Je ne regrette rien

Jean-Pierre Serge Delacour

je ne veux pas travailler

Becenév:

Chanel, YSL, Jeanne és az összes francia sztereotípia

Kor:

huszonhat év

Származás:

aranyvérű

Lojalitás:

morálisan jó

Képesség:

legilimencia & okklumencia

Csoport:

mágiahasználók

Play by:

gaspard ulliel

Karakter típus:

[/color][/font][/color][/font]

canon

Delacourék családi reggelije nagyszabású, legalább annyira, mint az erre használt helyiség - ékes bizonyítéka az emberi kreativitásnak, ha eszköze a fény. Van valami jellemzően fényes a családtagokban is, valami északias, északi fényt idéző álmélkodás a szigorú vonások között, ami elrejti, hogy valójában milyen állhatatlan az összes. Jeles képviselőik mind igyekeznek versenyt fájni a nagy kihívások között, mind tisztességes, és mind ezernél is több okot tud felmutatni, amiért többet visel el ebből a siralomvölgyből, mint te valaha fogsz - mindezt a már említett derűlátó arckifejezés birtokában.
A családi reggeli kihagyhatatlan szeánsz, színpada mindazon hagyományoknak,
melyekhez őseik jobban ragaszkodtak, mint időnként a józan eszükhöz. Babette Delacour - a tizenhetedik század nagy feltalálói között az egyik, aki nem felejtette el az egyszerű emberek között is emlékezetessé tenni a nevét, mikor angol kolléganője által inspirálva meztelenül vágatott végig faluja főutcáján, csak a lovat ezúttal egy hippogriff helyettesítette. Az ő ízlését idézik az apró méhekkel díszített étkészlet patinás darabjai, ahogy a krémszín abrosz is.
A reggeli ceremóniájához hozzátartozik a hideg tekintetek nyárson való felszolgálása, melynek keretén belül a családtagok felidézik az összes lehetséges sérelmüket, melyeket intelmeknek álcázva tálalnak majd egymásnak: jól hallottuk, Étienne drágám, hogy az új barátnőd félvér? És Georges, sajnálattal látjuk, hogy nem megy már úgy az üzlet, talán segítséget kellene igénybe venned.. - ezt az elvet vallhatta annak idején Napoleone Delacour is, mikor a rábízott, falusiakból verbuvált apró sereget mágikus eszközökkel kívánta megsegíteni a szomszédos falu közössége ellen.. a történet folytatása megtalálható a Nemzetközi Alaptitok hivatalos indoklásai között, mint példaértékű precedens.
A mindenkori családfő élhet jogával, és elnevezheti az összes utána következő gyermeket saját magáról - ezt a jogot valamiért még senki nem vitatta, holott ellenzői akadnak szép számmal, például az ifjú Jean-Baptiste és öccse, Jean-Pierre. Őket sajnálatos módon leginkább az foglalja le momentán, hogy egymást gyűlöljék, látszólag teljesen ok nélkül, ami érthető módon a legvidámabb sajtos omlettet is meg tudja keseríteni az ember szájában.
Reine-Claude, aki csak a kötőjeles megoldásban és a közös szülőkben osztozik velük, kézjeleivel igyekszik békíteni, esetleg igyekszik pezsgőt adagolni a lőporos hordó tetejére, míg a szóban forgó szülők saját testvéreikkel és unokatestvéreikkel ápolják a csatabárd nemes és nagymúltú ásatási jelentőségét.

Ha Delacourék rendelkeznének némi önkritikával, - de szerencsére nem ez a helyzet - felismernék, hogy mind a humor nagyágyúi, mármint ha értékeljük az iróniát és az ebben megforgatott párbeszédeket. Legifjabb képviselőjük sokszor érzi magát másodhegedűsnek, függetlenül attól, éppen milyen dallam szerint játszanak - a bátyjával való versengésben soha nem nyerhet, de újabban már előzni sincs esélye, mióta áthelyezték, és egy másik nemzet színeiben teljesít szolgálatot. Növekvő frusztrációját hol a barátnőjében, hol népes számú időtöltésében igyekszik megélni, de amíg az utóbbit félreteheti, az előbbit újabban már egyáltalán nem, és ez tovább feszíti a húrt. Idegesíti, ha az emberek határozatlanul toporognak, ha nem szerveznek meg valamit rendesen, ha kettőnél többen szoronganak apró lakásában, és ha latin szeretőként hivatkoznak rá.
Első pillantásra kifogástalan úriember, de közel sem olyan gáncsnélküli: sértődékeny, és akkor a máskor éneklés közben melankolikusnak tetsző tenor egyenesen gyerekesnek hat, de véletlenül sem szimpatikusnak. Kényes bizonyos dolgokra, mint a megjelenése, a megítélése és a hazája: ha az apja és a bátyja nem is tennék annyira kézzelfoghatóvá az elvárásaikat felé, ő úgy is beleroppanna időnként a kényszerbe, hogy nem tud megfelelni annak a képnek, amelyet látni szeretnének róla. Szelídnek érződik, megalkuvónak, de sokkal rosszabbul tűri a konfrontációt, mint illene: könnyen csattan fel, és igazán a hangját sem kell felemelnie ahhoz, hogy zavarba ejtően bunkó legyen. Türelmetlen, őszintén és mélységesen tudja szidalmazni a tömegközlekedést, a politikát, az időjárást, és főleg a rossz kávét, utóbbit személyes sértésnek veszi, és soha nem túl fáradt egy újabb panaszlevél megírásához - ő lesz az, aki kéreti az üzletvezetőt, aki kiselőadást tart a lépcsőn illetlenül dübörgő gyerekeknek.

- Ne félj, én mindig itt leszek veled.. most úgy érzem, hogy örökre itt tudnék maradni.. talán a zene teszi. Most minden csak a miénk.
- Ühüm. Azt mondod, a zene?
- Igen.. szomorúnak látszol, mi a baj? Hiányoztál.
- Nem látszom szomorúnak, dolgozom.
- Biztosan nincs semmi baj?
- Biztosan.

Kedves Aude,
ne haragudj, hogy ennyire megkésve válaszolok a leveledre, de egész hétvégén ki sem láttam a munkából - tudom, mennyire cliché ez a kifejezés, és ha ott lennék melletted és a mostanra biztosan emberméretű jázminok között, én is mosolyoghatnék rajta. Életem hölgye - ezúttal arra gondolok, akinek a táskáját valóban szívesen tartom - a héten fogadta a japán császárt és hitvesét, és jó humoráról tanúbizonyságot téve a társalkodónőjeként mutatott be. Az elhivatottságomra nem lehet panasz, igaz?
Őfelsége mostanra egész jól megszokta, hogy egy átkozott franciát kapott, mikor saját bevallása alapján legalább egy latint szeretett volna: persze kárpótolta az a rengeteg óra, amikor hevesen vitatkozva emlékeztettem, hogy a teanagyhatalom, melyet birtokol, sehol sem tartana a sütemények nélkül! Eleinte tartottam tőle, hogy felségárulásért a fejemet veszi, de azt úgy tűnik, eredeti helyén preferálja, és soha egy percig sem tétovázik, ha véleménye szerint olyan árnyalatú inget öltök, melyet még egy kraut disznó sem engedett volna meg magának London bombázása idején. A Burberryt mindig többre tartja, mint Chanelt, de élvezettel felolvastat magának az emlékirataiból, és mikor azt találom képzelni, hogy esetleg közös nevezőre jutottunk, mindig közbeszúrja, hogy ha kötelességeim megint a legjobb résznél szólítanak el, megkurtítja a fizetésem, és adieu a Birkinnek..
Kérlek add át édesanyánknak, hogy hamarosan meglátogatom a birtokon, és ha még mindig ragaszkodik hozzá, bemutatom neki.. a kislányt, bármennyire is hátborzongatónak tartom, hogy így hivatkozik esetleges unokái édesanyjára.
Ölel:
Serge

- Valamiért úgy éreztem, hogy nem fogok ideérni, elüt valami, és te feleslegesen vársz rám.. és szomorú leszel. Mint az álmom, amikor hoztam neked ajándékot születésnapodra, és elüt a villamos, és nem marad belőlem más, csak az utolsó ajándékom.
- Feküdj le inkább, álmosnak tűnsz. Én még befejezem ezt.
- Ne haragudj, hogy ilyen álmos vagyok, hamarosan elmúlik a fejfájásom. Örökre itt tudnék maradni.. ennénk, amit készítesz, de még ha nem is ennénk semmit, csak földet, akkor is jó lenne. Nekem csak te kellesz.
- Túlbecsülöd a konyhai kvalitásaimat.
- És amikor azt a pizzát készítetted? Mikor kilógtunk az akkori barátnőd elől a piacra, és a konyhapulton csináltuk?
- Nem is ettél tőlem még.. ja emlékszem. Igen.
- Igen, akkor.. szeretlek.
- ...

~~Kedves~~ Edgar,

talán meg kellene becsülnöd ezt a papírt és a kézírásom, mert jól sejted, azért késett ennyit, mert nem is akartam írni neked. Terhes, fárasztó, és szívesebben folytatnék gyümölcsöző párbeszédeket a japán miniszter akitájával, mert úgy vélem, tartalmasabb és eredményesebb lenne, mint az idő, amit rád kell pazarolnom. Egyébiránt köszönöm kérdésed, nagyszerűen, főleg mert egy tenger választ el kettőnket egymástól, és soha boldogabban, hogy már nagyszüleink is aggódó baglyokat küldenek annak okán, hogy voltál kedves úgy bemutatni a foglalkozásom, mintha demens öregeket pesztrálnék. EZ a hölgy, akit te demens öregnek nevezel, még azzal is nagyobb nyomot hagy ezen a világ, ha letörli a rúzsát.
Nem akarok több értelmetlen levélre válaszolni, amelyben becsmérled a munkámat, a nézeteimet, - amelyek éppen ugyanazok, amelyek alapján téged is felneveltek - a döntéseimet, vagy akár azt, hogy hány cukorral iszom a kávém. Nem tettem ellened semmit és a jövőben sem fogok: mit kívánhatsz még tőlem, miután hátrahagytam neked a családi vállalkozást, sőt, magát az országot és az összes lehetséges megbecsülést, amelyet a rokonaink közelsége okozhat? Ha így képzeled el a fivérek közötti kapcsolattartást, melegen ajánlom, hogy keress magadnak más csatornát, mert itt most lezárom.
Fulladj meg.
Üdvözlettel:
A királynő személyes aurorja & mágiaügyi szóvivője

- Jobban vagy?
- Ezen csak az alvás segít, de nem akarlak itt hagyni.
- Feküdj le nyugodtan.
- Te nem vagy álmos...?
- Nem, én aludtam délután.
- Mi történt, ne haragudj?
- Semmi.
- De látom, mi a baj?
- Azt mondtam, semmi!
- Semmi...?
- Semmi.

Kedves Mr. Seymour,

miután többszöri kérésem ellenére sem engedélyezte a pálcám viselését - igen, eleinte szellemesnek tartottam a fallikus szimbólumok emlegetését, de mindennek van egy határa, Mr. Seymour - muszáj feltennem önnek a kérdést, hogy pontosan mivel kellene megvédenem Őfelségét a mágikus ártalmaktól? Javaslata alapján a sót már körbeszórtam a kérdéses helyiségekben és levendulát is égettem, ez azonban varázslatos módon csak és kizárólag arra volt jó, hogy arra a következtetésre jussak, hogy ön, uram, sajnálatos módon annyi intelligenciával rendelkezik, mint egy doxi, legalább olyan hasznosan végzi a munkáját, amennyire egy padlásszellem megfelelő gyermekcsősz, olyan kifinomult és bájos, akár egy hegyi troll, és épp annyira humoros, mintha azt mondanám, az édesanyja olyan kövér, hogy patrónusa egy torta. Tudom, hogy nem érti a soraimat, de ezekről mind részletes leírást adtam, és így legalább osztozik értetlenségemben. Látja, máris van bennünk valami közös..! És most tisztelettel megkérem, hogy ha verbális péniszirigységét félre nem is teszi a kedvemért, ne állítson több kihívást elém, mint amelyet a munkám természete amúgy is megkíván.
Tisztelettel:
AnevemDelacour, nem Chanel

Félicitations, accepté!

Nous vous saluons parmi nous, et nous espérons que vous auriez bon jeu ici!

Monsieur Delacour,

Je vous dis la vérité, il y'a une large tentation d'écrire tout le texte acceptant en français, pour énerver les autres et vous-même. De ettől eltekintek, mert ékes anyanyelvünk éppen arra termett, hogy hippogriffen lovagoló, meztelen nőkről szóljunk rajta, nemde? Ezek a Delacourok büszke nemzet, van is mire fennhordaniuk az orrukat, már akkor is, ha csak a történelmi lenyomatukat nézzük, de ön, uram, ön a királynő első embere - mágiaügyi szempontokból -, és teljesen megértem a véncsontot, mert élvezi a társaságát. Alapos, pontos, precíz, jobbat nem is kívánhatna, és ha elunja magát uralkodás közben, még mindig gyönyörködhet a seigneur szépmetszésű arcában. Egy pillanatra, azt hiszem, mind szívesen lennénk II. Erzsébet helyében.
És most jöjjön az unalmasabb része, mert hát - természetesen - nem tudtam annyit írni, hogy Il est sympa, te tehetsz róla, már ne is haragudj, minden tiszteletem. A Delacour vonal is csak olyan az oldal gerincét biztosító könyvekben, mint a Nottok, Crouchok, Dolohovok - semmit nem tudunk róluk igazán, de amit mégis, az messzire vezet(het), ha megvan a kellő fantáziánk. Hát, monsieur, magának megvan! Most mit szépítsem? Valóban elhivatott, nekem pedig nincs egyéb feladatom, mint elküldeni, hogy ugyan, ha ráér bokros teendői közt, töltse ki ezeket a szöszöket itt, alul. Merci pour votre attention.

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Rend

Bienvenue parmi nous!

AnevemDelacour, nem Chanel

Van valami ebben a kisebbik fiúban, van valami édes, ami mégis bicskanyitogató, büszke és hiú, mondhatnánk, van mire felvágnia, hiszen esténként ő takargatja be a világtörténelem leginkább energiatakarékos uralkodónőjét. (Közvéleménykutatás: tegye fel a kezét, aki ebben a percben szívesen lenne II. Erzsébet! Ugye, hogy ugye?!) Jean-Pierre Serge, ezen a néven valószínűleg az első, összetéveszthetetlenül nyomot hagy maga után - talán éppen azzal, hogy pedáns, hogy engedi túlbecsülni a gasztronómiai kvalitásait, vagy mégsem?, hogy nem áll távol tőle sem a fekete humor, sem pedig az öntudatos riposzt, amennyiben valaki megpróbál átgyalogolni rajta. Hiszem és elhiszem, hogy egy napon ez a férfi a térdére ülteti Fleur Delacourt, és elmagyarázza neki, hogy nőként egy pillanatra se adja alább, mert megérdemel valakit, aki Igazán Jó.
Nos, Jean-Pierre Serge igazán jó. Igazán jó valószínűleg az egész közösségnek, hogy van, hogy van végre valaki, aki elkéri a panaszkönyvet és rendre utasítja a rajcsúrozó gyerekeket, és olyan szavakat használ, mint péniszirigység vagy kraut disznó. (Különösen az én okulásomra.) De tudod, kinek igazán jó, hogy vagy? Nekem, mert így mindaz, amit elterveztem, megtelt színnel, illattal, ízzel, ugye, már iszod is a baracklevet? Koccintsunk, az egészségedre, és a rengeteg játékra, ami előttünk áll, comme il faut, n'est pas?