Van olyan, amikor az ember felkészül azokra a napokra, amikor kockáztat, pont akkor, amikor nem kéne. Vannak olyan napok is, amikor az ember fia semmit nem akar tenni. Viszont vannak olyan napok, amikor csak nyugodtan elmennél meglátogatni a barátnődet, és máris kalamajkába keveredsz. Basszus, hogy én ezt miért nem tudom soha megúszni? Eh, lehet hogy vonzom a bajt.
- Hé, te nem az a Cox gyerek vagy? – szegezik nekem a kérdést, és egy nyomó dolgot a torkomnak. Szerencsére az alaknak a varázspálcája az, és nem a perverzebbik fajtából. Ezzel csak megölni tud, az pedig nem olyan szörnyű, mintha megerőszakolna. Történhetne rosszabb is. Elfelejthettem volna Mystique születésnapját, vagy nem vehettem volna neki semmit karácsonyra, vagy a hónapforduló nem jutott volna eszembe. Annál nincsen semmi rosszabb, mint amikor elfelejted a barátnődnek a valamijét. Vagy valami olyan dolgot, ami a barátnőhöz kapcsolódik. Egek.
- Őőőő… Valami olyasmi. Mit szeretnél? – teszem fel a kérdést, mialatt kezem az ő kezére csúszik, hogy el tudjam tolni magamtól a pálcáját. – Jobb, ha ezt egy picit távolabb tesszük a nyakamtól. Egyrészt, amíg nem tudom mit szeretnél, nem túl bizalomgerjesztő ez a cucc itt a nyakamnál. Lehet, hogy nem leszek annyira segítőkész, ha ez itt marad. Másrészt pedig: éppen a barátnőmhöz igyekszem pajtás… - itt nyelek egyet, ahogy tekintetem és arckifejezésem is változik a könnyednek vélhetőről a komolyra. Szemeim megvillannak. – Aki nagyon morcos lesz, ha ismét elkésem. Tudod, egy kicsit amnéziás, én pedig egy kicsit paranoiás. Neki jobb, elmondhatom, hogy kihúztam a gyomrodat a szádon. Nem fog rá emlékezni. Neked pedig rossza… - elhallgatok, ahogy megpillantom a sarkon befordulni az ismerős hajzuhatagot.
Már sokat javult az állapota, és ennek csak igazán örülni tudok. Nem tudom, hogy mi lenne velem, ha még mindig semmire nem emlékezne. Valószínűleg az, hogy egy darabig azt hitte, hogy vérfarkas lesz belőlem, valamit elővett az agyából. Vagy csak úgy random kezdett emlékezni, fogalmam sincs. Ahogy közelebb ér Mystique, úgy csúszik a kezem a pálcámra, majd szegezem a velem még mindig szemben álló mellkasának. Elmosolyodok. – Figyelj, nem akarok bajt. Menj szépen el, amíg teheted. Szemrebbenés nélkül végzek veled, és nem fogod élvezni, mert lassú lesz. – mosolyom ahogy jött, úgy el is ment. Tekintetem üres, ahogy érzem enged a szorítás. Végül ellépek az idegentől, és megveregetem a vállát. – Okos fiú. És most, ha nem bánod… - elindulok a felém közeledő lányhoz.
- Rég láttuk egymást, Mystique. – mosolyodok el, ahogy megállok előtte. Mögöttem az idegen még mindig nem tűnt el, viszont egyelőre nem foglalkozok vele. Csak a velem szemben álló lánnyal.

Egyet jobbra, egyet balra. A kikövezett járda mintha tánctér lenne most előttem. A jól ismert utak semmi rejtélyt nem jelentenek már nekem. Az utóbbi évben amikor itthon voltam nem mondhatnám, hogy túl sok jó dologba keveredtem. Haragszom a világra, amiért ezt tette velem és a családommal. Haragszom mindenkire, aki megpróbált segíteni és aztán feladta. Most úgy érzem, megint egyedül maradtam, de igazából, ha jobban átgondolom ennek nincs túl sok viszonyítási alapja. De nem gondolkodom. Nincs értelme, úgysem emlékszem sok lényeges dologra.
Az első találkozásunk az emlékeim elvesztése után Judasszal túl érzelmes, túl gyenge volt. Később erősödtem és némi emlékfoszlány vissza is tért, de aztán rájöttem, inkább szerzek újakat, minthogy egyfolytában csak azon gyötörjem magamat, ami már elmúlt és nincs meg az emlékeimben. A naplóm ugyan sokat segített de már nem írom többet, már nincs miért írnom. Azt a régi lány tette, aki még félt a saját házában is pár lépést tenni előre mert megszólták. Ez a lány, már foggal körömmel kűzd azért, hogy legyenek ellenségei és hogy megmutassa, nem egy gyenge sárvérű, nincs miért bántani.
A cigit meggyújtom, majd jólesően beleszívok miközben közeledek Judas és az ismeretlen felé. Összevont szemöldökkel figyelem a jelenetet, majd megállok egészen közel hozzájuk és végignézek a fiún. Elmosolyodom. Kedvesen de mégis oly sejtelmesen.
- Rég, bizony. - Eldobom a cigimet, majd egy apró csókot lehelek a fiú arcára, és ellépek mellette. Az idegen elé állok, ő látom végigmér, meg is értem, rövid ruhám, necc harisnyám és bakancsom elég érdekes látványt nyújt, de összképben mégis olyan dögösnek érzem.
- Van valami problémád esetleg? Nyugodtan elmondhatod, elvégre, mit is tenne veled egy egyszerű csaj? - Megállok közte és Judas között, majd tekintetemet ismét a régen látott pasimra emelem. - Szóval, most ez az idegen tartott fel... mi a problémája veled bébi? Gyorsan rendezzétel el, akarok végre egy normális napot veled, ha már végre itt vagy. - Hangom kissé gúnyos, de ez még elnézendő, a mosoly miatt legalábbis biztosan, ami minden érzelmemet az arcomra vetít.

Amióta Mystique egy kevés emléket visszanyert, nekem is sokkal könnyebb. Azon egyszerű okból, hogy van, amire emlékszik, van amire nem. Arra mondjuk speciel nagyon jól emlékszik, hogy utálta, ha elkésem valahonnan. És mivel erre kifejezetten emlékszik, ezért még morcosabb, mint egyébként. Ez egyébként szívás, mert lehetne másképpen is, de igazából mindegy. Legalább emlékszik dolgokra. Ami engem illet, én mindenre emlékszem, de tisztázta, hogy bizony nem nagyon akar a régi dolgokon rágódni, inkább új emlékeket szeretne. Ami meg ezt a srácot illeti, aki mögöttem áll… Nem akarom igazán megbántani, de nem a legjobb pillanatomban fogott meg.
- Semmi gond drága, mindjárt. Mindjárt elrendezem. – húzódik a szám szeglete egy mosolyfélére, és sarkon fordulok, hogy szemben legyek a leszólítómmal. – Na haver, akkor most kagylózz ide. Fordulj meg, és lehetőleg hordd el magad, mert nem akarok a nyílt utcán átkozódni, ez az egyik. A másik, hogy nincs kedvem ahhoz, hogy a dementorok adjanak egy cuppanósat, és a patrónus bűbáj nem mindig az erősségem. A harmadik pedig, hogy a Mardekárba jártam, és annak ellenére, hogy nem sokan szerettek, kapaszkodj meg: megtanultam egy-két átkot. – szegezem a szívének a pálcát, és erősen koncentrálok a kábító átokra. – Várj, meggondoltam magam. Itt hagylak, valami dementornak. Vagy halálfalónak. Vagy bárkinek. No, jóéjszakát. -  Ha elborult, akkor Mystique-hez fordulok, és egy csókot adok az ajkaira.
- Hiányoztál. – súgom közel hozzá – de most, hogy ez itt nem fog belénk kötni… Mit szólnál, ha elindulnánk mondjuk… Csak így valamerre, kell valami szórakozás, találni akarok valami eldugott kis helyet. Vagy nem tudom, te mit szeretnél? – pillantok rá, ahogy megfogom a kezét, és elindulok lassan. Eljöhetne velem keresni is valamit, mondjuk akár fákat a pálcákhoz, amit a mesterem bízott rám. Egyelőre nem tudom, hogy mi legyen. Még mindig annyira elveszettnek érzem magam mellette. Nem rossz érzés ez, inkább olyan furcsa. Hogy nincsenek meg az emlékei. Hogy nem látjuk már egymást nap-mint nap az iskolában. Egész egyszerűen minden annyira fura.
- Igazából fogalmam sincs mi a francot akart, csak megállított, hogy én vagyok-e én. – nevetek fel halkan. – Elég nehéz lenne amúgy letagadni, mert felismerhető vagyok. De mégis amúgy, mit… Áh mindegy. – legyintek egyet, ahogy befordulok a következő sarkon, és egyszer csak megtorpanok. – Érzed? Ennyire hideg nem volt az előbb. Remélem ezek nem dementorok lesznek Mys, mert a patrónusomat nem mindig sikerül előcsalogatni. - az igazság az, hogy pont azért nem elég erős a patrónusom, mert nincs igazán boldog emlékem. Vagy csak azért, mert beszennyeztem már saját magamat különböző átkokkal. Nem szó szerint, de másra azért már eleget szórtam ilyet.

Összefonott karokkal hagyom, hogy Judas tegye a dolgát. Én csak várok és közben vigyorgok. Végighallgatom a pasim mondókáját. Mindig is szerettem azt hiszem, hogy ilyen. Benne is ott van a Mardekáros vér, ahogyan bennem is. Mondjuk a régi Mys... ő nem igazán tudta ezt elfogadni, vagy csak egy nagyon kis része. Judas volt az mindig is, aki menedéket adott neki. De az új, az új lány, akire szinte alig lehet ráismerni... akit nem érdekelnek a korlátok és a szabályok... ő teljesen más. Hasonlóképp megtettem volna én is ezt, amit most Judas ezzel a szerencsétlen hülyével. Csak nem biztos, hogy tudtam volna türtőztetni magamat, de abból mind tudjuk, nem lett volna túl jó buli. Vissza akarok menni az iskolába, be akarom fejezni, meg akarom mutatni a világnak, hogy hé, én is itt vagyok és nem kell engem megsajnálni! Viszonozom a csókot, majd megragadom a kezét és fel is kuncogok kicsit jólesően.
- Te is nekem. - Cukin pillogok párat, majd beharapom ajkamat miközben ő felvázolja a lehetőségeket. Elindulunk végre. - Kereshetünk valami eldugott helyet és szórakozhatunk is. Jó lesne valami erős és egy cigi is. - Egy pillanatra engedem csak el a fiút, előveszek egy szálat, majd rágyújtok és megkínálom természetesen Judast is, hátha kér belőle. Jó érzés újra együtt lenni vele. Menni az éjszakába, csak úgy menni és nem gondolni a holnapra.
- Hagyd a francba, kit érdekelnek ezek a p*csök? Ha nem induluk el és még kötekedett volna, biztosan leátkozom a fejét. De hagyjuk is...- Rázom meg a fejemet miközben egy pillanatra lehunyom a szemem. Mélyen beleszívok a cigibe. Megtorpanunk. Majdnem elbukok. Értetlenül nézek a fiúra.
- Egy kicsit érzem, de nem tudom milyen a dementorok közelében... én meg alapból nem tudok patrónust idézni szóval, vicces lenne... - Fintorodom el, az irónia a hangomban erős. - És egyébként meg mit akarnának itt a dementorok? Szerintem csak menjünk tovább.. - Húzom meg a kezét, remélve, hogy tovább indul majd velem. Szeretnék bolondozni, szórakozni, mint rég, de valahogy aggodalmasnak látszik.
- Miért aggódsz ennyire? Minden rendben? - Nagy szemekkel pillogok rá, érdekel, mi van vele, nem szeretném, ha ez most kihatással lenne erre a napra, hiszen ki tudja, mikor látjuk egymást legközelebb.