Itthon aludni - felér egy időutazással, plüssállatok, menzaízű fekete teák és szobába felcsempészett, zacskónyi gumicukrok között. A szezon vége felé olyan vagyok, mint egy macska, amin áthajtott egy családi varázsszőnyeg, és nem szerepelt a terveim közt, hogy a jól megérdemelt pihenést a szüleimnél töltsem, de jobb a semminél. Dél körül legalábbis még ezt érzem, mikor feltápászkodom az ágyból, amit életem első tizenhét évében használtam, és a pizsamának kinevezett tréningnadrágban és gyűrött, régi pólóban elindulok lefelé. Még azzal se fáradok, hogy megfésülködjek, a hajamat madárfészek szerűen a fejem tetejére ékelem - a napnak ebben a szakaszában kivel futhatnék össze egyébként is? Valószínűleg csak Megan ücsörög odalent, reggelizik, ebédel, vagy csak mereszti a fenekét, és vár engem, mert ő egyedül nem tud hozzálátni egy torta elkészítéséhez. Pedig ez a harci feladat. A húgunk pedig a legjobbat érdemli.
Hangos ásítással érek földet, és egyenesen a konyhába megyek, ahol, lám, milyen jól ismerem ezt a léhűtőt! - Neked is jó reggelt! Látom, sosincs túl korán ahhoz, hogy havibajos kiscsaj legyél.
A kávégéphez megyek, lefőzök magamnak egy adagot, és míg a kotyogást hallgatom, Megan morzsás arcát tanulmányozom.
- Letört volna a kezed, ha nekiállsz kikeverni a krémet egyedül? - kérdezem, az odaszúrogatás, piszkálódás pedig szinte nosztalgikus érzéssel tölt el. Mint a régi szép időkben, amikor még itthon éltem, és folyton egymás agyára mentünk. A bátyánk, ő mindig közelebb állt hozzám, vele nem versengtem annyit, de ő megoldotta magának az életet, a seggfej.

Nem tudja, milyet szeret, Megan ezt úgy ismeri be, mintha a húgunk nevére nem emlékezne, nekem pedig nem akaródzik beismerni, hogy a tortaízlését tekintve én sem voltam olyan jártas, míg meg nem kérdeztem anyut. Amilyen ritkán ülök le az édesanyánkkal bármiről is beszélni, szerintem azt hitte, komoly dologról lesz szó, mire én előálltam a torta-biznisszel, és láthatóan csappant a lelkesedése. Persze, azt mondta, milyen kedvesek vagytok lányok, és mutatott pár receptet a húgom kedvenc túrótortájához, de őszintén? Mindketten tudtuk, sokkal többet kellene mondanom, és neki sokkal megértőbbnek kellene lennie. Ezt a szálat elvágtuk, elvarrtuk, és ha lüktet is a seb, hát, majd beheged. Vagy nem. Ez nem a mai nap témája.
A kávémba kortyolok, miközben hallgatom Megant, és nem tudom elrejteni meglepett homlokráncolásomat. Nocsak, a kezem alá szeretne dolgozni? Ez egész hízelgő! Azt hittem, a mai nap abból fog állni, hogy egymásra licitálva igyekszünk irányítani a másikat, ki-kikapkodjuk a másik kezéből a keverőtálat, és elszórjuk a cukordrazsét, miközben egyidőben próbáljuk feldíszíteni a tortát, de két különböző módon. A kávéscsészémbe kapaszkodva lépek a konyhaszekrényhez, kihúzok a sok közül egy szakácskönyvet, amik az alsó fiúkban sorakoznak, és kinyitva Megan felé fordítom. A kérdéses oldalt már anyu megjelölte, remek, nekem nem lenne türelmem most a kereséssel törődni.
- Ezt fogjuk megsütni. Ha gondolod, elkezdheted kikeverni a krémet, van túró és citrom a hűtőben - javaslom, miközben felnyúlva leveszem a cukortartót, arra is biztosan szüksége lesz.

Ez a nap nem is indulhatott volna szebben, mint, hogy a legkisebb lányomnak születésnapja van! Olyan gyorsan eltelt ez a pár év, mintha tegnap lett volna, amikor apró, törékeny kisdedként hoztuk haza az ispotályból. Most is ilyennek tartok. Kicsi és törékeny, jóravaló lányka, akiért foggal-körömmel próbálok küzdeni, más módszereket alkalmazni, hogy ne vegyen példát a másik három gyermekünkről, akik viszont nem mondhatnám, hogy túl jó úton viszik tovább az életüket.
És nem azért, mert nem bízom meg a két legidősebb lányomban, de mindennek tökéletesnek kell lennie ezen a mai napon. Jól éreztem magamat az Abszol úton velük, hármasban, viszont minden késztetésem arra ösztönzött, hogy irány haza! Rhystar azt hiszem megértette, miért is kell ez nekem, ezért szó nélkül beleegyezett, én pedig egy nagy csomag Abszol úton szerzett édességgel és aprósüteménnyel, valamint némi töklével tértem vissza a szeretett házunkba. Az ajtó előtt pár másodpercig megálltam mélázni. Régen mikor benyitottam, gyermekzsivaj fogadott, felém futó, vidám arcok, bűnözésről árulkodó apró kezecskék. Igaz, a bűnözés akkoriban még csak némi csokoládé kutatás és elcsenésnek számított, ma már azt hiszem kissé több ennél. Sóhajtok, majd határozottan benyitok. Nem tudom, mire kellene számítanom. Talán a konyhám még életben van. Meglepődésre számítok, a konyhából szűrődő hangok már jó jelnek számítanak. Megállok az ajtóban, végignézek rajtuk, majd a táskából elkezdem kipakolni az egyik szabad pultra a vásárolt dolgokat.
- Azt hittem már rég elkészültetek vele. Mondjuk a morzsákból ítélve, még jó hogy vettem tartalék piskótát is. - Felvont szemöldökkel tekintek Meganra, majd Mabelre is. Persze örülök neki, hogy együtt vannak és itthon, a régi időkre emlékeztet, persze egy-két változással, ami azóta történt az életünkben. Visszafordulok a táska tartalmához, és közben kénytelen vagyok megjegyezni, azt ami böki a csőrömet. - Remélem azért mire visszaérnek rendbe szeditek magatokat.

Amint anya belép a konyhába, egyszerre érzem magam sértve, mert láthatóan nem bírta rám bízni ezt az egyszerű feladatot még felnőtt létemre sem, és valahol megkönnyebbült is vagyok, hiszen így lekerül a vállamról a gond. A kávémba kortyolok, Megan akár az egészet is megihatta volna, már a legkevésbé sem érdekel ez a lötty. Csak arra jó, hogy csendesen az asztalnak dőlve nézzem anyát, aki mint mindig, már megint átveszi az irányítást, pedig mennyi ideje érhetett haza, öt perce? Remélem azért mire visszaérnek rendbe szeditek magatokat. És tessék, már kezdi is, bazdmeg, genetikailag képtelen hagyni, hogy mi oldjunk meg bármit is, mert az ő kicsi angyalkája, ez az egyetlen elrontatlan gyerek, négyből egy, óvatos a becslés, na, ő csak a legjobbat érdemli. A kávé maradékát a mosogatóba öntöm.
- Már megyek is és rendbe szedem magam, édesanyám - biccentek felé, majd ellököm magam a konyhapulttól. Feltett szándékomban áll két órán keresztül ki se jönni a szobámból, mert a húgom csak a legjobbat érdemli. - Sok sikert a sütéshez, anya! Szerintem egyedül is remekül boldogultok.
Már mennék. Kit hülyítünk? Sose akarta igazán nekem adni ezt a megtisztelő feladatot. Megöltem az unokáját, hogyan lennék képes egy tortát hiba nélkül megsütni? Ki biztosíthatná, hogy nem kerül bele patkányméreg, vagy növényvédőszer? Nem, a húgom csak a legjobbat érdemli. Ezért húzok el közvetlenül a köszöntés után.

Ha az igazságot akarom kimondani, akkor pontosan azért jöttem, mert mindent meg akarok tenni azért, hogy ez a nap tökéletes legyen a legkisebb számára. Az utóbbi időben történt incidensek, problémák, őrületesen nagy bajok ellenére még mindig bizakodok, ám a két idősebb lányom nem mondhatnám, hogy túl sok okot ad mostanság a bizalomra. Ennek ellenére próbálok jó anyaként viselkedni, és még mindig terelgetni őket valamerre, valami jobb felé, de nem könnyű. Főleg, hogy igazából magasról tesznek rám. Megan kérdése egyáltalán nem lep meg, Tekintetem rá majd Mabelra szegeződik, aztán pedig kitöltöm magamnak a maradék kávét.
- Még vásárolnak, én pedig gondoltam hazajövök segíteni, hogy minden jól mennyen és időre. - Nekidőlök a pultnak, majd Mabel után tekintek, ahogy elindul ki a konyhából. Először ugyan megfordul a fejemben, hogy hagynom kellene, de ha mindig hagyom, sosem jutunk majd egyről kettőre. Lehajtom fejemet, kicsit beharapom alsó ajkam, miközben zavaromban utánaszólok:
- Ne menj még, elkél a segítséged! Majd miután kész a torta. Csak nem szeretnéd azzal lelombozni a húgodnak csak mi ketten készítettük Megannal a tortát. - Tudjuk jól, vannak olyan dolgok, amikre egyikünk sem tud nemet mondani ebben a családban. Leteszem a bögrét, majd lassan elkezdem előszedni a hozzávalókat. Igazából nem tudom, mit mondhatnék. Félek, hogy ismét valami összeveszésbe keverednénk velük, és azt ezen a napon nem szeretném. Bármennyire is nyomja a lelkemet a sok kimondatlan szó.

Talán még semmit nem gondoltam ilyen komolyan a mai reggelben, még a kávét se, aminek a maradékát kiöntöttem, most azonban úgy állok itt, a senki földjén, mintha elfelejtettem volna, merre van a lépcső. Anyára nézek, a jól ismert vonások között ezúttal gyöngédséget sejtek, de basszus, ha maradok, tovább megy majd a zsarnokoskodás, a Csak nem szeretnéd azzal lelombozni a húgodnak csak mi ketten készítettük Megannal a tortát típusú megjegyzések, a presszió. Ahelyett, hogy azt mondaná, jól fogjuk magunkat érezni, inkább előadja nekem a hattyú halálát, mert mi a fene is lesz, ha nem szállok be a tortasütésbe? Megan és anya éppen eleget tesznek a dolog érdekében ketten is, nem?
Nem?
Meganra, a felém nyújtott piskótára nézek, ez most valami gyökér vicc?, legalább három ilyen típusú megjegyzés forog a fejemben, de végül mégis a maradás mellett döntök, franc se tudja, miért, kihúzom magamnak a másik széket, és leülök rá, karjaimat összefonva. Ha nem életbevágóan fontos, Isten látja lelkem, nem állok fel innen.
- Oké, anya, te vagy a főnök! - Még mindig, már megint, mintha frankón semmi se változott volna, mintha bennrekedtem volna a gyerekkoromban, a csokimaszatos kézzel összekent tapéta és a zsírkrétával összefirkált kárpit között.

Tekintetem először Meganra vándorol a megjegyzése miatt. Össze kell szorítanom a számat, hogy ne szólaljak ismét fel a piskota majszolás végett, egy nagyot sóhajtok és tovább pakolászok. Az asztalra teszem a megfelelő hozzávalókat, két tálat is előszedek a pultból, majd a visszatért Mabelre esik tekintetem. Régen oly jól megvoltunk, régen minden más volt. Akármennyire is gonosz ezt hallani egy anyától, de mindenkinek jobb volt, mikor még kis pöttömök voltak. Mennyivel nyugodtabban éltük az életünket! Próbálok erre gondolni és nem a közeli múltra.
Felsóhajtok megkönnyebbülésemben. Szótlanok, nem tudom mivel bírjam őket szóra. Nem akarok hülye kérdéseket feltenni, de ha nincs mit tenni, akkor nincs mit tenni.
- Mivel készültetek a húgotok születésnapjára? - Közben az egyik tálat a két lány közé tolom. Minden hozzávaló az asztalon, két fajta krémet kell csinálnunk, így hát az egyiket ők fogják a másikat pedig én. Remélhetőleg. Elkezdem a hozzávalókat összerakni a sajátomba, de azért kiadom nekik is az instrukciókat.
- A csokoládés krémet ti csináljátok meg. Elvileg mindent megtaláltok itt hozzá - Egy pálcaintésre a keverőkanál elkezd forogni az én edényembe, és attól, hogy tökéletesen bele vagyok merülve a készítésébe, még fél szemmel tudok a másik kettőre is figyelni.