I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 10
▽ Avatar : Ash Stymest
| » » Hétf. 19 Márc. - 22:20 | | Amikor a manó görnyedt testtel megjelent, orraival a földet súrolva és a füle úgy himbálózott, hogy Pippa hangos kacagásban tört ki hogy bejelentse a vendéget, vagyis A VENDÉGET, így csupa nagybetűvel, mert hát érezzük magunkat mind megtisztelve, hogy őnagysága Amycus Carrow végre valahára, majdnem fél évvel azután, hogy született egy keresztlánya, meglátogatott minket, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek. Ekkora már kifejezetten nagyon fáradt voltam: Silje egyre morcosabb és morcosabb lett, és minden feladat rám hárult, és éppen arra készültem, hogy három gyereket fürdessek meg egyszerre, hogy minél hamarabb ágyba dughassam őket, hogy aztán én is aludhassak valamennyit, mert az életem ebben az időszakban a gyerekek és a munkahely között forgott: gyerekek, munkahely, gyerekek, munkahely, gyerekek, munkahely.. És akkor amikor a manó megérkezett akkor én az egyik kezemben Anastasiyát fogtam éppen, másik kezemmel Pippáról próbáltam lehúzni a pólót, ő persze úgy ordított, mintha éppen kínoztam volna, és Milot próbáltam rávenni arra, hogy vegye le a saját pólóját, de Milo a kis falovacskáival volt elfoglalva, Pippa azzal, hogy megkaparintsa Anastasiya kezét, Anastasiya pedig azzal, hogy odaadja a kezét a kislánynak. Tehát amúgy tök fölösleges volt a jelenlétem, és senki, e tényleg senki nem értékelte az erőfeszítéseimet, ami miatt ordítani tudtam volna, vagy legalább bőgni, mint a szaros gyerek. És eszembe jutott az is, hogy nekem három gyerekkel kell leszenvednem magam a földszintre, hogy beengedjem Amycust.. Szóval fogtam a három gyereket, egyik kezemben a sajátomat, a másikban a nevelt lányomat, és Milot hívtam, hogy kövessen. A két perces utat lefele körülbelül tíz perc alatt tettük meg, mert a kisfiú úgy gondolta, hogy minden játékát magával kell hoznia, ami persze nem fért el a két kezében, mert a kezei olyan aprók, mint a manókezek, ezért minden második lépésnél kiejtett valamit a kezéből, amit nekem meg kellett várnom, hogy fölvegyen. Mindeközben Pippa a hajamat simogatta, vagy markolászta, már nem tudnám megmondani, Anastasiya meg olyan erősen kapaszkodott a taláromba, mintha attól félne, hogy így elejtem. De azért csak leértünk a földszintre, én csak letettem Pippát, Milo csak elhagyta a játékait, Pippa csak sikított - mert ez az új hóbortja - mire Milo is sikítani kezdett, és én is sikítani akartam volna. A legszívesebben ordítottam volna és mindent otthagyva, vagyis itt hagyva léptem volna le, elmenekültem volna a világ elől, ahogyan ez a fasz tette. Szóval kinyitom az ajtót, belebámulok Amycus ismerősen ismeretlen képébe - talán a hja túl hosszú? - és nemes egyszerűséggel belenyomom a kezébe a saját lányomat - beletuszakolom, ha arról van szó, - hogy se szó se beszéd kapjam el a két másik gyerek kezét, és induljak el az emeletre. - Gyere! - Nem tudom, hogy követ-e de azét jó lenne ha követne, mert hát meg kell fürdetnünk ezt a három gyereket - és itt jön a képbe az, hogy nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek: a nevetés része az volt, hogy le kellett vánszorognom a három gyerekkel, a sírás része pedig örömkönnyekben jönne: nem kell egyedül fürdetnem,ami nagy szó, mert ez amúgy egy gyilkos dolog. - - Szóval abban a kis kádban fürdesd meg a keresztlányod, mert, hogy attól amiért te nem jelentél meg a keresztelőjén, még a keresztapja vagy - És nem tudom eldönteni, hogy most meg vagyok-e sértődve, vagy sem.
|
|