fogsz rá reagálni. De inkább nem is akarom tudni, elindulok és te követsz, hallom a hangod meg aztán elég hamar mellém is érsz, nem akarom, hogy kiskutyaként kelljen futnod mögöttem. Felnevetek azon, hogy farkas éhes vagy, de aztán zavartan köhögni kezdek. Ha most fel akarnál szedni.. Én most fel akarlak szedni, csak hát elég gáz, hogy ez nem nyilvánvaló, meg elég gáz ez az egész így. És erre amúgy mit mondjak? Hogy akkor menjünk, hadd szedjelek föl? Úgyhogy csak szusszanok egyet, te meg döntsd el mire gondolok - szerintem amúgy nem nehéz kitalálni, rágom a számat belülről meg néha rád-rád pillantok ahogy mellettem lépkedsz, már a kezemet is kivettem a zsebemből, szigorúan csak azon az oldalon ahol te gyalogolsz -. -Tudok egy jó helyet ahol egészen különleges kaják vannak, de azért nem olyan nagyon étterem.. de persze ha oda szeretnél menni, akkor mehetünk oda is.. - Mert végül is téged akarlak fölszedni, szóval ha drága puccos helyre vágy, akkor menjünk, majd otthon sírok a számla miatt, és hogy nem történt semmi. - Van egy nagyon király húsgombócuk, sajtos-tejszínes szósszal és az egyszerűen.. leírhatatlan! - És tényleg az. Meg lehet kapni ott nagyon finom limonádékat és kurva hangulatos. - De fedezhetünk fel együtt is új helyet akár.. - Az eggyüttnek olyan furcsa hangzása van a számból, mintha összetartoznánk. Basszus úgy megfognám a kezedet.
I solemnly swear
I am up to no good
Dorcas M. Meadowes
C’est la vie
Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Sky Ferreira
»
»Hétf. 26 Feb. - 18:25
Just be my merman
Jó, talán egy egészen hangyányit elvetettem a sulykot. Talán meg kellett volna hagyni neki a döntés szabadságát, hogy azt gondoljon rólam, amit akar és ne próbáljak meg kétségbeesetten, már-már görcsösen pozitív érzéseket kicsikarni belőle, ahogy egyébként mindig is szoktam. Talán ha egy egész nüansznyit kevésbé vagyok rámenős, mint úgy egyébként azokkal az emberekkel, akik egytől-egyig magamra hagytak. De most már késő ezen agyalni, én maximum annyit tehetek, hogy hagyom a francba az egészet, és megpróbálom visszafogni magam, hogy ne legyek túl sok. Rögtön kezdhettem volna ott, hogy nem támadom ok nélkül, saját bizonytalanságomnak teret adva. Fájdalmasan megrándul az arcom egy pillanatra. Bárcsak az időutazás képességét kaptam volna meg ehelyett a haszontalan és még annál is bizonytalanabb jövőbelátás helyett. - Hé, nyugi, csak vicceltem – próbálok olyan meggyőző lenni, hogy elhiggye, tényleg csak ennyiről szólt az egész. Hátha ezzel könnyítek a saját lelkemen, de mindenekelőtt az övén. És közben hűségesen követem, nem hagyva, hogy lerázzon. Megnyújtom a lépteimet, hogy ne maradjak le mellőle, mintha egyedül a szinte néptelen Abszol út olyan kibaszottul félelmetes lenne. Mert bassza meg, az is, de ezt csak akkor realizálom már, amikor újra megszólal, csendesen, de határozottan, és nekem újra és újra le kell játszanom a fejemben, hogy megértsem, mire is gondol igazán. Újra érzem a pillangókat, ezúttal még kétségbeesettebben verdesnek, mint azelőtt. És ezáltal a légzésem is szaporodik, szinte kapkodok a levegőért. Képtelen vagyok egy lépést is tenni. Földbe gyökerezett lábbal állok, és csak későre jut el az agyamig, hogy nem vette észre, hoy lemaradtam. - Mit mondtál? Azt hiszem, nem hallottam jól. Ekkora ordas nagy hazugságot azért én is ritkán engedek meg magamnak. Annyira abszurdan is hangzik, hisz végig ott voltam mellette, és mégis, hallani akarom mégegyszer. Valami idült mosoly bukkan fel az arcomon és jó pár pillanatig csak bámulok rá leplezetlenül. Valaki velem akar lenni, senki mással. Nem egy átkozott pótlék vagyok. Kezem tétován lóg a levegőben, megremeg, egyszerre a félelemtől és az izgalomtól. Halk sóhaj hagyja el a számat, szólnék, de végül csak megrázom a fejem, a kivételesen frissen mosott hajszálak verdesik az arcomat és a vállamat. - Jól van, oda megyünk, ahová csak szeretnéd. Majd legközelebb az én kedvenc helyemre megyünk – óhatatlanul is azt suggallom ezzel, hogy igen, lesz következő alkalom, ha rajtam múlik, és ó, bassza meg, annyira remélem, hogy tényleg lesz. Elindulok felé, meglepően légies, könnyű léptekkel és amikor mellé érek, várakozva pillantok fel rá. – Na mit bámulsz annyira, vezess inkább, éhen halok.
I wanna be your mermaid
I solemnly swear
I am up to no good
Brutus Wellington
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann
»
»Kedd 6 Márc. - 16:23
Csak felvonom a szemöldökömet, mert hát nem hiszem el neked, hogy csak vicceltél, mert ha az emberek viccelnek, akkor utána mosolyognak, vagy nevetnek, vagy csak megbokszolják a másik vállát, hogy akkor nevessen az is, és hát neked nem suhant semmi végig az arcodon, még csak meg sem rezzentél, úgyhogy tudom, hogy nem vicceltél, és én értékelem, hogy el akarod velem hitetni, úgyhogy elmosolyodom bátortalanul, mert ha ez csak egy vicc, akkor nevetnünk kellene nem? Pedig semmi sem vicces, az meg pláne nem, hogy most úgy csinálsz mintha ez az egész vicc lenne, mert hát biztosan hallottad amit mondtam, de azért te bele akarsz rángatni ebbe a kínos helyzetbe, én pedig hagyom, hogy belerángass, mert már akkor hagytam amikor csigákat hánytál és rám akartad tukmálni őket. Pedig undorítóak voltak. Fújtatok egyet, mert hát most el fogom neked újra mondani, és meg is torpanok mert ennek csak így van értelme, nem fogom százszor elismételni magamat, mert ez az egész nem egy kicseszett vicc aminek képzeljük. Ez bennem komoly. - Azt akarom, hogy itt legyél és ne máshol! - Megemelem a hangomat, olyannyira, hogyha most többen is lennének az utcán nem csak mi, akkor egészen sokan pillantanának felénk, és most lehet, hogy azt hiszed, hogy kiabálok, de igazából nem kiabálok, csak akarom, hogy tudd, hogy nem egy beszari nyúl vagyok aki nem meri neked elmondani, hogy azt akarja itt legyél vele, és én is tudni akarom, hogy ki merem mondani. Újra és újra kimondanám. Nézem ahogy a hajad össze-vissza himbálódzik, és elképzelem ahogy a mellkasomat cirógatja, amitől aztán meg kell dörzsölnöm, és ami miatt te újra ott himbálnád, én pedig magam alá fordítanálak inkább, mert nagyon csiklandozna. Megrázom a fejemet, nem ide való gondolatok. A kezedért nyúlok, mert hát csak úgy lóg a levegőben, és az enyém is lóg, és mert hát mégis csak én vagyok a fiú, még akkor is ha elhatároztam, hogy sohasem fogok rád nyomulni, mert mindenki más rád mer nyomulni, és nem akarom, hogy csak azért legyél velem, mert rád nyomultam, és nem volt más választásod. Meg aztán Potter és te is olyan nyomulósok voltatok együtt, hogy az ember szívesebben bámulta órákig a fúriafűzt, mint benneteket. De azért megfogom a kezdeted, és a kezed meglepően puha ahhoz képest amit vártam. Az enyém egészen hideg, mindig hidegek az ujjaim, anyám szerint orvoshoz kellene mennem, de én aztán nem akarom megtudni, hogy rákos vagyok és meghalok. Elvagyok én a hideg ujjaimmal is. Összekulcsolom az ujjainkat, és ez most természetes, olyan nagyon természetes és valóságos, hogy elmosolyodom. - De csak akkor ha a te kedvenc helyeden nem negyvenéves faszik szívnak füvet valami idióta zenét hallgatva.. - Mert a te kedvenc helyed valami ilyesmi lehet, és amíg ezen elmélkedem, észre sem veszem, hogy elindultunk és már itt vagyunk az én kedvenc helyem előtt. Tétován nyitom ki előtted az ajtót, mert nem tudom eldönteni, hogy akkor most te olyan lány vagy-e.
Kezdőlap
