Nathaniel Dagger

Rövid idézet ide

Nath


16


Félvér


-


Félvéla


Hollóhát


Lucky Blue Smith


Saját

Dagger. Semmitmondó név a mai társadalomban. Apám, Christopher tiszta vérű véla túl büszke volt ahhoz, hogy boszorkány anyám mellett maradjon miután kiderült, teherbe ejtette. Neki csupán anyám csak egy egyszerű játék volt, egy szórakozási lehetőség és nem gondolta, hogy valaha is ez lesz belőle. Vagyis hogy én leszek belőle. Anyám a saját, leánykori nevén vitt engem tovább és bánatában soha nem házasodott meg. Az alkoholba menekült, ahogy nőttem, egyre többször hallottam a szájából hogy mennyire hasonlítok rá. Valóban. Hiszen tőle örököltem a véla géneket, anyámtól pedig megkaptam a mágiát. Nagyszüleim házába költöztünk, ott cseperedtem fel. Anyám nem dolgozott, amióta az eszemet tudom csak otthon ül és siránkozik. Azt hittem, majd ha elkezdem az iskolát, ha már leteszem az RBF vizsgát, büszke lesz rám, de soha egy szóval sem illette a törekvéseimet.
Hamarosan felnőtt leszek, de már most úgy érzem eldönthetem mit szeretnék követni és mit nem. Szinte alig járok haza, anyám soha nem nevelt, inkább magántanárokra bízott és a nagyszüleimre. Róluk vettem valamilyen szinten példát, a jó oldalt követik, de én nem éreztem magam teljesnek, ha csak arra gondoltam, hogy a jókat kell követnem. Ezért lettem semleges, nem félek ugyan, de inkább a barátaimért és a családomért harcolok ha kell, mint hogy belefolyjak a varázslópolitikába.  

Titokzatos. Megfigyelő. Okos ám mégis tudatlan. Határozatlan. Nem tudja eldönteni, kire ütött a családból. Nem ismeri még túl jól saját magát, kicsit fél kimutatni érzelmeit. Egyáltalán nem érti a körülötte történő dolgokat, de mégis úgy tesz, mintha. Jól érvel, jól beszél, témát terelni kitűnően tud. Szomorú a családja miatt, szeretné ha olyan boldogok lehetnének mint mások, de sosem lesznek. Szinte egyedül nőtt fel, talán pont ezért is olyan, amilyen. Keresi a társaságot, kicsit nehéz volt ugyan beilleszkednie, és jobban szereti a magányt, de már tavaly és idén is többször lehetett látni lányokkal. Érdeklődő, de nem biztos. Látja a körülötte lévő fiúkat, és úgy érzi, nem illik bele a képbe. Valami nem jó, de ott van Mervyn, ő majd biztosan segít rajta. Tudja jól, hogy össze kell szednie magát a következő két évben, és rá kell találnia az igazi Nathre. Vajon ki lesz az?

 - Amikor megszülettél, rögtön láttam rajtad. A szemed tengerkéken világította be a sötét szobát, pont olyan kéken, mint apádé. A hajad is ugyan olyan volt, tejfehér. Mint a véláké. Nem lehetett eltéveszteni. De hiszen gondolhattuk volna! Hiszen tisztavérű volt... - Motyogta anyám a fotelban ülve, kezében egy fél pohárka whiskyvel. Csak ült ott, ahol mindig is és a tüzet nézte a kandallóban. Remegett az alkoholtól. Poharát szájához emelte, másik kezével a cigarettáért nyúlt. Kezét figyeltem, olyan vékony volt, hogy szinte már csak a csont látszott belőle, de csak beszélt. Amikor hazaértem az iskolából, mindig, minden áldott évben elhajtotta ezt a mesét. Volt, amikor pár mondatot még hozzátett, de legtöbbször csak ugyan azt mondta. Az irónia ott volt a szájában, ha nem is mindig hallottam ki szavai közül, a gúny és a bánat is. Ennyi év után, hogy lehet még mindig valakit szeretni, aki megbántott minket? Soha nem fogom megérteni.


Éveken keresztül hiányoltam. Még ma is néha eszembe jut. Az anyám soha nem tudta elmagyarázni nekem, hogy mivel jár az, ami vagyok. De hát melyik fiúnak ne lenne szüksége egy apára? Sokat gondoltam arra, hogy vajon milyen élete lehet... hogy vajon vannak-e más gyermekei is? A rokonokat hiába kérdeztem róla, senki egy átkozott szót sem mondott, mintha megtiltották volna nekik vagy mintha soha nem létezett volna. Gondoltam rá, hogy megkeresem, de végül elvetettem az ötletet. Nem akartam csalódni. Eleget csalódtam már egész életem során és nem akarok olyan lenni, mint anyám. Félek, elbűvölne csodálatos bája, amit aztán nem tudnék soha de soha kiheverni.


A lábam is megremegett amikor először megláttam. Egy évvel fiatalabb volt tőlem, haja ugyan olyan fehér, mint az enyém, szeme akár a tiszta ég. Pár vonásában mintha saját magamat láttam volna, de meg kellett néznem közelebbről. Valahogy túl tökéletesek tűnt, sértetlennek. Nehéz volt hozzá közel férkőzni, hiszen körülállták az emberek, népszerű volt már akkor a lányok körében. Aznap nem aludtam fent a hálókörletemben. Egész éjszaka a társalgóban ültem, szemben a fiúval, aki szinte kiköpött másom volt. Akiről mint kiderült, a féltestvérem. Akinek az apja az én apám is. Már akkor irigy voltam rá, hiszen ő ismerhette. Ő tudott róla mindent, az ő anyja nem volt boldogtalan. Az élete sokkal tökéletesebb mint az enyém. Mégis tudtam, nem ereszthetem el magam mellől, szükségem van rá.


Az ágyon feküdtem, kezeimet nyakam alá tettem. A plafont nézegettem, a csillagokat rajta. Emlékszem még pár hete varázsoltuk ide őket, így sokkalta hangulatosabb lett ez a hely. Otthonosabb. Sokáig nem éreztem magam jól itt, kívülállónak tituláltam magam, de mikor rájöttem, hogy jó az, ha más vagyok, kezdem beilleszkedni. Gondolataim ezer felé cikáztak, az érzelmeim egyre csak gyülemlettek. Néha azt érzem, szét akarok robbanni, de mindenki csak azzal magyarázza ezt, hogy a tinédzser kor. Nem tudom, már nem érzem magam tinédzsernek, az élet sok furcsa dolgot tett velem, amikből tapasztalatot gyűjthettem és felnőhettem. Gondolataimból egy ajtó halk csukódása ébreszt fel, oda sem kell pillantanom, hogy tudja ki az. Mellém fekszik az ágyon, egészen közel hozzám, ő is az eget kezdi el szemlélni. Halványan elmosolyodom. - Mondd, Mervyn, miért kell ilyen gyorsan felnőnünk? Nem tudnánk valahogy megállítani az időd, hogy élvezhessük a pillanatot?