Slughorn, ez drága jószág ma Belbys-nek tituált. Egy percre megdermedtem, hunyorogva néztem rá, hogy mi a franc van, aztán magyarázatot kerestem elmém végtelen könyvtárában. Miután megvolt a fickó, ezt nem éreztem sértésnek és már éppen fordultam vissza a halál esszenciájához, amikor folytatta. "Egykor kíváló tanítványom volt, szintén Hollóhátas..."blabla, és így tovább, megfeledkezve arról az aprócska tényezőről engem ezzel mennyire, ki*ottul zavar. Democles így, úgy, amúgy, alig bírtam legyűrni az undorom, hogy úgy beszél a diákokról, mint egy kiéhezett strici. Így jutottam én ahhoz a becses gondolathoz, hogy alaposabban utánanézzek ennek a Belbys jelzőnek. Aztán a könyvtárban gondolkodtam, nem is keveset, miközben a farkas-kór elleni főzet leírása fölé görnyedtem. Elismerem, zseniális. Ez a fickó, ez a Belby mindössze három évvel idősebb nálam és már publikációja van, egy...szenzáció. Az isten verné meg a rossz sorsomat! De én arra gondoltam várok év végéig, mert Dumbledore nem nézné jó szemmel és hasonlók, amiket én alkotok azok csak bizonyos szemszögből gyógyszerek. Az én nézőpontomból azok, de tartalmaznak olyan összetevőket, amiket nem biztos, hogy ekkora ovációval fogadnának, vagy publikálnának, akár még egy tankönyvben is elérhetővé tennék. Igen, a jövőm, az a homályba vésző kis év, amíg életben óhajtottam maradni. Mi van, ha lesz tovább, ha egyszer én is elérem a 19-et? Akkor kelleni fog ez, minden, ami neki van és Slughorn, ajánlom, hogy az összes leendő agyonszopott tanítványára a Silis jelzőt ragassza. Egészen kimelegedek, ahogy elmémben összeáll egy terv. Ambíciók! El kell kezdenem, be kell avászkodnom. Soha nem lesz belőlem senki, ha továbbra is játszom ezt a...mindent és mindenkit gyűlölök szerepet. S hogy mennyire szerep? Jobb, ha ebbe nem gondolok bele. Felkeresem, sőt mihamarabb indulok.
Nem állíthatok be hozzá csak úgy, az én nagyszerű tervemmel: Mivel Belbys vagyok, kérem tisztelettel, a tanítványa akarok lenni. Tudja, mint egy garabonciás diák. Hiszen lehet, hogy kicsit sem méltó rá. Van neve, de ez nem elég. Ahhoz, hogy én a személyes tanítványa legyek valakinek, bizonyítania kell, hogy megérdemli. Slughorn már vagy százszor felkért tanársegédnek. Ki a franc akarna annak a kopasz, mohó csókának asszisztálni? Semmi tartása, stílusa, a legapróbb dolgokkal meg lehet vesztegetni, sőt még ostoba is. Nem, én eljátszottam mennyire szerény vagyok, hogy nem török efféle babérokra. Különben is csak a meló lett volna vele. Beblyvel először el kell beszélgetnem, próba elé állítanom. Gonosz kis tréfa lesz, de tökéletes arra, hogy mindent megtudjak, amire szükségem van. Már csak a színészi képességeimet kell kamatoztatnom. Az egész életem merő színjáték volt, hamar megtanultam, hogy őszintének lenni egyenlő a bukással. Menni fog. Egyszerű, civil ruhában állítok be hozzá, arcomon a legmélyebb kétségbeesés kifejezésével. Az igazi az lenne, ha könnyeket csalnék a szemembe, de túlságosan izgatott vagyok, sőt boldog ahhoz, hogy ez könnyen menjen. Ráadásul a sírás, érzelem és az ilyesmit nagyon gondosan elzárom a legbiztosabb helyre. Úgy teszek, mintha nem is létezne. Ijedt arcot azért tudok vágni, egyelőre talán ez is megteszi. Kopogtatok, majdhogynem dörömbölök az ajtaján. Ha pedig kinyitja, mert addig zörgök, amíg nem teszi meg, elcsukló hangon (a helyzetkomikumra való tekintettel) szegezek neki egy kérdést.
- Hogy tehette?
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Vas. 18 Feb. - 21:12
Egy egészen kellemes délutánt tudhattam a magaménak ezúttal. A ház csak az enyém volt, August és Augusta haza látogattak, míg Linda és Reginald a bolttal foglalatoskodtak. Én a kert gondozásáért voltam ezúttal a felelős, mindig annak a sora kezeskedni a növények épsége felől, aki otthon marad. Ugyan, ez ritkán esik rám, de mivel szorosan a szakmámba vág, így órákat töltöttem a kis vidéki kúria falai rejtette könyvtárban, valamint Linda és August társaságában, hogy pontosan láthassam el az itt található növényeket. Mindez végtére is az én javamat is szolgálja. Nem mellesleg, egész megnyugtató tud lenni, van időm gondolkodni, a húgomon, Augustán, August és Linda gyermekén, talán még Reginald furcsa hozzáállása is megfordult a fejemben, de a hangos zörej gyorsan kizökkentett. Nem is a bejárati ajtó felől közelítem meg az idegent, hanem a ház oldalánál bukkanok fel, egyenest a hátsó kertből jövök. -Tessék? - meglepődtem, a fiú arcáról tükröződik a kétségbeesés és az ijedség. Sohasem voltam jó abból, hogy hogyan is kezeljek másokat és ez nem javult az évek során, a locsoló kannát is majdnem leejtettem a szavai hallatán. - Mi történt, mégis mi a baj? - Végre levegőhöz jutok, fogalmam sincs, hogy melyikünk tűnhet jelenleg ijedtebbnek, de úgy érzem, versenybe szállhatnék vele. Soha senki nem jött még az ajtónkhoz panasszal, így felettébb új még számomra a helyzet. Új? Egyenest rettentő, ha bárki valamilyen panasszal szeretett volna élni, mindig is August volt a közvetítő. Mindenki nagyon jól tudja, legalább is a drága lakótársaim közül, hogy nem tudnám megfelelően kezelni a helyzeteket. Nem mellesleg, soha nem is volt probléma semmivel, amit én magam készítettem. - Kérem, jöjjön be és mesélje el, hogy mégis mi történt... - körbenézek, a kannát egyelőre a lépcső tetejére helyezem, az úrnak pedig intek, hogy kövessen be és le is ültetem a nappali egyik foteljében, majd vele szemben én is helyet foglalok. Mostanra már sikerült rendbe szednem magamat, némi komolyságot is magamra erőltettem, ilyenkor nem szabad elveszettnek lennem. Elvégre, nekem kell gondoskodni a kedves vendégről, talán-tán vásárlónkról.
Sili & Damocles
Remélem megfelel | Zene |
A hozzászólást Damocles Belby összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 4 Márc. - 19:18-kor.
Kertészkedik... nem tudom mit gondoljak. Végülis illik a bájitalzseni képbe, ugyanakkor jámbor lelkivilágot sejtet. Én biztosan nem tudnék napokat tökölni a begóniák között. Még könnyű dolgom van, Slughorn készletéből, Bimba professzor növényeiből kiszolgálhatom magam, ám ha termesztenem kellene... Ki kell faggatnom, erről is. Mennyire érdemes saját magam nevelni, ha mondjuk kevésbé beszerezhető példányokról van szó. A mandragórát nehezen tudom elképzelni, pocsék vagyok a gyerekgondozásban. Azon kapom magam, a saját stílusomban, de valamennyire, fogjuk rá, kezdek aggódni a jövőm miatt. Teljesen nonszensz, hisz csak fikció és sosem törődtem az idősíkokkal. A múltról nem venni tudomást, a jelent hidegen hagyni, és a jövő még csak nem is létezik. Vissza mégis a mostba. Ezt az arckifejezést lencsevégre kéne kapni! Fenébe, milyen nehéz ez, ajkamba kell harapnom ki ne csússzon egy fojtott kuncogás. Lehajtom a fejem, így sokkal hitelesebb, hogy érzelmeimmel viaskodom. Ami végülis igaz, komoly erőfeszítésembe telik, hogy ne röhögjem el magam. Még a hangom is remeg. - Damocles Belby, igaz? Mélyeket lélegzek, mert így nem lesz jó. Különben van az a technika, ha bizonyos szögbe bámulsz, sokáig, pislogás nélkül, bekönnyezik a szemed. Elkezdem nézi a ház falán lengedező pókhálót. - Hosszú történet... Nyögöm, koncentrálok, még egy apró pókot is felfedezek a hálóban. Szúrni kezd a szemem és teljesen hiteles módon lassan könnybe lábad. Jól érzed Damocles, itt kint ezt nem beszélhetjük meg. Neki is leesik az első sokk után és bár valahol sajnálom, mert a híresztelések ellenére van szívem (még ha nem is veszek róla tudomást) meg fogja majd érteni, hogy ez szükséges. Fontos látnom miként kezeli a kudarcokat, szakmailag és lelkileg elég felkészült-e. Minden a válaszai függvénye. Követem, út közben nem nagyon nézek szét, lezuttyanok a helyre, amivel kínál. Előregörnyedek, ha hajam az arcomba lóg miden lényeges kifejezésem takarásban marad. - Nehéz megfogalmazni...de megpróbálom. Vérfarkas volt, sokat szenvedett a kórtól. Aztán jött maga és a főzete. Az a sok elismerés, a hírnév. Gondolja, hogy mindenkinek segít? Hogy sosem lesznek kivételek? Feltekintek rá, komolyan kérdezem. - Mi van, ha elront valamit? Ettől nem fél? Elhallgatok, gyorsan, szinte vezényszóra, egyelőre elég lesz ennyi. Rengeteg kérdésem van még, ezer ponton ki fogom forgatni a szavait, de a jutalom végül nem marad el. Én. A mentorom lehet.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Vas. 4 Márc. - 20:23
A hangja remeg, az előbbi arckifejezése, még ha le is hajtotta a fejét, még mindig itt villog a szemem előtt. Nem, sohasem tudtam kezelni másokat, vagy ha valakit igen, akkor az hosszú évek alatt volt csak elérhető állapot esetemben. Le sem veszem róla a tekintetemet, szinte sisteregnek, ahogy a fogaskerekek forognak a fejemben, Mégis hogyan kezeljem?, semmiképpen nem szabad durvának, vagy akár egy cseppet is udvariatlannak lennem. Hellyel kell kínálnom, teával, talán még maradt valami a süteményből, amit Linda tegnap sütött... De kínálhatok-e valakit süteménnyel, aki éppen panasszal fordul a házhoz az üzlet miatt? -Igen, én volnék. Miért? - Micsoda kérdés... Biztosan a főzet, én magam is jól tudom, de muszáj volt kiejtenem, muszáj hallanom a válaszát, hogy felkészülhessek rá. - Hosszú... Meghallgatom. - Azután bevezettem, helyet foglalt. Zsebkendőt nyújtok felé, a könnyek, legyen szó egy felnőtt férfiről, vagy egy gyermekről, azt hiszem a gyengéim maradnak. Még ha kissé sután is, de gondoskodó típus vagyok, két kistestvérrel a nyakamban muszáj volt azzá válnom, akármennyire messze is álljon tőlem az emberekről való gondoskodás. - Mindenkin segíteni... Sosem gondolkoztam ilyen nagyban, sohasem álmodoztam világ megmentésről. Csak gyógyítani akartam, a szeretteimet - felsóhajtok. Lassan emelem le a pálcát az övemről, majd egy pálcaintéssel teát lebegtetek, készletet és öntök a két csészébe. - Igya meg, segíteni fog. Nyugtatja az idegeket. - A sajátomat a kezembe veszem. Éppen csak nem remeg a kezem, de hiába erőlködöm, az arcomról lerí, hogy mennyire ideges lettem. Hát hol van ilyenkor mindenki? - Kivételek vannak, mindig vannak. Amíg valakinek lehetnek allergiás reakciói, amíg valaki éppen valami más főzetet fogyaszt, ami hatástalaníthatja a főzet bármely hozzávalóját... De ezek mind fel vannak tűntetve. Az emberek, akik a boltban vásárolnak, mind tájékoztatva vannak - megszorítom a csésze fülét. Én legalább is úgy tudom, mindig azt láttam, hogy August és Linda felelősségteljesen vezetik a boltjukat. - Félek, persze, hogy félek, de pont ez miatt nézem át a recepteket többször, ellenőrzöm, hogy elszíneződött-e már a főzet, hogy elkeveredett-e minden rendesen, hogy mielőtt beletenném, biztosan megpároltam-e, méregtelenítve lett-e, minden hozzávalót kétszer mérek ki... Mindent ellenőrzök. Pont azért, hogy a félelmem alaptalan lehessen. Természetesen, ha van rá mód, akkor saját magam ellenőrzöm az első adagot, de ez nem lehetséges minden esetben. - Nem akarok belemenni a részletekbe, egy hozzá nem értőnek talán bonyolult lehetne, és nem szeretném még jobban összezavarni a kelleténél. Így is félek, hogy hogyan fogja bírni, bár még pontosan azt sem tudom, hogy mi történt. Amíg pedig nem tudom, segíteni sem vagyok képes. - De mégis mi történt, árulja el nekem! - Leteszem a csészét az asztalra, előredőlök, bár a hajzuhatagon át így sem láthatok. Összekulcsolom az ujjaimat, ahogy az idegességtől szinte már türelmetlenül várakozom.
Ez az arckifejezés mesébe illő. Ha átment a tesztemen, én naivan azt gondolom, jót röhögünk rajta. Vagy amennyiben ő nem, majd ecsetelem milyen kétségbeesett fejet vágott, menyire volt haláli és rohadtnehéz, hogy ne röhögjem el magam, sőt mindezt úgy tüntessem fel, mint aki sír. Úristen, pedig én sosem bőgök, nyilván nincsenek is könnycsatornáim, amióta... és ez megint olyasmi, aminek nem most kellene átfutnia a fejemen, hogy akció van reakciókkal. Beandalgok mögötte, kap egy kis időt, hogy ki ijedezze magát. Mi a szart csináljak a zsebkendővel? Elveszem, furán venné ki magát, ha most hirtelen nem kéne, de csak szorongatom. Vannak azok a röhejes műmozdulatok, amivel letörlik a könnyeket, de csak végszükség esetén fanyalodnék ilyen klisére. Szipp-szipp, egy ilyet azért csinálok, hogy hozzam a figurát. Legalább nem nagyratörő megalomán állat. Ismerek pár ilyet, elég csak tükörbe néznem. Persze csak mértékkel, a hírnév maga kifejezetten idegesítő lehet. Szerettek, de nem sajnálom, mert ezek szerint gyógyításuk pipa. Remek, menjünk tovább. - A kockázatokról és mellékhatásokról értesítse gyógyítóját és bájitalfőzőjét? Erre gondol? Közben elveszem a teát és belekortyolok. Hm...nagyon rég teáztam már. Ez olyan úri, angol szokás, amit Tiberius nem tartott. Bólogatok, milyen alapos, jó pont Belby, ügyes vagy. Eddig én is mindent így csinálok, megnézem kétszer, tudom milyen állagú, színű, szagú legyen. - Magán? Ezt nem értem...Hiszen maga nem farkaskóros, vagy? Ez nem volt benne a tanulmányban. Ilyet én sosem csinálnék. Bele is őrülnék, ha a pszichémmel játszanék. Ja igen, a szerep és vallomás. Előredőlök és sóhajtva nyúlom a nyamvadt zsebkendő után. - Meghalt. A legjobb barátom volt. Próbálom erőlködve előadni. Most kellene ráhelyezni a lelki nyomást, lássuk hogyan viseli. - Azt hittük segíteni fog, Peter...olyan sokat szenvedett. Éltanuló volt és kvidicsvilágbajnok akart lenni Ó hogy rühellem a nyomorult kvidicseseket! Szip-szip - Még csak 15 volt, egy évvel fiatalabb nálam... Hüpp-hüpp Mr Belby...kérem magyarázza meg miért? Mit csináljak most? Beharapom az ajkam, legszívesebben már bolondot kiáltanék. Nem szabad. Még számos dolgot kell megtudnom.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Csüt. 15 Márc. - 18:13
Elveszi a zsebkendőt, ami egy kicsit mintha könnyítene a lelkemen. Nem mintha bármit is érne a gesztus, de nekem mégis sokat számít ebben a pillanatban. Úgy érzem, hogy nagy a baj, a viselkedése teljesen elhitette velem, így szeretnék egyfajta bizalmi köteléket kiépíteni. Hallani akarom mi történt, tanulni belőle, fejlődni és segíteni, ha ez még lehetséges. - -Kérem, ne viccelődjön! Értem, hogy dühös, de én csak válaszoltam a kérdésére. Ha a mi boltunkból vásároltak, akkor természetesen mindenről tájékoztatjuk. Nem szeretnénk, ha bármi probléma adódna... – ami mégis adódott. Legalább is az úr elmondása szerint, én naiv pedig természetesen hiszek neki. Nincs okom rá, hogy akár csak egy pillanatra is kételkedjek benne, sajnálatos módon sohasem voltam olyan büszke, hogy rögtön önön védelmemre kelljek. Bár el kell ismernem, sértette azt a kevéske önbizalmamat is, de bizonyíték nélkül nem fogok vádaskodni, előbb mindenképpen meghallgatom. Csak rá ne menjen az idegzetem... - Nem, én nem vagyok. Csak az olyan főzeteket ellenőrzöm, amik nem speciális esetekre készülnek. Természetesen, a főzet nem káros azokra sem, akik nem szenvednek a kórban, a hozzávalók egyike sem fejt ki olyan mellékhatást, ezt garantálhatom. A főzetet egy barátom tesztelte önként, aki viszont a kórban szenved – felsóhajtok. Rettenetesen izgultam, amikor először teszteltük, hogy vajon működik-e. A kezemmel meg kell masszíroznom a nyakamat. Szinte érzem, ahogy a nyomás hatására egyszerűen megfeszülnek az izmaim. A visszaemlékezés sem teszi könnyebbé. Mindig is könnyen kerültem a pillanat hatása alá, el kell ismernem, hogy ez is egy elég nagy hátrány, főleg egy ilyen pillanatban. Hirtelen mintha a szívem is kihagyna egy ütemet. A szemeim tágra nyílnak, a csésze megbillen a kezemben és sikerül leforráznom a térdemet, mire hangosan felszisszenek. - Meghalt? Mégis mikor, alegutolsó telihold alatt? – le kell tennem a csészét az asztalra, valószínűleg nem bírnám megtartani, még annak a súlyát sem. Előre dőlve maradok, a kezemmel a homlokomat masszírozom. - A főzetet önök készítették, vagy... Vagy vásárolták? Nem emlékszem, hogy a legutolsó teliholdra a megszokott rendeléseken kívül érkezett volna másik. – Jelenleg úgy érzem, mintha hirtelen 10 évet öregedtem volna. Az ajkamba harapok, gondolkozom, mintha bármit is érne már, de mégis azt teszem. Keresek valamit, valamit, ami megmagyarázza, hogyan történhetett mindez.
Igaza van bassza meg, a viccelődés leleplezhet. Bár nem tudom milyen lenne, ha meghalna egy barátom, nem tartok olyanokat. Márpedig a drámajátékunk alatt ki kell ismernem ahhoz, hogy meghozhassam a nemes döntést. Kihúzom magam és roppant komoly képet vágok, hogy elhesegessem az iménti megjegyzés árnyait. Elgondolkodva fürkészem, ez kicsit kizökkent a szerepből, de nyugodtan nézhet agyalágyultnak, idővel úgyis bizonyítok neki. - Tehát próbálja felelősségteljesen vezetni a boltot Maga és a testvérei? Családi vállalkozás szagú, azoktól idegenkedem egy kissé, de tegyük félre az orrfintorításokat. Lehet, hogy Belby egyszerűen csak túl becsületes. Ez persze még mindig jobb, mintha Slughorn-féle link alak lenne. Első ötletem ugyanis a professzor volt, de vele képtelen lennék együtt dolgozni, ennyi nyalás az én egómnak is sok. Egyelőre Belby valami normális, lelkiismeretes fazon benyomását kelti. - Tehát pontosan dolgozik…de akkor is ezt mondaná, ha nem történt volna tragédia. Közlöm, aztán bénázik egyet a csészével. Van egy sanda gyanúm, hogy emiatt talán, megeshet, esetleg később haragudni fog. Sikerül ugyanis maximálisan ráhozni a frászt, szinte megsajnálom, hogy leforrázza magát és majd szívrohamot kap, de férfi Merlin szent szerelmére, ebbe még nem hal bele. A térdem felé fordítom tekintetem, hogy hajam ismét arcomba omoljon. Jó kérdés, nem értek annyira vérfarkasokhoz, de próbálom kilogikázni. - Igen… Látom igazán izgalomba jött, de nem törik ketté, plusz pont neki, hogy próbál magyarázatot találni. Feltesz egy olyan kérdést, ami zavarba hoz. Egyre érdekesebb ez a fickó, összetetten gondolkodik, nem elnagyolt, vagy leszarom, mégis próbálja megőrizni méltóságát, pedig alapesetben összetörné, hogy valakit kinyírt a főzete. Egy ilyesmi talán még engem is felkavarna… - Nem emlékezhet mindenre… Harapok ajkamba én is. Ezzel igazából kifogott rajtam, számon tartja a rendeléseit baszki. Ha viszont azt mondom mi csináltuk, könnyű ráfogni, elcsesztünk valamit. - Mit tesz most? Valaki meghalt a főzetétől… mit fog erre lépni? Bezárja a boltot, egyáltalán elgondolkodik ezen? Megígéri, hogy odafigyelőbb lesz, vagy van annyi önbizalma, hogy bizton állítsa az ő főzete sosem okozhat károkat? Pontosak az ilyen kérdések megválaszolására kellenek a tesztek, az éles helyzetek és a reakciók, amikből egyre inkább azt szűröm le, megfelelő lesz.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Csüt. 29 Márc. - 16:31
Furcsának hat, először a viccelődése, most pedig ez a tekintet kissé gyanús nekem. Persze, nincs semmi, amire alapozhatnék, mindössze a megérzéseim, de valamiért nagyon sántít nekem ez az egész. Nem igazán értem, hogyan is jönnek ezek a kérdések a halott barátjához, nem igazán köthető össze számomra a kettő. - -Nos, ez nem egy családi vállalkozás, pontosabban szólva nem az enyém. Az én testvéreim még tanulnak, én pedig csak beszálltam, mint részvénytulajdonos... – felelek, hiszen illik válaszolni a feltett kérdésre, de képtelen vagyok nem összeráncolni a szemöldökömet. Nem vagyok képes továbblépni a gyanúmon, így ezúttal én teszek fel számára egy kérdést. - - Meg ne haragudjon, kérem, de ez hogyan is jön az elhunyt barátjához? – mozgolódok, a stressz engem semmiképpen sem egy helyben ülésre késztet. Sokkalta szívesebben sétálgatnék fel s alá, de ez túl illetlen dolog lenne tőlem. - Természetesen! A lelkiismeret nem engedné, hogy félvállról vegyem az egészet. Még akkor sem, ha nem történik semmi. Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy mire is vállalkoztam azzal, hogy bájital készítőnek álltam. – Komoly vagyok, talán kissé felháborodott, de semmiképpen sem bántanék meg egy ügyfélt sem. Tudom, hogy miként és mikor kell kontrollálnom a hanghordozásomat, és nem fogok szégyent hozni sem magamra, sem August és Linda vállalkozására. Még ha kissé szerencsétlenül is fest, amint leforrázom magam, majd egy bűbájjal eltüntetem a foltot. - Értem, őszinte részvétem... – le kell hunynom a szemeimet, mély sóhaj tör elő belőlem. Bár még mindig kételkedem benne, hogy mindez az én főzetem miatt történt volna, a felelősség súlya érzem, amint rám kezd zuhanni. - Nem szeretném önt megbántani, de pontosan emlékszem minden rendelésemre. Személyesen szoktam intézni őket, és természetesen feljegyzek mindent. Ha tényleg nálunk vásárolták, akkor biztosan tudni fogom az ügyfelem nevéből. – A földet kezdem nézni, már nem tördelem az ujjaimat, helyette az államat dörzsölöm. Biztosan emlékeznék, ha új vásárlok lettek volna. - Vagy már ezelőtt is vásároltak tőlem? - röpke kérdés, még felmerül bennem. Talán azért nem emlékszem új vásárlókra, mert már rendeltek tőlem. Bár furcsa lenne számomra, ha a sokadik eset után történt volna probléma. - Kérem! Én tényleg nem akarom megbántani, de egyelőre még azt sem tudta bizonyítani, hogy tényleg én készítettem azt a bájitalt. De abban az esetben, ha igen... Nos, illene személyesen bocsánatot kérnem az elhalálozott családjától, ezen felül pedig valószínűleg feljelentést is tennének ellenem. Legjobb esetben az engedélyemet csak bevonnák, de legrosszabb esetben, akár le is csukhatnak – ismét felsóhajtok, hátradőlök a fotelben és ismét le kell hunynom a szemeimet. Nehéz, sohasem volt az erősségem a felelősségteles viselkedés, nem mellesleg ennyire erősen kényszeríteni, hogy mindebbe belegondoljak... - Mondja csak, ön tényleg nem hazudik? - Ha épp nem a padlózatot, vagy a térdét bámulja, mindenképpen a tekintetét keresem. Látni szeretném, ahogy erre őszintén felel.
Kezdem molekulárisan érezni a feszültséget, Damocles arcának röpke változásait. Gyorsan elkapom róla tekintetem, ajkam harapdálva fixírozom cipőm orrát. Javára legyen mondva, okos fickó, ajkam elismerésre rángna, de figyelmeztetően ráharapok. Sűrű bólogatást kap, nem hiszem, hogy ez kizáró ok lenne, megrendülten pillantok rá fel, mint aki felháborodik a kérdésen. - Érdekel kit perelhetek Lehet, hogy most csak előadja nekem a kérlelhetetlen, felelősségteljes figurát, de jól csinálja. Ki tudja képes lennék-e ekkora felelősséggel dolgozni, sokkal inkább képzelem magam felfuvalkodottnak, a mellékhatásokért garanciát nem vállalok. - Élet és halál ura lett? Azért ne essünk túlzásba, az emberek önmagukért vállalnak felelősséget Közlöm tárgyilagosan szemébe nézve, majd hirtelen rádöbbenek megint kiestem szerepemből, a színészet se áll jól nekem. - Akarom mondani szabad akaratukból fogyasztanak, a barátom is hibázott Felteszem egy ilyen tragédia igazi könnyeket kívánna, én csak sóhajtok, gyerekkoromban sírtam utoljára valamelyik ócska megaláztatásnál, de már képtelen vagyok visszaidézni. Főleg , mennyire szórakoztat tépelődése, ahogy feszült lesz, mégsem veszti el a fejét, egy gyengébb lélek javában mentegetőzne, összetörne, megpróbálna lefizetni, de Belby előnyére szólva, próbálja kilogikázni, ráadásul olyan ügyesen, hogy érzem a vesztem. Hisz, ha emlékszik a vevőire, egy nevet kellene mondanom, de ha régi vásárló hogyhogy nem jelentkezett a probléma idáig? - Köszönöm a részvétnyilvánítást Mr Belby, bizonyára William vett már ezelőtt is, de pont ezt a legutolsó adagot rontotta el. Improvizálok töretlenül és ő nem adja fel, egyre csak fogást keres rajtam, könnyserkentő főzetet kellett volna innom, hogy ezt hitelesen előadjam. Érdekes témákat boncolgat, mint elnézéskérés, szembenézni tettei súlyával, Azkabani fogság, olyan témák, melyek felett nem hunyhatok szemet. - Milyen érzés lehet odaállni egy gyászoló család elé? Honnan venne bátorságot, hogy a szemükbe nézzen és mit mondana? Nyugodtan pereljék be, vállalná a börtönt, dementorokat, amik lassan az őrületbe kergetnék, míg elemésztené a marcangoló bűntudat?Halálfalók közé kerülne, igazi gyilkosokhoz maga, akinek csupán annyi bűne van, megbillent a keze Előrébb hajolok és szarok én minden komédiára már, mert ezek kardinálisabb kérdések, erőszakosan szemeibe ásva vad tekintetem, faggatom. Milyen nehéz lehet neki, borzasztó gondolat és tökéletes teszt egy zseniális elmétől. Hiszen Mr Belby mekkora becsben van tartva, csálé félmosolyával azon az átkozott kandallón Slughornál, egy jövedelmező ötlettel farkaskór ellen! Ahogy nézem nagy, megszállott, kiguvvadt szemekkel, lassan rám borul valami kellemetlen furdallás féle, gyomrom markolássza, megsajnálnám? Mégis olyan ünnepélyesen mondom, szélesre húzott ajakkal - Gratulálok, átmentél a teszen. Hagyjuk az udvariaskodást a francba, Sylvester Brysen vagyok az új bájital segéded. Egész jó vagy, úgyhogy lehetsz a mesterem. Kezet nem fogunk, mert utálom, ha fogdosnak, de megfeleltél. Közlöm mindezt úgy, mintha Merlin-díjas jelölés hírét hoztam volna.
Az élet egy vicc a halál pedig a poénja.
Tudom, hogy Isten én vagyok, mert ha hozzá imádkozom, én hallom az imát.
Megrándul a szám széle, hiába növekszik bennem a gyanú a fiút illetőleg, a helyzet súlya attól még nyomja a vállamat. Ötletem sincs, miként történhetett ekkora szerencsétlenség, és hogy pont az én főzetem miatt... Felettébb furcsának, illogikusnak találom ezt az egészet. -És mi lesz a bizonyítéka? Úgy értem, még nekem sem tudta bebizonyítani, hogy tényleg az én főzetem miatt lett ilyen tragikus vége az eseményeknek. - a tekintetét keresem, válaszokat. Rendes bizonyítékokat akarok látni, hallani. Ennyi erővel bárki beállíthatna ide, rácsaphatna az asztalra, és panaszkodhatna. Már pedig a fiú nekem egyre inkább ilyesminek tűnik, talán rám akarná kenni a saját bűnét? Ötletem sincs, főleg miután folyamatosan olyan dolgokat mond, ami szinte már szembemegy saját magával. -Nos, az is tény, hogy mindenki a saját felelősségére fogyasztja, de úgy gondolom, annak is hibásnak kell lennie, aki elkészítette. - Mert igenis mindenkinek felelősséget kell vállalnia azért, mert készített. Már csak azért sem maradtam Slughorn professzor mellett, ő ugyanis léptelen szerénységgel fordulni mások felé, ahogyan a felelősség vállalás sem éppen az erőssége... -Értem, azt hiszem egyszerűbb lenne átnézni a rendeléseket. - Felegyenesedek, a bűbájjal pedig magamhoz hívom a szolidan, de vaskos számlakönyvet. -Azt mondta, a barátja neve William volt, de milyen William pontosan? - Ismét rápillantok, ha bebizonyosodik a gyanúm, akkor nem fogok ebben a könyvben senki olyat találni, aki megfelelne a névnek, amit mond. Nem mintha olyan nagyon magabiztos lennék, de kellően felelősségtudatos vagyok, egy ilyen orbitális hiba nem csúszhat be. -Feltételezem ijesztő, de egy becsületes embernek kötelessége vállalnia a felelősséget, akármi is az ára. Engem sokkalta inkább zavarna a szégyen és a mardosó bűntudat, mint mások elé állni és bevallani bűnömet. - Hátradőlök, a számlakönyvet az asztalra rakom. És bár erősen meglepődök, mégis csak bebizonyosodik a gyanúm, így hát egy hatalmasat sóhajtok. -Bájital segéd? Mégis mit gondolsz, hogy csak úgy a semmiből előugrasz, megpróbálsz bolondot csinálni az emberből, és akkor majd tárt karokkal fogadnak? - Nevetnék, ha éppen nem lennék rettentően dühös, és sírnék a megkönnyebbüléstől, ha nem élvezhetném éppen valaki más társaságát... -Egyáltalán hány éves vagy? Úgy küldött valaki? - Összeszükülnek a szemeim, amint ismét alaposabban felmérem. Merlinre mondom, még biztos, hogy diák, ha pedig az, még ki is nézném Slughorn professzorból, hogy ő akasztotta a nyakamba...
Ahogy a sokkot lassan elpárologtatja, egyre logikusabb lesz. Nem dől be azonnal, amint perrel fenyegetem bizonyítékot követel. - Azt mondják maga a nagy feltaláló, hol máshol kapnék főzetet a farkaskór ellen? Vagy talán kutassam át a halott barátom lakását és a bűnös fiolát szagoltassam meg Önnel, hogy rájöjjön mit rontott el? Csattanok fel felháborodottnak tűnve, mintegy utolsó kísérletként, hátha ezzel megijesztem. Egyre magabiztosabb, mintha végperceket élnénk, gondolatban bepontozom a fináléba. Túl egyszerűen engedem át, csavarosabb, traumatikusabb kérdésekkel kellett volna bombáznom, még nagyobb nyomás alá helyeznem, de az emberi érzések néha még ködösek. - Hibásnak gondolja a barátomat, aki csak enyhítést szeretett volna a kínjaira? Roppant felháborodott a hangom és meg is remeg, bár ez most már elég direktnek hat, kevésbé tudom átélni. Egyre határozottabb, szám kissé elhúzom, ez szintén nem illik a képbe. Inkább azon rágódom, ha könnyen hagyom nyerni, később még bekrepálhat, mint mentor. Bár azt első körben leszűrtem – és talán az egyik legfontosabb, hogy nem adná el sajátjaként az én főzeteim, noha a jogdíjra majd így is odafigyelek. Elhajolok, ahogy valami vaskos köteg elzúg a fülem mellett, bosszankodva megigazítom a hajam. William elég általános neve bizonyára ott lesz, előrehajolok, hátha látok valamit, miközben lapozgat és rá tudok mutatni, William Adams lesz az! Mormogok, a legjobb barátom neve nem esik nyelvre. - Olyan nehéz felidézni… Próbálok mártírkodni, de már látom, hiába és végre előbukkan az első széles, szemtelen mosoly. - Fontos, ha tényleg megölne valakit. Azzal is kimutatná, vállalja a felelősséget, ha a család elé állna. Persze röhejesen szétszórtnak kell lenni hozzá, hogy ilyesmi előforduljon, egy zsenitől nem ezt várja el az ember Pillantok rá magabiztosan, büszkén vigyorogva, hogy majd megdicsér, úgy választok mentort, hogy előtte alaposan letesztelem. A mosol viszont úgy folyik le arcomról, akár Salvador Dalí ideje. - A bolondot enyhe túlzás, egy elhivatott tanonc nem szegődik csak úgy el akárkihez. Szakmai tapasztalat alapján persze zseniális vagy, ahogy Slughorn is például, de ez nem elég, mert nem volt biztos, hogy tudnánk együtt dolgozni. Pislantok rá, hogy ez neki hogy nem esik le, amikor olyan egyértelmű. - 16 vagyok és totál magamtól jöttem. Én vagyok a legjobb bájitaltanból azóta, hogy te…betörtél a köztudatba és találok fel saját cuccokat is. Hülye vagy, ha azt mondod, nem kellek, tanulhatnánk egymástól. Forgatok szemet, mert akkor elég ostoba ahhoz, hogy meggondoljam magam.
Az élet egy vicc a halál pedig a poénja.
Tudom, hogy Isten én vagyok, mert ha hozzá imádkozom, én hallom az imát.
Kezdőlap
Egy egészen kellemes délutánt tudhattam a magaménak ezúttal. A ház csak az enyém volt, August és Augusta haza látogattak, míg Linda és Reginald a bolttal foglalatoskodtak. Én a kert gondozásáért voltam ezúttal a felelős, mindig annak a sora kezeskedni a növények épsége felől, aki otthon marad. Ugyan, ez ritkán esik rám, de mivel szorosan a szakmámba vág, így órákat töltöttem a kis vidéki kúria falai rejtette könyvtárban, valamint Linda és August társaságában, hogy pontosan láthassam el az itt található növényeket. Mindez végtére is az én javamat is szolgálja. Nem mellesleg, egész megnyugtató tud lenni, van időm gondolkodni, a húgomon, Augustán, August és Linda gyermekén, talán még Reginald furcsa hozzáállása is megfordult a fejemben, de a hangos zörej gyorsan kizökkentett. Nem is a bejárati ajtó felől közelítem meg az idegent, hanem a ház oldalánál bukkanok fel, egyenest a hátsó kertből jövök.
| Zene | 
| Zene | 
| Over and over | 
