Olyan régen volt már, hogy nekem ide ki kellett jönnöm, de baglyot kaptam, miszerint erre ólálkodik egy vérfarkas és ki kellene derítenem, hogy ki az, mert semmit sem tud róla a Minisztérium. Nem indultam túl korán még mindig kicsit kómás voltam, az előző nap kirúgtam a hámból és igyekeztem rájönni, hogy Keith-szel mit kellene, hogy tegyek, de még mindig nem tudtam eldönteni. A kávémat szürcsölgettem, az óra nem rég ütötte el a nyolc órát, a levél előttem hevert kibontva, a cirádás betűket néztem, és azon agyaltam kinek szólhatnék ezzel kapcsolatban?! Ám nem tudom kinek lenne kedve ehhez a kiruccanáshoz. Nagy nehezen felküzdöttem magam a szobámba és felöltöztem végre. Egyszerű fekete testhez simuló ruhát vettem fel, bélelt csizmával és fekete talárral. Megigazítottam a hajam és feltettem egy szatén hajpántot, majd elindultam. Roxmortsban minden nyugodt volt, az utcai lámpák fényében könnyen haladtam célom felé, azt az utat kerestem amin diákként is jártam a Szellemszálláshoz. Nem volt nehéz megtalálni, negyed óra múlva már ki is értem a városból, hogy végzetes munkám felé vegyem az irányt. Jól jönne egy láthatatlanná tévő köpeny, de nincs ilyen szerencsém. Előttem a holdfényben már bontakozott ki a düledező épület körvonala, pálcámat a kezemben tartva figyeltem a neszeket, féltem, hogy egyedül vagyok, de tudtam, hogy meg kell tennem ezt, hogy befejezhessem a jelentést, már a nyakam rágják ezért. Nem gyújtottam fényt a pálcámmal, a telihold mindent megvilágított amit kellett, sőt olykor többet is. Denevérek vadásztak az éj leple alatt, olykor a hangjukat is hallani lehetett, megálltam és hátra fordultam, abban bíztam valaki esetleg követ, de mégsem így volt. Egyedül haladtam tovább, hogy felfedezhessem a szörnyet. Jobb volna egy animágust felkutatni és bejegyeztetni, de hát ez nem egészen van így... Fohászkodtam, hogy adjon az ég mellém egy úti társat az éjszaka árnyaihoz, de itt semmi sem volt biztos, csak a veszély.