A szellemes lány

Rose Briar Drake

mors omnia solvit

Becenév:

a szellemes lány

Kor:

huszonegy év

Származás:

félvér

Lojalitás:

dumbledore

Képesség:

számtalan és rengeteg

Csoport:

ghoultudományi vendégelőadóként: professzor

Play by:

alicia vikander

Karakter típus:

sajátságos

Sir Francis elégedetten szemlélné leszármazottainak számos sorát, akik voltak oly kedvesek, és nem távolították el a ház gerincéül szolgáló kalózhajót eredeti helyzetéből. Bólogatna, mikor megtalálná az egykor aranyvérű dinasztia portréit a folyosón, váltana velük esetleg néhány szót, megemlékezve a boldog időkről, amikor még játék volt más aranyvérű dinasztiák kincseit kedvtelésből lopkodni, amelybe lányaik is beletartoztak - a régebbi generációk névtábláit megdörzsölve még láthatjuk is, mennyi értéket sikerült összehebrencskednie az adott személynek. Nem szűkölködnek impozáns szakállakban és kalapokban, a mostani generációk nagy örömére.
A Drakek címere díszíti a bálterem padlóját és mennyezetét, körbeölelve hullámzó mintával, melyek a falakról futnak két irányba - néha, szeles időben még eleget tesznek formájuk kívánalmainak, és a négyre bővült, részben mára felnőtt gyerekek nagy gyönyörűségére olykor hableányok és krakenek is felbukkannak a fába vésve. A hajópadló általános jelenség, minden helyiség árasztja magából a sós víz otthonos illatát, az ablakok pedig egy széles öbölre tekintenek: és persze a kisebb épületre, amelyet menhellyé alakítottak mindenféle élőlények számára. Azt rebesgetik, mostanában még az áramot is beköthetik, ezt a furcsa mugli találmányt, lévén a családfő megszállottja az efféle holmiknak, felesége nemkülönben.
Sir Francis, világéletében nagy hajó és lókötő, bizonyára összebarátkozna a három gyermekükkel: Silast gyakran láthatná, amint karján épp aktuális szívszerelmével andalog, és kiselőadást tart.. az épp aktuális szívszerelme kedvenc témájából, ki tudja, mi is az pontosan...? A Próféta szépfiúja mindenről is képes beszélni - néha még az öccséről, Willowról is, aki operaénekesként tüntette ki magát, de ennek ellenére szégyenlősen bujdokol a könyvtárban, ha teheti. És persze a legkisebb, aki sokáig maga is fiúnak tűnt - az ifjú Rose, aki ebben a percben bizonyára hangos és lelkes sikongatás közepette csúszik le a korláton unokaöccsével közösen az egyik korláton.

Földet érés után bizonyára kárfelmérne, aztán megnyugtatná a rajta landolt unokaöccsét, hogy mindkét keze ép, így véletlenül sem kell lemondania a beígért süteményről - az elkészítése közben valami ír népdalt dúdolna, esetleg tőle nem szokatlan módon elmerengene rajta, hogy talán néptáncosnak kellett volna mennie. Bögrébe tölti a kakaót, azon valamely versírási kísérletének maradványai lelhetőek fel, a konyhaszekrény laza kis lécein nem különben. A régi könyvtárban fogyasztják majd el, aminek a falát mindenféle próbálkozásai borítják: itt azok a térképek, amelyeket egy regényéhez talált ki, amott seprűkészítési tervrajzai, és ami az ablakra lógva egy jobb sorsra érdemes álomfogónak tűnik, egykor ékszerkészítésnek indulhatott.
Mesél aztán majd az unokaöccsének, kezét festékbe mártja, és az ujjaival alakokat fon lágyan a mártott papírra - újabb bizonyítéka annak, milyen nagy úr lehet az unalom és a vágyakozás - aztán teleszövi majd azokkal a lényekkel és emberekkel, akiket kifundált. Beszélgethetnek is csak hátradőlve a csáléra font puffokon, jó téma például az a beázásfolt, amit a vízmágiával való kísérletezés teremtett oda, esetleg a történet, amikor forradalmasítani akarta a hopp-porral való közeledést, és berobbantotta a mára polcként funkcionáló kandallót. Fonhatnak akár, zongorázhatnak közösen, vagy simán csak megkereshetik a nagybácsik gyermekkori hagyatékát, és addig lőhetik egymást vízipisztollyal, míg eszükbe sem jut, hogy egy több évszázados, mára nem aranyvérű vérvonal leszármazottai.

Édesapám nem jut szóhoz.
Úgy áll az ajtóban, mint aki nem akar felzavarni, mintha oly fontos dologgal foglalatoskodnék - ő komolyan vette, mikor apró kék cipőmben a nyakába kéredzkedtem azon a felvonuláson, és azt mondtam, tűzoltó leszek, ahogy azok a magas férfiak. Nem nevetett ki, mikor nem sokkal később, a csónakázáskor úszómesterré avattam magam pici, pöttyös fürdőbugyimban. Hátranézek a vállam felett, összerezzen, kefebajsza óvatosan rebben, és ott áll az én drága apám, apuskám, egészen megszeppenve. Megállok a festésben, intek felé az ecsettel, aztán magam alá húzom a lábam és ölembe a nagy, csorba teásbödönt, rajta anyám keze nyoma, a bátyám fogának nyoma, talán valami elfuserált bájital foltjainak nyoma.

Emlékszel, - mondja apám ismerős, waxtól csillogó bajsza - így találtam rád a piknik után, és az első nem a bocsánatkérés volt, amiért elkóboroltál volt, hanem a kijelentés, hogy belőled balerina lesz. Anyád és én naphosszat futhattunk utánad, a nagy zongora alatt találtunk - akkor már állítottad, hogy zongoraművész leszel, ha felnősz.
Hogyne emlékeznék, - válaszol nevetve a térdem, ami egészen olyan, mint az övé, csak az enyémet nem horzsolta az idő és a tisztesség olyan göröngyösre, én csak időnként kergettem a menhelyen a varázslényeket - na és amikor a tűzijátékot néztük a kertben, és tanárnőnek készültem? A nagybátyám szikársága úgy illett az égbolt elé, mint egyetlen festmény kompozíciója sem, akárhogy akartam életre kelteni az alakokat az évek során. Meguntam aztán, főleg mert elmúlt, hogy festőnek képzeljem magam, és egyébként is büntetésbe kerültem, miután betörtem az egyik ablakot. Hiába, világhírű kviddicsjátékosok nem ügyelhetnek úgy a rendre.

A képre nézünk, és már meg sem lepődik - akkor még talán, mikor elsősként az első leveleim csak arról szóltak, vadőr leszek a Roxfortban! Sőt, egyszer én vezetem majd a Mézesfalást! Nem hiszed, apuska? Csak figyelj..! De talán.. talán másodikra, harmadikra szelídült úgy a hang, hogy azt olvashasd, inkább magizoologus, és így kénytelen legyél valami feszült büszkeséggel egy lényhatározót ajándékozni nekem karácsonyra. A nagy vacsora után aztán szégyellősen, félálomban, a szép ruhámat meggyűrve suttogtam a füledbe, hogy és mit szólnál, ha átoktörő lennék...?
Nem lehetett könnyű velem - akkor is több figyelemre vágytam, mint megillet, és már akkor is olyan dolgok foglalkoztattak, melyekben több a kérdőjel, több a pasztell, mint ami határozottan megállapítható. Képes voltam egész nap balettcipőben ugrálni a házban, és állítom neked, akkor és ott elhittem magamnak, még az a lila folt sem tántoríthatott el, mikor leestem a lépcsőn. Apám és anyám eközben azt tették, amit jónak láttak, és amit azóta én is annak látok - megnyitották a menhelyet az örökségeikből, megírtak számtalan könyvet, aztán meghívót a rendezvényekre, végül sok köszönő levelet, ha támogatták a munkájukat - és hol voltunk mi a bátyáimmal? Talán épp azt játszottuk, hogy rettenthetetlen auror vagyok, és a nagyszülőktől ránk maradt könyvespolcok között, ujjunkkal pálcát formálva lövöldöztünk egymásra. Silas egyszer szerzett egy muglik készítette játékpisztolyt, amivel ragyogóan lehetett célozni, és attól fogva visongva szaladtunk előle - másnap már úgy képzeltem, hallhatatlan vagyok, és remek kísérleteimben kötelesek részt venni a fűzfa alatt.
Negyedikben váltig bizonygattam, hogy seprűkészítő leszek, ha már játékos nem: az egyik kezdemény még mindig ott áll a sarokban, söprésre kiválóan alkalmas. Hamar felváltotta persze a lelkesedésem valami egészen más, és ötödikben született naplóbejegyzéseim szerint kommentátor vagyok, majd újságíró, sőt, riporter, főszerkesztő...! A kézírásom egy kisfiúé - Willow elegáns sorai mellett szégyenükben elsápadnak a karaktereim. Akkor kezdtem írni, talán a szobrászkodást ez rántotta magával, és nem volt megállás, hatodikban mindenki az ötvösmunkáimat kapta születés és névnapokra, ki mosolyogva, ki sóhajtozva.
Megritkultak a játékaink, így más szórakozás után néztünk - többé nem volt élvezet pusztán bepiszkolni magunkat, főleg nem Silas barátnői előtt. A teadélutánok, uzsonnák remek alkalmat biztosítottak, hogy megpróbáljuk elbűvölni a közönséget, és mivel mi mindig versenyeztünk egymással, ez hamarosan felül is emelkedett azon, ki tud észrevétlen több cukrot csempészni a másik italába, aztán belefojtani a nevetését a sajátjába. Silas művelt volt, és valami különleges érzékkel találta meg azokat a témákat, amelyekről a kis hölgyek is szívesen csevegtek vele - Willow hallgatag volt, de szépen tudott énekelni, így igyekeztem a kreatív gyermekként feltűnni a közönség előtt.
Erre az időszakra tehető, hogy illusztrátornak készülök, megannyi vázlatom borítja a már nem használt könyvtár málló falát - és arra egyikünk sem számított, hogy egyszer majd elvétem a fokot, és alázuhanok. Nagyobb baj nem lett, mint szokott, csak az állam ütöttem be egy különösen megvetemedett könyv gerincébe, és dühömben rögtön fel is rúgtam, hogy aztán, míg magamat sajnálom, és duzzogok, leüljek mellé. Hatalmas, gazdag illusztrációk, ropogó lapok.. szellemekről. Ghoulokról. Vámpírokról, kopogószellemekről, sikítószellemekről.

Édesapám nem jut szóhoz.
Még a hátam mögött áll, mikor befejezem a portrét - az emberi alakba oltott ír táj elmosódni látszik. Sosem tudtam arcot festeni, hamar fel is hagytam vele: ahogy nem lettem tűzoltó, aztán úszómester sem, sem balerina, zongoraművész, festő, tanárnő, sem egyéb. Ugyan, apuska, te hittél nekem, mikor kviddicsezni vágytam? Hiszen úgy célzok, mint akinek hátrakötötték mindkét kezét! Erdőkerülőnek is csapnivaló volnék én, aki a gyilkos galócát sem tudom igazán megkülönböztetni az ehetőtől, és milyen kár, mert gondolom, jól jönne, ha vezetni kívánnám a Mézesfalást. Talán meglepett, hogy nem lettem zoológus, aztán auror és átoktörő sem, hallhatatlan végképp nem? Még mindig látom anyám felvont szemöldökét a beteg kelpi lábának ápolása felett, milyen képtelen ötlet lányom, úgy kommentálsz, mintha mesélnél, biztosan szeretnék hallani a nézők, milyen felhők kúsznak közben az égen? Nem vagyok szakújságíró, riporter főleg, nem tervezek seprűket, nem vagyok ötvös, még csak nem is fogadtak bizalmukba a koboldok különösebben, és ez a legkomolyabb illusztrációm itt, a vásznon. Látod?
De tudom, hogy büszke vagy rám, és én is büszke vagyok magamra: csak úgy, óvatosan, néha láthatatlanul, ahogy a munkatársaim. Talán sok minden nem lettem, de lelkes gyakornok a lelkek nyilvántartásán igen, aztán szakértő, és végül a hivatalos szellemtagozat kitüntetett munkatársa igen.
Kívánhatnánk ennél többet, apuska?
Rendben, talán még arcot megtanulhatnék rajzolni..

Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.

Álmok, elképzelt utak és végtelen lelkesedés a minden és a semmi iránt. Elismerésem, Rose! Fejem hajtom - lassan már, mint Sir Nicholas -, hisz a karakter családja tökéletesen ki van dolgozva. Kifejezetten tetszik, hogy a ház leírását is olvastam, az pedig, hogy kalózhajót idéz, még egyszer lenyűgözött az írásmódon és magán a stíluson túl. A jellem is, ahogyan szituációba ágyazva olvashatjuk, kifejezetten aranyos, és természetesen megmosolyogtatott. Leginkább mégis maga a történet rész tetszett a lapodban, hiszen fenomenálisan demonstrálja, hogy aki meg akarja találni, mire is hivatott, annak hosszú, próbálkozásokkal teli utat kell végigjárnia. Örülök, hogy végül megtaláltad a hivatásodat, és annak még inkább, hogy a magamfajtákkal foglalkozol. Természetesen elfogadlak, és kívánok sok-sok örömteli pillanatot a játéktéren - persze csak a foglaló után. Smile

Robert

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája

» a gyöngyhajú lány
» középső warrington lány
» Ogdenék és a McLaggen lány
» Zane x Rini ~ 3. emeleti folyó, lány wc ~

A szellemes lány

A szellemes lány

Similar topics

Similar topics