Weekend Errand

To: Charlotte

Roxmortsba látogatni remek ötlet volt, ezt felírom majd Charlotte-nak, majd valahogy meghálálom neki. Talán belepillanthatnék a jövőjébe, de ahhoz ettől jobban kéne tudnom irányítani ezt a vackot. A látomásaim maguktól jöttek, és már féltem elaludni.
Féltem, hogy újra látni fogom azt a titokzatos személyt, akivel már hónapok óta álmodom, és egyszerűen nem tudom megfejteni az okát, miért mondta azt, amit.
Hűvös, téli este, és mi sem jobb egy ilyen alkalomra helyszínül, mint a jól ismert Három Seprű nevű kocsma.
– Te mit rendelsz? – kérdeztem mardekáros barátnémat. Nem akartam belemászni a jövőjébe álomformában előtte, utálom a poénlelövést. Hát, ennyit a pártatlanságról részemről.
Én vajsört rendeltem, alkoholmenteset. Nem szándékoztam telibe kiütni magam, hiába, hogy már-már lassan nagykorú leszek, számomra nem a részegség lesz a mérföldkő ebben.
Gondterhelt arcomat sápadtan világította meg a benti fény, és csak még inkább kiemelte a szemem alatt húzódó, utazóbőröndnek is beillő táskákat.
Lassan nyakamba kaphatom a világot, és elmehetnék nyaralni velük a trópusokra.
Az utóbbi pár hónapban, amióta előjött ez az egész, nevezzük csak Mr. Héjának – ha már az álombeli szövegére gondolok-, igen keveset aludtam miatta. És napközben is alig bírtam távol tartani magam, gyakorta kaptam magam azon, hogy a gondolataim vissza-visszakanyarodtak hozzá, és ez egyáltalán nem jó irány.
Ezért is voltam hálás Lotténak, amiért időről időre visszarángatott a hétköznapok valóságába. Hogy tanulom kell, hogy emberek is vannak körülöttem. Ó, igen. Egy kivételes változást azért észleltem. Nem épp kellemes, amikor beugrik az ember fejébe, hogy a mellette lévő asztalnál az a varázsló azért ült be a kocsmába Lángnyelvet vedelni, mert a felesége el akarja hagyni.
Extra kellemetlen. Annyira, hogy megremeg az ajkam széle, de talán erről jobb nem beszámolnom. Nem illő kifecsegni más titkát, egy igazi Labedey sosem tenne ilyet. Még egy látó-szerű Labedey sem.
Szólásra nyitottam a számat, valamit mondanom kéne mégis, azonban ez nem sikerült, úgyhogy azonnal be is csuktam. Valahogy nem ment nekem ez a szavakkal való bánás.

Nos, nem szép dolog másokat bajba keverni, de majd odafigyelünk! Margaret hamar jó beszélgető társnak bizonyult, még csak rövid ideje vagyok a Roxfort tanulója, de ő már bizton a barátnőmnek mondható! A minap is olyan alaposan magyarázta el a jóslástan leckét, hogy csak néztem, de legalább megértettem végre. Ám látszik az arcán, hogy valami nyomasztja, így ki is találom, hogy neki engedjük magunkat a hétvégének, előre is! Lassan, kényelmesen készülődöm az esti kiruccanáshoz, fekete csőfarmert és pólót veszek, majd az egészet megtoldom egy boka csizmával. Hajamba kétszer beletúrok ujjaimmal és már készen is volnék. Szemceruzával kihúzom a szemem, majd felkerül a szempillaspirál és némi szájfény is, csak csajosan. Végül a kabátomba bújok és már lépek is ki szobám ajtaján, hogy végül a klubhelyiségen áthaladva, ki onnan, a bejárati csarnok felé igyekszem, ott el is kapom Marg karját és kirántom mielőtt még Hóborc megláthatna minket. Ez közel volt, ennek Argus lett volna a vége. Elindulunk Roxmortsba, ott is a Három Seprű lesz az úti célunk. Tapintatosan nem kérdezősködöm a lánynál, de hát mivel szemem nem vak, így igyekszem kikapcsolni kissé Őt. Belépve a kocsmába félszegen sandítok a lányra ahogy felteszi a kérdését.
-Azt hiszem én egy gyömbér sört iszok elsőre, a többit még nem tudom.-csendesen figyelem, ahogy barátnőm megrendeli a kis vajsörét, majd én is kikérem a sajátomat, jelezve, hogy majd én fizetek, így a csapos egybe számolja a két italt, aztán az egyik box felé terelem Margaret-et. Ott leülve kedves vonásokkal tanulmányozom az arcát, majd megrázom a fejem.
-Nem tudom mi a gond, tudod hogy tapintatos vagyok e téren, de ez már ijesztően zavaró látvány, mármint ahogy festesz....-sóhajtok mélyet és belekortyolok a sörömbe, elkomorodok egy pillanatra, majd megkérdezem.
-Pasi gond?-ez egyértelmű lehet egy lánynál, de ki tudja Marg hogy van ezzel?!

To: Charlotte

Na, igen... legalább az csalt valami mosolyt az arcomra, hogy Hóbórcot elkerültük. Tele van azzal az irritáló természetű kopogószellemmel a hóbakancsom is.
Az én öltözetem nem volt ennyire kicicomázott most, mint Lotte barátnémé. Megelégedtem a kedvenc harangszoknyámmal, levendula árnyalatban, és egy sima hosszú ujjú blúzzal a téli talár alatt. Szerencsére melegítőbűbájjal felszerelt a talár, így merhetek adni ilyen időben is az eleganciára, fagyhalál nélkül. A talár zsebében lekicsinyítve rejtettem el a rajzmappámat. Rákaptam erre a tevékenységre, ha valami vízióm nagyon erős, akkor le tudom rajzolni, hogy tisztábban lássam a részleteket, és kevésbé viseljen meg.
- Nem rossz választás, én maradnék a sima sütőtök lénél. Szeretnék józan lenni, különben úgy elrontom a következő rajzomat, hogy a múzsák is elájulnak – próbáltam tréfálkozni, de sajnos tudomásul kellene vennem, hogy a humorérzékem terén nem állok a helyzet magaslatán. Soha nem is álltam.
- Ó, bocsánat, Lotte. Igazából felfoghatjuk úgy is – pasigond. Ennél jobban nem is trafálhatott volna bele, már ha így értelmezem az álmom szövegét.
- Ismered őt? Elvileg háztársad, vagy az lesz, és kicsit túl sokat tartózkodik az álmaimban. Szeretnék végre utazótáskák nélkül végigaludni egy éjszakát. Egészen rég óta vele álmodom, de csak pár hónapja lett ilyen intenzív, amióta elértem a tizenhathoz. Mindig velem együtt öregedett.
Elővettem a rajzmappámat, hogy jól ránézhessen a fiúra.
Éjfekete szempár, vékony ajkak, sápadt, fehér bőr. Ezek voltak a legszembetűnőbbek rajta. Vállig érő, sötét hajfürtök fogták keretbe arcát, már-már feketén. A talárján Mardekár címerrel ellátott kitűző, olyan, mint Lotte talárján, ha oktatási időben lófrálunk a kastélyban.
Az alkata izmos, edzett. Magas a homloka, az talán még a másik ami jellegzetessége.
- Fontos lenne. Tudom, őrültségnek hangzik, de... azt hiszem, én látom a jövőt. Nem mindig és nem mindent, néha csak foszlányokat, és van, hogy nem válik be – döntésfüggő, de... nem tudom, mit csináljak. Azt hiszem, én... - ó, a fenébe. Hogy mondjam ki, hogy megkedveltem egy olyan személyt, akit nem is ismerek? Ez az, égesd le jobban még magad a sárga hugrabugos földig, Maggie.
Ennyit a pártatlan Margaret Labedeyről, aki soha nem lesz szerelmes.
- Ugye nem záratsz a Mungóba? - A szememben megjelentek az első könnycseppek, ahogy hol rá pillantottam, hol a rajztengerre, amit az aszalon szétterítettem. - Ez ugye a mi titkunk marad? Hogy húzok a Mardekárhoz.

Előre sejtettem, hogy ez az este szoros lesz, hiszen azért már nem az első alkalom, hogy elrángatom a Hugrás lányt, hogy ugyan már lazítson egy kicsit. Ügyesen megszerezzük italainkat, majd egy csendes box felé húzunk, ahol vgre tudunk beszélgetni is. Csak eztán válaszolok barátnőm pultnál tett megjegyzésére.
-Margaret! Egy sör nem sör, jegyezd meg jól!-rázom meg a fejem és huncut fény csillan szemeim mélyén. Mikor végre finoman rákérdezek a gondjára letaglóz egy pillanatra az őszintesége. Bele is kell igyak a sörömbe, jóóó nagy kortyot, csak aztán nézek az elővett rajzmappára, abban is egy fiú rajzára. Figyelem a lány minden szavát, de végül megrázom a fejem.
-Marge, tudod hogy nem rég kerültem ide, és ha tényleg a háztársam, vagy nem futottam vele össze, vagy egyszerűen szellem.-nem tudom mit kellett volna mondanom, talán a vége kissé erős lett, így gyorsan hozzá teszem.
-Ígérem ezentúl jobban figyelek a mardisokra, és megpróbálok neked segíteni, előkerítjük a lovagod.-kedvesen mosolygok is hozzá, majd újra bele iszok az italba, és kissé jobban megvizsgálom a rajzot. Nagyon jól rajzol, és tetszik, hogy ezt választotta, hogy emlékezzen az apró részletekre is, csak sajnálom, hogy nem tudom átérezni amit most ő érez, nem tudok neki segíteni. Látó! Csodás képesség, de bele lehet őrülni. Mélyet sóhajtok és kissé beletúrok a lapok közé, szeretném látni a rajzait, közben olykor hümmögök is kissé, de figyelek arra amit mond. De mire felemelem a fejem, hogy rá nézzek már a könnyeivel küszködik.
-Ó!-kiáltok fel, de talán épp csak mi halljuk, már állok is fel, hogy mellé üljek, eltakarva őt a kíváncsi bámészkodók elől, átölelem és egyik kezemmel a hátát simogatom.
-Ugyan Kedvesem! Még senkit nem zártak be azért mert Látó képességei vannak, pláne nem azért, mert más ház diákjába szerelmes. Oly fiatal vagy még, lehet nem is lesz tartós. Vagy rosszabb esetben nem is találkoztok, csak az álmaidban él.-duruzsolom a fülébe és remélem mire el tudom engedni már nem fog sírni. Zsebemből előveszek egy hímzett zsebkendőt és átnyújtom neki.
-Tartsd meg! Ha végzünk akár még emlék is lehet.-mosolyogva bökök a bal sarokban lévő monogramomra, majd magam elé húzom a gyömbérsör maradékát és ledöntöm a torkomon, majd intek a pultosnak, hogy még két ilyet hozzon az asztalunkhoz, végül újra a barátnőm felé fordulok.
-Egyébként nagyon jól rajzolsz. Tetszik, határozottan jó!-mondom még el a véleményem és kedvesen elmosolyodok.

To: Charlotte

Halvány mosoly kúszott arcomra a megjegyzés hallatán. Nem mondhattam magam az alkohol királynőjének, attól, hogy sweet sixteen lettem, még nem jelenti azt, hogy szét kéne rombolnom az agyam, amire szükségem lesz egy háború kitörésének kellős közepén. Merthogy én éreztem a zsigereimben, hogy ebből még háború lesz. A változás szele itt lebegett felettünk-körülöttünk, és semmit sem tehettünk ellene.
Jó lenne, ha meglelném a nagybátyámat, aki hát... finoman fogalmazva is ki lett radírozva az életünkből, mintha soha nem is lett volna. Ő talán tudna nekem segíteni, hogy szembe merjek szállni apámmal. De mi van, ha én nem akarok? Mi van, ha én átlagos, pártatlan akarok maradni?
A szellem szóra percnyi időre csak, de összeszűkült a szemem. - Lotte drágám, ha még csak szellem lenne, ignorálnám, de ő nagyon is élő.
- Azt hiszed, a mámor nem az én karomba fog dobni?... Nem fogsz feledni, csak ha én akarom. Sorsod hozzám van kötve. - idéztem látomásom alakját, s valahányszor e mondat előkerült, gombóc keletkezett a torkomban. - Ezek az ő szavai. Köszönöm.
Remegő kézzel vettem át a kendőt, s töröltem meg vele szemem. Tényleg jó kis emléktárgy lesz, amit majd tovább örökíthetek leányról leányra.
- És a szavak? Hogy nem feledhetem, csak ha ő akarja? - morfondíroztam félhangosan. Talán jelentenek valamit, talán nem, és pont ez a kettőssége az, ami miatt a látnoki képességemet néha a Csendes Óceán fenekére kívántam.

Csendesen hallgattam Marge minden egyes szavát, időnként megrázom a fejem, haragos pillantásán el kell mosolyodjak.
-Nyugi, csak ötleteltem!-tárom szét megadón a kezeimet, végül újra belekortyolok a sörömbe, ehhez a témához láng nyelv whiskey kellett volna. Mikor elerednek a könnyei előhúzom a hímzett zsepimet és átnyújtom neki. Ez már bajos. De hát ki lehet az a srác?
-Egyáltalán miért baj, ha másik házba való az aki épp bejön? Még ha csak látomás után is?-teszem fel csendesen a kérdésem, majd összecsukom a mappát és visszacsúsztatom a lánynak. Intek a csaposnak, hogy lesz még egy kör nekünk és további figyelmem a barátnőmre irányul.
-Te szeretnéd egyáltalán feledni? A rajzaid alapján sármos sráccal lenne dolgod. Miért nem keresed meg?-kérdezek rá egy újabb dologra és bele túrok a hajamba.
-Talán akkor elmúlna a látomás is!-érvelek és mosolyognom kell, lehet tök boldog lenne, de itt mást is szimatolok. Kíváncsi leszek mit válaszol a házas kérdésemre?!