Helena Gaunt

Ami legjobban megigéz minket, az a legnagyobb ostobaságok elkövetésére ösztönöz.

Nell, Lena


17


Aranyvér


Semleges


Véla


Mardekár


Kat Graham


Keresett

Édesapja Alden Gaunt, aranyvérű, félvéla, nagyanyja Elizabeth Gaunt aranyvérű boszorkány, véla. A Gaunt család régi aranyvérű család, akik folyamatosan nagyra törtek. Vérvonalukat szigorúan tisztán tartották, aki ellenkezett, kitagadták. Gyakran. sőt szinte mindig vélákkal erősítették vérvonalukat, hogy a szépség erejével manipulálhassanak. Szinte mindVoldemort pártiak.
Emmeline Gaunt, születési nevén Emmeline Bulstrode, véla. A család visszamenőleg 2 generációja őrzi vértisztaságát. Voldemort ellenes, feltehetőleg halálát is lelte ezen kijelentésében.
Egyedüli gyermek, édesanyja halála után nem sokkal édesapja is követte őt.

Szófogadó. A családi szigor apai viszonylatban messzemenőleg túlzott volt, így megtanulta, hogy hol a helye és hogyan kerülhet feljebb. Kíméletlen. Eltanult dolog, minden gyermek azt hozza magával, amit otthon látott. Édesapja szigora ilyen téren erősen megmutatkozik. A céljai érdekében bármire képes. Büszke. Kiskora óta súlykolták belé az aranyvérűek kiváltságosságát. Nem gondolhatott másképp sohasem rá, mint egy ajándékra. Ragaszkodó. MMár kislányként ragaszkodó típus volt, szerette a társaságot, de hamar meg kellett tanulnia, hogy amit szeret, azt könnyen el is veszítheti. Ennél fogva pedig, akit szeret, azt tiszte szívből, teljes valójában kimutatva.

 - Szereted!
- Szeretem?
- Most gyakoroljunk arra, ahogy megkér. Mondd: igen!
- Igen?
- Alden, ne csináld ezt vele! Nem erőszakolhatod rá, hogy a legjobb barátod fiát szeresse...
- Dehogynem! Nem mehet hozzá csak úgy bárkihez, gondolnia kell a vérvonalunkra. Hűnek kell maradnunk magunkhoz! Zabini pedig jó gondját fogja viselni neki.
- Ez nem így működik!
- Igenis így működik, mi is így házasodtunk, a szüleink is és az ő szüleik is. A  vérvonalunk érdekében neki is így kell!
- De...
- Nincs de!
És akkor csattant el az első pofon. 8 éves korom előtt soha nem láttam még, ahogy apám megüti anyámat. 10 éves lehettem még csak, amikor már szinte rendszeressé váltak az ilyenek, ha ellenkezni kezdett vele. Ilyenkor mindig eltöltöttem pár hetet a Zabini kúriában, csak hogy apám megerősítse bennem, hogy ez is az én otthonom. Itt kedves emberek fogadtak, ahogy pedig az évek teltek, tényleg sokkal közelebb éreztem magamhoz az ő családjukat. Mr Zabini mindig kedves volt, ahogy Mrs Zabini is szeretett velem játszani. Shane-nel pedig kiskorunk óta sokat voltunk együtt. Az elején még olyan volt, mintha a bátyám lenne, de ahogy mindketten megkaptuk a levelünket és megkezdtük a tanulmányainkat, minden megváltozott. A karácsonyt mindig a Zabini családdal töltöttem, egyedül a nyári szünet alatt tartózkodtam a saját kúriánkban. Lassan viszont oda sem szerettem már visszamenni. Édesanyám és édesapám vitái egyre hevesebbek lettek, mígnem az ötödik évünk alatt kaptam egy baglyot: édesanyám elhunyt.
- Baleset? Mégis hogyan értik ezt?
- Sajnálom kisasszony, de az édesanyja egy balesetben hunyt el. Felrobbant az üst, miközben bájitalt készített.
- De...
- Elnézést, de nekünk távoznunk kell. Fogadja őszinte részvétemet. 
- Te itthon voltál, tényleg igaz, hogy felrobbant az az üst?
- Igen kicsim, rettenetes volt. Aznap is veszekedtünk, ő pedig dühében kapkodott és...
Hosszú évek óta akkor ölelt meg ismét először. Nem láttam az arcát, de tökéletesen éreztem, hogy milyen rideg is volt az az ölelés. Nem tudtam hinni neki, túl sokszor vágta már anyám fejéhez, hogy mi lesz a vége, ha nem fejezi be a hülyeségeit, miszerint nem kéne Őt szolgálni. Soha nem tudtam volna rábizonyítani, ezt már akkor is tudtam, de nem sokkal később, az egyik téli szünetben haza látogattam, amikor ő nem volt otthon. A szolgák készségesek voltak a szabadságukért cserébe, elmesélték, hogy a heves vita vége nem a felrobbanó üst volt, hanem egy Avada Kedavra. Állítólag egy harmadik személy is jelen volt, akit nem tudtak felismerni, nem is volt bejelentve a látogatása.


- Hazudtál... Mindvégig hazudtál nekem és nézd meg, a halálba hajszoltad saját magadat bánatodban!
Sírtam, sikítottam a koporsója előtt, Mr Zabini csitított, de nem akartam abbahagyni. Szidni akartam, számon kérni, mintha csak ezek visszahozhatnánk őt az életbe. Shane-re bíztak, így nem jelenhettem meg a ravatalon, Mr Zabini helyettesített, mint a családhoz legközelebb álló személy. Gyönyörű beszédet tartott, hallottam, de odamenni és alkalomhoz illően viselkedni képtelen voltam. Csak sírtam, a könnyek patakokban folytak le az arcomon. Shane vállának dőltem, pimaszul kihasználtam, hogy nem mondhatott ellent az édesapjának és kénytelen volt vigasztalni engem. Akkor már hivatalosan is jegyesek voltunk, bár az iskolában még mindig szerette, ha tartottam tőle a távolságot. De az állítólagos barátnője még ennek dacára is hamar feladta, nem volt képes küzdeni érte. Bár el kell ismernem, hogy én is durvának tartom Mr Zabini megoldását, de csak félig tudtam sajnálni a lányt. Nem volt méltó hozzá, és ha ezt magától nem volt képes beismerni, nem értem min lepődött meg. Pláne Shane, hiszen ő maga is tudja, hogy ez pontosan miként is működik nálunk. Sohasem a szív dönt elsőként, ő mégis belekevert egy ártatlant. Nem fogadta el az érzéseimet, amiket hatodik év nyarán bevallottam neki, szerinte csak a gyász beszélt belőlem. Nem hallgatott rám, amikor arra kértem őt, miután összejött ezzel a lánnyal, hogy engedje el és fogadjon el engem. Nem hitte el nekem, hogy ebből még baja lesz. én viszont nem hánytorgattam a múltat, hanem amint eltűnt a képből Doris, a támasza próbáltam lenni, pont mint ő az édesapám temetésén nekem. Szeretném, ha érezné, hogy én tényleg szeretem őt, hiába egy elrendelt dolog csak. És ugyan még nem látja, de én biztos vagyok benne, hogy előttünk még nagy jövő áll, azt pedig nem hagyom, hogy bárki is belerondítson.