- Siess máááár te lassú csigaaaa!! - szalad is nevetve a hatalmas udvar legnagyobb fája felé. Annak a fának az irányába, amit már egész kiskoruk óta magukénak nyilvánítottak, és azóta is rendszeresen versenyt futnak hozzá. Már amikor Kamil is itt van az árvaházban. Mert hát mióta nagykorú lett, ő maga is kikerült onnan, nem sűrűn látogat oda vissza. Nem is igazán szerette azt a helyet, csupán csak Aide miatt viselte el az ott töltött éveket. És most is miatta jár vissza néhanapján. Mert nagyon kedveli, sőt mi több… a húgaként szereti, és nem hagyhatja magára még most sem, annak ellenére, hogy már nem az intézetben lakik. Na meg… Érett felnőtt módjára még most is annyi minden hülyeséget tudnak együtt csinálni, mint annak idején. mert még mindig nem fogytak ki az ötletekből, mindig akad valami, amivel el tudják ütni az időt.
Mint ahogy most is, épp ezért szalad a tőle telhető leggyorsabban afelé a hatalmas diófa felé, amire mindig is felmásztak, és órákig el is beszélgettek az egyik hatalmas ágon. Csupán csak most egy kisebb kosarat is szorongat a kezében, tele mindenféle aprósággal, amit a konyhából csórtak be, azzal a címszóval, hogy az úgyse kell senkinek már, majd konyhamalackodnak a diófa tetején, ha már úgyis ilyen jó idő van. Még csak attól se tart, hogy le fog esni, vagy hogy megint Aide-nak fog lecsúszni az egyik lába az ágról, és ismét csókolózni fog a földdel. Mert egyébként ő is ügyes kis csaj és nem félti őt egy kis horzsolástól. na jó, de… borzasztóan félti, mert nem szeretné, ha bármi baja is esne. De a mókát is ugyanúgy szereti, mint a lányt, épp ezért fogja a fogai közt a kosár fülét, ahogy  a fához ér, hogy mindkét keze szabadon maradhasson, és gyorsan feljuthasson arra az ágra, amit kiszemelt maguknak.
A baj csak az, hogy ez így nem olyan, mintha mindenféle plusz súly nélkül szeretne feljutni oda, így sokkal lassabb is. Főleg hogy a kosárka minden egyes pillanatban ki akar csúszni a fogai közül. Azt meg ugyebár nem hagyhatja, hisz akkor kárba veszne az a sok finomság, amit sikerült becsórniuk. Na meg… Az sem elhanyagolható tény, hogy elég gyakran hátrapillant, hogy megnézze hol tart a másik, és hogy minden rendben van-e vele.
Még szerencse, hogy az elmúlt napokban Velük nem találkozott, így a sérülései nem hátráltatják még jobban...
Luv ya, girl <3 ◯ When I Was Your Man ◯ 385 ◯

- ÁLLJ MEG KAMIL CALAGHAN! – ordítottam rá a fiúra, mit sem törődve azzal, hogy mennyire udvariatlan dolog ez egy hölgytől, no meg az sem érdekelt, hogy jelenleg iskolában lenne a helyem. Valahogy a fiú mindig jobb társaságnak tűnt az osztálytársaimnál, és az árvaházban lakó gyerekeknél is. Nem igazán szerettem velük lógni, hiszen a legtöbben csalódott, vagy agresszív fiúk voltak, így semmi szórakoztatót nem találtam bennük. De Kamil... Kamil egyszerűen csak más volt. Vele el tudtam ütni az időt, és mindent tudtunk egymásról. Tudtam mik a kedvenc dalai, tudtam melyik pizzát eszi meg, hogy milyen ételektől van rosszul. Hogy ha szakadt farmerban jelen meg, akkor minden bizonnyal verekedett... Hogy azok a tincsek pont annyira puhák és selymesek, mint amilyennek tűnnek, hogy milyen édes arca lesz, amikor elmosolyodik...
Mit sem törődve az előttem loholó fiúval, kevertem le magamnak egy hatalmas pofont, hogy a bűnös gondolatokat elűzhessem, aztán olyan lendülettel iramodtam meg, hogy majdnem utol is értem. Már éppen vetettem volna rá magam a hátára, amikor elkezdett felfelé mászni, így nekem csak annyi maradt, hogy heves karcsapkodás közben próbáltam meg visszaszerezni az egyensúlyomat, mert semmi kedvem nem volt megint felnyalni a port. Amint ez megtörtént, figyeltem, ahogyan a fogai között szorongatva a piknikes kosarat próbál feljutni a fára, de szándékosan nem mondtam semmit, amíg el nem kezdett kicsúszni az onnan. Csak akkor nyúltam oda és vettem el egy sóhajt kíséretében azt.
- Calaghan – mormogtam az orrom alatt a vezetéknevét, amit csak akkor mondok ki, ha szerintem butaságot csinál – Azért ennyire nem jók az állkapocs izmaid, vagy mi a fenék. Add csak ide. Mássz fel, majd feladom. Mi lenne veled nélkülem, komolyan?
Persze ezt a kérdést csak mosolyogva tettem fel neki, mert igazából semmi extra. Élné ugyanúgy az életét, mint ahogy velem teszi... Nyilvánvaló, hogy egy ilyen csodálatos fiú találna magának egy másik lányt, akivel elütheti az idejét. Bár tény és való, hogy sokszor jól jön, ha vigyázok rá, de attól függetlenül még nem állítom, hogy nélkülem nem maradna életben. Hiszen most már többet vagyunk külön, mint együtt... Minden bizonnyal tudna boldogulni, még ha ezt nekem nehéz is elfogadnom. Örülnék neki, ha életképtelen lenne, mert akkor mindenáron rászorulna a segítségemre.

My lovely boy <3 || ruha || 356