Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

homályba tűnik EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

homályba tűnik EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

homályba tűnik EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

homályba tűnik EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

homályba tűnik EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

homályba tűnik EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

homályba tűnik EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

homályba tűnik EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

homályba tűnik EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Kedd 13 Márc. - 7:10

A vacsorát is olyan sebtében költöttem el, mintha ezer dolgom lett volna még, mintha olyan sok mindent kellett volna intéznem a távozásom előtt: semmi dolgom nem volt. Igazán nem rendelkeztem sok holmival, s amik voltak, azt varázslattal könnyen csomagolhattam össze, s semmim nem volt amit hosszan kellett volna keresnem, semmim amit hiányolhattam volna, ha távozok, de én mégis úgy kapkodtam, olyan elánnal forogtam a szállón, a szívem olyan ütemesen vert, az adrenalin hajtott, türelmetlenül s egyre vadabbul, s nem éreztem fájdalmat, olyan igazit nem, inkább izgultam, olyan jó fajta izgulással, hogy végre történik valami, végre tehetek valamit, s kicsit sem haragudtam, nem Edgarra, s nem a férfira aki kiderítette, mit tettem, még magamra sem voltam dühös.
Nem akartam elfogadni az összeget, de a bátyja olyan nagyon erőszakos volt, így hát mielőtt magába botlottam volna, még éppen sikerült betuszakolnom a farzsebembe.
Megtorpanok ahogy szembe érünk a folyosón, éppen magához indultam, s milyen véletlen, hogy maga meg a szobája felé igyekezett, nem gondolja?
- Aude... -
Szólítom meg, s most, hogy már maga nem a munkáltatóm, csak egy ismerős, közelebb lépek, közelebb, mint illene.
- Holnap hajnalban el megyek. -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aude Delacour

Aude Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
jessica brown-findlay

»
» Kedd 13 Márc. - 8:32
A vacsora hihetetlenül hosszúra nyúlt, mintha évszázadok teltek volna el a fogások közt, ugyanazzal a kedélyes csevegéssel telik az idő, mint bármelyik másik napon, mert nem tudják, honnan is tudhatnák, hogy az életem kipördült a sarkaiból. Némán eszem, ami persze nálam nem olyan szokatlan, a rokonoknak fel sem tűnik, míg estélyekről beszélgetnek, és egyedül Edgar az, aki korábban emelkedik fel, kimenti magát, és távozik, elég sietősen, nekem pedig fűrészpor ízűnek tűnik minden, amit le kell nyelnem, mert a bátyám nem szokott csak úgy felállni és kisétálni, biztosan történt valami, amiről csak ő tud, amit nem is fog velünk egyhamar megosztani, amennyiben jól ismerem őt.
A desszert utáni kávét a hölgyek a kék szalonban kívánják elfogyasztani, így én is menekülőre foghatom, jelelhetem, hogy fáj a fejem, és elnézésüket kérem. Edgar után indulok, fel a lépcsőn, szerencsére a szobája szinte határos az enyémmel, és ilyen későn eszembe se jutna az irodájában keresni. Azután meglátom, és nem, nem a bátyám az, egy pillanatra döbbent vagyok, rossz érzés motoszkál a gyomromban, de az arcomat mosoly önti el, mintha rég nem láttam volna. Nem lesz semmi baj.
Azután közelebb érek, a szájáról leolvasom a nevem, semmi kisasszony, semmi hölgyem, semmi, semmi, csak pőrén az a pár hang, és megint csak rossz előérzetem van. Ha az alkalmazottunk lenne, ezt nem tehetné meg, tehát vagy valóban tesz a következményekre, vagy - és igen, vagy, döbbenten felnyögök, mert nem érthettem félre.
"Most ugye, csak viccel?"
Napnál világosabb, hogy nem. Kétségbeesetten a háta mögé sandítok, egyedül vagyunk a folyosón, egyelőre.
"Miért?"
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Szer. 14 Márc. - 17:59

Látom magán a döbbenetet, látom magán, hogy nem érti, s ebben a pillanatban én nem lehetek hálásabb a bátyjának, hogy nem mondat el még magának, mert így egyszerűbb, mert így tőlem hallhatja, mert így én lehetek az aki elmondja magának, s látom magán, hogy megrökönyödik. Magára mosolygom bátran, ezerszer bátrabban mint amíg a maga családjánál dolgoztam, akkor nem mertem volna így mosolyogni magára, így nézni magára: ilyen elánnal, ilyen élettel telve.
- Hát ne döbbenjen így meg, nem történt semmi olyan.. -
S a kezéért nyúlok, a könyökéért, hogy az ajtója szegletébe húzódhassunk, hogy kialakíthassunk egy kis bizalmi fészket magunknak, s bizalmasan hajolok magához közelebb, áthágva az eddig íratlan szabályokat.
Megrázom a fejemet.
- A bátyja eddig adott haladékot, s ez is több, mint amennyit kérhetnék.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aude Delacour

Aude Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
jessica brown-findlay

»
» Szer. 14 Márc. - 18:14
Ez rosszabb, mint valaha képzeltem, és minden szava engem igazol, eszembe sem jut ellenkezni, amikor az ajtó szegletébe húz, úgy fogja a könyökömet, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, nekem pedig úgy rándul össze a gyomrom, mintha még életemben nem érintett volna meg férfi, és valóban, azokon a helyeken, ahonnan én jövök, ritka az ilyen bizalmaskodás, szükséges hozzá néhány pohár - vagy a szívósabbaknál inkább üveg - folyékony bátorság, és akkor sem a saját hódolóimat kellett elhessegetnem. Csak igazgattam Inès haját, ha kócosan, vihogva előkerült a kertből, a bokrok mögül, és ez untig elég volt.
Akkor még.
"Hogyan tudta meg?"
Valójában nem is tudom, várok-e választ, a családban megvannak ezek a járatlannak vélt utak, és az ember csak addig örülhet, amíg nem az ő hátára szegeződnek árgus tekintetek. A paranoia melegágya, minden pontjában érthető. Ő pedig, miután Edgar kitette, nyilván nem maradhat itt.
"Hova akar menni?"
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Szer. 14 Márc. - 20:50

Szeretném megkérdezni, hogy számít-e ez egyáltalán, számít-e már bármi azon kívül, hogy én magát kerestem meg, hogy én magától szeretnék elbúcsúzni? Számít-e bármi azon kívül, hogy maga pont erre járt? Mert mi lett volna, ha maga nem jön ide fel, s én nem búcsúzhatom el magától időben? Akkor aztán számíthatna minden, az hogy hogyan jött rá a bátyja, mert akkor ez nem számítana, de ez a gondolat még magamnak is elég kusza, nemhogy magának kifejtsem.
- Tudja hogy megy ez. Lekérdeztette az adataimat, vagy csak egy kicsit jobban foglalkozott azzal, hogy kit foglalkoztat ő maga. -
Úgy rántom meg a vállamat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy biztos állásból elküldenek elkövetett bűnökért.
Maga aztán mindig is tudta, hogy miket nem kellene megkérdeznie, s azokat rendre mindig meg is kérdezte, s most csak sóhajtom egyet, megdörzsölöm a homlokomat, és az ajtóbelépő falának dőlök, mintha ez olyan természetes lenne: itt lennem magával kettesben.
- Nem tudom még. Talán ellátogatom pár napra valami vidéki faluba, s pár napot talán a fővárosban töltök. Aztán lehet, hogy elmegyek Németországba. Valahol biztosan elleszek. -
De ez nagyobb gondot okoz nekem, mint azt maga el tudná képzelni.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aude Delacour

Aude Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
jessica brown-findlay

»
» Szer. 14 Márc. - 21:10
Olyan dühös vagyok Edgarra, amiért ilyen helyzetbe hoz, gyakorlatilag falra szögezi mindazt, amit eddig elértünk, és elégedetten hátradől, mert nem tudja, hogy most könnyek marják a torkomat, gyűlölök búcsúzkodni, és azt talán még jobban, ha olyan ember távozik, akivel végre jólesett beszélgetni - a könyvekre gondolok, amiket az elmúlt időszakban kölcsönadott, bár többet foglalkoztam volna velük, bár okosabb lettem volna akkor, olvasva a sorok közt, bár vitába szálltam volna vele! Elfordítom a tekintetem, kockáztatva, hogy innentől egy szavát se fogom hallani, és a szájáról sem olvasok, ha esetleg mond valamit. De nem hagyhatom, hogy lássa, ahogy a csuklóm belsejével megtörlöm az arcom, olyan gyerekes mindez, és olyan hihetetlenül önző minden könny, mert neki haza kell mennie. Itt sosem lesz boldog, ez nyilvánvaló. A bátyám talán jól döntött, de engem senki nem készített fel erre.
"Maradjon még egy kicsit a környéken, rendben? Meggyőzöm Céleste-t, de ha ő nem vállalja, akkor én magam segítek hazajutnia."
És ettől a néhány kézmozdulattól egészen erősnek érzem magam, még el is mosolyodok, nem tudva igazán, mennyit mondjak.
"És ne utasítsa el, kérem. Én nagyon megkedveltem önt, ez a minimum."
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Csüt. 15 Márc. - 22:58

Csak megrántom a vállamat, amúgy sem lenne hova mennem, s Angliába így el sem tudok még indulni, így ilyen látatlanul, s még mindig bennem ég az Inésnek tett ígéretem, még mindig ott lángol bennem a szökésünk vágya, de ezt magának most nem mondhatom el, mert nem tudom, hogy akarom-e biztosra az elszökést vele, nem tudom, hogy akarom-e magát bántani, mert habár nem tudom maga mit gondol rólam, vagy mit gondol úgy általában a világról, úgy képzelem, hogy azért az bántaná magát ha magammal vinném, ha vele szöknék.
- Aude maga.. én.. nem is tudom, hogy hogyan köszönjem magának mindezt. -
S hirtelen olyan tanácstalan vagyok, a kezéért nyúlok, az ujjaimat a kézfejéhez érintem s mintha óvatoskodnék vagy várnám az engedélyét, megtartom magunk között a kezét, s egy pillanatig még én is azt hiszem, hogy kezet fogok csókolni magának, úgy mintha maga és köztem még mindig kemény munkaviszony feszülne. De észbe kapok, s mielőtt az ajkam a kézfejét csókolná, felegyenesedem, s szenvedéllyel telve rántom magát közelebb, hogy az ajkamat keményen az önéhez nyomjam. S ez most nem olyan, mint a présházban Inészel csókolózni, nem olyan buja, nem olyan türelmetlen, nem olyan szenvedélyes. Sokkal hidegebb, sokkal kimértebb, sokkal más érzéseket indító.
Hirtelen szakadok el magától, s hátrálok egy lépést.
- Ne haragudjon.. -
Rázom meg a fejemet, mintha ezzel kiűzhetném a kósza gondolatokat.
- Jöjjön velem.. gyere velem. -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aude Delacour

Aude Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
jessica brown-findlay

»
» Pént. 16 Márc. - 11:01
Már épp leinteném, mert felesleges hálálkodnia, mert nem tettem semmit, semmi olyasmit, amit akartam volna, semmi olyat, amivel igazán segíthetek. Azért a könyvek, amiket kölcsönadott, egészen más szemléletről rántották le a leplet – azok fényében mi itt mind élősködők vagyunk, ebben a házban, és még nem is a legveszedelmesebb fajtából, mert nem az arisztokratikusság, inkább a kereskedelem tartósítja a vérvonalunkat. (Ha Eoghan ismerné tante Babette meséjét, biztosan szórakoztatónak találná.)
De minden múltból előszökött történetnél valóságosabb, amikor a keze az enyémhez ér, és már éppen elhiszem, hogy visszatérünk a kézcsókok és szemlesütve elmormogott magázások szintjére, mikor jóságos ég, első döbbenetemben fel sem fogom, mit tesz, pedig egészen közelről látom az arcát, a szája az enyémen, és még ha nem is volt a múltban sok lehetőségem csókokat osztályozni, ez az egy most kifejezetten erőszakosnak tűnik, talán ilyennek képzeltem őt mindeddig, akinek az ajkai nem lágyulnak el csak úgy. Levegő után kapva meredek rá, mikor elereszt, és komoly a veszélye, hogy megpofozzam, de – a kezem megáll a mozdulat közben.
„Meg vagyok döbbenve. Őszintén.”
Nézek rá, és ebben a percben örülök, hogy van időm kitalálni, miként folytassam. Miértek kavarognak a fejemben, kergetik egymást. Miért kéri ezt? Nem akar magányosan menni? Miért? Puszta lázadás vagyok a szemében, egy kísérlet a beintésre, vagy valami több? Kiszárad a szám, ahogy jelelni kezdek.
„Nagy árat kéne fizetnem. Szeretem a családomat. Ők mindennél drágábbak nekem. És apám nehéz időszakon megy keresztül, míg Edgar átveszi a vezetést. Nem hozhatok szégyent rájuk azzal, hogy elszököm veled.”
Egy részem sajnálja, a másik részem nem érti, de tudom, pontosan tudom, hogy ez a helyes mindkettőnk részéről. Eoghan nem tudja felmérni, milyen bánatba lökném a szeretteimet, és hogy egy ilyen lépéssel ő is örökre kegyvesztetté válna, sehol nem kapna állást a régióban, de talán Franciaország egyik bortermővidékén sem.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Szer. 21 Márc. - 21:37

Csak megrántom a vállamat újfent, hiszen én is meg vagyok döbbenve, döbbentebb vagyok talán, mint maga, vagy inkább elgondolkozóbb: eszembe jut a présházban Inés csókja, s ezt azzal a csókkal össze sem lehetne hasonlítani. Inés szenvedélyesebb és csalfább, a csókja olyanokat mesél amit az ember rég tud, mégis próbál úgy tenni, mintha sohasem érzékelte volna. A maga csókja viszont hideg, olyan, mint a kőfal, s még csak csóknak sem lehetne mondani annyira gyors, inkább a szájak esetlen játéka ez, valamiféle cselszövés amit én szövök maga ellen, s készülöm behálózni.
- Sajnálom -
Ismétlem még egyszer, s a fejemet megtámasztom a mögöttem lévő falon, úgy nézem magát, mintha maga valamilyen szobor lenne amit hosszan kel vizslatni, hogy az ember megfejtse.
Elnézek magáról, hogy leplezhessem a csalódottságomat. Azt hiszem reménykedtem benne, hogy maga legalább olyan bevállalós lesz, mint Inés, vagy ha annyira nem is, akkor legalább elgondolkozik a mondandómon, megfontolja a kérésemet, de magába aztán jól belenevelték amit bele kell nevelni egy rendes emberbe: a család iránti hűség életerősen pulzál magában, s ha csak belegondolok abba, hogy magából mi lehetne, mennyit hozhatna ki önön magából...
- Megértem.. -
Nem igazából kicsit sem értem, de ezzel nyilván nem fogom megbántani.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aude Delacour

Aude Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
jessica brown-findlay

»
» Szer. 21 Márc. - 22:05
Magam köré fonom a karjaimat, hirtelen hidegnek érzem a követ a hátam mögött, hidegnek a folyosót, a helyet, amit az otthonomként ismerek - elképzelem, nem is kerül különösebb erőfeszítésekbe, hogy egy egészen másfajta fagy jár át, pára és kíméletlenül zuhogó eső, ami kopogtat az ablaküvegen, és ha ott élnék, Angliában, vagy éppen a mindig ködösnek nevezett Írországban, biztosan két perc alatt megraknám a tüzet a kandallóban, még varázslat nélkül is, hogy felmelegedjek. Nem esik nehezemre elképzelni Eoghant sem, akiben talán éppen azért kapkod és kormoz a tűz folyamatosan, mert ilyen hideg helyről származik. Nem esik nehezemre elképzelni, milyen, sokkal kellemesebb módjai létezhetnek egymás felmelegítésének, amikor az eső szüntelenül kopog az ablakon, és az egész világ ott ül, a másik szemében. Csak éppen engem nem arra neveltek, hogy a könnyebb utat válasszam. Látom az arcán, nem hisz nekem, pedig tényleg kedvelem, és tényleg, tényleg egészen új fényt vetett mindenre a meglátásaival, a terveivel, az álmaival. Kissé sértőnek találom, hogy ő nem lát ilyen becsesnek, nem tisztel úgy, mint ahogyan én tisztelem őt - az igazi érzések, legalábbis az én olvasatomban, sosem az elosonáshoz, hanem a bátor kiálláshoz vezetnek. Mit vállalna fel így? Vagy csak egy újabb történetté válnék a Rettenthetetlen Forradalmár listáján, amit a kocsmában, pár sör után, elővehet?
Sóhajtok. Bárcsak értene. Bárcsak értené, hogy nekem ennél több kell, és ha az ajánlata igazi lenne, tisztességes lenne és hűséges, akkor ő is többet akarna, mindent akarna, jól akarná csinálni. Elszorul a torkom. Hát, ennyi lenne?
"Tudom, hogy nem értesz meg."
Szomorúan elmosolyodok, ahogy leeresztem a kezem. Nem kell megértenie. Mégis fáj, annyira fáj a tudat, hogy most el kell búcsúznom tőle, most végleg el kell engednem.
"Azt hiszem, ha meg akarjuk változtatni a világot, nem szabad ostobán cselekednünk."
Komolyan nézek rá, a kezéért nyúlok, és ha elérem, egy pillanatra erősen megszorítom, hogy értse, ha még mindig nem világos neki, hogy lássa, miért mondok nemet. Függetlenség, egyenlőség, szabadság - mit sem ér, ha nincs gerincünk.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Szer. 21 Márc. - 22:22

Szusszanva mosolyodom el, mintha csak igazat adnék neked, s belátnám minden bűnömet: én akiben annyi tűz lobog, mint egy maréknyi emberben, pont én nem értem meg, hogy miért mondasz nemet, hogy miért tart itt valami, láncokra verve, de az én szememben, akit erre neveltek, akit ennek neveltek: forradalmárnak, ez csak gyáva megfutamodás, mert nincs az-az eszme, nincs az az imádott dolog, amiért fel nem áldozhatnánk magunkat, s minden kapcsolatunkat, s ha tudnád, ha elmeséltem volna, hogy édesapa mit meg nem tett Írországért, ha tudnád, hogy édesanya mit meg nem tett édesapáért és Írországért, s ha tudnád, hogy én mit meg nem tettem Írországért, mit meg nem tettem a szabadságért és az egyenlőségért, most nem így néznél rám, nem lennél ennyire szomorú, hogy nem tudom elfogadni maradás. Vagyis elfogadni el tudom, hiszen semmire nem kényszeríthetlek, de megérteni sohasem érthetem. Hát jobb ez így neked? Jobb a házban a négy fal közé zárva könyvekből megismerni a Világot? Hiszen annyi minden vár odakint ránk, a négy falon túl, túl a szőlőskerten, túl a patakon, az országhatáron. Megannyi rejtély, megannyi kaland, s most te mindezt eldobod, eldobod a család terhe miatt. Szeretném megmondani neked, hogy a családod ha igazán szeretne, ha igazán tisztelne, s ha te igazán tisztelnéd sohasem tartana vissza, de távol álljon tőlem, hogy bármivel is megsértselek, így csak lenézek a kezünkre, és elmosolyodom.
- Mi az, hogy ostobaság Aude? Hiszen ami neked ostobaság, az nekem lehet teljesen valóságos. -

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aude Delacour

Aude Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
jessica brown-findlay

»
» Szer. 21 Márc. - 23:29
Ostobaság, visszhangzik a fejemben, legszívesebben kimondanám, és áhítatosan, komolyan bólintanék, mert gondolhatod, hogy gyáva vagyok, gondolhatod, hogy jobban szeretem az aranykalitkát, amiben élek, mint a szabadságot a szavaidban, a cselekedeteidben, de meddig lennénk szabadok azt tenni, amihez éppen kedvünk szottyan? A valódi élet úgy hasít belém, mint konok derékfájás, mert a játszma ezekben a percekben zajlik, még ha nem is itt, az ajtó mélyedésébe húzódva fog eldőlni. Nem vagyunk gyerekek, és a forradalmi eszmék nem adnak felmentést a felnőttek világában, a komoly tétek útvesztőjében, akkor sem, ha könnyelműen döntünk. Akkor sem, ha csábítónak tűnik, mert ez valami új, mert te valami új vagy, egészen megigéző és izgalmas, de egyikünknek fel kell ébrednie, mielőtt butaságot csinálnánk. Mielőtt elszöknék veled, hogy utána ketten ücsörögjünk egy ütött-kopott szobában, a huzatos ablak alatt, és azon merengjünk, hogyan jutsz majd haza, ha egyszer velem többé szóba se állnak a tiszteltre méltó rokonaim, akikre az egész tervet alapoztuk idáig. Egyikünknek fel kell ráznia a másikat, és bárcsak értenéd, hogy a kisasszony megszöktetése csak a gyerekek estimeséiben olyan romantikus. Mert, ha téged választanálak, nem akarnám, hogy bujdosva kelljen élned. Hogy az „elrablásom és megrontásom” egyetlen újabb sor legyen képzelt vagy valós bűneid listáján. Nem akarnék a mocskos kis titkod lenni, a szeretőd, akivel bűnben élsz, aki miatt apám elveszíti a beléd vetett bizalmát, és akit – hányinger kerülget – hazaküldhetsz, ha a haza, a te hazád, úgy kívánja.
„Sajnos büszkébb vagyok annál, minthogy a sötétben elosonjak veled, mint a patkányok. Büszkébb vagyok annál, hogy megelégedjek azzal, ha egy férfi nem akar felvállalni engem.”
Elengedem a kezdet, megdörzsölöm a halántékom. Nem akarlak megsérteni, sosem akartalak, de ezúttal úgy érzem, gyáva vagy. Vagy egyszerűen csak nem arra vágysz, amire én.
„Én sosem adtam magamat könnyen. És annál a néhány túlfűtött hétnél vagy hónapnál, ami ebben a ki nem mondott ígéretben van, azt hiszem, jobb vagyok. És te is jobb vagy ennél. Az a férfi legalábbis, akinek én megismertelek, nem elégedett volna meg azzal, hogy eloson, mint egy csaló."
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Csüt. 22 Márc. - 9:05

Egy pillanatra lesütöm a szememet, de csak arra a pillanatra amíg fel nem eszmélek, nem érthetem meg amit mondasz, hogyha nem figyellek, így hát kénytelen-kelletlen visszapillantok rád, s nézem a szádat, nézem a kezedet, hogy mit mondasz, hogy mit mesélsz, s zavarban érzem magamat, zavarban attól, hogy ennyire más vagy, ennyire úri és előkelő, s nem olyan, mint a kis bolt pincéjében az a nő, akit nem kellett volna hosszan kérnem, hogy szökjön el velem, mert rögtön elindult volna, s más vagy, mint Inés, aki magától adta be a derekát, s kalandra hívott, kalandot ígért igazán bátran. Ebben a percben szeretném, ha nem lennél ilyen előkelő, de hogyan is tudnám ezt neked úgy elmondani, hogy ne sértselek meg igazán, hiszen már így is azt tettem.
- Sajnálom, nem akartam megsérteni. -
Visszatérek a magázáshoz, hiszen fölösleges lenne úgy tennünk, mintha bármi is lehetne közöttünk, hiszen tudom és tudod te is: sohasem vállalhatlak fel míg ezen falak között élsz. A bátyád és édesapád nem hagyná. Keserűen mosolyodom el.
- És ha most megkérném a kezét, akkor maga igent mondana? -
S hát ha lúd legyen kövér, bukj csak bele abba amit mondasz, legyen mindkettőnk számára világos az egész. Én csak pár könyv voltam ami eléggé érdekelt ahhoz, hogy a látóköröd kissé kinyisd, de semmi több.
Türelmetlenül sóhajtok, hiszen nem érted. Annyira nem érted.
- Nem, nem tehetem meg, hogy úgy menjek el ahogy maga akarja! Nem is lehetnék itt! -
Megrázom a fejemet, hogy lecsitítsam egy kissé a hangomat.
- Aude engem halálra ítéltek, nem várhatom meg amíg a bátyja szól az auroroknak..
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aude Delacour

Aude Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
jessica brown-findlay

»
» Csüt. 22 Márc. - 9:52
Komolyan nézek rád, a szám mosolyra görbül, míg végül már jóformán vigyorrá szélesedik, olyan abszurd, de nem hagyom magam zavarba hozni a kérdésedtől, nem hagyom, hogy bebizonyítsd, amit az arcodon látok, mikor rám nézel, hogy gyáva vagyok, vagy egyszerűen csak jobban szeretem a kényelmet nálad.
"Ha komolyan gondolnád, igent mondanék."
Felvont szemöldökkel nézek rád, mered-e még messzebbre lökni magad, mered-e még tovább állítani, hogy a szándékaid felém tiszták és egyenesek? Mersz-e még úgy tenni, mintha hinnél az egyenrangúságunkban, mintha tudnád azt adni, amire vágyom, és nem csak menekülőutat keresel, mert az érzelmeid csak pár percig voltak erősek?
De mint nyitott tenyérrel lesújtó pofon, úgy érnek a szavaid, kapkodva olvasom le őket a szádról, mert alig merem elhinni, bár minden korábbi kijelentésed ezzel nyer értelmet. Hátrébb lépek, észre sem vettem, mikor kerültem ismét ilyen közel hozzád. Már nem számít.
"A bátyám sosem adná fel magát."
Még viccnek is rossz, hogy Edgar ilyet tenne - hiszen, ha még itt van, az egyet jelent azzal, hogy futni hagyja, hogy elnéz fölötte, míg Eoghan távozik. Távozik, zúg a fejem ettől a szótól, és elfordítom az arcom, lenyelek minden könnyet, ami pedig mégis ki próbálna csordulni, azt gyors mozdulattal letörlöm.
"Akkor most elengedem. Ne haragudjon, hogy ilyen sokáig tartóztattam. Nem tudtam, hogy mit teszek kockára."
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Csüt. 22 Márc. - 10:43

Még csak gondolkoznom sem kell azon, hogy meg merem-e kérdezni, meg merem-e tenni, hiszen nekem vesztenivalóm itt már nincsen, engem nem köt semmi, nekem nincs nemes családom, nincsen félnivalóm.
- Hát akkor legyél a feleségem. Most. Lent a templomban össze ad minket az atya! -
S én csak kötöm az ebet a karóhoz, csak tudni akarom, elmersz-e elég messzire jönni, igent mersz-e mondani, hogy aztán velem szökhess. Meg mered-e tenni mindazt amitől annyira félsz, s akkor már itt mernéd-e hagynia családodat, mernél-e világot látni?
Csak biccentek. Tényleg nem adna fel engem a bátyád, s már meg is bántam, hogy ilyet mondtam róla, mikor olyan sokat segített, mikor annyi pénzt a kezembe nyomott amennyibe belepirultam, s egy életre lekötelezettnek éreztem magamat.
- Igaza van. -
Mert tényleg az van, a bátyád tökéletes ember.
Csak nézlek, nézem, hogy mit reagálsz, hogy mik futnak végig az arcodon, s ahogy a könnyeidet látom törölgetni, most én közeledek, s egy könnycseppet magam kapok el.
- Az időt rád nem lehet vesztegetni Aude. Túl különleges vagy. Legyél a feleségem. -
S most talán már nem azért mondom mert magammal akarlak csábítani, talán más vezérel, de ki tudja?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aude Delacour

Aude Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
jessica brown-findlay

»
» Csüt. 22 Márc. - 23:17
Ilyen közelről minden fénypontot jól látok a szemedben, és egy hosszú másodpercig komolyan elgondolkodom, igent akarok mondani, még akkor is, ha őrültség, sőt, talán éppen azért, mert őrültség, talán éppen azért, mert váratlan, és két, őrültségekre szakosodott fivérem közt én nagyon régen elszoktam az ilyesmitől.
De a házasság, a kötelék, amire meghívsz, nem játék. Sóhajtok, mert végül is minden erről szól: erről a bizonyosságról, a keserűről, de magabiztosról, hogy nem játék, és nem akarok játszani veled, majd boldogtalanná tenni téged, rád unni, hiszen nem ismerlek még annyira, hogy egy ilyen döntést felelősen meghozzak, ahhoz pedig, hogy romba döntsük egymás életét, egyikünknek sincs joga. Már a könnyeket is hagyom, az arcomat forrónak érzem alattuk, mikor hozzád hajolok, a szám a tiéden, nem tölt meg más, csak ízek és illatok abból a jövőből, amire meghívsz, de amire nemet kell mondanom, mert aki képtelen nemet mondani, annak az igenje is súlytalanná válik. Talán fel sem méred, mit jelent nekem ez az ajánlat, nekem, akitől mindig minden férfi visszarettent, mert másként kommunikálok - nekem, aki valami egészen újat tapasztaltam, mikor felbukkantál a szőlősben. Nem azonnal, de azokkal a beszélgetésekkel, a könyvekkel, az érvekkel, sosem hallottam, ahogy a torkodat köszörülted, ahogy nevettél, karcosan, mint a korrodálódott kulcs a zárban, de ez mind nem számít többé. Nekem kell meghúznom a ravaszt.
"Ne haragudj! Nem lehetek."
Ellépek tőled, hátamat a falnak vetem, és szipogva, az arcomat sokadjára megtörölve nézek rád. Mert akarom, hogy megértsd, bár talán az lenne a legjobb, ha egyszerűen hagynálak elmenni, és nem bonyolítanám tovább, ami már így is bonyolult.
"Most mindent felteszek erre a néhány szóra. Megkockáztatom, hogy még sosem néztem úgy senkire, ahogy rád. Talán egyszer ebből is egy olyan nagy, regényes szerelem lehetne, de nincs időnk megvárni, hogy azzá nőjön. Cselekednünk kell. Haza kell juttatnunk téged. És engem ez most jobban érdekel, mint az ajánlatod, ami nyilvánvalóan nagyobbrészt provokáció. Ha jobban ismernél, tudnád, hogy nem félek a világtól. Téged féltelek attól, ami rád vár, a hazádban Mert azt hiszem, úgysem lennél boldog, amíg vissza nem térsz oda."
Sóhajtok, a karjaimat magam köré fonom, a tekintetemet leszegem. Hát, elmondtam. Ennyi lenne?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Csüt. 22 Márc. - 23:33

Ez a csók amit most te adsz nekem, amibe érzem elkeveredni a könnyeid sósságát, lehetne az a csók, az igenlő csók amibe az én szívem olyan nagyon beledobban, s most majdnem tényleg megdobban ahogy megérzem az ajkaidat, hogy puhán követelőznek, mert tulajdonképpen ez lehetne a jövőnk, ajtófélfákban csókolózni, egymás kezét fogni, s egy pillanatra elhiszem, hogy ez megtörténhetne, a kezemet finoman a derekadra csúsztatom - és ez most más, ez nem olyan, mint amikor Inés csípőjére szorítottam a kezemet, nem olyan intenzív, mégis tele van ki nem mondott ígéretekkel - s csak akkor értem meg igazán, hogy ez nem az a csók, amikor a könnyek túl erősen vegyülnek bele a csókunk ízébe, s az egész az édes érzés helyett sós maszlaggá válik.
Leeresztem a kezemet, le a derekadról amikor nemet mondasz. Nem tudom, hogy komolyan gondoltan-e amikor megértem a kezedet, de a válaszod igazán pofon csapott. Hát akkor még sem vagyok elég jó? Mégis csak a forradalom lesz az én igaz szerelmem? Kétségtelen, hogy lehetnél te is, könnyedén beléd tudnék szeretni, ebbe a bájba, ebbe a könnyedségbe ami te magad vagy.
Némán hallgatlak, elmerengve a visszautasításon, a bennem lobogó tűzön, s a csalódottságomon, s még a szemöldököm is ráncolom, mert nem értem magamat, nem értem miért is vagyok ennyire nagyon csalódott, hiszen végül is nem is ismerlek igazán, nem tudhatom, hogy mit szeretsz és mit nem, de a nemeddel, megpecsételtél mindent. Már sohasem fogom megtudni, hogy szereted-e az epret, hogy iszol-e kávét, vagy kakaózol esetleg.
Felsóhajtok.
- Ne, Aude, kérlek. Ne félts. Hiszen mi várhat ott rám, amitől ennyire félni kell? A halál? Attól én nem félek. S ha maradnék is, nem tehetem meg. Most nem, így nem. Hiszen nemet mondtál. Én pedig nem maradhatok így körülötted. Jobb lesz nekem otthon, neked meg jobb lesz itt.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aude Delacour

Aude Delacour

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
jessica brown-findlay

»
» Pént. 23 Márc. - 12:48
Ismét olyan hidegnek érzek mindent magam körül, olyan kíméletlenül hidegnek, és látom az arcodon a fájdalmat, többet, mint amiről gondoltam, hogy látni fogok. Talán volt ebben az ajánlatban némi őszinteség? Talán van a szívednek egy szeglete, amit számomra tartasz fent? Lehetséges, de a házasság nem csupán azt az egyetlen szegletet kívánja, mi pedig távolról sem vagyunk készen ilyen mértékű elköteleződésre. Én nem érem be kevesebbel, ha egyszer valaki felkínálja. Így nincs más lehetőségem, tovább várok, még akkor is, ha ebben a várakozásban kissé megszakad a szívem, mert őszintén reménykedtem benned, őszintén akartam, hogy ez az egész másként alakuljon, hogy legyen még időm jobban megismerni téged, hogy az igenem egy nap valódi lehessen, de mindketten belebuktunk a várakozásba. Ha hamarabb tisztázom veled, ami bennem van, talán, talán, talán, de ha egyszer én magam sem fedeztem fel? Csak most. Jellemzően éppen most, amikor el kell búcsúznom.
Sóhajtok, fele olyan méltóságteljes sem vagyok, mint amilyennek kellene lennem, mint a női rokonaim általában, mikor kecsesen átlebbenve a nem elég jó ajánlaton, visszautasítják az illetőt.
"Igazad van. Jobb lesz így. Maradj a közelben, rendben? Szólok Céleste-nek, ha készen állsz az útra. Vagy más utat választanál?"
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Eoghan MacNamara

Eoghan MacNamara

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Allen Leech

»
» Pént. 23 Márc. - 13:04

Az egész olyan kellemetlenné válik a szememben, olyan egészen hideggé, s egyszerre csak két emberré válunk, akik a kínos visszautasítás után feszengnek a másik társaságában. S most ha így magával feszengenem kell, talán nem is bánom igazán, hogy nemet mondott, most nem kell Inést keseregve felkeresnem, hogy utunk meghiúsult. Talán jobb is így, hogy én elszöktetem őt, maga meg itt marad. Jobb is, hogy nem tudja, biztosan meg lenne a véleménye rólam.
Bólintok. Hát mégsem mondhatom el, hogy mire készülök, hogy Prágába indulok először, s majd csak aztán a szigetországba, mert nem értene meg, s biztosan pofon vágna.
Meg is érdemelném.
- Nincs más út. -
Zárom rövidre, s toporgóm egy sort.
- Hát, akkor nagyon örülök, hogy megismertem, megismertelek Aude. És remélem megtalálja a boldogságát amit keres. -
A búcsúzkodás sohasem volt az erősségem, sohasem búcsúzkodtam még ezelőtt, mindig csak eltűntem.
- És ne felejtse el kinyitni az elméjét az új dolgok felé! -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

homályba tűnik

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-