Rexarius Systobal Gwell

I 'ave nevair been more insulted in my life! 'Alf-giant? Moi? I 'ave — I 'ave big bones!

Gwell.


45


Mit írjon ide egy egyszerű félóriás?


Semleges, bár megvásárolható


Varázsellenállás


Varázslények


Winston James Francis


Saját

Nem akarok a családomra gondolni! Ó, nem, félreértesz, nem azt vetem a szemükre, hogy születésem után elhagytak és egy árvaházban kellett felnőnöm, hanem egyszerűen kiráz a hideg attól, ha arra kell gondoljak, ahogyan fogantam. Vajon atyám megerőszakolt egy muglit? Vagy anyám csábított el hatalmas bájaival egy férfit? Sosem fogom megtudni és soha nem is akarom, de annyi biztos, hogy nem hétköznapi orgia lehetett!
Ha a másik családomra gondolsz, az óriások nemzetségére az Urál-hegyvidékén, akkor róluk sincs túl jó véleményem. Méghogy törpe vagyok? Három méter és negyvenhét centiméter! Jó, elismerem, közöttük úgy néztem ki, mint valami kis porbafingó vakarék, de tehetek én arról, hogy az egyik szülőm ember volt? Természetesen nem! És amikor megpedzegettem, hogy velük akarnék élni, mit kaptam? Gúnyos vicsorgás és röfögő vihogást! Hogy a bőr hűljön rájuk! Ez volt az utolsó csepp a pohárban, ekkor döntöttem el, hogy senkire és semmire nincs szükségem ebben az életben, hogy nem érdekel Voldemort vagy a Főnix Rendje, bekaphatja az összes acsarkodó és elmehetnek a bús francba! És akkor még finom voltam és nőies és ezt a hozzáállásomat azóta is tartom, bár ha megfizetnek érte, eltöröm egy halálfaló torkát, de egy rendbélinek is kitépem a gerincét, ha kell. Nem vagyok az a válogatós fajta.

Milyen egy óriásként élni a törpék világában? Hát nem fenékig tejfel, azt elmondhatom! Elég arra gondolnom, hogy legtöbbször bújkálnom kell, elkerülni a muglik világát, de a varázslók között sem túl jó a helyzet. Megvetnek, elnyomnak, diszkriminálnak. Emiatt mindig is egyféle kisebbségi érzés motoszkál bennem, amit persze sosem vallanék be magamnak és általában jó messzire kergetek, amikor összezúzok egy-két koponyát.
De ne menjünk el a durvaság és a brutalitás irányába, hiszen van nekem annál sokkalta érzékenyebb és szerethetőbb vonásom is. Szakács vagyok, legalábbis annak tartom magamat, bár még soha a büdös életben nem alkalmazott egyetlen konyha sem, amitől lábakat van kedvem törni! Csak azért, mert másfél méter átmérőjű serpenyővel és egy méteres fakanállal dolgozom, még nem jó az ízlésem? Pedig, ha tudnák, hogy milyen isteni az egyben sütött, konzervdobozon nevelt crupom! Mind a húsz ujjukat egyszerre nyalnák meg! Na meg a töltött jabberknoll! Igazi ínyencség, de ne menjünk el ennyire a kulináris élvezetek felé, mert a végén nyáltól csorgó szájjal nézek rád, amit talán félreértesz.
Az utolsó dolog, amit megemlítenék magamról, az a nevem. Csak nem gondolod, hogy azokat az értelmi sérültek az árvaházban adták nekem ezt a csodálatos, kifejező nevet? Becsukott szemmel még a seggüket sem találták volna meg, hát akkor hogyan élhettem volna úgy, hogy azt a címkét viselem, amit két szellentés közben kitaláltak? Baromság! Hosszú évek kemény munkája volt, hogy megtaláljam magamnak ezt a király és engem minden részében jellemző nevet. Szóval meg se próbálj a régi nevemen hívni, mert egyrészt nem mondom el neked, másrészt letépem a karod és azzal verlek agyon!

Úgy gondolom, nem kell engem bemutatni, hiszen már biztosan hallottál rólam. Vagy beszéltél valakivel, aki látott egyszer valakit, aki hallott egy olyanról, aki megesküdött volna, hogy találkozott velem. Mert olyan, mint én, nem sok grasszál a világon és elmondom, ha egyszer valamilyen kapcsolatba kerültünk, akkor nem feletkezel meg rólam.
De ne menjünk ennyire elébe a dolgoknak. A szüleimet nem ismertem és annak a történetét sem tudom, hogyan kerültem abba az árvaházba, ahol felnőttem. Brü-kibebaszott-hű! Egy újabb szomorú sors, egy megkeseredett élet és mindjárt kiütöm az összes fogadat, ha elkezdel itt nekem szánakozni. Mert bár gyerekként még sajnáltam magam, de amióta benőtt a fejem lágya, azóta nem érdekel, hogy kik voltak a szüleim, hogyan hagytak el és tettek ki a mugli világ fermedvényének. Ó, igen, az első három évemben varázstalanok között nevelkedtem, és bár sosem tudták megmagyarázni, hogy mégis miért nézek ki úgy, mint egy tíz éves kölyök, sok vizet nem zavartam, így ők is annyiba hagyták. Azt hiszem. Vagy a franc tudja, hogy mi történt, mert már nem emlékszem. Csak arra, hogy jöttek emberek, elvittek onnan, amit addig otthonnak neveztem és börtönbe zártak. Egy három éves gyereket! Hallottál már ilyenről? Mégis, mi a faszt csináltam volna? Mit ártottam én nekik? Még mindig érzem a béklyók helyét a karomon és a lábaimon!
Pedig abban az időben még teljesen ártalmatlan voltam, egyedül a plüssmackókra voltam veszélyes, mégis úgy kezeltek, mint valami állatot, amit hét lakat alatt kell tartani. És ott is tartottak, tíz éves koromig nem is láttam a Napot, alig beszéltem valakivel és ez persze, hogy megüli a gyerekek gyomrát. Az enyémet biztosan, mert ahogy nőttem, úgy lettem vadabb, úgy vastagodtak a láncaim, úgy lett a zárkám egyre kisebb. Szó szerint! És még mindig azok között a falak között lennék, ha nem vesztem el a fejemet és vad dühömben nem rendezek némi vérfürdőt. Még a hírekben is benne volt, bár medvetámadásnak nézték a dolgot, ami azért furcsa, mert Skóciában nincsenek medvék. Szarni bele!
Szóval ott voltam tizenhét évesen, egyedül, mint a kisujjam és marhára nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Annyi viszont volt bennem, hogy az emberek társaságát kerülnöm kell, meghogy el kell jutnom az óriások törzséhez, ami négy évembe tellett. Próbáltál már észrevétlen maradni úgy, hogy akkora vagy, mint egy zsiráf? Hmm, a zsiráf húsából nagyon finom ragut lehet csinálni... Kis rozmaring, kakukkfű és fokhagyma. Isteni! De nem erről beszéltem, hanem az óriásokról és arról, hogyan aláztak meg, hogyan kergettek el, mert állítólag törpe vagyok. Na jó, hozzájuk képest az is vagyok, de nem egy porban csúszó goblin vagyok, az Isten szerelmére! Legalább annyi lehetett volna bennük, hogy megtesznek a falu bolondjának, eléltem volna úgy közöttük, csak ne kelljen többet bújkálni! Mert egész életemnek ez a legszarabb része, hogy még egy terjedelmeset sem finghatok anélkül, hogy ne akadna ki a szeizmográf. Tudom, miről beszélek, megtörtént eset!
Négy év oda és négy év vissza. Mert mégis, mi a harcsafület csinálhattam volna a Szovjetunióban? Tanuljak meg oroszul és menjek el egy cirkuszba gyerekeket rémítgetni? Azt az anyanyelvemen is megtehetem, szóval vándorlás csapó kettő, újra a ködös Albionban. Mondtam már, hogy zsiráfként nem túl könnyű átszelni egy kontinenst? Szegfűbors! Az előbb kihagytam, nagyon fontos a zsiráfraguhoz a szegfűbors! De mindegy is, mert nem erről akarok beszélni!
S hogy mi történt az elmúlt pár évben? Mondjuk úgy abban a tizenötben, amióta újra itt vagyok? Voltam már biztonsági őr a Gringottsban, testőr pár puhány varázsló mellett, küzdöttem csodálatos lényekkel egy alvilági szórakozóhelyen, törtem be orrokat egy plasztikai sebésznek, voltam hídpillér Londonban, papucs orrán pamutbojt és még ki tudja, hogy micsoda, de ha jól megfizetnek, akkor mindent megcsinálok. Pedig csak szakács akarok lenni, zsiráfot akarok főzni és kitekerni azok nyakát, aki ócsárolják a főztömet. Nem ismersz egy jó hentesboltot, ahol zsiráfot lehet kapni?