Dilemma. Ez a szó írná le a legjobban, mit éreztem, miközben a tükör előtt felöltöttem sötétszürke öltönyöm, miután kiigazítottam arcszőrzetem a borotvámmal. Fekete ing, sötétkék nyakkendő, sötétszürke öltöny, akár munkába is öltözhetnék így, de oda nem ezeket a szebb állapotú darabokat hordom. Főleg, ha kényes helyre kell menni... nem, most színházba készülök. Faith-el, akit még a Minisztériumban hívtam meg. Bár, kissé progresszív módon, mert tudom, hogy milyen félénk tud lenni, így csak az iratai közé kapott egy levelet és egy jegyet, aztán eldöntheti, hogy él vele, avagy sem... megigazítom a nyakkendőm, majd kifújom a levegőt. Régen éreztem a bevetés izgalmától eltérő adrenalin áramlást, de most igen. Miért? Nem is tudnám pontosan megfogalmazni, de a kék szemeknek talán lehet hozzá köze, vagy... vagy annak, hogy a főnököm nem sokkal a levélke és a jegy útnak indítása után közölte velem, hogy ki kell majd őt hallgatnom. Miért nekem? Persze tudom a választ: mindent a nyakamba varr, amit csak szeretne, mert én vagyok az, aki a mocskot takarítja... megszokhattam már. Sóhajtok egyet, majd a férfi parfümös üveg után nyúlok, egy apró fújás, zsebóra elő, időben vagyok. Hoppanálok. Majd elősétálok a sikátorból a megfelelő pillanatban, egyenest a színház elé. Hamarabb értem ide, de a pontosság a királyok udvariassága ugye... most pedig indulhat az idegőrlő várakozás, hogy eljön e egyáltalán...
I solemnly swear
I am up to no good
Faith Caughlin
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
»
»Szomb. 3 Feb. - 22:17
Graham & Faith
Ujjaim közt forgatom a színházjegyet, és azon gondolkodok, vajon mért kaphattam. Mármint azzal tisztában vagyok, hogy karácsonyi ajándék, de mért pont nekem? Elvégre nem vagyok olyan feltűnő jelenség, hogy bárki is kiszemelhessen magának. Legalábbis reménykedem ebben. Mégis… Graham Sharpe megtalálta a módját, hogy zavarba hozzon, holott még csak egyszer találkoztunk, és akkor is Mr. McAleesterrel váltott csak pár szót. Észre sem vett, mért kaptam tőle hirtelen színházjegyet? Egy sóhaj kíséretében a keskeny papírt táskámba csúsztatom a zsebkendők mellé, hogy biztos meglegyen. A fürdőszobába lépek, hogy rendbe tegyem az egyébként már százszor megfésült hajamat, elvégre nem szeretném, ha úgy gondolná, csak úgy elmentem semmi készülődés nélkül. A sminkemet is lemosom, és mégegyszer, teljesen ugyanúgy felrakom, mire valamelyest jónak nyilvánítom - vagy legalábbis elviselhetőnek. Halk pukkanás, görcsbe álló gyomor, és már a színház mellett is vagyok. Egy pillanatra meg kell támaszkodnom, hogy kiheverjem az utat. Ehhez tényleg nem is kell sok idő, így hát a következő percben már a színház előtt is vagyok, és körbehordozva tekintetemet, Mr. Sharpe-ot keresem. Hamar meg is találom, és igyekszem egy nem túl feltűnő, szolid és őszintének tűnő mosolyt varázsolni az arcomra, de szerintem tisztán látszik rajtam az aggodalom. Mit akarhat tőlem? - Jó estét! - lépek elé hosszú szövet kabátomban, kontyba fogott hajjal. Hát itt van ő is, nem csak egy személyes program. Ez még így is nyugtalanító. Sőt, szerintem jobban félek, mint eddig, holott sejtettem, tudtam, hogy ő is itt lesz.